Talabosné Lukács Nikolett
2022. augusztus 17. | Becsült olvasási idő: 7,5 perc

Gerevich András: A katarzis feloldja a világ nyomasztását

Gerevich András munkáit régóta van szerencsém ismerni és mindig újabb és újabb élményt kínálnak. Andrással pár éve egy Whitman esten személyesen is találkoztam és beszélgettem, azóta még inkább figyelemmel kísérem a munkásságát. A Légzésgyakorlatok sokszor elgondolkodtató, frusztráló, lelket meggyötrő, olykor azonban megnyugtató és simogató verseket tartalmaz. Olyankor Olaszországban járunk, máskor a pandémia fojtó következményeit érezzük magunkon, s megemlékezünk Pilinszky Jánosról is.

Gerevich András interjú

A pandémiáról is megemlékezel az új kötetedben, a képsoraid, amiket elénk vetítesz, nagyon nyomasztóak. Így érezted magad ezalatt az időszak alatt?

A pandémia alatt belassult és beszűkült sokak élete, hiszen megszűnt sok helyszín, ahol az ember a mindennapjait tölti, és ezzel megszűntek ad hoc és állandó közösségek is, ilyen a munkahely, az én esetemben ez három oktatási intézmény épülete, ahol a sok diák az embert fiatalon tartja, de ugyanígy nem mehettem színházba, moziba, kávéházba, sok helyre, ahova különben rendszeresen eljárok, helyette, persze nagyokat sétáltam és kirándultam a Budai és Pilisi hegységekben, sokat voltam a természetben. Az embernek több ideje maradt gondolkodni, a környezetével foglalkozni, és persze szorongani és pánikolni is, hiszen az ismeretlen és kiszámíthatatlan, halálos betegség sokakban szorongást keltett. Különben sem vagyok az a fajta, aki kerüli a szembenézést az élet sötét oldalával, és szerintem a költészetnek nem is az a feladata, hogy vidám legyen, maximum a gyerekverseknek.

Ha verset olvasok, szívesen olvasok József Attilát vagy Pilinszky Jánost, egyik sem vidám költő, de éppen a verseikben átélhető életfélelem az, amitől olyan katartikusok ezek a versek, hogy utána az ember sokkal többre értékeli a mindennapjait, a katarzis feloldja a világ nyomasztását.

A Nádas Péternek címzett versed már sokkal életigenlőbb, Olaszországba vezetsz minket. Mit jelent számodra Olaszország?

Valóban, az egy játékosabb vers, amit eredetileg képeslapra írtam és elküldtem Nádasnak. A táj és a természet, ahogy az emberi civilizáció is, sok remény és öröm forrása, még akkor is, ha a pusztítás és pusztulás kétségbeejtő méreteket ölt. Olaszország a világ egyik legszebb országa, nagyon szeretem a régi utcákat, városokat és falvakat, a tájat és természetet, a tengert és hegységeket. És nem utolsó sorban nagyon közel áll hozzám az olasz kultúra, nem csak a sokszáz éves építészet és festészet, de a költészet és filmművészet is. Az olyan klasszikusok mellett, mint Dante és Petrarca, nagyon szeretem például Montale költészetét. A filmrendezők közül mindig közel állt hozzám Pasolini, Fellini, Visconti, Antonioni, és a kortársak, mint Sorrentino is. Próbálok minél többet elutazni Olaszországba, felfedezni a különböző tájait, és olvasni az olasz költőket és írókat, nézni a filmeket. De ez családi hagyomány is, Gerevich Tibor dédnagybátyám az élete felét Olaszországban töltötte, Bolognában járt egyetemre, a budapesti egyetemen olasz művészettörténetet oktatott, az olasz kultúra nagy szerelmese volt.

Gerevich András interjú

A „Pilinszky János remix„-ed nagyon tetszett. Mit jelent ő számodra?

Már kamaszkoromban rengeteget olvastam a verseit, nagyon mélyen azonosulni tudtam a világszemléletével, a szorongásaival, és a rejtett, közvetett vallási miszticizmusával. Nagy hatással volt rám minden hangulata és érzelmi megnyilatkozása, ő fogalmazta meg talán legjobban azt az életérzést a költészet nyelvén, amit az idősebb generációtól megörököltem, egyféle kelet-közép európai, történelmileg is meghatározott életszemléletet. Nem utolsó sorban természetesen az az elterjedt feltételezés is fontos volt, hogy állítólag a férfiakhoz vonzódott, igazán szerelmet csak férfiak iránt érzett, még ha biszexuális vagy talán aszexuális életmódot is folytatott. Még ha ez nem is bizonyítható, fiatalon jó volt találni egy magyar költőt, akinek ennyire megragadott a hangja, és akire rá lehetett vetíteni a saját szexuális lelki küzdelmeimet.

A „Sárospatak” című versed nagyon kedves nekem, mert a múlt és jelen keveréke és az örökség fontosságát testesíti meg. Mit jelent neked Sárospatak?

A családom egyik ága sárospataki származású, generációkon keresztül a pataki kollégiumban és teológián tanítottak a felmenőim, és mivel az ottani tanárok családai nemzedékeken át általában egymás között házasodtak, ez egy elég erős kapocs, ami a hagyományos magyar református értelmiségi családokhoz köt, még ha én magam nem is tartozom közéjük.

Számos, a sárospataki életet egykor – elsősorban a tizenkilencedik század során és a huszadik század első felében – meghatározó közéleti ember a rokonom, bár ma már csak egyetlen távoli nagynéném maradt a városban, a többiek szétszóródtak a nagyvilágban, sokfelé élnek: Párizsban, Oxfordban, Rómában, Stockholmban, Brüsszelben, Torontóban, Washingtonban, San Franciscoban, és még sorolhatnám.

Nyolcvan év alatt, három generáció során szinte mindenki kivándorolt, de ez a felmenőim és rokonságom többi ágára is igaz: mind az öt elsőfokú Gerevich unokatestvérem külföldön él. Ez a magyar értelmiségi családok sorsa. Már a tizenkilencedik században is sokan kimentek, de azokkal semmilyen kapcsolat nem maradt, őket nem tudom számon tartani és követni, beolvadtak, elsősorban Amerikában, többnyire a nevük sem maradt meg. Én a rokonságon belül azon kevesek közé tartozom, aki még Magyarországon él és akinek magyar az anyanyelve. Sárospatakra ma már ritkán járok le egy-egy hétvégére, az egyik unokatestvéremnek van szőlője és borászata, régen nagy szüreti bálokat rendeztek, bár már maga is Budapesten született és él.

Gerevich András interjú

És mi a helyzet El Kazovszkijjal?

El Kazovszkij három okból fontos: a művészete, az identitása és a személye is meghatározó. Kialakított egy olyan magánmitológiát és vizuális nyelvet, amit a legkevésbé fogékony múzeum látogató is rögtön felismer. Bárki messziről megmondja egy festményére vagy installációjára, hogy az egy Kazovszkij. Ez keveseknek sikerül, bár minden festőnek a vágya, az egyéni vizuális nyelv emeli ki a jelentős művészt az alkotók népes táborából. Ráadásul a magánmitológia erős szimbólumrendszere, a képek hangulata és filozófiája is közel áll hozzám: a meztelenség, a kutyák, a sivatag, az ég, a mérleg, a nagyon erős, domináns színek: a pirosak, kékek, feketék, sárgák kontrasztjai.

A képei tele vannak vággyal, sóvárgással, erővel, és nem utolsósorban nyugalommal is. Mint Pilinszky esetében, de vele ellentétben, itt is meg kell említeni El Kazovszkij nyíltan vállalt és megélt transzszexualitását. A Kádár korban férfiként élt és alkotott. Egyetemi éveim alatt sok olyan baráti összejövetelre és buliba eljártam, ahol, ahogy hívtuk, Kazó is jelen volt, olyan más művészek társaságában, mint Nádasdy Ádám, Ács János, Zsótér Sándor vagy éppen Bán Zsófia. Kazó személyisége, tartása, helytállása, sőt, harciassága ránk fiatalokra nagy hatással volt.

Gerevich András interjú

Beszéljünk kicsit a címválasztásról. Miért „Légzésgyakorlatok” lett a kötet címe?

Több okból is. Az azonos című vers egy meditáció leírása, annak minden asszociációjával és irracionális működésével. Az utóbbi években a meditáción keresztül újra felfedeztem a saját testemet, a légzésemet, egy belső lelki nyugalmat és fantáziavilágot, amelyek mind nagyon fontosak, és a kötet versein keresztül is rendszeresen visszatérnek. Másfelől fontos motívum a fulladás, a vízbefulladás is. A Tizenhat naplemente című előző kötetem nyitóverse egy barátom öngyilkosságának állít emléket, a Dunának ment a téli fagyok idején és nyáron halászták ki a holttestét a folyóból.