- Kovács Krisztián
- 2021. május 19. | Becsült olvasási idő: 1 perc
Az április 16-án elhunyt Törőcsik Mari évtizedekkel ezelőtt költözött a mindössze 400 lelkes Vas megyei faluba, Velembe, ahol haláláig élt. A település most azt tervezi, hogy nem csupán utcát neveznek majd el egykori leghíresebb lakójukról, de a színésznő házával szemben felállítanának egy róla mintázott szobrot is a padnál, ahol sokat üldögélt, mikor szép volt az idő.
Bakos László, Velem település polgármestere szoborállítással szeretne tisztelegni nemrég elhunyt legendás, háromszoros Kossuth-, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas, valamint a Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett színművésznő előtt. A tisztelgés persze itt nem ér véget az április 16-án elhunyt művész előtt, a szobron túl utcát is elneveznének róla, a házát pedig – amennyiben lehetőség adódik rá – emlékhellyé, múzeummá alakítanák át.
„Hittem Mari felgyógyulásában, az utolsó napig bíztam abban, hogy visszatér közénk a kórházból” – mondta Bakos László. – „Szerettem és tiszteltem, büszke vagyok, hogy megtisztelt azzal, tegezhettem. Sokat beszélgettünk, állandóan Unicummal kínált, de az egész faluval közvetlen volt a viszonya. Folyamatosan viccelődött, kimondottan csintalan humora volt.” A helyiek szerint egyébként Törőcsik Mari valóban nem egy a fővárosból néha-néha vidékre látogató híresség volt, mikor egészsége engedte, zöld gumicsizmájában sétálgatott a faluban, és bárkivel szívesen szóba elegyedett.
Törőcsik Mari 1976-ban a Déryné hol van? című filmben nyújtott alakításáért elnyerte a legjobb színésznőnek járó díjat a Cannes-i fesztiválon. 1989 és 1992 között a Magyar Színészkamara elnöke volt. 1989–1994 között az Aase-díj kuratóriumának tagja. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán docensként tanított. 2002 óta újra a Nemzeti Színház tagja. 2011-ben róla nevezték el Nagytálya település faluházát. 2016-tól a Jóra Való Törekvés Alapítvány fővédnöke és társelnöke. 2020-ban jelentette be, hogy nem lép többet színpadra. Kétszer tüntették ki Jászai Mari-díjjal (1964, 1969). Kossuth-díjat (1973) és Kossuth Nagydíjat (1999) is átvehetett, 1971-ben érdemes művész, 1977-ben kiváló művész címet kapott. 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét ítélték neki oda, 2000-ben a nemzet színésze lett.
Az HBO első magyar játékfilmjének készítőivel beszélgettünk.
Érdekes téma, felemás megvalósítással.
A film május 16-tól online is megtekinthetővé válik.
A Nemzetközi Békedíj után újabb elismerés.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.