Koczó Olivér
2021. szeptember 6. | Becsült olvasási idő: 4,5 perc

Sorozatgyártó fejjel nem egyszerű egész estés thrillert alkotni – Filmkritika

Augusztus 13-án került fel a Netflix kínálatába Ferdinando Cito Filomarino Beckett c. munkája, ami az előzetes várakozások ellenére nem aratott osztatlan sikert. Sajnos a jelen kritika tárgyát képező film is magán viseli mindazon hibákat, amik a világ elsőszámú streaming szolgáltatójának valamennyi filmjét jellemzik. Természetesen tisztelet a kivételnek, lásd George C. Wolf Ma Rainey, A blues nagyasszonya, David Fincher Mank, Martin Scorsese Az ír, Alfonso Cuarón Roma c. dolgozatai az üdítően jól sikerült saját gyártások közé sorolhatók.

A történet röviden: egy amerikai turista menekülni kényszerül Görögországban, miután egy tragikus baleset következményeként gyilkosok célpontjává válik egy politikai összeesküvés kellős közepén. Beckett (John David Washington) egy szerencsétlen autóbaleset következtében elveszti barátnőjét April-t (Alicia Vikander). A fiatal szerelmes pár egy erőszakosnak ígérkező politikai tüntetés elől, a zajos Athénból egy vidéki kisvárosba igyekszik átruccanni, amikor is az éjszaka közepén megtörténik a tragédia.

Beckett (2021)

Az idegen országban magára maradt férfi, miután vallomást tesz a helyi rendőrőrsön, a bűntudattól sújtva visszasétál a baleset színhelyére, ami beindítja a további szerencsétlen események végeláthatatlan láncolatát. A gyanútlan amerikai ugyanis nem sejti, hogy balesete során veszélyes titoknak volt szemtanúja, s így embervadászat célpontjává válik. Miután az életéért menekülni kényszerül, kétségbeesetten próbál eljutni az athéni amerikai nagykövetségre, hogy biztonságba kerüljön és tisztázza a nevét. A feszültség egyre fokozódik, ahogy az üldöző hatóságok egyre közelebb kerülnek hozzá, és Beckett még mélyebbre kerül az összeesküvés veszedelmes hálójába.

A fenti rövid ismertetőt olvasva akár ki is rajzolódhatna a néző szeme előtt egy vérbeli klasszikus politikai összeesküvés thriller, mint amilyen például a ’98-as A közellenség (r. Tony Scott). De asszociálhatnánk a Harrison Ford, Tommy Lee Jones nevével fémjelzett ’93-as A szökevényre is, amiben a jó hírű Dr. Kimble a felesége meggyilkolásának vádjával kerül egy nagyobb léptékű összeesküvés középpontjába.

Ugyanígy a hasonlóságokat kutatva – kissé talán lóugrásban haladva, – eljuthatunk Bruce Willis ’88-as klasszikus akció mozijáig, a Die Hard első részéig, amiben McClane nyomozó Becketthez hasonlóan a szerencsétlen véletlen folytán kerül bele egy halálos akciófolyamba.

Beckett (2021)

S persze nem mehetünk el említés nélkül a Becketthez hasonlatos mit akarnak tőlem az üldözők? típusú filmek alfája mellett sem, hiszen Cito Filomarino filmje bizonyos értelemben az előbbiekben felsorolt filmek, és Alfred Hitchcock 1959-ben készült Észak-északnyugat c. dolgozatának kollázsa. Ahogy láthatjuk tehát Cito Filomarino nem hajózott ismeretlen vizekre első nagyjátékfilmje készítése során, mégis a végeredmény finoman szólva is felemásra sikerült.

A Beckett alapkonfliktusa, miszerint két mit sem sejtő amerikai turista nemzetállami szintű összeesküvésbe keveredik, a puskaporos balkánon, kifejezetten ígéretesen hangzik. Megvallom őszintén, ez az alap szituáció vonzott engem is a film megtekintésére. A színészválasztás is jól sikerült, John David Washington már jó ideje nem híres édesapja, hanem saját kiváló alakításai jogán áll a reflektorok kereszttüzében. És nem utolsó sorban a film lendületes energiát visz a menekülő ember történetébe.

Washington ezer sebből vérző „átlagfigurája” a filmben megismert képességeihez képest, néha már erőltetetten gyámoltalannak, áldozatszerűnek hat, de ezek ellenére is illeszkedik a survival lies within filmek archetipikus főhőseinek sorába.

Beckett (2021)

Akkor mégis hol csúszik el a film? Sajnos ott, ahol a legtöbb Netflix logó alatt készült mozi: a forgatókönyv sűrűségén, kidolgozatlanságán. Kétségtelen tény, hogy a televíziós sorozatgyártás legújabb kori felívelésében elvitathatatlan érdemei vannak a világszerte igen népszerű streaming szolgáltatóknak.

Sikerüknek számos kulcsa van, egyrészt jóval alacsonyabb költségvetésből állítanak elő tartalmakat, mint a hollywoodi studiók – továbbá rájöttek, hogy az emberekhez el kell vinni a mozik vizuális, narratív és technikai színvonalát, valamint a mozifilmek műfaji sokszínűségét, és még sorolhatnánk… – ezek részletes elemzése önmagában megérne egy hosszabb értekezést.

De ezen erényei a streaming szolgáltatóknak, úgy, mint a kiváló A-kategóriás színészeket felvonultató sorozatok, a lebilincselő történetek, és már-már hollywoodi szintű filmképi/technikai látványvilág, egyelőre a sajátgyártású filmeknél hátráltatói is a műveknek. Ugyanis valamit nem lehet megspórolni.

Mert, és itt utalnék vissza a forgatókönyv kidolgozatlanságára, legyen bármennyire is kiváló egy alapkoncepció, az olykor lassan bontakozó filmjeik – lásd Beckett – a történet előrehaladtával, egyre sűrűbb fonallá gömbölyítik a történetet. Jó formán egy mini sorozatra való csavart és történetszálat próbálnak szűk két órába sűríteni, s ez sajnos a feszültség fenntartásának rovására megy. Ez a legfőbb kritika, ami a Beckettel kapcsolatban is megemlítendő, thrillernek túl gyenge, plusz nem képes a nézőt egységesen magával ragadni.

Beckett (2021)

A karakterek motivációja, személyes hátterük nincs kellő mélységben felépítve, ahogy a cselekményeket tovább mozdító konfliktusok sincsenek kellő információval alátámasztva. A görög „díszlet” – már csak az örökös balkáni puskaporos hordó tényének ismeretében is – izgalmas és jó választás lehetne, egy részletesebben megírt forgatókönyvben.

Láthattunk már egészen konkrét példát is, amikor izgalmasan működött egy politikai thrillerben a társadalmilag mindig feszült hellén politikai miliő, lásd Costa-Gavras Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája (1969).

A már említett színészi alakítás az egyetlen, ami ellensúlyozni képes a forgatókönyvi hibákat. De sajnos John David Washington alakítása, és az alap ötletben rejlő potenciális izgalom ellenére is, a Beckettet látva megint csak az ettől többet vártam érzés az, ami elfogja a nézőt.