
- Ectopolis
- 2022. január 7. | Becsült olvasási idő: 1 perc
Mostanság egyre több filmötlet nyúl vissza, és igyekszik feleleveníteni Hollywood aranykorának egy-egy epizódját: már forog az alkotás, mely a Keresztapa keletkezését járja körbe; film készül Ginger Rogers és Fred Astaire életéről, de Marlon Brando botrányfilmjének kulisszái mögé is beleshetünk majd.
Chris Evans saját ötletéből készül film hamarosan, melyben a színész egy első olvasatra ifjúsági film keretén belül az Oscar-díjas amerikai táncos, színész, énekes, rendező, producer és koreográfus, Gene Kelly bőrébe bújik majd. Az alkotásról egyelőre nem sokat tudni, de az információk szerint 1952-ben játszódik, a főszerepben egy 12 éves fiúval, aki az MGM egyik nagy gyereksztárja, következő filmjére pedig úgy készül, hogy barátságot köt a képzeletbeli Gene Kelly-vel, tehát semmiképpen sem egy klasszikus értelemben vett életrajzi filmről lesz szó.
Evans sokat dolgozik rajta, hogy a maga mögött hagyott Amerika kapitány szerepet valóban képes legyen levetkőzni, már a Tőrbe ejtve című filmben is egy ettől teljesen eltérő karaktert formált meg. Számára egyébként testhezálló lehet a szerep, mivel édesanyja, Lisa Capuano profi táncos volt, és maga Evans is táncolt gyermekkorában.
Gene Kelly a hollywoodi musical talán legmeghatározóbb alakja volt, a legtöbben talán az Ének az esőben című filmmel azonosítják, de számos területen úttörőnek számított. 1939-ben például ő volt az első a Broadway történetében, aki színpadon a saját koreográfiájára táncolt, és lényegében az itt látott produkciói olajozták meg neki az utat Hollywoodba. Ő volt az első amerikai, akit a Párizsi Opera megbízott azzal, hogy válassza ki a saját stílusát és hozzon létre egy modern balettet az ottani társulat számára. A filmszakma csúcsára 1952-ben ért el az egy évvel korábban bemutatott, George Gerschwin világírű darabjára, az Egy amerikai Párizsban című műre készített musicallel, melyért Oscar-díjat nyert. Utolsó zenés-táncos szerepe az 1980-as Xanadu című filmhez köthető, ezt követően 1996-os haláláig már ritkán vállalt megjelenéseket.
Újra műsoron a Quantum Leap – Az időutazó.
A Warner döntése értelmében nem annyira biztos.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.