• Kövess minket a Facebookon!
  • Kövess minket az Instagramon!
  • Kövess minket a YouTube-on!
Don DeLillo az amerikai posztmodern talán leghíresebb alakja

Interjú

Don DeLillo: Az íróknak továbbra is ki kell állniuk a gondolat- és szólásszabadság mellett

  • Megosztás Facebookon
  • Megosztás Twitteren
  • Megosztás e-mailben

Ritkán adatik meg, hogy egy élő legendával készítsünk interjút. Don DeLillo, a posztmodern amerikai irodalom egykori fenegyereke – mondhatni – kérdéseinkre a „patikamérleg jegyében” válaszolt, érezhetően megfontolva minden szavát. Akár úgy is vehetjük, hogy az idén 85 éves író végül is már minden elmondott arról, hogyan látja a világot. Új kisregényével mégis bizonyítja, hogy még nagyon is rajta tartja ujjait az események pulzusán – legalábbis ami az Egyesült Államokat illeti. A szervezésért köszönet illeti a szerző itthoni megjelenéseit gondozó Jelenkor Kiadót.

A szerző novemberben töltötte be a 85. évét

A szerző novemberben töltötte be a 85. évét

A The Silence félelmetesen aktuális, hiszen ez a könyv, amiben egyik napról a másikra megváltozik a világunk, alig pár héttel a pandémia kitörése előtt jelent meg. Egy szerkesztő állítólag bele is illesztett egy direkt utalást a Covid-19-re, amit Ön végül kihúzatott. Csak egy rossz előérzet igazolódott vagy meggyőződése volt, hogy előbb-utóbb valami nagyon rossznak kell történnie?

The Silence-t – viszonylagos rövidsége ellenére – több, mint két évig tartott megírni. Akadtak közben bizonyos zavaró tényezők, de inkább csak lelassultam, ahogy megöregedtem. Rengeteg vázlat maradt a fiókban, sőt az íróasztalom és a dolgozószobám is tele van még jegyzetlapokkal. A járvány is itt van velünk, a The Silence szövegében is – „vírus, járvány, maszkok” – azt leszámítva, hogy az emberek itt és máshol is még mindig étteremben étkeznek és tömegrendezvényekre járnak.

Einstein híres idézetét választotta a könyv mottójául: „Nem tudom milyen fegyverekkel vívják majd a III. világháborút, de a negyediket botokkal és kövekkel fogják.” Ha a mostani kelet-európai hírekre gondolunk, ahol egy embercsoport kövekkel és botokkal próbálja beküzdeni magát egy másik embercsoport területére [Szerk.: az interjú a lengyel-belarusz menekültválság csúcspontján készült], olyan érzésünk lehet, hogy a III. világháború már megtörtént, csak  észre sem vettük – ahogy a Max nevű szereplő mondja: “a háború valami más, ami máshol történik”, és a IV. már a nyakunkon van, s pontosan az Einstein által vizionált módon. A közösségi média buborékjába menekülünk a valóság elől, a könyvében pedig ez a biztonságos gubó egyik pillanatról a másikra megszűnik.

Elolvastam Einsteinnek a relativitáselméletről írt 1912-es kéziratából annyit, amennyit fel tudtam fogni, és örülök, hogy felvetette Kelet-Európát és a „botok és kövek” párhuzamát.

Igen, a regény azt kutatja, mi lesz velünk a technológia nélkül, itt Amerikában és máshol. Vajon a kényszerű összezártság a módja annak, hogy felfedezzük, valójában kik is vagyunk?

Legutóbbi kisregénye, a The Silence

Legutóbbi kisregénye, a The Silence

A könyvet olvasva az volt az érzésem, hogy szereplői az intellektuális kifinomultság olyan szintjén vannak, hogy a világ már semmi újat nem hozhat nekik. Olvasható-e The Silence az öregkor, a halál allegóriájaként?

Nem akartam írni semmiféle allegóriáról. Egyszerűen csak embereket látunk, akik egy teljesen új helyzettel szembesülnek. A könyv ötlete egy Párizsból New Yorkba tartó repülőúton jutott eszembe: figyeltem a kijelzőt, és elkezdtem jegyzeteket készíteni. Hazaérve újra a kezembe került Einstein 1912-es kézirata, és – a körülmények szokásos titokzatosságával – mindez egyszerre rávezetett a történetre.

A nyolcvanas-kilencvenes években úgy gondolta, hogy az írók szükségképpen társadalmi kívülállók, akiknek kötelessége a mindenkori kormánnyal szemben állni. George Will a The Washington Post-ban azt mondta Önre, hogy “rossz állampolgár“, amire Ön azt felelte, hogy egy író akkor végzi jól a munkáját, ha rossz állampolgár. Ez idestova 35 éve volt. Változott azóta annak jelentősége, milyen szerepben kell, vagy szabad feltűnnie egy írónak? Egyáltalán mit kell képviselnie az irodalomnak ma, mondjuk az 1980-as évekhez képest?

Az íróknak továbbra is ki kell állniuk a gondolat- és szólásszabadság mellett, ami egyes társadalmakban nemcsak hogy nehéz, de egyenesen veszélyes is lehet.

Itt Amerikában továbbra is szabad társadalomban élünk és arról írunk, amit a lelkiismeretünk és a saját életünk története diktál.

DeLillo 2000 októberében az olaszországi Bariban

DeLillo 2000 októberében az olaszországi Bariban

Egyszer egy interjúban – talán épp A Mérleg jegyében kapcsán – azt mondta, hogy a túlzásba vitt kutatás a regényírásban sokszor épp visszájára sül el, és a hézagokat inkább jobb fantáziával kitölteni. Ennek kapcsán érdekelne, hogy vajon az író saját személyisége leválasztható-e az adott regényről, különösen, ha erőteljesebben támaszkodik saját gondolatokra, mint külső hatásokra, kutatásra? 

Az író személyiségét nem kell elválasztani a regényétől. Hiszen a regény az, aki az írója, a fikció pedig az író függetlenségén és egyediségén alapul – legalábbis a nyugati irodalomi hagyományban.

Az 1970-es évekre vonatkozóan többször elmondta, hogy kapkodva írta a regényeket, és ma már egészen másként csinálná. Így visszagondolva, az írás ilyesforma intenzitása hozzájárulhatott-e a későbbi sikerekhez, akár a Fehér zaj, vagy az Underworld minőségéhez és visszhangjához?

Amikor a The Names-t kezdtem írni, már más voltam, mint az a kapkodó szerző, aki a lehető leggyorsabban akarta megírni a korábbi könyveit. Igaz, hogy a The Names, a Fehér zaj, A Mérleg jegyében megírása intenzív folyamat volt, de kapkodásnak már nem nevezném. Az Underworld-öt és a későbbieket már igyekeztem lassabbra fogni, és jól megfontoltam minden ötletet, ami közben az eszembe jutott.

A DeLillo-életmű jelentős része

A DeLillo-életmű jelentős része

Közép- és Kelet-Európába minden lassabban jut el; amit Ön megfogalmazott a Fehér zajban vagy akár a Cosmopolisban, azt mi itt Magyarországon ma is éljük. Ha az Egyesült Államok a kapitalizmus egyfajta szerepmodellje, az 1985-ös, vagy épp 2003-as helyzethez képest látni-e pozitív változásokat is?

A kapitalizmussal foglalkozzanak inkább a közgazdászok, szociológusok és más társadalomtudósok. Részemről nem tartom ezt az országot szerepmodellnek. Pozitív és negatív változások is előfordulnak, s ezek rengeteg dologtól függenek, amelyek részben teljesen előreláthatatlanok.

Az elmúlt években néhány magyar szerzőnek is sikerült megvetnie a lábát az amerikai irodalmi köztudatban, mint Krasznahorkai László és Kondor Vilmos. Létezhet-e olyan egyedi magyar vagy közép-kelet-európai téma, ami érdekelheti az amerikai olvasóközönséget?

Ami Kelet-Európában történik, még az itteninél is kiszámíthatatlanabb, a jövő pedig ugyanolyan rejtély, mint a világ szinte összes többi részén.

A szerzőről korábban ITT írtunk portrét, ITT pedig egyik leghíresebb regénye, A Mérleg jegyében keletkezéstörténetét tártuk fel.

Kapcsolódó cikkek

A Vaják világa és a jogi szimbólumok

A farkas és az oroszlán – A Witcher-univerzum és a jogi szimbólumok kapcsolata

Sapkowski univerzuma, ahogy számos fantasy, a középkori szimbólumrendszerekből is merít.

Milyen lett volna egy képregény az AC/DC főszereplésével?

A Marvel tiszteletlenül bánt Bon Scott-tal, így sosem született meg az AC/DC-képregény

A Marvelnek akadt pár furcsa húzása, de ezért biztosan megőrültek volna a rajongók.

A magyar srácok, akik ütőképesen ötvözték a popkultúra két kifulladt sablonját

Itt az ideje támogatni egy vásárlással a magyar alkotókat.

Olvass kortárs hazait! – 10 lenyűgöző regény a magyar irodalom jelenéből

Magyarok, akik nemzetközi viszonylatban is megállnák a helyüket.

    Hírlevél feliratkozás

    Itt akarsz Te is lépdelni Ectopolis utcáin?
    Tartsd velünk a lépést, és iratkozz fel a város hírlevelére!

    Az Adatkezelési tájékoztatóban leírt feltételeket elfogadom.

    Kiemelt téma

    A Vaják világa és a jogi szimbólumok

    A farkas és az oroszlán – A Witcher-univerzum és a jogi szimbólumok kapcsolata

    Sapkowski univerzuma, ahogy számos fantasy, a középkori szimbólumrendszerekből is merít.

    Legutóbbi cikkek

    • 2022. január 21.

    Köves Gábor: Egy igazán jó interjúalanyhoz alig kell újságíró

    Az ország sztárinterjúinak felelősével a sztárinterjúk kulisszatitkairól.

    • 2021. december 17.

    Roberto Sendoya Escobar: Elfogadtam, hogy Pablo Escobar volt az apám, és nem zavar többé

    Roberto Sendoya Escobar sokat dolgozott azon, hogy elfelejtse örökségét.

    • 2021. december 13.

    Hajdú Balázs: Sok mindenen átsegít, ha kellő humorral nézünk magunkra és a világra

    A népszerű stand up-ost a szakma kulisszatitkairól is kérdeztük.

    • 2021. december 9.

    Szabó Eszter: Az olvasás nem magányos dolog, hanem valódi közösségformáló élmény

    Avagy, miként érdemes megszerettetni az olvasás középiskolásokkal?