Forrai Márton
2021. július 7. | Becsült olvasási idő: 4,5 perc

Sci-fi fantasy vegyessaláta Trónok harca-ínség idejére – Könyvkritika

Kezdjük egy találós kérdéssel: mi köti össze George Lucas-t és George Raymond Richard Martint? Amire én gondolok, az magnum opus-aik hányatatott utóélete, valamint a rajongótáborok ziláltsága. Ami Lucas-nak a Disney, és Kathleen Kennedy, az Martinnak az HBO, no meg Benioff és Weiss urak: az elfuserált kontinuitás, vagy épp a sürgetett befejezés alaposan kiverte a biztosítékot az éveken át lojális rajongók javánál. Azonban a különbségek fölött sem szabad elsiklanunk, mert míg a fantázia monetarizált birodalmában a Star Wars atyja már aligha válthatja meg magát, R.R. bácsi még felpörgetheti leütési tempóját az alkotásra használt, szövegszerkesztő nélküli ósdi számítógépen, hogy visszaszerezze a sorozatkészítők által eldobott gyeplőt. Nos, amíg ez bekövetkezik, reménységért révedjünk a múltba.

George R. R. Martin: Tuf utazásai

Az Agave jóvoltából magyarított Tuf utazásai afféle sci-fi fantasy fix-up, magyarul vegyes saláta, aminek alkotóelemeit az író 1976 és ’86 közt publikálta, ez utóbbi évben szőve össze koherens történetté a folyamnak azért nem nevezhető nyolc novellát.

Hogy ezek ugyanabban az univerzumban játszódnak, mint a kiadó által korábban megjelentetett Éjvadászok, azt csupán érdekességképpen jegyzem meg, de aki velem ellentétben a végére járt annak a gyűjteménynek (is), talán látja majd ennek relevanciáját. Haviland Tuf a legszórakoztatóbb űrhajónév díjára komoly eséllyel nevező Kiváló Áruk és Alacsony Árak Bőségszarujának kapitánya bizonyos eseményeket követően szert tesz egy többezer éves Maghajóra, ami egész bolygók ökoszisztémáját képes átalakítani, az elpusztítást is ideértve.

A klónozótartályok garmadájával, valamint univerzumnyi élőlény genetikai információjával felszerelt monstrum tulajdonlása természetesen mások számára is rendkívül vonzó, és ezek a mások nem is átallnak különféle vélt vagy valós indokok mentén a tettek mezejére lépni. Tufot, aki a bárkán egyedül macskáival hajlandó osztozni, szerencséjére nem ejtették a feje búbjára: a nagydarab, sápadt, önjelölt ökomérnök bár nem marad érintetlen a teljhatalom jellemformáló hatásaitól, intellektusától vezérelve igyekszik megsegíteni a bajba jutott planétákat. Vagy épp nem, ha elvei vagy érdekei úgy kívánják.

Martin dedikáláson a 2014-es Comic-Con-on San Diegóban

Talán csak azért, mert régen forgott már a kezemben a Trónok harcának harmadik kötete, de azt kell mondjam, hogy az eddigi ismereteim alapján számomra ez Martin legszimpatikusabb műve. Bár szerepel benne egy három elbeszélésből álló miniciklus, amiben az alszálak elvarródnak, egymáshoz kapcsolt novellákról beszélünk, nem pedig regényről.

Ilyenformán Tuf utazásai nem tekinthetőek befejezettnek, és annak írója be is lebegtetett egy esetleges folytatást, amit ha kétszáz évig él, unokáink minden bizonnyal kézbe is vehetnek. No, de előre szaladtam – vegyük inkább sorra, miért tudott ugyanolyan releváns maradni a Tuf utazásai, mint harmincöt évvel ezelőtt.

Először is azok a társadalomkritikus elmélkedések, amiket a címszereplő megereszt – miközben ahogy azt papíron illik, természetesen senki nem szakítja félbe – a vallásról, a(z itt) Óföld teherbírásáról, a vegetarianizmusról, no meg a macskákról teljes mértékben jelen élethelyzetünkre vonatkoztathatóak és talán még helytállóbbak, mint születésükkor. Nem beszélve Tuf kedvenc szava járásáról: meghiszem azt!

A Tuf utazásai első, amerikai kiadása

Egyértelmű, hogy Martin szól ki (be) olvasójához címszereplője filozofálgatásai révén, viszont ezt az aktuális kalandba illeszkedő módon teszi, amitől nem hat didaktikusnak.

Talán a Wild Cards időnkénti kivételével, de humorral eddig nemigen találkoztam az író munkásságában; no itt végre nem vér, meg egyéb testnedvek ömlése dobja fel a(z űr)menetelést, hanem jut hely a szellemes öniróniának, no meg a Haviland Tuf karakteréből és tetteiből fakadó mosolygásnak.

A szövegbe szőtt illusztrációk pedig egyedi, részletgazdag módon színesítik az oldalakat: nekem nagyon tetszetteket ezek az apró rácsokból felépített rajzok, bár a művész, Janet Aulisio valószínűleg csuklójának épségével fizetett értük… Egy szó, mint száz, már félúton járva bőszen ajánlottam a könyvet fűnek-fának a környezetemben, és a végére érve megerősíttetve érzem ebben magam. Csalódottak, elégedettek, reménykedők, utazásra fel!