Kondor Vilmos: Amíg nem akartunk ennyi mindent, mert nem is tudtuk, hogy mit lehetne akarni, addig valahogy boldogabbak voltunk

Kondor Vilmos 2008-ban tűnt fel a magyar irodalmi palettán, de Budapest Noir című regényével azonnal komoly hírnévre tett szert. A második világháború előtt, alatt és után játszódó szériát aztán néhány kalandregény, majd egy napjainkban játszódó bűnügyi történet követte, új regényében pedig ismét a magyar történelem neves időszakába kalauzolja majd az olvasót. A regény Örvényben címmel augusztus 1-én jelent meg, mi pedig elcsíptük a szerzőt e-mailben egy rövid interjúra új könyvéről, rendszerváltásról és arról, új műve vajon egyben az utolsó is?

Az egyik publikus fotó Kondor Vilmosról gyermeke társaságában Forrás: gittegylet.com

A regénynek idestova másfél éve meg kellett volna jelennie, de helyette járvány jelent meg, lezárások, egy másik világ, és csak most kerülhet az olvasók elé az Örvényben” – írta a könyv megjelenésekor Facebook-oldalán. Ha a járvány egy igazi sikerszerzőnek is keresztbe tett, valóban komoly lehet a baj. Ön szerint hogyan alakulhat a járvány alatti neurotikusabb, kiszámíthatatlanabb közegben a krimi sorsa?

Ahogy látom, a járvány meg a kezelése senkinek nem használt, legkevésbé a könyvkiadásnak, azon belül meg persze a szerzőknek, akik mindig a sor végén állnak, ha juttatásról/támogatásról van szó. Ha ez jelent valamit, egy éve még úgy nézett ki, hogy az Örvényben lesz az utolsó regényem, és lehúzom a rolót. Kérdésére konkrét válaszom: a krimi eddig sem volt valami jó helyzetben, de a járvány és annak az utóhatásai csak rontottak ezen a helyzeten.

Korábbi, klasszikus noir krimijei, de főleg a jelenben játszódó könyvei után sokakat meglephetett a stílus- és témaváltás. Mi motiválta egy ennyire erősen lélektani történetre?

Ezt a történetet emígy lehetett elmesélni. Egyfelől én így tudtam/akartam elmondani, másfelől meg a történet is ezt akarta, így erre kellett mennem. Régóta feszített a sztori, a motiváció – mondjuk így – mindig megvolt, csak az alkalomra vártam, hogy megírhassam. Ferenczy addigi sztorija, a személyisége hirtelen kinyitotta az ajtót, amin csak be kellett mennem.

Másként fogalmazva: akár ez is lehetett volna az első Ferenczy-regény, de nem láttam meg. Most esett le, most bökte ki a szememet – most írtam meg. És ezt máshogy nem lehetett, csak ahogy megírtam – vagy megírta magát.

Kondor Vilmos: Örvényben

A személyes érintettség megkönnyítette vagy éppen megnehezítette az írást?

Biztos, hogy könnyebb volt, mert egy olyan sztorit írtam meg, amit ismerek, olyan szereplőkkel, akiket ismertem. Az nem volt egyszerű, hogy az írás rég elfeledni vélt (vagy remélt) érzéseket kavart fel bennem, de talán ettől lett ilyen érdekes, és pont emiatt tudnak az olvasók is könnyebben kötődni/kapcsolódni a sztorihoz. Örülök, hogy megírtam, mert elrendeztem magamban egy ügyet, a helyére raktam dolgokat, és az külön öröm, hogy ennek az eredménye egy ilyen sikeres regény.

A régebbi időkről írva nehéz elvonatkoztatni attól, hogy utólag mindig okosabbak vagyunk. Ha nagyon finoman is, de a korképben ott lappang az utólagos ítélet: ha „tetszettünk volna forradalmat csinálni”, nem sikerült volna ennyire felemásra a fentről levezényelt rendszerváltás. A könyv is inkább az akkori emberek bizonytalanságát érzékelteti, mintsem a forradalmi hangulatot – történelmileg igen hitelesen. Valóban radikálisabbnak kellett volna lennünk?

Na, most olyat kérdezett, amire átgondolt választ kell adnom. Úgy gondolom, hogy akkor és ott nagy lehetőséget kapott ez a nép és az ország, amely lehetőséggel nem a legjobban éltünk. Nem hiszek a népharagban, nem hiszek a vérontásban, sem az önkényben, sem a dühben. Mivel történelmi tematikájú könyveket írok, pontosan tudom, mi történt 1918-19-ben, 1946-47-ben, meg 56 után. A Lenin-fiúk terrorja meg a népbíróságok vérszomja számomra valahol mélyen ugyanazt jelenti: a vakbosszút, az meg nem vezet sehova. Azok az országok – a csehek, a románok -, ahol a felgyülemlett gőzt kieresztették, talán könnyebben bírtak előrefele nézni, ugyanakkor a múltjukkal, meg a közelmúltjukkal neki is el kell számolniuk. Mivel direkt kérdést tett fel, ezért direkt választ adok: azt hiszem, a javunkat szolgálta volna, ha a rendszerváltás radikálisabban zajlik. Mint mindent, ezt is le- meg elmutyiztuk.

Ebben nagy gyakorlatunk van. Kétlem, hogy száz év múlva kedvező ítéletet kapunk utódainktól, meg a történészektől. Nem véletlenül idéztem Hobótól: „Nyolcvankilenc őszén erre járt az angyal, de nem szállt le közénk, tovább ment haraggal.„

A Kondor-regények népszerűsége töretlen maradt az elmúlt tíz évben

Kiss Tamásról, Ferenczy Tibor jóbarátból vetélytárssá vált nemeziséről azok jutottak eszembe, akik 1989-től nem szabadságot, hanem egy Mitsubishi Pajerót reméltek. Nagyon mellényúlok, ha az olvasatomban az ő mélyebb bűne – egy gyilkosság mellett – éppen az a megalkuvás és opportunizmus, ami miatt ennyire felemás lett a rendszerváltás?

Nehéz olyan választ adni, ami ne lenne populista – legalábbis erősen leegyszerűsített. Úgy hiszem, sőt emlékszem, hogy mindenki Pajerót akart, meg hűtőládát, meg többféle sajtot, meg elektromos ablakemelőt, a legfrissebb nyugati lemezeket a boltokban, vagy mondjuk olyan lecsókolbászt, amiben ehető volt a mócsing. Nem gondolom, hogy erre érdemes vagy akár lehetséges lehetne rányomni a „megalkuvás” és „opportunizmus” címkéket, ugyanakkor sok barátommal beszélve mindannyian úgy emlékszünk, hogy amíg nem akartunk ennyi mindent – mert nem is tudtuk, hogy mit lehetne akarni -, addig valahogy boldogabbak voltunk. És valamiért őszintén remélem, hogy nem az évtizedekkel együtt járó fényes lakkot fújok a múltra, amikor ezt mondom.

Egyre több hazai helyszínen játszódó krimi jelenik meg, gondolok elsősorban a Balaton környékére, sőt a Kádár-korszak és a rendszerváltás is kezd visszatérő háttér lenni. Lehet, hogy a magyar krimiírók megtalálták azt a magyar közeget, ami kiválthatja az importált kliséket? Kiszoríthatja egy veszprémi nyomozó a new york-i zsarut, lehet-e a rendszerváltás olajszőkítőiből az amerikai gengszterek megfelelője? Sőt, ha tovább gondoljuk: javíthatják-e ezek a bűnügyi „hungarikumok” a magyar krimi nemzetközi exportképességét?

Hogy javíthatják-e a krimi exportképességét, nem tudom, de nem tartom kizártnak. Ám exportra csak minőségi árut lehet vinni, ezt ne feledjük. Az, hogy a skandináv krimi mára az lett, ami, az a Sjöwall-Wahlöö páros regényeinek köszönhető, mert ők fektették le az alapokat, amire Henning Mankell tudott építkezni, hogy aztán ma a csapból is – jobb/rosszabb – skandináv krimik folyjanak – olyannyira, hogy egy magyar komikus is egy skandináv krimit parodizált első regényében. Ez azért elég sokat elmond.

Én a magam részéről a falnak tudok menni, amikor magyar szerzők életidegen helyszínekre képzelnek átlagos sztorikat. Még egyszer: magyar szerző újat, érdekeset, valósat nem tud mondani nekem Amerikáról, amerikai szereplőkkel. Egyetlen regényem játszódik Amerikában, az is magyar környezetben, magyar szállal, magyar mondanivalóval. Bármelyik magyar szerző, aki úgy gondolja, hogy egy Scott nevű tucsoni nyomozó érvényes tud lenni Magyarországon, téved.

„Write what you know” – mondja Stephen King, és igenis, igaza van. Nem valamiféle hazafias buzgalom rotyog bennem, de az isten szerelmére, itt élünk, ebben az országban, ez a nyelvünk, ez a kultúránk, ez az örökségünk, ezt ismerjük. Erről kellene írni. És nem angolszász álnéven szőke amerikai ügyésznőkről, vagy angol terrorelhárítókról. A magyar krimi akkor lesz először olvasott és népszerű Magyarországon, majd utána exportképes, ha meri vállalni azt, ami. Ezek vagyunk, nálunk ezek történnek, és ezt emígy mondjuk el. Slussz.

Az első amerikai kiadás borítója, rajta a Publishers Weekly ajánlásával Forrás: httparijuntunen.blogspot.hu

A moly.hu-n kiváló értékeléseket kap a könyv. Az egyik értékelő felvetett egy érdekes kérdést: az egykori budapesti rendőrfőkapitány, Ferenczy Tibor alakja szándékosan került át másik korba, vagy csak véletlen egybeesés?

Lévén Ferenczy Tibor már a Budapest noirban is megjelent pár jelenet erejéig, nem lehetne véletlenről beszélni.

Ferenczy a „Bűntől Keletre” és az „Értetek teszem” c. könyvekből már ismerősünk lehet. Az „Örvényben” úgy mutatja be az előéletét, hogy egyben a jövőjét is megalapozza. Vannak tervei vele – és persze Blász őrmesterrel?

Egyelőre nincsenek vele terveim. Blásszal sem, pedig őt is nagyon megkedveltem. Most úgy érzem, hogy Ferenczy története kerek és egész – ugyanakkor érdekes lehetne valahogy úgy folytatni a sztoriját, ahogy Michael Dibdin vezette Aurelio Zent az egyik olasz városból a másikba. Meglátjuk.

Kapcsolódó cikkek

A csütörtöki nyomozóklub és az eltűnt hulla rejtélye – Könyvkritika

A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat

Irene Vallejo szerint a jövő útjai a múltba vezetnek – Könyvkritika

Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.

Fontos vagyok, tehát vagyok, avagy a kreatív írás művészete – Könyvkritika

Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.

Konkurens kiadók összefogásából született az új budapesti könyvkuckó

Magyarországon ritkán tapasztalható nagyszerű összefogás a kultúráért.