
- Kovács Krisztián
- 2020. január 21. | Becsült olvasási idő: 1 perc
Tavaly szeptemberben jött a hír, hogy Steven Spielberg ismét összeáll Tom Hanks-szel, hogy újabb második világháborúban játszódó szériát készítsenek Az elit alakulat, és a The Pacific után. Erről a sorozatról még nincs további hír, de addig is itt van Spielberg új miniszériája, mely márciusban debütál a képernyőn.
Amazing Stories
Amazing Stories címmel érkezik majd március 6-án az AppleTv+ kínálatába egy vadonatúj, 5 részes sci-fi, horror, fantasy antológia, melynek produceri munkálatait Steven Spielberg látta el. A sorozat a 80-as években nagy sikerrel futott, azonos című széria rebootja lesz, a készítők Adam Horowitz és Eddy Kitsis, idehaza pedig vélhetően majd Elképesztő történetek címmel lesz elérhető a kész alkotás, akárcsak egykor az eredeti.
A szereplőgárda egyelőre viszonylag ismeretlenebb nevekből áll össze, az egyik legismertebb közülük a korábban a Ryan közlegény megmentésében is feltűnt Edward Burns, illetve a Lost-ból ismerős Josh Holloway, mellettük szerepet kap még Austin Stowell, Kerry Bishé, Dylan O’Brien, Victoria Pedretti, és Sasha Alexander is.
Spielbergnek nem lesz nehéz dolga, hiszen már az eredetileg 1985. szeptember 29. és 1987. április 10-e között az NBC-n futó sorozatot is ő maga készítette, és később 12 Emmy-díjra jelölték, melyből öt szobrot haza is vihetett. A széria a címét a legendás Hugo Gernsback azonos című sci-fi magazinjától kölcsönözte. Zenéjét Spielberg állandó munkatársa, John Williams szerezte, a két évadot megélt, leginkább az Alkonyzónához hasonló sorozat egyes epizódjait pedig olyanok rendezték, mint Brad Bird, Tobe Hooper, Robert Zemeckis, Danny DeVito, Irvin Kershner, Martin Scorsese, Timothy Hutton, Peter Hyams, vagy Clint Eastwood.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
Újra műsoron a Quantum Leap – Az időutazó.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.