
- Vitkolczi Ildikó
- 2021. augusztus 6. | Becsült olvasási idő: 5 perc
Szikár, mint maga a színész, ez volt az első benyomásom a könyvről, ami Clint Eastwood életéről szól, ugyanakkor bőbeszédűbb, mint maga Eastwood, aki sosem szerette bő lére ereszteni a mondandóját, és a szerepeit is úgy alakította, hogy minél kevesebbet kelljen beszélnie – amint azt a könyvből megtudtam. (Erre kiváló – és bosszantó – példa az én egyik kedvenc háborús regényemből, a Kémek a Sasfészekben című regényből készült feldolgozás. Míg a könyv sziporkázik a zseniális, humoros és sokszor ironikus párbeszédektől, addig a film nekem inkább lapos, „az összes nácit lelőjük” típusú akciófilm lett, amiből eltűnt a két főhős, Smith és Schaffer – Richard Burton és Eastwood alakításában – élcelődő, igencsak szellemes párbeszédeinek legnagyobb része. Amint azt Eliot könyvéből megtudhattam, a leginkább Eastwood kérésére, aki nem akart túl sok szöveget megtanulni.)
Marc Eliot: Amerikai lázadó
Ha a könyv külsejét nézem, az is kicsit „Eastwoodos”, egyszerű, fehér és keménytáblás, és bár a kiadvány mérete nagyobb, mint egy átlagos könyvé, még nem zavaró módon, a tagolása pedig kifejezetten tetszetős. Az Eastwood életét és pályáját bemutató írás több fejezetre tagolódik, ezeket mindig egy, a színésztől vett idézet és az őt ábrázoló fotó vezeti be. A könyvben található külön fényképgyűjtemény is, a színész pályája elejétől kezdve, filmposzterek is – sajnos csak a Grand Torinóval bezárólag.
Ez a könyv egyetlen alapvető hiányossága is, amit mindenképp meg kell említeni: a szerző könyvének eredeti, első kiadása 2009-ben volt, és akkor le is zárta Eastwood életének és pályájának bemutatását, és az új kiadásra sem bővítették ki azt. Így a Gran Torino, az Invictus és az épp készülő Azután azok a filmek, melyekről még ír Marc Eliot, de a későbbi, igen érdekes korszakról semmit, csak a könyv végén található filmográfiában sorolja fel Eastwood 2009 utáni munkáit, egészen 2019-ig, és ez mindenképp csalódás volt számomra.
Kémek a Sasfészekben, Eastwood Richard Burtonnel
Van viszont filmográfia a könyv végén, a televíziós szerepekkel együtt, Eastwood akár színészként, akár rendezőként dolgozott egy-egy filmen. Megemlíti a színész énekesi karrierjét is, így találhatunk egy listát a hangfelvételekről is (a kis- és nagylemezekről egyaránt). Eliot felsorolja az Oscar-díjakat és – jelöléseket, ahogyan a Golden Globe-díjakat is.
A szerző kissé szarkasztikus stílusban ír sok helyütt, sőt, az Oscar kapcsán kifejezetten vitriolosan fogalmaz, az Oscar-osztás „matematikájáról” is, és főképp azokról a díjakról, amiket Eastwood végül nem kapott meg. Az utószó is meglepetést okozott, abban ugyanis közli, hogy a könyv megírásában Eastwood nem vett részt. Eliot tudatosan döntött úgy, hogy nem veszi fel a kapcsolatot a színésszel, hogy azokat a sztorikat is megírhassa, amik annyira nem vetnek jó fényt a színész-rendezőre (lásd pl. a Sondra Locke-sztorit, vagy a felesége és gyerekei elhanyagolását más nők miatt). Utal viszont három olyan könyvre, amelyeket szerinte érdemes elolvasni, ha többet akarunk megtudni a színészről (és amelyekből azért ő is merített). Ilyen Sondra Locke önéletrajza, Patrick McGilligan könyve Eastwoodról, és Richard Schickel Clint Eastwood című, 2009-es munkája.
Gran Torino
Mindezek ellenére érdekes Marc Eliot kötete, és számtalan újdonsággal szolgál. Megtudhatjuk belőle, hogy Eastwood egyáltalán nem készült színésznek, a középiskolában egy tanárnője erőltette, hogy megpróbálkozzon a mesterséggel, és csakis azért, hogy a már akkor sem szószátyár diáknak segítsen beilleszkedni – katasztrofális eredménnyel. Eastwood nem volt jó tanuló, a színjátszás sem érdekelte, és egyetemre is csak azért ment, hogy ne hívják be katonának a vietnámi háború idején. A besorozást végül mégsem úszta meg, de egy szerencsés véletlennek köszönhetően a katonák úszásoktatója lett, így nem került ki a frontra. (A dolog már csak azért is érdekes, mert gyerekkorában egyszer majdnem vízbe fulladt.)
Eliot alaposan körüljárja a színész indulását, ír az első, apró kis szerepekről is, és arról, Eastwood élete hogyan hatott a szerepeire, és viszont. A nem színésznek készülő Eastwood 1955-ben szerepelt először filmvásznon, egy sci-fi vígjátékban, amire ma már senki sem emlékszik (ez volt a Revenge of the Creature című film a Fekete Lagúna rémével.)
Rowdy Yates, a fiatal cowboy szerepében
Olvashatunk a Piszkos Harry-filmekről is, ahogyan arról is, hogy eredetileg Paul Newmannek, majd Frank Sinatrának szánták a szerepet, és csak miután mindkét filmes legenda nemet mondott, akkor kapta meg Eastwood azt a szerepet, ami az egyik legnagyobb ismertséget hozta számára a pályán. És ennek kapcsán ismerkedett meg Sondra Locke-kal is… és a későbbi, pokoljárással végződő kapcsolatukról is bőven ír Eliot. Mindezek kapcsán még az Eastwood karrierje alatt viszonylag ritkán előforduló szerelmes filmeket is említi, így az elsőt, az 1972-ben forgatott, Szerelem korhatár nélkül című filmet, ami akkora pénzügyi bukást hozott magával, hogy a színész, bár nem ő játszotta a főszerepet, mégis megfogadta, hogy többé nem forgat szerelmes filmet. Ehhez tartotta is magát, nagyjából huszonkét éven át… ám akkor a kezébe került a Madison megye hídjairól szóló történet…
Összességében érdekes és olvasmányos volt Marc Eliot könyve, és rengeteg újdonságot tudtam meg akár Eastwood filmes pályájáról, akár a magánéletéről. Kiemelném még Nimila Zsolt gördülékeny fordítását, ami élvezhetőbbé tette Eliot sokszor száraz stílusát. A könyvet a Kossuth Kiadó bocsátotta a rendelkezésünkre, amit ezúton is köszönünk.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.
Magyarországon ritkán tapasztalható nagyszerű összefogás a kultúráért.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.