
- Forrai Márton
- 2021. szeptember 22. | Becsült olvasási idő: 4,5 perc
A tökös-csajos arcletépés a Nikita óta külön alzsánerévé fejlődött az akciófilmes vonalnak, ami mostanában reneszánszát éli: hogy csak az elmúlt évek tesztoszteronszagú halálhölgymatinéiből merítsek, az Atomszőke, az Anna, a Jolt, vagy A védenc mind igyekeztek bebizonyítani, hogy a kaszkadőrképző-koreográfusok nem csak idős férfiakból, hanem dekoratív hölgyekből is képesek hiteles (vásznon)gyilkológépet kreálni. Sőt!
Kate (2021)
És míg Kate Beckinsale Jolt-ja egyfajta fordított logikájú, női Crank 2: Magasfeszültségként próbált meg sikertelenül operálni, Mary Elizabeth Winstead (A dolog, 10 Cloverfield Lane) a Kate-ben inspirálódás terén látványosan lép szintet: fogja Jason Statham előbb említett örökbecsűjének első, a folytatásnál még klasszikusabb (igen, ez mától egy létező fogalom) részének alapproblémáját, mellé dobja a John Wick harcmodorát, A rajtaütés brutalitását, egy fantasztikus vizualitású tokiói kulisszát, és… itt akár meg is állhatna, de nem teszi.
Ezalatt a néző – bár furcsa lehet, de – nem akarja kivájni saját szemeit az „A csajok is lehetnek kemények!” plakátüzenet dögunalmas, evidenciáig koptatott bizonygatása láttán: nem mintha sértődötten fordultam volna magamba bármilyen korrektül összerakott adrenalinpumpát követően, de a vér sötétlő bíborvörösén túl is egyre inkább vágyom valami mélységre a képernyőn. (Tudom, ódivatú vagyok.) Nos, a Kate zárása felemelően hidegrázós élményt nyújtott.
Kate (2021)
Lehetett volna a Katus egy mélyfekete távol-keleti pestisfolt nézője lelki életén, neonfényes trendhullám-utólovaglás, vagy épp szentimentális megváltástörténet, de az előttem eddig teljesen ismeretlen Cedric Nicolas-Troyan úgy keltette életre a szintén kiafeneez? kategóriába eső Umair Aleem forgatókönyvét, hogy az kenterbe veri az összes korábbi Netflixes akciópróbálkozást, amibe eddig szerencsétlenségem volt belebotlani. A leplet az elődökre sikeresen építkezés, sajátos hangulatteremtés és a tökéletes arányérzék hármasának közös metszéspontjáról vélem lerántani; Winstead nem képzett harcművész, ebből kifolyólag láttunk már hosszabbra hagyott vágást, viszont nem is igényel különleges effektusokat, amikor átmászik egy kerítésen, mint bizonyos északír színművészek.
Kate (2021)
Ezzel együtt nem varázsol, mindössze annyit tesz, hogy különféle arcait épp megfelelő mértékben mutatja meg, és ezek az elemek tökéletes koktélt alkotnak a befogadói végen. Bízik magában, és bízik a nézőben, így a tizenhatos karika nem az erőszak felmagasztalásának szól – amúgy sincs semmi vonzó az antihősnő pályafutásában. Meg sem tudom mondani, mikor láttam utoljára ennyire profin koreografált táncot, ami ugyanakkor ilyen távol állt a steriltől, éppen emiatt sajnálatos lenne, ha a dömping maga alá temetné ezt a filmet.
A brit Sky hat dokumentumsorozatot jelentett be, köztük a svéd miniszterelnök elleni merényletet feldolgozó szériát.
25 évvel a befejezés után rendhagyó formában folytatódik.
Riz Ahmed kelti majd életre a herceget.
Avagy néhány animáció, amit felnőttek és gyerekek egyaránt élvezni fognak.
Ahogy a dél-amerikai országok irodalma, úgy bizony Japán ízei is eltéveszthetetlenek.
Mi lenne, ha a munkahelyi életet teljes egészében el lehetne különíteni az otthonitól?
Tartogat meglepetéseket, de nem biztos, hogy jó irányba tart a franchise.
Ben Affleck-et megcsalják, de könnyen lehet, hogy ő tehet róla.
A legjobb háborús drámákat már nem Hollywoodban kell keressük.
Akárcsak Tarantin, Anderson is elkészítette ódáját e korszakhoz.