• Kövess minket a Facebookon!
  • Kövess minket az Instagramon!
  • Kövess minket a YouTube-on!
Marc Eliot: Amerikai lázadó

Hírek

Szikár, de bőbeszédű portré az amerikai lázadóról – Könyvkritika

  • Megosztás Facebookon
  • Megosztás Twitteren
  • Megosztás e-mailben

Szikár, mint maga a színész, ez volt az első benyomásom a könyvről, ami Clint Eastwood életéről szól, ugyanakkor bőbeszédűbb, mint maga Eastwood, aki sosem szerette bő lére ereszteni a mondandóját, és a szerepeit is úgy alakította, hogy minél kevesebbet kelljen beszélnie – amint azt a könyvből megtudtam. (Erre kiváló – és bosszantó – példa az én egyik kedvenc háborús regényemből, a Kémek a Sasfészekben című regényből készült feldolgozás. Míg a könyv sziporkázik a zseniális, humoros és sokszor ironikus párbeszédektől, addig a film nekem inkább lapos, „az összes nácit lelőjük” típusú akciófilm lett, amiből eltűnt a két főhős, Smith és Schaffer – Richard Burton és Eastwood alakításában – élcelődő, igencsak szellemes párbeszédeinek legnagyobb része. Amint azt Eliot könyvéből megtudhattam, a leginkább Eastwood kérésére, aki nem akart túl sok szöveget megtanulni.)

Marc Eliot: Amerikai lázadó

Marc Eliot: Amerikai lázadó

Ha a könyv külsejét nézem, az is kicsit „Eastwoodos”, egyszerű, fehér és keménytáblás, és bár a kiadvány mérete nagyobb, mint egy átlagos könyvé, még nem zavaró módon, a tagolása pedig kifejezetten tetszetős. Az Eastwood életét és pályáját bemutató írás több fejezetre tagolódik, ezeket mindig egy, a színésztől vett idézet és az őt ábrázoló fotó vezeti be. A könyvben található külön fényképgyűjtemény is, a színész pályája elejétől kezdve, filmposzterek is – sajnos csak a Grand Torinóval bezárólag.

Ez a könyv egyetlen alapvető hiányossága is, amit mindenképp meg kell említeni: a szerző könyvének eredeti, első kiadása 2009-ben volt, és akkor le is zárta Eastwood életének és pályájának bemutatását, és az új kiadásra sem bővítették ki azt. Így a Gran Torino, az Invictus és az épp készülő Azután azok a filmek, melyekről még ír Marc Eliot, de a későbbi, igen érdekes korszakról semmit, csak a könyv végén található filmográfiában sorolja fel Eastwood 2009 utáni munkáit, egészen 2019-ig, és ez mindenképp csalódás volt számomra.

Kémek a Sasfészekben, Eastwood Richard Burtonnel

Kémek a Sasfészekben, Eastwood Richard Burtonnel

Van viszont filmográfia a könyv végén, a televíziós szerepekkel együtt, Eastwood akár színészként, akár rendezőként dolgozott egy-egy filmen. Megemlíti a színész énekesi karrierjét is, így találhatunk egy listát a hangfelvételekről is (a kis- és nagylemezekről egyaránt). Eliot felsorolja az Oscar-díjakat és – jelöléseket, ahogyan a Golden Globe-díjakat is.

A szerző kissé szarkasztikus stílusban ír sok helyütt, sőt, az Oscar kapcsán kifejezetten vitriolosan fogalmaz, az Oscar-osztás „matematikájáról” is, és főképp azokról a díjakról, amiket Eastwood végül nem kapott meg. Az utószó is meglepetést okozott, abban ugyanis közli, hogy a könyv megírásában Eastwood nem vett részt. Eliot tudatosan döntött úgy, hogy nem veszi fel a kapcsolatot a színésszel, hogy azokat a sztorikat is megírhassa, amik annyira nem vetnek jó fényt a színész-rendezőre (lásd pl. a Sondra Locke-sztorit, vagy a felesége és gyerekei elhanyagolását más nők miatt). Utal viszont három olyan könyvre, amelyeket szerinte érdemes elolvasni, ha többet akarunk megtudni a színészről (és amelyekből azért ő is merített). Ilyen Sondra Locke önéletrajza, Patrick McGilligan könyve Eastwoodról, és Richard Schickel Clint Eastwood című, 2009-es munkája.

„Valaki kérdezte tőlem, mi jön ezután, és azt mondtam neki, nincs sok szerep 78 éves fasziknak. Semmi kifogásom a komornyik szerepe ellen. De ha nincs rám égető szükség, inkább maradnék a kamera mögött”. Eastwood így nyilatkozott a Gran Torino kapcsán – aztán mégis következtek olyan filmek, mint a 7 Oscar-jelölést hozó Amerikai mesterlövész, vagy A csempész, aminek a főszerepét is eljátszotta. És az ezekről szóló elemzést, kritikát bizony továbbra is nagyon hiányolom a könyvből.

Gran Torino

Gran Torino

Mindezek ellenére érdekes Marc Eliot kötete, és számtalan újdonsággal szolgál. Megtudhatjuk belőle, hogy Eastwood egyáltalán nem készült színésznek, a középiskolában egy tanárnője erőltette, hogy megpróbálkozzon a mesterséggel, és csakis azért, hogy a már akkor sem szószátyár diáknak segítsen beilleszkedni – katasztrofális eredménnyel. Eastwood nem volt jó tanuló, a színjátszás sem érdekelte, és egyetemre is csak azért ment, hogy ne hívják be katonának a vietnámi háború idején. A besorozást végül mégsem úszta meg, de egy szerencsés véletlennek köszönhetően a katonák úszásoktatója lett, így nem került ki a frontra. (A dolog már csak azért is érdekes, mert gyerekkorában egyszer majdnem vízbe fulladt.)

Eliot alaposan körüljárja a színész indulását, ír az első, apró kis szerepekről is, és arról, Eastwood élete hogyan hatott a szerepeire, és viszont. A nem színésznek készülő Eastwood 1955-ben szerepelt először filmvásznon, egy sci-fi vígjátékban, amire ma már senki sem emlékszik (ez volt a Revenge of the Creature című film a Fekete Lagúna rémével.)

Azután viszont a Rawhide című sorozat következett, amiben Rowdy Yates szerepét alakította nyolc évadon át, és az akkori idők legnépszerűbb tévés cowboya lett. Ráadásul ennek köszönhetően figyelt fel rá Sergio Leone, és így kapott szerepet az olasz rendező több spagettiwesternjében, ezzel alapozva meg mozis karrierjét is.

Rowdy Yates, a fiatal cowboy szerepében

Rowdy Yates, a fiatal cowboy szerepében

Megtudhatjuk, hogy a Kémek a Sasfészekben forgatásán találkozott Elizabeth Taylorral, sőt, közös filmet is terveztek, de Taylor később akkora gázsit követelt, amit senki sem volt hajlandó kifizetni. A film mégis elkészült, de Eastwood mellett már Shirley MacLaine alakította a Két öszvért Sara nővérnek című western másik főszerepét.

Olvashatunk a Piszkos Harry-filmekről is, ahogyan arról is, hogy eredetileg Paul Newmannek, majd Frank Sinatrának szánták a szerepet, és csak miután mindkét filmes legenda nemet mondott, akkor kapta meg Eastwood azt a szerepet, ami az egyik legnagyobb ismertséget hozta számára a pályán. És ennek kapcsán ismerkedett meg Sondra Locke-kal is… és a későbbi, pokoljárással végződő kapcsolatukról is bőven ír Eliot. Mindezek kapcsán még az Eastwood karrierje alatt viszonylag ritkán előforduló szerelmes filmeket is említi, így az elsőt, az 1972-ben forgatott, Szerelem korhatár nélkül című filmet, ami akkora pénzügyi bukást hozott magával, hogy a színész, bár nem ő játszotta a főszerepet, mégis megfogadta, hogy többé nem forgat szerelmes filmet. Ehhez tartotta is magát, nagyjából huszonkét éven át… ám akkor a kezébe került a Madison megye hídjairól szóló történet…

Összességében érdekes és olvasmányos volt Marc Eliot könyve, és rengeteg újdonságot tudtam meg akár Eastwood filmes pályájáról, akár a magánéletéről. Kiemelném még Nimila Zsolt gördülékeny fordítását, ami élvezhetőbbé tette Eliot sokszor száraz stílusát. A könyvet a Kossuth Kiadó bocsátotta a rendelkezésünkre, amit ezúton is köszönünk.

Kapcsolódó cikkek

Richard Osman: Az eltévedt golyó /Forrás: https://www.facebook.com/photo/?fbid=577645514365115&set=a.546160457513621/

A csütörtöki nyomozóklub és az eltűnt hulla rejtélye – Könyvkritika

A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat

Irene Vallejo: Papirusz

Irene Vallejo szerint a jövő útjai a múltba vezetnek – Könyvkritika

Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.

Egri Lajos: A kreatív írás művészete

Fontos vagyok, tehát vagyok, avagy a kreatív írás művészete – Könyvkritika

Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.

Konkurens kiadók összefogásából született az új budapesti könyvkuckó

Magyarországon ritkán tapasztalható nagyszerű összefogás a kultúráért.

    Hírlevél feliratkozás

    Itt akarsz Te is lépdelni Ectopolis utcáin?
    Tartsd velünk a lépést, és iratkozz fel a város hírlevelére!

    Az Adatkezelési tájékoztatóban leírt feltételeket elfogadom.

    Kiemelt téma

    Bezárt az Ectopolis Magazin!

    4,5 év működés után az oldal nem frissül tovább.

    Legutóbbi cikkek

    • 2023. március 10.

    Bezárt az Ectopolis Magazin!

    4,5 év működés után az oldal nem frissül tovább.

    • 2023. január 5.

    A csütörtöki nyomozóklub és az eltűnt hulla rejtélye – Könyvkritika

    A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat

    • 2023. január 5.

    Haláli hullák szerdája – Wednesday – Sorozatkritika

    A rémesen vicces Addams-feldolgozás

    • 2023. január 5.

    Irene Vallejo szerint a jövő útjai a múltba vezetnek – Könyvkritika

    Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.

    • 2023. január 5.

    Fontos vagyok, tehát vagyok, avagy a kreatív írás művészete – Könyvkritika

    Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.