- Kovács Krisztián
- 2019. augusztus 26. | Becsült olvasási idő: 1 perc
Stephen King kapcsán reneszánszukat élik a filmfeldolgozások, melyben a 2010-es években legalább akkora dömping zajlik, mint a 80-as évek vége felé. Ezúttal a horrorkirály egy rövidke, de hangulatos regényéből készül mozifilm. Premier dátum egyelőre nincs, de a megfilmesít jogai elkeltek.
A zombihorror atyja George E. Romero szeretett volna filmet készíteni az általa nagyra tartott King-regényből, az eredetileg 1999-ben megjelent rövidke, Tom Gordon, segíts című műből, ám Romero két évvel ezelőtti halálával sokáig úgy tűnt, végleg kútba esett a projekt. Most Chris Romero, a népszerű horrorrendező korábbi felesége karolta fel az adaptáció tervét, így úgy fest, hamarosan elkezdenek dolgozni a forgatókönyvön is.
Egyelőre nincs hír róla, ki írja a szkriptet, ami viszont biztosnak tűnik, hogy a Vertigo Films, és az Origin Story nevű produkciós cégek is beszállnak a gyártásba. King regénye magyarul 2000-ben jelent meg, a mű a 9 éves Trisha McFarland története, aki egy szüleivel közös kiránduláson szem elől téveszti édesapját és édesanyját, és magára maradva eltéved a hatalmas, és sötét maine-i erdőségekben. Trisha egyetlen társa egy rádió, melyen át baseball közvetítéseket hallgat, hogy ne érezze magát egyedül, kedvence pedig a Red Sox-dobója, Tom Gordon.
Trishának nem csupán az erdőből kivezető utat kell megtalálnia, vissza a civilizációhoz, de menekülnie kell egy kísérteties lény elől is, mely a nyomában lohol.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.
Újra műsoron a Quantum Leap – Az időutazó.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.