- Kovács Krisztián
- 2020. május 13. | Becsült olvasási idő: 1 perc
Igazi kuriózummal készül a Philip K. Dick életművének hazai gondozója, az Agave Könyvek idén júliusra, amikor is a kultikus sci-fi szerző magyarul először megjelenő legelső regényét adja majd ki. Ezzel ez már a második fontos sci-fi megjelenés egy hónapon belül a kiadónál, hiszen augusztusban Ray Bradbury Marsbéli krónikák ciklusa is jön majd felújítva.
Először lesz olvasható magyarul Dick első regénye
Űrlottó címen jelenik majd meg 2020. júliusában Philip K. Dick legelső, eredetileg 1955-ben megjelent regénye, mely most lesz olvasható először magyar nyelven. Philip K. Dick 1954-ben írta meg a regény első változatát, el is adta az Ace Books-nak, ám a szerkesztő, Donald Wollheim kérte, hogy írja újra, és végül ez a változat került később a boltokba.
A történet egy Dick-hez méltó alapfelvetéssel indul, egy olyan világot mutat be, melyet a lottó, a szerencse, a százalékok határoznak meg, és melyben a főhősnek, Ted Benteley-nek boldogulnia kell. Érdekesség, hogy Dick regénye az Egyesült Királyságban eltérő módon a Chance of World címen jelent meg, 1968-ban pedig a mű egy kibővített, átszerkesztett kiadásban ismét a boltokba került.
Dick regényét sokan dicsérték, többek közt Robert Silverberg, vagy épp a San Francisco Chronicle kritikusa, Anthony Boucher, aki egyenesen Robert A. Heinlein, és Cyril M. Kornbluth kereszteződésének nevezte. A magyar kiadáshoz vélhetően épp most készül a borító, mellyel beilleszthető lesz majd a kiadó magas színvonalú életműsorozatába. A szerző életműve ide kattintva érhető el a kiadó webshopjából.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
A rémesen vicces Addams-feldolgozás