Koczó Olivér
2021. október 20. | Becsült olvasási idő: 4,5 perc

Tények nélküli tényirodalom egy feltételezett gyilkosság homályos körülményeiről – Könyvkritika

„Van egy férfi, aki nagyon sok dolgot tud, mert vannak forrásai, ahonnan ezeket összeszedegetheti. Nagyon furcsa dolgot hallottam tőle. Azt állítja, hogy azt az 1960-as közúti balesetet, amelyben Camus meghalt, a szovjet titkosszolgálat szervezte meg…” Ez, a hollywoodi forgatókönyvírók fantáziáját idéző szöveg olvasható, Giovanni Catelli 2013-ban megjelent könyvének fülszövegében. Amit idén az Európa Kiadó gondozásában, Mátyus Norbert fordításával már a magyar olvasók is a kezükbe vehetnek.

Giovanni Catelli: Camus halála

A sokat sejtető cím és fülszöveg könnyen felcsigázhatja mind a Camus-életmű elkötelezett olvasóit, mind az összeesküvés-regények lelkes rajongóit. Ugyanis a Nobel-díjas írót alig 46 éves korában, a lehető legváratlanabb módon, egy szerencsétlen közúti balesetben érte a halál, ötvenkét évvel ezelőtt. És ahogy ez sok híres, elismert ember halálakor lenni szokott, a közvélemény és az utókor nem képesek elfogadni a halál mindenkire leselkedő banalitását, éppen ezért különböző, – olykor persze valós –, elméletekkel próbálják szeretett írójuk, elnökük, színészük, művészük halálát valamiféle értelemmel felruházni. Lásd számos a mai napig népszerű, bizonyított és bizonyítást nem nyert mítosz Elvis, JFK, Jim Morrison, Jimmy Hoffa, Nancy Spungen, 2-Pac tragikus halálával kapcsolatban. S mintha, valami hasonlóra vállalkozna Catelli is, Albert Camus fájdalmas és hírtelen halálát feldolgozó regényével.

De még mielőtt a kedves olvasó az értékítélet vádjával illetne a kritika bevezetője után, nézzük is meg, mit kínál Giovanni Catelli: Camus halála című regénye nekünk, az irodalom és a történelem iránt érdeklődőknek.

Catelli, mint azt a fülszövegből megtudhatjuk, író, költő, újságíró a kelet-európai történelem és kultúra szakértője. Olasz irodalmi szemináriumokat tartott a prágai, a pozsonyi, a nyitrai és az odesszai egyetemeken, több műve csehül és oroszul is megjelent már. Albert Camus halálára akkor fordította rá figyelmét, amikor egy csehországi szeminárium alkalmával kezébe akadt Jan Zábrana (cseh író, műfordító) naplója, amiben utalásokat fedezett fel egy bizonyos szovjet szálra, a híres francia egzisztencialista író halálos balesete kapcsán.

Ahogy az előszóban fogalmaz „Mindig is nehéz volt elhinni, hogy halála egyszerű, közönséges közúti baleset következménye.” S ezen elképzelését Catelli, mintegy alátámasztandó, a nyomok egzaktságára hivatkozva kötelességének érezte felfejteni.

Albert Camus

Mintegy a saját prekoncepcióját alátámasztandó, a bevezető fejezetben egy ilyen – elnagyolt, és igencsak egyoldalú – jellemzéssel próbálja Camus ethoszát a ma emberének vázolni. „Albert Camus szabad, megtörhetetlen és veszélyes ember volt. Veszélyes volt a hatalom – a mindenkori hatalom – számára, hiszen megmutatta, hogy a hatalom természetszerűen fonódik össze az önkénnyel, az elnyomással és az igazságtalansággal.… mindig és mindenütt veszélyes volt, mert hajthatatlan erkölcsi tartásával, az emberi és minden élet iránti feltétel nélküli szeretetével és kritikus szellemével egyetlen rezdülésével képes volt átlátni a világot.”

A könyv további fejezeteiben a szerző nem csak a végzetes esethez vezető utat, de a lehetséges okokat is igyekszik felfedni, melyek miatt Camus a Szovjetunió célkeresztjébe kerülhetett, – s itt különösen kidomborítva az író viszonyulását az 1956-os magyarországi forradalomhoz. Catelli regénye nem mulasztja el politikai térben és időben elhelyezni Albert Camus-t, aki többször is kiállt a magyar forradalom ügye mellett, s akinek nyilvános beszédei e témában 2019-óta magyarul is olvashatók a Jelenkor Kiadó jóvoltából, lásd Albert Camus: Előadások és beszédek, üzenet a száműzött magyar íróknak.

Sőt, Catelli nyomozásának mondhatni eredményeként, az is kirajzolódik, hogy az 1957-ben irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett francia írónak négy évvel a magyarországi események után azért kellett meghalnia, mert a szovjet külügyi vezetés számára kellemetlen volt, egy ilyen befolyásos értelmiségi nyílt agitációja a rendszerükkel szemben.

S mint, ahogy Zábrana titkos forrásától vélelmezi Catelli, a likvidálási parancsot a legfelső körökben, maga Dimitri Sepilov külügyminiszter adhatta ki. Zárójeles megjegyzés csupán, hogy Sepilov tényszerűen tudható, hogy – egy Hruscsov elleni puccskísérlet szervezőjeként – 1957 után már semmiféle állami tisztséget nem végzett.

A baleset helyszíne és a roncs

Ez így idáig abszolút egy streaming kompatibilis sorozat alapja is lehetne. Ha és amennyiben a tények nem volnának makacs dolgok. De, mint ismeretes, azok, így sajnos Catelli könyve – szenzációhajhászásán túl, – sok helyütt megengedően elrugaszkodik a kézzelfogható bizonyítékoktól. Ráadásul azon kevés tényeket is, amiket érvként fel tud sorakoztatni, már ideje korán a regény első harmadában az olvasó orrára köti, hogy a maradék majd százhatvan oldalon önmagát ismételje.

„Jan Zábrana 1980 nyarának végén ezt írta a naplójába: Van egy férfi, aki nagyon sok dolgot tud, mert vannak forrásai, ahonnan ezeket összeszedegetheti. Nagyon furcsa dolgot hallottam tőle…” Az a primer forrás, amire az író nyomozását alapozni óhajtotta, még a legnagyobb jóindulattal is csak labilisnak nevezhető, hiszen Zábrana forrásáról a regény során még az sem derül ki, hogy milyen nemzetiségű.

Viszont a „nyomozások” egyébként végtelenül patetikus, sokszor modoros leírását, Catelli számos érdekes és informatív történelmi adalékkal dúsítja. Mint ahogy már említettem, hosszasan magyarázza és idézi Camus megnyilvánulásait, a nyugati értelmiség szolidaritás vállalását a magyar ’56-os forradalommal kapcsolatban. És külön fejezetet szentel a KGB bizonyított más nyugati irányú műveleteiről, mint például a Bandera, Trockij és Kosztov gyilkosságok. Számomra is meglepő újdonságként szolgáltak a Borisz Paszternak – szintén Nobel-díjas orosz író, akinek elismeréséhez nagyban hozzájárult, a már Nobel-díjas Camus lobbi ereje –, és a francia író kölcsönös elismerő levélváltásai.

Mindezen pozitív és negatív elemeit mérlegre helyezve, végezetül azt kell, hogy mondjam, Giovanni Catelli oknyomozónak szánt kötetében a saját prekoncepcióját nem tudja kellő mennyiségű, hiteles ténnyel alátámasztani, aminek okán a könyv egy hatalmas konteová duzzadt elbeszélés csupán. Ám a műfaj, kedvelőinek izgalmas olvasmányélmény lehet.