Szembenézés saját múltunkkal egy piaci napon – Színikritika

Társadalmunk máig érzékelhető polarizálódásának gyökerei sokkal messzebbre nyúlnak vissza a történelmünkben, mint sem azt egy regényben, hova tovább egy színdarabban fel lehetne tárni. De a polarizálódás stációinak egyes jeleneteit érdemes időről időre felkutatni, hogy közös múltunk hibáit meghaladva, egy békésebb, toleránsabb, okosabb nemzetté válhassunk. S nem utolsó sorban, hogy akár jobban megérthessük a ma is érzékelhető, társadalmunkat szétfeszítő dinamikákat.

Egy ilyen fontos időszakra kívánta az olvasók figyelmét ráirányítani Závada Pál 2016-ban megjelent regényével, melynek dramatizált verzióját a Mohácsi-testvérek (Mohácsi István és Mohácsi János) 2018-ban vitték színpadra, a Radnótiban. Melyre a világjárványnak is köszönhetően, hosszas várakozást követően, idén novemberben nekem is sikerült eljutnom.

Egy piaci nap

Závada regénye 1946-ba, a második világháborút követő átmeneti időszakba kalauzolja el az olvasót. A helyszín Kunvadas, egy fiktív alföldi település, valahol Szolnok közelében. Itt alakul ki az a frusztrált lincshangulat, aminek következtében a falu „keresztény” lakói rátámadnak a településre épp, hogy csak visszatért zsidó közösség tagjaira. A Kossuth-díjas író történelmünk egy sokak számára talán kevésbé, vagy egyáltalán nem ismert mozzanatát vette alapul. A háború utáni recesszió, a társadalom egyes tagjainak, tudattalanjának mélyéből a Horthy-rendszer huszonöt évben felszínre eresztett antiszemitizmusok, valamint a polgári demokratikus- és a kommunista pártok között egyre kiéleződő ideológiai ellentétek, mind egyszerre jelennek meg a regény színpadi változatában.

Előjáróban annyit be kell vallanom, hogy a regényt magát nem olvastam, nem ismerem, így arról nem tudok pontos képet alkotni, hogy Mohácsiék mennyire maradtak hűek az eredeti műhöz. Egy biztos, mind a regény, mind a színdarab, az esetek mélyén megbúvó emberi motivációkat kutatja, s ezáltal próbál egyfajta lenyomatot alkotni a ma embere számára, a közös múltunk ezen elhallgatott eseményéről.

A történet nem sokkal a világháború vége után játszódik, a központi figurája Hadnagy Sándorné (Radnay Csilla), akinek visszaemlékezései nyomán tárul a nézők szeme elé a szégyenteljes eseménysor. Hadnagyné férjét, Hadnagy Sándort (Pál András) ugyanis háborús bűnökkel vádolják meg, – pontosabban, hogy ő vezette harcba a falubeli fiatalokat a háború utolsó napjaiban – s lévén hogy kisgazda politikus, a mindjobban megerősödő politikai csatározások kereszttüzébe kerül. A rendező és dramaturg testvérpár érzékletesen alkalmazzák a flashback technikát a Radnóti apró színpadán. A valósidejű jeleneteknél, amikor Hadnagyné és régi-volt barátnője Irén (Martinovics Dorina) együtt idézik fel a tragikus napok eseményeit, a színpad elsötétül csupán a két beszélőt világítják meg. Míg az elmesélt jelenetekben, mikor az összes, a darabban szereplő színész – és a négy zenész is – a színpadon van, a megvilágítás halvány kékes-szürke színezetet kap, ezzel érzékeltetve az idősíkok váltakozását. Egy másik remek szimbolikus színpadi eszköz, amit a rendező alkalmaz, az a színpadon körbefutó – s így mintegy az eseményeket, és a közösséget is a külvilágtól elszigetelő – fémből, fából készült függöny. Ami úgy nehezedik Kunvadasra, ahogy a korban a „felszabadító” Szovjetunió jóvoltából a vasfüggöny Kelet-Európára.

Egy piaci nap

A kényes téma ellenére a készítők igyekeznek a dialógusokba némi „humort” csempészni – igaz, legtöbb esetben kissé öncélúnak tűnő trágárság formájában. Ennek oka úgy vélem, hogy a vulgárpoénokkal kicsikart kényszeredett nevetés, a nézőkkel feledteti a befogadás pillanatában a látott események valós szörnyűségét.

Magamon is döbbentem vettem észre az előadás közben, hogy jókat kacagok az olyan súlyos mondatokon, mint például, ami a szociáldemokrata szereplő (László Zsolt) száját hagyja el. „Minden magyar embernek alanyi jogon jár a feljelentés” Vagy mint amikor a tárgyalás jelenetek dadaista zűrzavarában, egyik vádlott kommunistázik, mire a falu népe egy emberként vágja rá zsidó(!).

Az előadás megkomponáltságát, átgondoltságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a számos tömegjelenet közben, sokszor egymás szavába vágó színészek „morajlása” nem veszik el, mint egy hatalmas tömeg zúgolódása. S ezeknek a csoportos jeleneteknek a sodrását, az áldozatok szuggesztív dalban elmondott beszámolói szakítják félbe.

Az előadás Mária és Irén beszélgetésének végével zárul, amelyben az asszonyok a történteket megemésztve, de hatásuk alól nem szabadulva, reménykednek.

„IRÉN   Mari, előbb vagy utóbb olyan hely lesz, ahol lehet élni.
MÁRIA  Kunvadas?
IRÉN    Az. De az egész ország.
MÁRIA  Magyarország.
IRÉN    Az. Magyarország.”

Egy piaci nap

Az előadás után úgy éreztem, hogy Mohácsiék óvatosan, kellő tisztelettel akartak a témához nyúlni, s ezért tartózkodtak az aktuális áthallások kidomborításától. De ennek ellenére, ahogy azt a bevezetőben írtam, a téma sajnos pont kibeszéletlensége folytán is talán magában hordozza ennek a lehetőségét.

Ám úgy vélem, hogy a múltból tanulva, akár egy ilyen előadás megtekintésével is sokat változtathatunk azon, hogy a hatalom jól bevált eszköztárának elemeit, mint a tömegek manipulációja, az ellenségkép-kreálás, ne tudja olyan magabiztosan kijátszani. Legalábbis szeretném ezt hinni.

Kapcsolódó cikkek

Irene Vallejo szerint a jövő útjai a múltba vezetnek – Könyvkritika

Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.

A Fekete Kontinens hangjai – 10 lehengerlő regény Afrikából

Népírtás, apartheid, rabszolgasors, kőkemény témák, kultikus regények.

A sztoikus és a lázadó, avagy a Windsor-nővérek története – Könyvkritika

II. Erzsébet halálával véget ért egy korszak. A világ figyelme a királyi családra szegeződik, mindenki az új uralkodó, III. Károly…

Donald Sutherland főszereplésével jön a következő Stephen King-adaptáció

A végeredményt úgy fest, hogy már idén ősszel láthatjuk majd.