Interjú

Colson Whitehead: Írás nélkül egy idő után feszültté, depresszívvé válok

Hirdetés

A tavalyi év egyik legünnepeltebb regénye volt idehaza Colson Whitehead A Nickel-fiúk című megrendítő erejű műve. Bár a magyar olvasók számára csupán két regénye érhető el, Whitehead valójában már több mint húsz éve a pályán van, számos sikerkönyv szerzője, könyvei ott tanyáznak a The New York Times, vagy a New Yorker könyves toplistáinak élbolyában, 2017-ben pedig pályafutása legnagyobb elismerésében részesült, amikor A föld alatti vasút című munkája elnyerte a Pulitzer-díjat.

Whitehead tősgyökeres New yorki, jelenleg is a Nagy Alma lakója, és hűséges krónikása, a Harvard Egyetem egykori hallgatója, aki szerepelt a Time magazin címlapján, akinek regényét Oprah Winfrey is az év legjobb művének nevezte, és akit még regnáló amerikai elnökként Barack Obama is olvasott és ajánlott a követőinek. A szerző manapság már kétségtelenül az egyik legnagyobb amerikai író, aki ráadásul még mindig csupán 50 éves, és aki rendületlenül dolgozik a nemzeti traumák irodalmi feltárásán. Colson Whiteheaddel a 21. Század Kiadó közbenjárásával telefonon beszélgettem.

Colson Whitehead

Colson Whitehead

A föld alatti vasút és A Nickel-fiúk című regényeit szinte minden fontos könyves portál az év legjobb könyvei közé sorolta – Magyarországon is. Bár ezek a művek egy adott helyen vagy társadalomban látott problémát ragadnak meg, nekem úgy tűnik, hogy olyan érzelmi húrokat pendítettek meg, melyek bárkit megérinthetnek – nemre, származásra, országra való tekintet nélkül. Mit gondol, az irodalomnak feladata, hogy széles rétegekhez érjen el és összekössön minket?

Nem gondolom. Szerintem azért olvasunk könyveket, mert azok örömet okoznak nekünk, önmagunkat fedezzük fel bennük, illetve szellemi kielégülést okoznak. Írás közben nekem kizárólag az a cél lebeg a szemeim előtt, hogy minden tőlem telhetőt megtegyek annak érdekében, hogy eredményesen át tudjam adni a gondolataimat. Más szóval az a legfontosabb, hogy ne szúrjak el egy nagyszerű ötletet és sikeresen közöljem a könyveim oldalain keresztül. Úgy vélem, hogy egy magas színvonalú irodalmi alkotás fogadtatása az olvasóközönség részéről nem függ attól, hogy az mikor és hol íródott. Ezek a művek általában egyetemesen értelmezhető témákat dolgoznak fel. Nem kell ahhoz trójai harcosnak lenni háromezer évvel ezelőtt, hogy értsük és átéljük az Íliászt és Odüsszeiát, hiszen Homérosz olyan emberi élményekről írt, amik túlmutatnak téren és időn és napjaink embere számára is értelmezhetők, hiszen az igazat megvallva, nem sokat változtak az életünket meghatározó, alapvető emberi kapcsolatok. Válaszolva a kérdésre, határozottan az az álláspontom, hogy nem célja egy irodalmi alkotásnak az, hogy széles rétegeket érjen el, azonban a korukat meghaladó, kiemelkedő alkotások mindenképp egyetemes emberi élményekről szólnak, éppen ezért válnak halhatatlanná.

Ezek szerint az sem célja, hogy pozitív példát mutasson a társadalom számára azzal, hogy felhívja a figyelmet a történelmi tragédiákra?

Nem. Írtam már könyvet a pókerről, New York városáról, az amerikai történelemről, vagy éppen zombikról, és mindegyiknek más volt a célja. Az emberek is eltérően viszonyulnak hozzájuk. Én kizárólag olyan dolgokról írok, amik érdekelnek, és nem veszem figyelembe, hogy társadalmi, vagy bármilyen külső szempontból mire volna igény, mi érdekelné az embereket. Nekem az a legfontosabb, hogy találjak egy engem érdeklő projektet, ahogy ezt tettem 2002-ben, 2010-ben, 2016-ban is, és kielégítsem a saját művészi igényem.

Whitehead munka közben

Whitehead munka közben

Írás közben, vagy után sem jut eszébe egy esetleges célcsoport az adott könyv kapcsán? A Nickel-fiúkat például kiknek ajánlaná?

Ahogy az előbb is kitértem rá, elég színes skálán választok témákat. Vannak közöttük viccesek, és vannak tragikus témát boncolgatók. Írtam már non-fiction, realisztikus és fantasy regényeket egyaránt. Ezeknek a műfajoknak megvan a saját olvasótáboruk, emiatt az olvasót, akit egyik könyvemmel elveszítek, egy másikkal újra megnyerek. A lényeg, hogy ha valakinek felkelti az érdeklődését mondjuk A föld alatti vasút, vegye kézbe, olvasson bele és döntse el, hogy szeretné-e folytatni. Ha nem találja érdekesnek, olvasson nyugodtan mást.

Megjelentetne úgy könyvet, hogy nem elégedett vele?

Nem, atya ég, kizárt, hogy odaálljak a kiadóm elé azzal, hogy hé, itt van az új könyvem, ami totál gáz lett, de azért adjuk ki. Amikor kiadásra méltónak találom egy írásom, biztos vagyok benne, hogy teljesítményem maximumát nyújtottam benne. Ha visszatekintek húsz évvel ezelőttre, és megkérdezem magamtól, hogy szerintem túl sok melléknév van-e az első regényemben, a válaszom az, hogy igen. A Zone One narrátorának hangvétele volt vajon a jó választás tíz év távlatából nézve? Nem biztos. Azt viszont biztosan állíthatom, hogy egy-egy könyvem megírását követő években nagyon elégedett vagyok a végeredménnyel, és ha találnék rajta változtatni valót, akkor átírnék benne dolgokat, de még nem volt erre példa.

Mit jelent Önnek az írás? Milyen szerepet tölt be az életében? Eszköz-e arra, hogy elszámoljon a saját tapasztalataival, élményeivel?

Igen, vannak olyan könyveim, amik nagyon személyes hangvételűek, és olyanok is, amikbe kevesebbet írok bele magamból, vagy abból, amilyen élmények az életben érnek. Amikor éppen egy várost térképezek fel, vagy történelemről és faji ellentétekről írok, akkor az én személyiségemről és lelkemről is többet lehet megtudni bizonyos szereplőkön keresztül. Ha volna bármi más tevékenység az életemben az íráson kívül, ami hasonló élményt nyújt, biztos azt csinálnám. Azonban ez az egyetlen dolog, amiben igazán önmagam lehetek, és ki tudok teljesedni. Írás nélkül egy idő után feszültté, depresszívvé válok. Általában segít túllépni ezeken az érzéseken, ha belevágok egy új könyv írásába. Próbáltam már kitalálni, hogy mi más adhatná meg számomra ezt a szintű kiteljesedést, de még nem jöttem rá.

Az író regényeit idehaza a 21. Század Kiadó gondozza

Az író regényeit idehaza a 21. Század Kiadó gondozza

Ha már szóba jött, hogy az Ön személyisége is benne van a könyveiben, akkor adja magát a kérdés, mennyit fedezhetünk fel ebből a karaktereiben? Vannak esetleg olyan szereplők, akiket magáról, vagy Önhöz közel álló személyekről mintázott?

Természetesen vannak. A Colossus of New York és a Sag Harbor könyveim karaktereiben nagyon sok van belőlem. A föld alatti vasút szereplőivel nincsenek rokon vonásaim. Szerintem ez az egyik oka egyébként, ami miatt többen szeretik azt a könyvemet. A Nickel-fiúk főhőseit, a két testvért és kettejük viszonyát viszont nagyrészt rólam és a bátyámról mintáztam. Néha több szükségét érzem annak, hogy beleszőjek a személyiségemből a történeteimbe, néha pedig egyáltalán nem érzem fontosnak. Általában arra törekszem, hogy rájöjjek, mitől lesz jobb az írásom, és ennek fejében hozok döntést.

Van vagy volt példakép az életében, vagy olyan meghatározó emberek, akik jelentős hatást gyakoroltak Önre és esetleg a regényeiben is megjelennek?

Nem, én belülről építkeztem. Nem volt olyan tanárom vagy mentorom, aki terelgetett volna, sőt, inkább az ellenkezője történt. Többször is próbálkoztam az írásaimmal részt venni különböző workshopokon az egyetemi éveim alatt, de mindig falakba ütköztem. Már kiskoromtól fogva bolondultam a sci-fiért és a horrorét. Nagy kedvencem volt Stephen King. Imádtam a Marvel képregényeket. Emlékszem, 10-11 éves korom környékén Pókemberről és marsi robotokról akartam történeteket írni. Az írás iránti vágy már egész fiatalon bennem volt. Aztán később, mikor egyetemista lettem, olyan írókkal ismerkedtem meg, mint Joyce és Tony Morrison, valamint Gabriel García Márquez. Hatásukra felfedeztem, hogy a horroron és fantasy eszközkészleteit meghaladva, különböző módokon is lehet írni fikciót. Erre törekedtem gyerekkoromtól fogva és sok évbe telt mire rájöttem, hogyan lehet így írni.

Whitehead szívesen vállal nyilvános szerepléseket...

Whitehead szívesen vállal nyilvános szerepléseket…

A könyveiben is sokszor érezni, az interjúi során azonban egyértelműen észrevenni, hogy elég egyedi, ironikus és szarkasztikus humora van. Honnan ered ez a humor?

Elég abszurd világban élünk és ez a fajta humor segít abban, hogy egy hasonlóan abszurd szemüvegen keresztül szemléljem a dolgokat. Úgy érzem, hogy életünk során a humorosabb, lazább oldalról tartunk az egyre komolyabb és tragikusabb felé. Ennek során egy hatékony megküzdési mechanizmus a szarkazmus és az irónia. Ugyanúgy 10-11 éves lehettem, amikor rengeteget néztük otthon George Carlin és Richard Pryor stand-up fellépését a tévében. Nagyon sokban tudtam azonosulni az ő általuk képviselt kulturális szemszög kifordított nézeteivel korunk társadalmáról, és azzal, hogy kívülállóként voltak képesek beszélni róla.

Ez a téma megérne egy külön beszélgetést is, hiszen a magyarok humora, a 80-as, 90-es évek generációjának humora pedig különösen sok rokon jegyet mutat ezzel a felfogással. Na de, ha már előjött témaként ismét a társadalom. Van az általános közhangulatnak vagy egy adott időszak politikai eseményeinek hatása az írásaira?

Néha igen, néha nem. A Colossus of New York a szeptember 11-i terrortámadások sokkjából született meg és megjelenik benne az utána eluralkodó általános közhangulat és gyász. Igyekeztem megjeleníteni a saját érzéseimet, és megmutatni, milyen volt az élet a városban a terrortámadás után. A föld alatti vasutat az Obama-adminisztráció alatt írtam, viszont 2014 és 2015 politikai légkörének semmilyen hatása nem volt rá. Ezzel szemben A Nickel-fiúk esetében már más volt a helyzet. Igaz, a regény az 1960-as években játszódik, de a két főszereplő, a reményt soha fel nem adó Elwood, és az örök realista és folyton pesszimista Turner érzelemvilágának megalkotásakor nagy hatással voltak rám a bennem kavargó feldúlt érzelmek, melyek Trump elnöksége nyomán születtek. Sok függ attól, hogy egy adott könyv írásakor mennyire hat rám az, ami éppen az országban történik.

Beszélgetésünkkor érte el New Yorkban a csúcspontját a koronavírus járvány. Ez mennyire van Önre hatással, elképzelhetőnek tartja, hogy fog róla írni egy későbbi könyvében?

Ez még annyira friss élmény, hogy korai lenne erre a kérdésre válaszolni, és őszintén szólva nem is szeretnék még beszélni róla.

... és persze dedikálásokat is, hogy találkozhasson az olvasóival.

… és persze dedikálásokat is, hogy találkozhasson az olvasóival.

Ez természetesen érthető. Beszéljünk akkor valami másról. Gondolt már arra, hogy az Egyesült Államok határain kívül választ témát?  Jó pár társadalmi trauma, tragédia vár arra, hogy feldolgozzák őket. Magyarországon, illetve Közép-Európában például ilyen lehet a szocialista korszak ügynökvilága, amikor sokan eltűntek, vagy kaptak börtönbüntetést, mert jelentést írt róluk a közvetlen környezetükből valaki, akit sok esetben akár a barátjuknak hittek.

Egy részem mindig is szeretne elszakadni az otthonomtól, és felfedezni, milyen lehet az élet egy másik országban, közben átélni az ottani történelmi folyamatokat és politikai történéseket. Számomra nagyon érdekes élmény volt, amikor egyszer elfogadtam egy meghívást Európába A föld alatti vasút kapcsán, és a rabszolgaság eltörlését zászlajukra tűző amerikai abolicionista mozgalmat többen az európai náciellenes francia és lengyel nemzeti felkelő csoportokkal állították párhuzamba. Ebben a könyvemben megjelenik egy hasonlóan paranoid és bizalmatlan társadalom képe, leginkább az Észak-Karolinában játszódó fejezetben, amiben az emberek folyamatosan jelentik azokat, akik szerintük gyanúsak, és rabszolgákat bújtatnak. A hangulat megteremtéséhez a hidegháború alatti szovjet titkosrendőrség retorikáját és képi elemeit is felhasználtam, csakúgy, mint az 50-es évek Amerikájának konformitását az afroamerikai polgárjogi mozgalmak kapcsán. Sajnálatos módon egy autoriter állam elnyomása – legyen az fasiszta vagy rabszolgatartó természetű – egyetemes élmény. Mindegyik esetében ugyanazt a morális kérdést tesszük fel, miszerint sikerül-e megtalálni és megőrizni magunkban az embert.  Azt azonban nem igazán tudom megmondani, miről írnék, ha 1969-ben New York helyett Európában születek, de mindig rátalálok azokra a történetekre, amelyek egyetemes témákat dolgoznak fel, éppen ezért elérek velük a világ bármely pontján elő emberek szívéhez.

Korábban egy többek közt James Ellroy nyomdokain járó krimiről szóltak a hírek, mint következő könyvéről. Az első nagy sikert aratott regénye, a The Intuitionist, egy posztmodern detektívtörténet. Mi sarkalta arra, hogy ezúttal egy klasszikus bűnügyi történetet írjon?

Olyannyira igazak a hírek, hogy a regény kétharmadával már el is készültem, tehát nagyon jól haladok vele. A The Intutitionist tényleg egy posztmodern detektívtörténet volt, és még a szárnyaimat próbálgattam benne. Kissé kifordítottam a műfajra jellemző szabályokat, struktúrákat és karaktereket. Húsz évvel később azonban már jobban szeretném csinálni, úgy, ahogy a nagykönyvben meg van írva, mindenfajta posztmodern körítés nélkül. Most tehát egy vérbeli krimit írok, ami az 1960-as évek New Yorkjában játszódik. Húsz éve még az irónia is motivált abban, hogy úgy írjam meg azt a történetet, ahogy, most viszont ez már nem játszik szerepet, sokkal inkább a profizmus vezérel, illetve szeretném minél több módját felfedezni a történetmesélésnek, és más szemszögből közelíteni a témáimhoz.

Whitehead a Time magazin címlapján

Whitehead a Time magazin címlapján

Utolsó kérdésként pont a történetmeséléssel kapcsolatban érdekelne valami. Említette, mennyire szerette gyerekként a Marvel képregényeket, melyek újra fénykorukat élik, a róluk készült filmek sikeréről nem is beszélve. Elgondolkodott esetleg azon, hogy kilépjen a regény keretei közül és a történeteit képregényes formában, vagy valamilyen másik platformra írja meg?

Jelenleg nem gondolkodok ezen. Tény, hogy napjaink trendhullámát meglovagolva sok regényíró átnyergelt a képregényírásra, vagy sorozatokhoz, filmekhez szolgáltatják az alapanyagot. Én nem kívánok csatlakozni hozzájuk, mivel jelenleg is temérdek megvalósításra váró ötlet van a tarsolyomban, és inkább ezekkel szeretnék foglalkozni forgatókönyvírás helyett. Aztán ki tudja, lehet, hogy tíz év múlva olyan témába botlok, amit jobban el lehet mesélni a filmvásznon, mint egy könyv oldalain keresztül. Egyelőre viszont örömömet lelem a regényírásban és emiatt igazán boldog vagyok.

Kapcsolódó cikkek

Meg Waite Clayton: Az utolsó vonat Londonba

Lehet-e még bestsellert írni a második világháború borzalmairól? – Könyvkritika

A két szálon futó történet meglehetősen ambivalens választ ad erre a kérdésre.

Hírek

2020. 09. 28.

Már nem sokat kell várni, hogy az Eragon írója új műfajban mutassa meg magát

Az Eragon-regények írója ezúttal grandiózus sci-fivel jelentkezett

A mindössze 20 évesen befutott szerző hosszú idő ezúttal egy teljesen új műfajban próbálja ki magát.

Hírek

2020. 09. 27.

Gabriel García Márquez: Száz év magány

Világirodalmi krónikák 20. – Gabriel García Márquez: Száz év magány

A mágikus realizmus csúcsalkotása, mely Nobel-díjat fialt az írójának.

Irodalom

2020. 09. 25.

William Faulkner, 1949 irodalmi Nobel-díjasa

5 regény az irodalmi Nobel-díjas William Faulknertől, amit érdemes elolvasnod

Egy szó szerint nehéz életmű, és a XX. századi amerikai próza egyik legnagyobb mesélője.

Hírek

2020. 09. 25.

Hirdetés

Legutóbbi cikkek

Kordos Szabolcs műveit számos on-line és offline média használja hivatkozási alapként

Kordos Szabolcs: A vendéglátósok bölcsességével senki sem tud vetekedni

Kordos Szabolcs Hungary-sorozatában különböző szakmák kulisszatitkait mutatja meg az olvasóinak.

Interjú

2020. 08. 26.

Már 4 éve, hogy elindult a NIOK-csoport /Fotó: Peleskey Bence/

Szabados Ágnes: Teljesen mindegy mit olvasunk, csak olvassunk!

Könyvek iránti szerelemről, könyves podcastekről, és kihívásokról.

Interjú

2020. 08. 07.

Gálvölgyi Judit krimi, sci-fit, fantasyt és horrort is fordított pályafutása során /Forrás: youtube.com/

Gálvölgyi Judit: A kritika általában nem vesz tudomást a fordítókról

Interjú a műfordítók munkájának felelősségéről, Tolkienről, pályakezdetről.

Interjú

2020. 07. 30.

A szerző immáron a hatodik megjelent köteténél tart /Fotó: Paprasz Pamela/

Berta Ádám: Attól félek, ha valaki társadalomkritikusan akar írni, rosszul fókuszál, papírízű lesz a karaktere

A több elbeszélő által elmesélt történet megírásáról, különleges szerkesztése miértjeiről és titkairól beszélgettünk a szerzővel.

Interjú

2020. 07. 21.

Blake Crouch

Blake Crouch: A karaktereimben mindig visszatükröződnek a bennem kavargó érzelmek

A The New York Times bestsellerszerzőjével beszélgettünk, aki májusban Magyarországra látogatott volna.

Interjú

2020. 06. 16.

Facebook közösség