Meglehetősen hányatott sorsa volt a régóta várt Jóbarátok-reunionnak – igaz, ez a tavalyi évben számtalan filmre elmondható volt, melyek a mai napig nem kerültek moziba – ugyanakkor az HBO legújabb közlemény szerint a végeredmény már a vágószobában formálódik, és hamarosan a közönség is láthatja.
Hamarosan mi is láthatjuk a végeredményt
Hivatalosan is véget ért az HBO Max-on debütáló Jóbarátok-reunion forgatása. Eredetileg a bemutató dátuma 2020. május 27-e volt, a Warner és az HBO az HBO Max indulására időzítette a premiert, ám a járvány mindent felülírt, ezt követően pedig további két alkalommal halasztották a felvételeket, mert azt mindenképpen szerették volna élő közönség előtt rögzíteni. Természetesen mind a hat szereplő visszatért – fejenként 3 millió dolláros honoráriumért – hogy elkészülhessen ez a meglehetősen egyedi „folytatás„, mely sokkal inkább egyfajta talk-show, mint valódi sorozatepizód.
Pontos részletek ugyan még nem ismertek, de úgy fest, hogy a találkozó legalábbis részben a szabadban zajlott a sorozat introjában szereplő ikonikus szökőkút előtt, amit a Central Perk jól ismert bútoraival rendeztek be, ugyanakkor a stúdióban ismét elkészítették Monicáék lakását is, vagyis vélhetően a szereplők tartottak egy kis bejárást is a régi helyszínen. Ide kattintva a Gamestar cikkében több fotót is láthattok a forgatási helyszínekről.
Hogy pontosan miként képzeljük el a különkiadást, arról David Schwimmer ejtett néhány szót, mikor nemrég a The Graham Norton Show vendége volt: „én saját magam leszek, David. Nem a karaktereinket fogjuk alakítani, nincs megírva semmi. Viszont van egy rész, amiről nem szeretnék túl sokat elárulni, de a lényeg, hogy mind fel fogunk olvasni valamit.” A két napon át tartó forgatás egyébként vasárnap éjjel fejeződött be. Matthew Perry még tavaly novemberben arról beszélt, hogy az HBO Max szeretné nagyon hamar képernyőre tűzni a műsort, így vélhetően 1-2 hónapon belül talán már mi is láthatjuk a végeredményt. Az akkor 15 éve véget ért Jóbarátokról két évvel ezelőtt ebben a cikkben írtunk, itt pedig egy interjút olvashattok Holl Nándorral, Matt Le Blanc szinkronhangjával, melyben érintjük a Jóbarátok-jelenséget is.
A Star Wars: Andor előzménysorozata a Zsivány egyes előzményfilmnek, és nem biztos, hogy indokolt volt a Disney-nek ennyire a távolba révednie.
A francia Harry Potter szériája magyarul is teljes.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.