
- Kovács Krisztián
- 2020. október 22. | Becsült olvasási idő: 1 perc
A filmes feldolgozások korában annyira nem meglepő, hogy egy ilyen klasszikus is új köntöst kap, az persze kérdés, hogy vajon a hangulathoz Alfred Hitchcock adaptációja után mit lehet még érdemben hozzátenni. Mindenesetre a filmhez kijött az első előzetes is ízelítő gyanánt.
Laurence Olivier után Armie Hammer a főszerepben
A Netflix dolgozta fel újra Daphne de Maurier 1938-ban megjelent A Manderley-ház asszonya című világhírű regényét, mely hamarosan felkerül a streaming szolgáltató kínálatába. A rendező, Ben Wheatley elmondása szerint alaposan tanulmányozta a korábbi változatokat, és igyekezett úgy megírni a forgatókönyvet, hogy az ne tartalmazza a régebbi adaptációk változtatásait, ezáltal egy igencsak könyvhű variáció született a keze alatt. A filmben egyébként Armie Hammer, Lily James és Kristin Scott Thomas alakítja majd a főszerepeket.
A kötet leghíresebb adaptációja talán az 1940-ben készült, Alfred Hitchcock által rendezett változat a világhírű producer, David O. Selznick felügyelete alatt, melyben a színészkirály, Laurence Olivier, valamint Joan Fontaine játszotta a főbb szerepeket. A film két Oscar-díjat vitt haza 1941-ben, a legjobb operatőr díjazása mellett az Akadémia az év legjobb filmjének is megválasztotta.
Ahogy az eredeti kötet fülszövege írja: „A Hitchcock-film alapjául szolgáló regény páratlan sikerét, a hátborzongatóan izgalmas cselekmény mellett, bizonyára az is magyarázza, hogy rendkívül finom pszichológiával érzékeltette a harmincas évek Európájának szorongásos életérzését, gyáva meghunyászkodását – s tette ezt 1938-ban, egy évvel a Manderleyk egész féltett világát felperzselő tűzvész előtt.” Kérdés, mindezt vissza tudja-e majd adni az új változat, mindenesetre az előzetest már megtekinthetitek.
Újra műsoron a Quantum Leap – Az időutazó.
A Warner döntése értelmében nem annyira biztos.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.