Kordos Szabolcs műveit számos on-line és offline média használja hivatkozási alapként

Tegdes Péter
2020. augusztus 26. | Becsült olvasási idő: 7,5 perc

Kordos Szabolcs: A vendéglátósok bölcsességével senki sem tud vetekedni

Kordos Szabolcs különböző világok kulisszái mögé vezető Hungary sorozata 2012-ben indult útjára, és azóta is töretlen népszerűséggel jönnek ki a nyomdából az újabb kötetek. A nemcsak íróként, de újságíróként is dolgozó Kordos könyveiben bemutatta már a magyar luxusszállodák nyilvánosság elől eltitkolt működését, megismertette az olvasókkal a taxisok világát, de a külföldön vakációzó magyarokról és a magyar pilóták, légiutaskísérők, repülőtéri dolgozók sztorijaról honfitársaink reptéri kalandjairól is jelent már meg könyve, ez utóbbi kettőt nemrég – bővített formában – újra kiadták. A szerzővel a kulisszatitokról szóló könyvsorozata kulisszatitkairól beszélgettünk.

Kordos Szabolcs műveit számos on-line és offline média használja hivatkozási alapként

Hogyan indult útjára a Hungary sorozatod?

Amikor a Tilos a belépés című könyvemen dolgoztam egy fotós kollégámmal, rengeteg olyan helyre mentünk és írtunk, ahova civilként nehéz bejutni. Épp az egyik luxusszállodának az elnöki lakosztályában voltunk, amikor feljött hozzánk beszélgetni az igazgató. Roppant kedvesen viselkedett, de minden második kérdésemre azt válaszolta, hogy köti a titoktartás. Ekkor találtuk ki, ha nem lehet névvel, címmel leírni a történteket, kérdezzünk meg jóval több embert, a recepcióstól kezdve a szobalányig, meséljék el a történeteiket, teljesen anonim módon. Így született meg a Luxushotel Hungary 2012-ben, amit tavaly nyomtuk ki, ha jól tudom, már nyolcadjára.

Az motivált, hogy beless a kulisszák mögé, vagy inkább a vendéglátás világa vonzott?

Kíváncsi embernek tartom magam, a könyvsorozat is a kíváncsi embereknek íródott, azoknak, akik ha vannak valahol, körbenéznek, és elkezdenek gondolkodni, mit csinálhatnak a közelükben lévő emberek. Leginkább az motivált, hogy belelássak a dolgozók fejébe, megtudjam, hogyan telnek a napjaik, milyen dolgokat látnak, tapasztalnak. Egy informálva szórakoztató könyvet szerettem volna írni, amiből mindenki el tud lesni valamilyen életbölcsességet, értelmezhető egyfajta útmutatóként az élethez. A vendéglátósok bölcsességével senki sem tud vetekedni, annyiféle emberrel találkoztak már, olyan rendkívüli szituációkba cseppentek, hogy rendkívül érdekes életszemléletük lett, amire érdemes rájuk odafigyelni.

Hogyan tudtad beilleszteni a könyvírást a civil munkádba?

Akkor is újságíró voltam, nem számított nagy váltásnak a mindennapokhoz képest. Hat-hét hónapig készítettem az interjúkat, ezek után a könyv megírása már gyerekjáték volt.

Airport, Hungary

Nyolc kötete jelent meg a sorozatodnak, hogyan döntötted el, hogy az éppen következő rész melyik világba kalauzolja az olvasót?

Mindig arról írtam, ami engem is érdekelt, és arra is ügyeltem, hogy a következő rész mindig az előzőtől eltérő miliőt ábrázoljon. A luxushotelek után a taxisvilágot kutattam, ami kevésbé glamouros, másabb a hangulata. Azután jött a turista, ami jórészt nem is Magyarországon játszódik.

Melyik kötetedhez volt legnehezebb megtalálni az interjúalanyokat?

A luxushotel második része volt a legegyszerűbb, ez a kötet úgy született, hogy az első részt rengetegen olvasták, akik közül ezután sokan jelentkeztek nálam, hogy szeretnének a második részben szerepelni, vannak sztorijaik. A legnehezebb a Hungary By Night volt, ami a felső tízezer éjszakai szórakozásáról szól. Nem könnyű megkörnyékezni ezt a társadalmi réteget, sokan nem szeretik megmutatni a gazdagságukat, és azt sem, hogyan szerezték a pénzüket. Itt az volt a megoldás, hogy találtam néhány befolyásos embert, akik segítettek, és összekötöttek néhány pár jó riportalannyal. Ennél a kötetnél húsz alanyból egy állt velem szóba érdemileg, a taxisos kötetben tízből tíz taxis beszélt.

Az Airport és a Turista kötetek új, bővített kiadásai nemrég jelentek meg. Ebben a két kötetben mennyire volt nehéz jó interjúalanyokat találni?

Olyat nehéz találni, aki magyarként magánrepülőn teljesít szolgálatot, vagy egy nagy külföldi légitársaságnál a first classon dolgozik interkontinentális járatokon. Az idegenvezetőknél pedig exkluzív magánutakat szervezőket volt keményebb munka megszólaltatni. Az összes könyvnél van egy riportalany, aki berobbantja a történetet a szenzációs sztorijaival. Egy idő után elkezdenek ismétlődni a történetek, ekkor tudom, hogy jó úton járok, már kezdem jól ismerni azt a világot, amiről írok. Minden légiutas-kísérőnek van egy részeg utas sztorija, az én feladatom az, hogy a száz általam ismert történetből kiválasszam azt a hármat, ami a legizgalmasabb és legjobban jellemzi ezt a világot.

Művei egy része a vendéglátó főiskolákon kötelező anyagnak számítanak

Mennyire könnyű szóra bírni az alanyaid, hogyan győzöd meg azokat, akik kicsit félszegek?

A két említett könyvnél könnyű dolgom volt, általában beszédes alanyaim voltak, ez a megkérdezettek szakmájából is következik, hiszen sokat kell beszélniük. A leglazábbak azok voltak, akik már kiszakadtak a szakmából, például a Malév megszűnése után. Azok, akik tapasztaltak, nem félnek senkitől és semmitől, aranybányának számítanak. Persze, egy 19 éves boynak is vannak jó sztorijai a szálloda világáról, de még nincs meg mögötte az a 40 éves tapasztalat, mint az olyan embereknek, akik az egész életüket a szállodavilágban élték le. Megfigyeltem, hogy kicsit olyan voltam az interjúk alkalmával, mint egy pszichológus. Az emberek életének nagy részét a munka teszi ki, de arról, hogy ott mi történik velük, senki nem szereti őket meghallgatni. A párjaik unják, a barátok nem értik, mert adott esetben más szakmában dolgoznak. Örülnek, hogy végre van valaki, aki azután érdeklődik, mivel töltik a napjuk jelentős részét.

Hány leülés kellett, hogy megnyíljanak az alanyaid? Mindig visszaküldted a szöveget ellenőrzésre?

Volt, akivel négyszer-ötször ültem le, hogy elő tudjam belőlük hívni a legérdekesebb sztorikat, volt, akivel egy alkalom is elegendőnek bizonyult. Akadtak olyan esetek, amikor én ragaszkodtam a szöveg visszaküldéséhez, mert nem tudtam, maradt-e olyan mondat a szövegben, amivel lebuktathatnám az alanyaimat a főnökük előtt. Azt tapasztaltam meg, aki nagyon fél, hogy miről és mennyit mondhat, általában nem is mondott árult el jó történeteket. Eddig még senkinek nem lett baja a könyvem miatt.

Melyik a kedvenc anekdotád a két kötetből?

Ami hirtelen eszembe jutott, az az a sztori, amikor egy Egyiptomba éppen megérkező társaságot úgy köszöntötte az idegenvezető, hogy üdvözli őket Afrikában. Erre az egyik utas felsikított, hogy úristen, mit keres ő Afrikában. Fogalma sem volt, hol van Egyiptom. A reptéri sztorik közül most azt említeném, amikor valaki egy csomag túró rudival, fülhallgatóval és iPhone-nal akart felszállni a gépre, amit a röntgenfelvétel robbanószerkezetként azonosított. Jött a szkafanderes rendőr, mint a Bombák földjén című filmben, aztán előkerült a túró rudi. Igaz, abból a mega pakk volt.

Turista from Hungary

Az új, bővített kiadás megjelenése előtt, a koronavírus közepén beszéltél néhány idegenvezetővel és légiutas-kísérővel. Ború- vagy derűlátóak voltak a jövőjüket illetően?

Azt hittem, teljesen összeomlott embereket kapok majd el a telefon túlsó végén, amikor az idegenvezetőkkel beszéltem, hiszen semmi okuk nem volt a derűlátásra. Ennek ellenére viszonylag kiegyensúlyozott, optimista társasággal beszéltem, akiknek már hosszú ideje nem volt bevételük, és nem is volt rá reményük, hogy a közeljövőben lesz. Sok tízmillió ragadt be a munkaadójuknál, akik már kifizették a szállodákat, amit a külföldi partnerek nem adtak vissza, miközben idehaza a vendégek verték a fejüket, hogy követelik vissza a pénzüket. Sokan átmentek az idegenvezetők közül más szakmába, sokan nem tudtak hazajönni, valaki volt, aki hazajönni sem tudott, Dél-Amerikában rekedt. Ha egy pilóta elveszíti a munkáját, az eléggé megrázó, neki új állást találnia borzalmas tortúra, az egész életét t kell hangolnia, mivel eléggé valószínű, hogy idehaza nem talál állást, csak külföldön, ott is leginkább Délkelet-Ázsia, Afrika jöhet számításba.

Melyik volt a legnépszerűbb könyved, és melyik a te kedvenced?

A Luxushotel, az Airport, a harmadik pedig a Turista, szerintem pedig a vendéglátósok életét bemutató Eszem-iszom volt a legjobb. Örülök a pozitív olvasói visszajelzéseknek is, például az idegenvezetőktől, akik úgy érezték, tényleg róluk szól ez a könyv. Olyan is volt, hogy egy illető, miután elolvasta a Luxushotelt, kiírta a Facebook-oldalára, rájött, hogy az egyik történet róla szól, amit nem ő mesélt el, hanem az egyik kollégája. Szerencsére nem vette zokon.

Szerinted miben rejlik a sorozat népszerűsége?

Kíváncsiak vagyunk, és ez jó. Ez egy nagyon hasznos emberi tulajdonság, segít, hogy megértsünk másokat, empatikusabbá válunk tőle. Szeretünk a kulisszák mögé látni, örülünk, ha jól értesültek vagyunk, el tudunk mondani néhány sztorit egy baráti összejövetelen.

Készül már a következő rész?

Igen, de még gyenge lábakon áll, körülbelül jövő tavasszal jelenik meg. Ebben is az éjszakai életet mutatom be, elsősorban a szexipart, de sajnos még kevés interjút készítettem, úgyhogy akinek van számomra mondanivalója, keressen fel, szívesen beszélgetnék vele.