- Forrai Márton
- 2021. június 30. | Becsült olvasási idő: 4,5 perc
Halálos iramban filmet nézni olyan élmény, mint egy pásztoróra egy jól bejáratott alkalmi szeretővel: az ember elég jól meg tudja saccolni, mire számíthat; még azt is, hogy az illető hölgy (vagy úr) tanult néhány új trükköt a legutóbbi alkalom óta, csak hogy a kedvünkben járjon. Nos, a kilencedik epizód sem teketóriázik: kis dumcsi, kis ismerkedés, aztán belecsapunk a lecsóba.
No persze Justin Lin, aki a hatodik installáció után ül vissza a kormány mögé, pontosan tudja, mi kell a népnek. Még 2011-ben ugyanis, amikor a Fast Five-val másodszor tette tiszteletét a száguldó cirkusz porondmestereként, ő döbbentette rá a sorozat népes rajongótáborát egy nyilvánvaló igazságra, miszerint – külső szemlélőként legalábbis – összetörni az autókat sokkal szórakoztatóbb, mint versenyezni velük. Nem mintha választanunk kellene csokoládé és gumicukor, popcorn és nachos, Lamborghini és lánctalpas közt: a játékidő rendre olyan joviálisan szabott, hogy kényelmesen belefér a versenyzés és az autós pusztítás egyszerre, vagy épp szimultán módon. Hogy a Halálos iramban beláthatatlan mérföldekre távolodott gyökereitől, az ettől nem válik vitás kérdéssé, ám fanyalogni szerintem értelmetlen emiatt.
Dominic Torretto (Vin Diesel) és hű társa a benzinszagban, Letty (Michelle Rodriguez) korai nyugdíjas éveiket töltik Nemtalálnirendeszakembert-alsópusztán, ahol előbbi fiát, a kis Brian-t nevelgetik közösen. A bekrepáló traktor és a szolgálatot felmondó szivattyú megreparálása által dominált időtöltést hamar (nem annyira) váratlan látogatók zavarják meg: a régi banda birtokába került felvétel világrengető veszélyről tudósít, amit kizárólag ők, és csakis közösen tudnak elhárítani. A következő snittben a hőseink már szalonból frissen kigördült sportautókkal, valamint egy páncélozott harckocsival veretik valamelyik dél-amerikai diktatúrában, majd lövünk, ugratunk, poénkodunk, miközben a fizika törvényei megszűnnek létezni.
Szimpatikusnak találtam, ahogy az F9 visszanyúlik az első Halálos iramban cselekménye előtti időszakhoz, új perspektívába helyezve annak történéseit (hogy aztán később totál öncélúan építkezzen az újra lefektetett alapokon, gondolom). A plakáton és az előzetesben is feltűnő nagy visszatérő, Han (Sung Kang) felvezet egy újabb karaktert, így utólag megbocsátható ez a szélterelő, bocsánat, spoiler.
A száznegyvenöt perc végigülése után arra jutottam, hogy a készítők építkeznek, vagyis a kilencedik rész egy új duológia, trilógia vagy – mivel tetszőleges számú folytatást kinézek belőlük – googológia felvezetése lenne. A híresztelések szerint a tizenegyedik lesz az utolsó futam, de mind tudjuk, hogy ha az eredeti gárda nem is áll már össze, a „lezárás” spinoff-ok, reboot-ok, képregények meg egyebek garmadáját jelenti, így részemről a végszó hallatán mindössze legyintek.
A szerénytelenség vádját vállalva már 2019-ben, a Ne játssz a tűzzel után megmondtam, hogy John Cenának bérelt helye van sagában, és az egykori pankrátoron valóban úgy áll a versenyzős kevlárkabát, mintha rá öntötték volna. No nem mintha Cena Dwayne Johnson-i karizmával rendelkezne, de hát ez van, mint ismeretes, az első számú producerré avanzsált Vin Diesel és a Szikla képtelenek ugyanazt a levegőt szívni. Így utóbbi megkapta a Hobbs és Shaw mellékvágányt fájdalomdíjul, ami véleményem szerint mellék- mellett vakvágánynak is bizonyult, és valójában mind sokkal jobban jártunk volna, ha kicsit kiszellőztetik a tesztoszteront a tárgyalóból, ahol ezek ketten megegyeztek a meg nem egyezésben.
De hát ez van, örüljünk annak, ami van, hiszen bár főbb színészek szinte mind negyven, ötven fölött járnak, a tempó még mindig nem nyugdíjas, az autócsodák meg továbbra is szépen csillognak, majd facsarodnak lángoló ronccsá. Közben az egésznek – jobb szó híján – szíve van, és helyenként még megható is tud lenni… ha ez így megy tovább, néhány év múlva, tizedszer ismét sebesebben pörgünk majd, mint amit kognitív képességekkel tudok és akarok követni.
Újra műsoron a Quantum Leap – Az időutazó.
A Warner döntése értelmében nem annyira biztos.
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
A Star Wars: Andor előzménysorozata a Zsivány egyes előzményfilmnek, és nem biztos, hogy indokolt volt a Disney-nek ennyire a távolba révednie.
A Hókusz pókusz 2 a szokásos Ébredő Erős formulát követi, csak 2015 óta még sokkal rosszabb lett minden.
John Carpenter utolsó előtti filmje alapján azért még nem egyértelműsíthető a horrorguru zsenijének temetése.
A film, ami egy kis hazai vidámságot csempész a szürke hétköznapokba.