- Szerencsés Dániel
- 2021. december 6. | Becsült olvasási idő: 5 perc
Ritkán adatik meg, hogy egy élő legendával készítsünk interjút. Don DeLillo, a posztmodern amerikai irodalom egykori fenegyereke – mondhatni – kérdéseinkre a „patikamérleg jegyében” válaszolt, érezhetően megfontolva minden szavát. Akár úgy is vehetjük, hogy az idén 85 éves író végül is már minden elmondott arról, hogyan látja a világot. Új kisregényével mégis bizonyítja, hogy még nagyon is rajta tartja ujjait az események pulzusán – legalábbis ami az Egyesült Államokat illeti. A szervezésért köszönet illeti a szerző itthoni megjelenéseit gondozó Jelenkor Kiadót.
A szerző novemberben töltötte be a 85. évét
A The Silence félelmetesen aktuális, hiszen ez a könyv, amiben egyik napról a másikra megváltozik a világunk, alig pár héttel a pandémia kitörése előtt jelent meg. Egy szerkesztő állítólag bele is illesztett egy direkt utalást a Covid-19-re, amit Ön végül kihúzatott. Csak egy rossz előérzet igazolódott vagy meggyőződése volt, hogy előbb-utóbb valami nagyon rossznak kell történnie?
The Silence-t – viszonylagos rövidsége ellenére – több, mint két évig tartott megírni. Akadtak közben bizonyos zavaró tényezők, de inkább csak lelassultam, ahogy megöregedtem. Rengeteg vázlat maradt a fiókban, sőt az íróasztalom és a dolgozószobám is tele van még jegyzetlapokkal. A járvány is itt van velünk, a The Silence szövegében is – „vírus, járvány, maszkok” – azt leszámítva, hogy az emberek itt és máshol is még mindig étteremben étkeznek és tömegrendezvényekre járnak.
Einstein híres idézetét választotta a könyv mottójául: „Nem tudom milyen fegyverekkel vívják majd a III. világháborút, de a negyediket botokkal és kövekkel fogják.” Ha a mostani kelet-európai hírekre gondolunk, ahol egy embercsoport kövekkel és botokkal próbálja beküzdeni magát egy másik embercsoport területére [Szerk.: az interjú a lengyel-belarusz menekültválság csúcspontján készült], olyan érzésünk lehet, hogy a III. világháború már megtörtént, csak észre sem vettük – ahogy a Max nevű szereplő mondja: „a háború valami más, ami máshol történik”, és a IV. már a nyakunkon van, s pontosan az Einstein által vizionált módon. A közösségi média buborékjába menekülünk a valóság elől, a könyvében pedig ez a biztonságos gubó egyik pillanatról a másikra megszűnik.
Elolvastam Einsteinnek a relativitáselméletről írt 1912-es kéziratából annyit, amennyit fel tudtam fogni, és örülök, hogy felvetette Kelet-Európát és a „botok és kövek” párhuzamát.
Legutóbbi kisregénye, a The Silence
A könyvet olvasva az volt az érzésem, hogy szereplői az intellektuális kifinomultság olyan szintjén vannak, hogy a világ már semmi újat nem hozhat nekik. Olvasható-e The Silence az öregkor, a halál allegóriájaként?
Nem akartam írni semmiféle allegóriáról. Egyszerűen csak embereket látunk, akik egy teljesen új helyzettel szembesülnek. A könyv ötlete egy Párizsból New Yorkba tartó repülőúton jutott eszembe: figyeltem a kijelzőt, és elkezdtem jegyzeteket készíteni. Hazaérve újra a kezembe került Einstein 1912-es kézirata, és – a körülmények szokásos titokzatosságával – mindez egyszerre rávezetett a történetre.
A nyolcvanas-kilencvenes években úgy gondolta, hogy az írók szükségképpen társadalmi kívülállók, akiknek kötelessége a mindenkori kormánnyal szemben állni. George Will a The Washington Post-ban azt mondta Önre, hogy „rossz állampolgár„, amire Ön azt felelte, hogy egy író akkor végzi jól a munkáját, ha rossz állampolgár. Ez idestova 35 éve volt. Változott azóta annak jelentősége, milyen szerepben kell, vagy szabad feltűnnie egy írónak? Egyáltalán mit kell képviselnie az irodalomnak ma, mondjuk az 1980-as évekhez képest?
Itt Amerikában továbbra is szabad társadalomban élünk és arról írunk, amit a lelkiismeretünk és a saját életünk története diktál.
DeLillo 2000 októberében az olaszországi Bariban
Egyszer egy interjúban – talán épp A Mérleg jegyében kapcsán – azt mondta, hogy a túlzásba vitt kutatás a regényírásban sokszor épp visszájára sül el, és a hézagokat inkább jobb fantáziával kitölteni. Ennek kapcsán érdekelne, hogy vajon az író saját személyisége leválasztható-e az adott regényről, különösen, ha erőteljesebben támaszkodik saját gondolatokra, mint külső hatásokra, kutatásra?
Az író személyiségét nem kell elválasztani a regényétől. Hiszen a regény az, aki az írója, a fikció pedig az író függetlenségén és egyediségén alapul – legalábbis a nyugati irodalomi hagyományban.
Az 1970-es évekre vonatkozóan többször elmondta, hogy kapkodva írta a regényeket, és ma már egészen másként csinálná. Így visszagondolva, az írás ilyesforma intenzitása hozzájárulhatott-e a későbbi sikerekhez, akár a Fehér zaj, vagy az Underworld minőségéhez és visszhangjához?
Amikor a The Names-t kezdtem írni, már más voltam, mint az a kapkodó szerző, aki a lehető leggyorsabban akarta megírni a korábbi könyveit. Igaz, hogy a The Names, a Fehér zaj, A Mérleg jegyében megírása intenzív folyamat volt, de kapkodásnak már nem nevezném. Az Underworld-öt és a későbbieket már igyekeztem lassabbra fogni, és jól megfontoltam minden ötletet, ami közben az eszembe jutott.
A DeLillo-életmű jelentős része
Közép- és Kelet-Európába minden lassabban jut el; amit Ön megfogalmazott a Fehér zajban vagy akár a Cosmopolisban, azt mi itt Magyarországon ma is éljük. Ha az Egyesült Államok a kapitalizmus egyfajta szerepmodellje, az 1985-ös, vagy épp 2003-as helyzethez képest látni-e pozitív változásokat is?
A kapitalizmussal foglalkozzanak inkább a közgazdászok, szociológusok és más társadalomtudósok. Részemről nem tartom ezt az országot szerepmodellnek. Pozitív és negatív változások is előfordulnak, s ezek rengeteg dologtól függenek, amelyek részben teljesen előreláthatatlanok.
Az elmúlt években néhány magyar szerzőnek is sikerült megvetnie a lábát az amerikai irodalmi köztudatban, mint Krasznahorkai László és Kondor Vilmos. Létezhet-e olyan egyedi magyar vagy közép-kelet-európai téma, ami érdekelheti az amerikai olvasóközönséget?
Ami Kelet-Európában történik, még az itteninél is kiszámíthatatlanabb, a jövő pedig ugyanolyan rejtély, mint a világ szinte összes többi részén.
A szerzőről korábban ITT írtunk portrét, ITT pedig egyik leghíresebb regénye, A Mérleg jegyében keletkezéstörténetét tártuk fel.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.
Amikor a forgatáson 100-150 ember azért van ott, hogy közösen alkossunk egy jót, azt én semmihez sem tudom hasonlítani.
Hazai szerzős interjúink sorában most igazi különlegességgel jelentkezünk.
Alkotásról, motivációról, pandémiáról, családról és Pilinszky Jánosról beszélgettünk.
A magyar kortárs íróval a szép- és a szórakoztatóirodalom közti falak lebontásáról.
Az HBO első magyar játékfilmjének készítőivel beszélgettünk.
