
- Kovács Krisztián
- 2021. január 29. | Becsült olvasási idő: 1 perc
Tavaly júniusban minden azzal indult, hogy az HBO levette kínálatában rasszizmus vádja miatt az Elfújta a szél című klasszikust, melyet aztán olyan filmek követtek, mint a Trópusi vihar, a Waczak Szálló és a teljes Tom és Jerry sorozat, majd jött az Arábiai Lawrence, aztán pedig az első Disney-filmek közt A dzsungel könyve.
Újabb Disney-rajzfilmek kaptak magyarázó szöveget
Tavaly októberben A dzsungel könyve, a Dumbó, valamint a Pán Péter kapta meg a rasszizmus bélyegét, mely abban állt, hogy a Disney+ kínálatában megtalálható alkotások lejátszása esetén a következő felirat jelenik meg: „Ez a műsor negatívan ábrázol és kezel embereket vagy kultúrákat. Ezek a sztereotípiák akkor is rosszak voltak és ma is azok.” A sor két újabb Disney-klasszikussal bővült, ezúttal a Susi és Tekergő, valamint a Macskarisztokraták előtt is már ugyanez a szöveg olvasható, a csatorna pedig többek közt emiatt is, minden fentebb említett filmet kivett a hét év alatti korosztálynak szóló filmjei kínálatából.
Hogy maga a hátrányos megkülönböztetés miben áll egyes filmeknél, azt a csatorna nem minden esetben indokolta, ami biztosnak tűnik, hogy az 1970-es Macskarisztokratákban feltűnik egy vágott szemű mellékalak, akit a készítők annak idején állítólag az ázsiaiak karikatúrájának szántak, míg a Pán Péter tartalmaz egy amerikai őslakos figurát, akire a filmben Rézbőrűként hivatkoznak.
Az egyre gyarapodó listára felkerült egyébként már az első hangosfilm, az 1927-es A dzsesszénekes, ahogy említettük is, rajta vannak a fentebb olvasható Walt Disney-klasszikusok, kiegészülve az 1992-es Aladdinnal, az élőszereplős filmek közül pedig A bolygó neve: halál, Az utolsó szamuráj, a Kincsvadászok, a Flash Gordon, az Álom luxuskivitelben, valamint egy az Elfújta a szélhez mérhető klasszikus, az Arábiai Lawrence is. A listában a legfurcsább talán sokunk gyermekkori kedvenc rajzfilmje, a Hanna-Barbera produkcióban készült Tom és Jerry, melynek rasszista jellegére az Amazon Prime megbízásából már 2014-ben is felhívta a figyelmet egy rövidfilmben Whoopi Goldberg is. A visszhangot itt leginkább a fekete házvezetőnő alakja váltotta ki, akinek arcát sosem láttuk.
Újra műsoron a Quantum Leap – Az időutazó.
A Warner döntése értelmében nem annyira biztos.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.