- Benke Éva
- 2021. október 14. | Becsült olvasási idő: 8 perc
Budapest nem a képregényboltok túlkínálatáról híres, ám némi utánajárással azért találhatunk olyan üzleteket, amelyek kifejezetten képregényekkel foglalkoznak. A II. Rákóczi Ferenc út 107-115. szám alatt akad egy hangulatos, kissé eldugott képregénybolt, ahol amerikai mintára sorakoznak a színes füzetek a falon, és egy kedves, Pókemberes pólót viselő eladó fogadja a betérőket.
Harza Tamás a Kingpin Kiadó vezetője, a Képregénybörze főszervezője, mindamellett a Pókember képregények talán az egyik, ha nem a legelszántabb hazai gyűjtője, aki kislányának esténként nem tündérmeséket, hanem Peter Parker történeteket olvasott, miközben természetesen ő maga is gyerekkora óta rajong a maszkos szuperhősök világáért. Tamással saját üzletében, a tavaly nyitott Kingpin Képregényboltban ültem le beszélgetni arról, hogy mivel és hogyan kezdődött nála ez a „képregényes őrület”, milyennek látja a magyar képregénypiacot, és mi késztette arra, hogy saját kezébe véve az irányítást, megalapítsa a Kingpin Kiadót.
Harza Tamás előadást tart
Kezdjük a legelején. Melyik volt az az első képregény, ami berántott a képregények világába?
A sztori az Asterix képregényekkel kezdődött még a 80-as évek elején, majd egy Pókember történet, cím szerint a Kraven utolsó vadászata volt az, amely után véglegesen és visszavonhatatlanul beleszerettem ebbe a világba.
Mikor kezdtél el komolyabban is képregényekkel foglalkozni?
A ’90-es években, amikor a Semichez, az akkori képregénykiadóhoz felvettek tanácsadónak, majd később fordítónak és szerkesztőnek is.
A Semic volt az a kiadó, amely a 90-es évek elején behozta nekünk a nyugati képregényeket Magyarországra. Hogy kerültél a „tűz közelébe”, ismeretség által, vagy jelentkeztél egy hirdetésre, és felvettek?
Tulajdonképpen egyik sem. Volt egy fesztivál Oroszlányban, ott ismerkedtem meg a Semic akkori főszerkesztőjével, Láng Istvánnal. Persze elég hamar kiderült, hogy sok közös témánk van, és így végül az események után is tartottuk a kapcsolatot. Idővel aztán (nem meglepő módon) a Pókember képregények is szóba jöttek, így derült ki, hogy sokat tudok a karakterről, és a jövőre nézve a kiadónak is a segítségére lehetnék.
Ha jól tudom annál értékesebb egy képregény minél régebbi és minél kevesebb van belőle a világon. Neked melyik a legrégebbi, legértékesebb példányod?
Hogy őszinte legyek, fogalmam sincs, már csak azért sem, mert az értéket az is befolyásolja, hogy milyen állapotban van az adott képregény. Az én legrégebbi darabom egy ’60-as évekbeli Pókember, de olyan ramaty állapotban van, hogy feltehetően nem ér annyit, mint egy másik, ’60-as évek végén kiadott füzet, amely kitűnő állapotban van és Stan Lee is aláírta. Persze ez sem ér milliókat, megközelítőleg 100 ezer forint alatti tételről beszélhetünk.
A Kingpin Képregénybolt
Ha akadna egy igazán értékes képregény a gyűjteményedben, és nagyon sokat kínálnának érte, eladnád?
Nem kizárt, bár én nem az értékéért, hanem a szórakozásért gyűjtöm a képregényeket.
A családod és a barátaid hogyan fogadták a képregények és szuperhősök utáni rajongásod?
A bátyám volt az, aki elsőként tudott a dologról, de vele egyébként is közösen gyűjtöttük a képregényeket, úgyhogy neki értelemszerűen nem volt baja ezzel, és a szüleim sem szóltak bele. A feleségem, vagyis akkoriban még csak a barátnőm volt, szintén gyűjtötte a Pókember füzeteket, a lányom pedig lényegében beleszületett ebbe a világba.
Beleszületett?
Mikor kicsi volt, nem mesét olvastam neki, hanem képregényeket, szóval igen, mondhatjuk úgy, hogy beleszületett.
Amikor a ’90-es években a Semichez kerültél, mit tapasztaltál, mennyire volt befogadó a magyar közönség a nyugati képregények iránt?
Elképesztően nagy volt rájuk az igény, ráadásul akkoriban hiány is volt belőlük. Érdemes megjegyezni, hogy még évekkel ezelőtt külföldi kiadók, köztük svédek és dánok is nyomtattak szuperhősös képregényeket Magyarországon, ám sokkal nagyobb példányszámban, mint amennyi később értékesítésre került.
A Kingpin Képregénybolt
A Kádár-rendszer alatt a magyar kiadók nem forgalmazhatták a nyugati képregényeket?
Lényegében nem, bár akadt azért néhány francia (nem rendszerkritikus) képregény, mint például az Asterix, Lucky Luke vagy a Pif, amelyek itthon is megjelenhettek.
Valahol említetted, hogy abba is beleszólásod volt, milyen történetek jelenjenek meg a hazai Pókember füzetekben. Mi alapján választottad ki ezeket?
Mivel akkoriban még internet se nagyon volt, csak magamra tudtam hagyatkozni, így voltaképpen azokat a történeteket hoztam el a magyar olvasóknak, amelyeket én magam is színvonalasabbnak ítéltem.
Bár meg szerettem volna kérdezni, hogy ki a kedvenc képregény karaktered, de elnézve a pólódat, azt hiszem ez felesleges (az olvasók kedvéért: Pókember). Kit kedvelsz még a Marvel-univerzumban?
Nagyon sok mindenkit szeretek, de az igazság az, hogy minden karakternek akadnak jobb és rosszabb történetei egyaránt. Annyit azért elmondhatok, hogy Thanos figuráját már a filmek előtt is nagyon kedveltem, és Deadpoolért és a Bosszú Angyalaiért is odavagyok.
Apropó képregényfilmek. Mit gondolsz a szuperhősök filmes adaptációiról, meg vagy velük elégedve?
Igen, teljes mértékben. Többnyire még azokban is megtalálom a szépséget, amelyeket ízekre szednek a kritikusok.
Harza Tamás, a Kingpin Kiadó alapítója
Laikusként nagyon nehéz belelátni, hogyan működik a külföldi képregények honosítása, milyen feltételeknek kell teljesülni ahhoz, hogy egy kiadvány itthon is megjelenhessen. Beszélnél nekünk egy kicsit erről?
Először is a jogot vesszük meg a kiadótól, utána pedig az oldalakat. Ezeket az oldalakat berakjuk egy speciális szerkesztőprogramba, ahol kitöröljük a buborékokat. Az új képregények esetében könnyebb dolgunk van, hiszen a legtöbb esetben ezek már eleve digitális formában, üres buborékokkal érkeznek. Időközben a fordítónak is elküldjük az anyagot, akinek úgy kell dolgoznia, hogy a magyar fordítás elférjen az adott méretű buborékban. Ezt követően a beíró megkapja a fordítást, beírja a buborékokba, majd mehet is a szerkesztőhöz és a szakfordító lektorhoz, akik átnézik a munkát. Ha ezek is megvoltak, a képregényt elküldjük a nyomdába, ott kinyomtatják, és már kész is vagyunk.
2006-ban saját kiadót alapítottál Kingpin néven. Miért vágtál bele?
A Kingpin Kft. már évtizedekkel előtte is létezett, csak nem foglalkozott képregénykiadással. Én a már említett Semicnél dolgoztam ekkoriban, ám mivel ők nem voltak hajlandók egynél több Pókember sorozatot kiadni, én pedig számtalan olyan történetet ismertem még, amit nagyon szívesen megmutattam volna a magyar közönségnek, elkezdtem egy saját kiadóban gondolkodni, ahol lehetőségem nyílna kiadni azokat is, amelyeket a Semic nem akart. Lényegében ez volt a legnyomósabb ok, amiért belevágtam a Kingpinbe.
Elolvasod a képregényeket, amelyeket kiadsz?
Majdnem mindet, de bevallom őszintén a Batman és az X-men képregényeket nem olvasom rendszeresen, ezért ezeknél a kiadványoknál elsősorban azokra hallgatok, akik szeretik és jól ismerik a történeteket.
A Kingpin Képregénybolt
A Képregénybörzének is te vagy a főszervezője. Mit gondolsz, milyen a magyar képregényesek tábora, összetartó közösségről beszélhetünk?
Nagyon jó közöség, viszont szűk. A Képregénybörzére körülbelül 1000-1500 ember látogat el az ország különböző részeiről, a koronavírus-járvány alatt persze csökkent valamelyest a létszám. Ugyanakkor már ez is szép eredmény, tekintve, hogy az első képregénybörzére mindössze 100-an látogattak el.
Mit tapasztaltál, változott a magyar olvasóközönség ízlése az évek alatt?
Egyértelműen, egyrészt én is olyan képregényeket adtam ki, amelyek korábban nem voltak ismertek Magyarországon, másrészt a filmek is nagymértékben formálták a képregényrajongók ízlését.
Mit gondolsz a magyar képregényírókról?
Nehéz erre egyértelmű választ adni, de az biztos, hogy itthon nem éri meg képregényeket írni, ha 500 példányban sikerül eladni egy képregényt, akkor már lehet, sokat mondok. Talán az is a gond, hogy Magyarországon általában a rajzolók írnak, és ez persze nem jelenti azt, hogy ne volnának jól sikerült történetek, de a képregényírás, mint önálló szakma tulajdonképpen nem is létezik itthon.
Néhány a Kingpin Kiadó sorozataiból
Gondolkodtál már azon, hogy képregényírásba kezdj?
Igen, és voltaképpen már sikerült is összehoznom egy-két történetet. Kettő Pókember sztorit írtam, ezek lényegében fanfictionok, de írtam Silent Hill képregényt is, amelyben az egyik mellékszereplő történetét dolgoztam ki. Ennél viszont büszkébb vagyok arra, hogy egyszer adtam a Marvelnek egy ötletet, amely végül meg is valósult.
Mesélnél erről kicsit részletesebben?
Úgy történt, hogy küldtem a Marvel szerkesztőjének egy levelet, amelyben leírtam, hogy milyen Pókember történetet kellene kiadniuk, és hozzátettem azt is, hogy véleményem szerint kinek kellene megírnia a sztorit. Mivel a Marvel látott benne fantáziát, megíratták az ötletem azzal, akit ajánlottam, ráadásul a kedvenc képregényrajzolóm rajzolta meg, szóval teljes volt az örömöm. Különben ugyanezt a történetet írtam meg én is fanfiction formájában.
A szuperhősös zsáner mellett milyen más képregényeket olvasol még?
A felnőtt korosztályt megcélzó Vertigo képregényeket kifejezetten kedvelem, a hátad mögött ott van például az Y, az utolsó férfi, ami a kiadó egyik legismertebb és legnépszerűbb története, és amelyből egyébként a Hulu is készített nemrégiben sorozatot. Illetve ilyen még a Prédikátor, amelyből szintén készült adaptáció, ha jól emlékszem, az AMC-n ment.
Bár már így is rengeteg mindennel foglalkozol, muszáj megkérdeznem: mik a tervek a jövőre nézve, van esetleg új projekt a láthatáron?
Tulajdonképpen azt akarom folytatni, amit eddig is, és határozott elképzeléseim vannak arra vonatkozóan, mely történeteket szeretném megismertetni a hazai olvasóközönséggel. A minap például 2024-ig írtam össze a terveimet, remélem minél többek sikerül közülük megvalósítanom.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.
Magyarországon ritkán tapasztalható nagyszerű összefogás a kultúráért.
Amikor a forgatáson 100-150 ember azért van ott, hogy közösen alkossunk egy jót, azt én semmihez sem tudom hasonlítani.
Hazai szerzős interjúink sorában most igazi különlegességgel jelentkezünk.
Alkotásról, motivációról, pandémiáról, családról és Pilinszky Jánosról beszélgettünk.
A magyar kortárs íróval a szép- és a szórakoztatóirodalom közti falak lebontásáról.
Az HBO első magyar játékfilmjének készítőivel beszélgettünk.
