- Talabosné Lukács Nikolett
- 2021. szeptember 6. | Becsült olvasási idő: 8 perc
Hegedűs István neve megkerülhetetlen a magyar zenei életben, hiszen nemcsak kiváló kritikus, menedzser, a Rockinform magazin oszlopos tagja hosszú évek óta, hanem egyben egyszerű zeneszeretőnek is megmaradt. Kedves, szerény ember, akivel beszélgetni valóságos időutazás volt a külföldi és főleg a magyar rockzene történetében. Hegedűs Istvánnal a magyar rockzenei múltról és főleg a jelenről és saját terveiről beszélgettünk.
Frenreisz Károllyal
Pontosan mikor kezdődött a zenei érdeklődése? Kik azok, akik a legnagyobb hatással voltak a magyar rockzenére?
Gyerekkoromban két évet töltöttem a rokonainknál Győrben. Nem voltunk muzikális család, így zenei vénával sem dicsekedhetem. A győri suliban (Kun Béla Zenei Általános Iskola) mégis közelebb kerültem a muzsikához, heti öt énekórát tartottak. Amikor visszajöttem Budapestre, beírattak egy zenetanárnőhöz, illetve kaptam egy orosz akusztikus gitárt, de a hangszer nem kötött le túlságosan. 12-13 éves koromban aztán erősen érdeklődni kezdtem a beatzene iránt. Emlékszem, az első dal, ami nagyon megtetszett, az a Reszket a hold a tó vizén, alig vártam, hogy meghalljam a rádióban. A táncdalfesztiválok nagyon emlékezetesek számomra, már csak azért is, mert itt hallottam először az Illés együttest 1966-ban. Óriási hatással volt rám a Még fáj minden csók című dal, amely ma már történelem, de akkor felforgatónak, valami új kezdetének számított.
Később ismét elmentem hozzájuk, ekkor hallottam a Deep Purple-től a Hush című dalt, amely nagyon nagy hatással volt rám. Érdekes, hogy ezt követően is sokszor zeneszerető emberekkel kerültem össze, így kerültem a Bergendy klubba, ahová tagságit is váltottam. De megnéztük az LGT-t, az Illést és a korszak többi divatos zenekarát is. Ebben az időben művelődési házak működtek, itt lehetett találkozni különböző együttesekkel. Bármilyen hihetetlen, nem volt tanácsos átmenni egy másik kerületbe, mert kinéztek bennünket onnan, arról nem beszélve, hogy a bulik gyakorta verekedéssel végződtek. Nyáron az Ifiparkba jártunk, amely ma már legendává nőtt, a kapuknál alaposan megszűrték a belépni szándékozókat. A zene mellett jókat beszélgettünk, táncoltunk, később tomboltunk a koncertekre. Nagyon megnézték, ki hogyan van öltözve. Ebben az időben a rockzenéhez hozzátartozott a kultúra is, sokat olvastunk és megvitattuk a témákat. Az etalon számomra természetesen a P. Mobil volt, illetve korábban az Illés, az örök szerelem maradt. Érdekesség, hogy az Illés és az Omega hívei, rajongói között általában verekedésig fajuló ellentétek feszültek.
Gary Moore-ral
Mikor kezdett koncertekre járni?
Az 1970-es években. Bár társaságunkkal akkoriban már a feltörekvő, fajsúlyosabb progresszív, illetve rock, rhythm and blues felé kacsingattunk, de szívesen meghallgattuk a Parkban a Hungariát és a Geminit is, amelyek a könnyebb, táncolható zenét játszották. Ekkor a klubokba a fiúk csakis tagsági kártyával léphettek be, a lányoknak nem kellett ilyet bemutatniuk. 1972-ben a Taurus lett a kedvenc zenekarom, igazi hard rock csapat volt. Hatalmas élmény volt, amikor a Free előtt zenéltek, igazi történelmet írtak Paul Rodgersék előtt.
Az 1980-as évekre megváltozott a zenei színtér, kedvenc zenekaraim, mint az LGT, a P. Box vagy a P. Mobil „kifulladtak”, bejött az újhullám. Bevallom, közülük igazából egyedül a KFT tetszett, a punkot, vagy elektronikus zenét ki nem állhattam. A nyugati zenekultúra végre nagykoncertek formájában is elért hozzánk: a nagy csapatok közül 1986-ban a Queen megnyitotta az utat, majd a Genesis követte őket. Mindkettő egymást követő évben a Népstadionban lépett föl. A külföldiek közül az Emerson, Lake és Palmer, a Deep Purple, a Black Sabbath, a Pink Floyd és a Colosseum voltak a nagy kedvenceim (persze a Rolling Stones, a Cream és Jimi Hendrix mellett) de – meg ne kövezzenek érte –, a Boney M-et is meghallgattam. Tetszett. 1978-ban ők már eljöttek a Kisstadionba, igazi karibi-raszta-reggae zenét játszottak.
Az 1990-es években viszont a rock nagyjai visszatértek a zenébe, Takács Tamás megalapította a Takács Tamás Dirty Blues Band-et, Török Ádám a RABB-ot, Vörös István ismét életre hívta a Prognózist. A művházak ugyan bezártak, de létrejöttek a klubok és rockkocsmák nyíltak. Ismét színre lépett a P. Mobil, a Bikini, majd a Karthago is. Még a hatvanas évek végéről nagy Radics Béla rajongó voltam, egy iskolai ünnepségen hallottam őt először a Sakk-Matt zenekarral. Lenyűgözött. A gitározása, a színpadi megjelenése olyan kisugárzó volt, amely mellett nem lehetett csak úgy egyszerűen elsétálni. Követtem őt a Tűzkerékkel, majd az említett Taurusszal is. Nagy kár, hogy nem készülhetett saját lemeze, az akkori kulturilletékesek tönkretették őt. A 2000-es években azért léptem be az Emléktársaságba, mert részt szerettem volna venni abban a munkában, amely emlékének, zenei örökségének megőrzésére irányult. Először egyszerű mezei tagként munkálkodtam a Társaság életében, 2012-től Török Ádám mellett elnökhelyettesként dolgozom.
Rudán Joe-val
Hogy kezdődött az írás?
Először beszámolókat írtam, amelyeket az Ilyenek voltunk című darabról készült színikritikám követett. Miklós Tibor Barta Tamásról, Radics Béláról és Orszáczky Miklósról (Jackie) kívánt megemlékezni ebben a zenés játékban, aki szövegíróként, rajongó barátként hosszú éveken át társa lehetett azoknak, akikről ez a darab szól. Gondoltam egy merészet, elküldtem a Rockinformnak, ők pedig leközölték. Pásztori Zoltán halálát követően is írtam egy nekrológot, illetve a 2005-ös Queen és Paul Rodgers koncertet is egy koncertbeszámoló követte. Ezután a főszerkesztő felhívott, hogy ettől kezdve a munkatársuk vagyok. El sem akartam hinni. Nagyon szeretem ezt a munkát, azóta sem hagytam abba. Óriási élmény számomra az István, a király 35 éves évfordulója alkalmából készített Bródy János és Szörényi Levente interjúm, amely a Magyar Nemzet hétvégi mellékletében jelent meg. 2008-ban aztán a Magyar Nemzet újságírója lettem, majd publikáltam a Magyar Időkbe is. Végül is Hímer Bertalan Payának, a Rockinform főszerkesztőjének köszönhetően lett belőlem újságíró, amiért örökké hálás leszek neki.
A Radics Béla Emléktársaságba kezdett el járni, mit jelentett Radics Béla a magyar rock történetében?
Radics Béla egyszerű munkáscsaládból származott. Ha csak tehette olvasott, amit az előítéletek miatt, mint rockzenészből sokan, nem nézték ki belőle. Mindenről el lehetett vele beszélgetni, ugyanakkor a zenei kérdésekben abszolút kompromisszumképtelennek bizonyult. Emellett nem volt képes magát „menedzselni”, ezért nem érvényesülhetett. Bántotta, hogy a nála sokkal tehetségtelenebbek elhúznak mellette. 2005-ben Czapp József néhai barátommal a tiszteletére emlékkoncert rendeztünk a PECSA-ban, mindkettőnknek ez volt az első nagyszabású munkája.
Schuszter Lórival
A szervezés hogyan folytatódott?
Ezt két részre osztanám: az egyik a különböző zenekarok menedzselése, amely főként sajtózással és koncertszervezéssel, de sok egyéb problémával is jár. A felsőtárkányi Team Rock Banddel kezdtem, ők amatőr zenészek, ma is működnek. A 40 éves évfordulóra 2011-ben összehoztam az ős- Minit, öt évig menedzserként dolgoztam velük, ezt a Mini Acoustic World formáció követte. De ott volt a HitRock, a Hungarian Pink Floyd Show, a BluesSteel és az Üzletembers zenekar is.
A másik oldal a rendezvényszervezés: a Társaságnál a mai napig feladatköröm az emlékkoncertek szervezése, amelyek rendre Radics Béla születésének, vagy halálának évfordulója környékére esnek. Az első szárnybontogatások 2001-től datálódnak. A dunai hajókon Czapp József barátommal közösen csináltam rendszeres megemlékező esteket, ez 4 éven keresztül működött. 2005-ben az akkor még létező Petőfi Csarnokban Közel a 60-hoz címmel neves közreműködőkkel (Vikidál Gyula, Varga Miklós, Takáts Tamás, Török Ádám, Fischer László, Závodi János, Zeffer András, Csomós Péter) nagyszabású emlékkoncertet hoztuk tető alá, amelyről DVD is megjelent (Emberi szóval – magánkiadás), a következő esztendőben Rockzenészek a Rockinformért címmel pedig segélykoncertet csináltam ugyanott. 2007-ben ugyancsak a Petőfi Csarnok adott otthont Takáts Tamás 50. születésnapos koncertjének (Az első 50 év), róla könyvet is írtam ugyanazon címmel.
Tunyogi Péterrel az utolsó egy-másfél évben dolgoztam, koncertszervezés és sajtózás területen. A legutolsót is én szerveztem 2008. november 1-én, amikor fellépése előtt végzetes baleset érte a Rocktogon klub lépcsőjén. Ezt ma is nagyon nehezen tudom feldolgozni. 2012-ben Schuster Lórival karöltve az Égi Zenekar Fesztivált hoztam tető alá Barta Tamás, Radics Béla és Bencsik Sándor emlékre. 2013-ban egyazon napra esett a P. Mobil 40 éves jubileumi koncertje a Budapest Parkban, valamint a Skorpió 40 a Tabánban – egyiket megint csak Schuster Lórival, a másikat Frenreisz Karesszal csináltuk. 2014-ben Kex Remake-t szerveztem a MOM Művelődési Központba, ugyanebben az évben – valamint 2015-ben és 2016-ban is – a P. Mobil Budapest Park-os nagykoncert következett. 2017-ben P. Mobil-Mini közös rendezvény a Várkert Bazárban, valamint év végén Gitárpárbaj Staféta III. a Barba Negrában (Alapi István, Felkai Miklós, Karácsony János és mások közreműködésével). 2018-ban és 2019-ben ugyancsak Barba Negra nagykoncert a P. Mobillal. 2020. november 7-én a Köszönjük Magyarország! támogatásával Rockforradalom koncert a Csili Művelődési Központban, amely Balázs Fecó utolsó nyilvános fellépése volt.
Nagy Feróval
A könyvírásban is jeleskedett az utóbbi években…
Mint említettem, 2007-ben írtam az első könyvemet Takács Tamásról, valamint 2016-ban a P. Mobilról (Mobilógia) is. 2018-ban jelent meg a magyar rockzenéről szóló kötetem, Örök és elpusztíthatatlan címmel, amelyben a szcéna valamennyi jelentős alakja felbukkan valamilyen módon, ebből is kitűnik, kik azok, akiket nagyon kedvelek, tisztelek.
Kikkel dolgozik együtt jelenleg?
2007 óta a P. Box-szal is dolgoztam, Cserháti Pityivel egészen a haláláig nagyon jóban voltam. A zenekar sajnos nincs már. Az együttműködéshez őszinte szeretet kell, a pénz önmagában kevés; hogy úgy mondjam, szükséges volt, hogy az a bizonyos munka a szívügyem legyen. Most négy zenekarral dolgozom. Az egyik a P. Box négy tagjából alakult MoneyRoll, őket sajtózom; a Tunyó Emlékzenekart, az Ezüst Nyár – Barta Tamás emlékzenekart, valamint a frissen alakult Telegram nevű formációt pedig menedzselem. Jelenleg Papp Gyulával együtt ügyködünk a 70. születésnapja alkalmából az Erkel Színházban október 11-én megrendezendő megaprodukción, ahol a csaknem teljes rockszakma mellett többek között Varga Miklós, Vikidál Gyula és Mészáros Árpád Zsolt is fellép.
Keresztes Ildikóval
Mik a tervei a jövőben?
Az említett zenekarokkal folytatom a munkát, ezen kívül A gitárock mesterei címmel írom a következő könyvemet, de emellett nem szeretném elhanyagolni az újságírást sem. Jelenleg két lapba, a Magyar Nemzet kultúra rovatába, valamint a hétvégi Lugas című mellékletébe, továbbá egy szakmai lapba, a Music Média Magazinba publikálok. Tőlük, illetve a HANOSZ-tól 2018-ban vehettem át az Öröm a zene díjat, amelyet minden évben az Év Rockzenei Újságírójának adnak át. Erre nagyon büszke vagyok.
Mi a magyar rockzene jelenlegi helyzete? Mit jelent a rock napjainkban?
A kérdés nagyon jó. Azt gondolom, hogy a rockzene a hetvenes évektől a nyolcvanas évek eleje-közepéig élte fénykorát. Régen a lázadás volt a lényege, amely ma már nem működik.
Legfeljebb más formában, az utánunk jövő generációk fazonjára szabva, de szólni fog. A rock mára szubkultúrává degradálódott – sajnos. De, ahogy a könyvem címe és mottója is szól, a rock Örök és elpusztíthatatlan, tehát mindig is jelen lesz, ahogy már évtizedek óta.
Sting 2022. szeptember 29-én emlékezetes koncertet adott Debrecenben
Egy fülbeszámóan ragadós világ a világslágereken túlról.
Mindössze pár nap és a rajongók láthatják a végeredményt.
Amikor a forgatáson 100-150 ember azért van ott, hogy közösen alkossunk egy jót, azt én semmihez sem tudom hasonlítani.
Hazai szerzős interjúink sorában most igazi különlegességgel jelentkezünk.
Alkotásról, motivációról, pandémiáról, családról és Pilinszky Jánosról beszélgettünk.
A magyar kortárs íróval a szép- és a szórakoztatóirodalom közti falak lebontásáról.
Az HBO első magyar játékfilmjének készítőivel beszélgettünk.
