Szerencsés Dániel
2022. június 23. | Becsült olvasási idő: 4,5 perc

Telivér skandináv krimi – és lesz-e valaha Keszthelyből Skuleskogen? – Könyvkritika

Ha könyvet kell reciznem, olvasás után rá szoktam keresni mások értékeléseire – nem vettek-e észre valamit, amin átsiklottam, nem látják-e olyan szögből, ahonnan nézve én is másképp látnám a könyv hibáit és erényeit. Tove Alsterdalnak a Partvonal Kiadónál megjelent második könyvénél is ezt tettem. Így találtam rá Robinson értékelésére a moly.hu-n. (A teljes kritika a Gabo olvas blogon ITT.) A kritikus annyira fején találta a szöget, hogy egy recenzió keretében nem igazán van mit hozzátennem, így Krisztián beleegyezésével be is linkeltem. Olvassátok el, érdemes!

Tove Alsterdal: Elnyelte a föld

Számomra ezzel mégsem volt letudva Tove Alsterdal könyve. Eszembe juttatott ugyanis egy régesrégi kávézást Cserháti Évával, akinek már szinte védjegyévé vált, hogy a krimijeiben egy sor társadalmi és ideológiai kérdést is feszeget. Ő arról győzködött, hogy a krimi nagyon sokféle lehet, míg én – talán maradian – amellett kardoskodtam, hogy aki krimit vesz a kezébe, leginkább azért teszi, mert egy bűnügy megoldására kíváncsi. (Nem tudtuk meggyőzni egymást.) Márpedig Alsterdal könyve Robinson szerint „irodalmi igényű írás, ahol az író boncolgatja a család szerepét, lélekformáló, összetartó erejét”, különös tekintettel a nyomozó, Eira, édesanyjának demenciája és idősek otthonába költöztetése kapcsán. Mire a végére értem, elgondolkodtam, miért tudtam mégis szeretni a sok irodalmi igényű boncolgatás ellenére, amikor pedig kifejezetten krimi-központú krimit vártam? S miért volt ez a történet annyira skandináv, hogy a könyv közelében legalább 3-4 fokkal hűvösebb volt, mint a kora nyári Budapesten?

A kulcsszó: arányosság. Alsterdal párkákat megszégyenítő precizitással fonja össze a nyomozást a mellékszálakkal. A krimis fejezet végig krimi, a családos végig családos, nem keveri a kettőt. Nyomozás közben nincs a kelleténél hosszabb mélázás, flashback, lelkizés. Ugyanígy az öregotthonos részekben nincs nyomozás.

A kettéválasztás persze nem vegytiszta, azaz nyomozás közben is eszébe jutnak néha dolgok, illetve azon kívül is megcsörren néha a teló, de csak annyira, hogy az egyik szál olvasása közben ne feledkezzünk meg a másikról. Azt, hogy mégiscsak a bűnügyi szál domináljon, Alsterdal úgy éri el, hogy az érzelmileg nagyobbat szóló részek a nyomozáshoz kapcsolódnak. Így a kitérők ellenére az olvasó végig úgy érezheti, krimit olvas és nem családi-társadalmi-kapcsolati drámát, aminek szereplői mellékesen gyilkossági nyomozók.

A szerző előző regénye, a Gyökerestül kitépve

Jó lenne tudni, hogy ez a dramaturgiai precizitás mennyiben az író, illetve a szerkesztő érdeme. Magyar írók gyakran panaszkodnak, hogy a kiadói szerkesztés kizárólag nyelvhelyességre koncentrál, és ritka a határozott, a dramaturgiát és az olvasás flow-ját szem előtt tartó szerkesztés. Mivel nem valószinű, hogy egy külföldi krimiíró genetikailag eleve jobban ír, mint egy magyar, felmerül a gyanú, hogy a skandináv krimi sikerében bizony az értő szerkesztés is közrejátszik. Azaz: olyanok szerkesztik az északi krimiket, akik értenek is a zsánerhez, nem csak épp bevállaltak egyet egy mesekönyv és egy romantikus YA között.

A skandináv hangulattal kapcsolatban Robinson azt írja, „a helyszín is fontos erővel bír, szereplővé lép elő”. Ez volt a másik, ami elgondolkodtatott. Az oké, hogy skandináv krimi megkerülhetetlen viszonyítási pont. A marketing kedvéért a kiadóink olyan krimiket is skandináv hangulatúként címkéznek, amik egyáltalán nem azok.

Az új magyar krimiket nézve szerzőink a Balatonból próbálnak olyan tipikusan egyedi hátteret teremteni, mint amilyen Alsterdalnál Svédország rusztikus északi része. Ennek fő akadálya, hogy nincs olyan globális bútorláncunk, amelynek PALOZNAK nevű polcrendszere és AKARATTYA ülőgarnitúrája a világ minden részén felidézné a hangérien dizájnt, hangulatot, tájat, nyelvet. Alsterdalnak könnyű: csak úgy kavarog nála a rengeteg fura magánhangzós helységnév, márpedig ha azt mondom: Högakusten meg Skuleskogen, máris nyakig vagyunk a skandináv hangulatban, s ha valaki rávágja: Västernorrlands, úgy lehűl a levegő, hogy elő kell venni a Fjällräven túrakabátot. (A könyv helyszínén a kora őszi 13 fok már hőségnek számít!) Ráadásul a helyszínek valósak, a sztorihoz illően vadak és regényesek, sőt Alsterdal felhasználja a regionális szokásokat, a nyelvi eltéréseket is.

Högbondens-világítótorony egy helyszín a könyvben

Ehhez képest a Balaton viszont már csak földrajzi fogalom. Egykori népi-nyelvi sajátosságait ugyanúgy lebetonozták, mint a vízpartot. Ami kulturális sajátossága van, az vagy nagyon mélyen van elásva, vagy kívülállók vitték oda, esetleg már maga is csak egy emlék (lásd: retró nyári hangulat). Az olvasók szívét ugyan megdobogtatja ha ismerős Balaton-környéki helyszínekről olvashatnak, esetleg sok évvel ezelőtti nyári emlékek idéződnek fel, csak hát ettől még nem lesz a Balatonból a történet élő szereplője úgy, ahogy Ångermanland Alsterdalnál. Szlavicsek Juditnál legalább leírásokat kap, amelyek hangulatilag alátámasztják az épp aktuális történést, de Zajácz D. Zoli balatoni krimijeiben inkább csak a retró élmények felidézésére szolgál, Kondor Vilmos legutóbbi könyvében pedig csak azért szerepel, mert ha a sztori egyszer Aligán játszódik, mégsem írhat budapesti kávéházakról. Talán nem is magától a Balatontól lesz igazán „balatoni” egy krimi, hanem attól, hogy a történetbeli bűnügy valamely részlete csakis a Balaton környékére jellemző. Alapjában véve minden gyilkosság ugyanolyan, csak a körülmények – a motívum, az elkövetés módja – adja hozzá a helyi különlegességet, amiről krimit lehet írni. Vagy akár brandet építeni, ahogy a skandinávok tették.

Valójában rendben is van, hogy nem bírunk skandinávok lenni, ha egyszer nem vagyunk azok.

Jó lenne, ha erre a marketinges hívószavakkal dobálózó kiadók és az olvasók is rájönnének, az illetékesek pedig arra, hogy a skandináv krimi nem attól lett világsiker, mert minden északi krimiíró zseni – szerintem Alsterdal semmivel sem ügyesebb, mint a hozzá hasonló megközelítéssel író Cserháti vagy Szlavicsek –, hanem mert az ottani kultúrpolitika teljes mellszélességgel támogatta a „nordic noir” brand építését.

Márpedig kedvező szél nélkül még a legjobb vitorlás se nagyon jut át Siófokról Tihanyba, még akkor sem, ha a tőkesúlyába épp nem rejtettek ellopott aranyszobrot.