Véleményem szerint aligha van ma olyan ember Magyarországon, aki ne ismerné Kovács Patríciát, a népszerű színésznőt, akit 14 éves kora óta számtalan filmben, sorozatban és színdarabban láthattak a nézők. A közéletben is aktív művész nemcsak kedves és közvetlen, de a munkáját is szenvedélyesen szereti, olyannyira, hogy még a kiégéstől sem tart, bár ahogy ő fogalmazott, erre nem is igen lenne ideje. Színészetről, filmekről, könyvekről és egy csipet közéletről beszélgettem vele telefonon, miközben budapesti otthonában éppen a kislányára vigyázott.
Interjú Kovács Patríciával
Mindig is színész akart lenni?
Igen, amióta az eszemet tudom színész szerettem volna lenni. 14 évesen már az Operettszínházban játszottam, a gimnázium utolsó két évében pedig magántanuló lettem a színházi és filmes elfoglaltságaim miatt.
Ha nem színésznő lenne, mivel foglalkozna?
Ez a kérdés nagyon sokáig fel sem merült bennem, csak az utóbb időszakban kezdtem el ezen gondolkodni. Talán meglepő, de engem nagyon érdekel az emberi test, szeretek például műtétekkel kapcsolatos ismereterjesztő filmeket nézni. Mikor a kutyámat műtötték, számtalan olyan videót megnéztem, ami ezzel kapcsolatos. Bár számomra soha nem volt igazán kérdés, hogy mi szeretnék lenni, azt hiszem, leginkább ebbe az irányba mentem volna el, ha végül nem a színészetet választom.
Ha választani kellene a színház, a film és a tévésorozat között, akkor melyiket választaná?
Igazából nem tudok választani, mert mindegyiket másért szeretem. Nekem a színház az otthonom, az a természetes közeg, ahol mindig jól tudom magam érezni, a film és a sorozat pedig egy hihetetlen élmény, amit szintén nem cserélnék el semmiért.
Volt olyan szerep, melynek az elvállalását később megbánta?
Soha semmit nem bántam meg, sem a magánéletemben, sem a szakmai életemben. Persze vannak olyan dolgok, amikkel nem vagyok maradéktalanul elégedett – vagy a körülmények miatt, vagy magam miatt –, de azt gondolom, hogy a kevésbé jó dolgok sem véletlenül jönnek az ember életébe.
Interjú Kovács Patríciával
Melyik az a szerep, amely a legközelebb áll Önhöz?
Számomra az egyik legkiemelkedőbb dolog az volt, amikor a Félvilág című filmben eljátszhattam Mágnás Elzát (szerk.: a századelő leghíresebb luxusprostituáltja). A karakter megformálása mind emberileg, mind szakmailag nagyon meghatározó dolog volt az életemben, az alkotócsoporttal való találkozás pedig szintén maradandó élmény.
Van olyan szerep, amit szívesen eljátszana a jövőben?
Igen van, de sajnos erről nem beszélhetek. Nem babonából, de inkább megtartom magamnak ezeket, aztán majd, ha összejött a dolog, akkor utólag elmondom.
A művészek egyik legnagyobb féleleme a kiégés. Érintette ez Önt valaha is?
Szerencsére nem. Nagyon intenzív magánéletet élek, sportolok, gyereket nevelek, kutyát tartok, stb. Mondhatnám úgy is, hogy nincs módom és időm kiégni, jövök, megyek, intézkedek, ha kell, megcsinálom a rántott husit sült krumplival, egyszóval van egy teljesen hétköznapi, normális életem, ami azt gondolom, hogy segít egyben maradni. Egyébként sem ilyet alkat vagyok: ha azt érzem, hogy túlvállaltam magam, akkor egy picit visszább lépek és kevesebb dolgot vállalok el. Az életemnek inkább azt a részét élem ilyenkor, ahol inspirálódhatok, ez pedig nem a színház, hanem maga az élet.
Meg kellett tanulnia nemet mondani, vagy ennyire ösztönösen jött mindez?
Egyáltalán nem jött ösztönösen. Sokáig úgy éreztem, meg kell feleljek, és mindig rendelkezésre kell álljak, mert különben csalódni fognak bennem. Ez akkor változott meg alapvetően, amikor megszületett a gyerekem, és ezzel együtt a prioritásaim is megváltoztak.
Interjú Kovács Patríciával
Maradva a témánál, az anyaság hozzátett a színészi pályához?
Igen, egyértelműen. Sok gátam volt színészileg, például nem tudtam bátran sírni a színpadon. Mióta gyerekem van, ez egyáltalán nem okoz gondot, sőt néha rám kell szólni, hogy ennyit azért ne sírjak. Felszakadt bennem egy csomó érzelem, bár most már tudom, hogy ez nem egy színészi, hanem egy emberi gát volt tulajdonképpen.
Mit gondol, a tehetségen túl, mi kell ahhoz, hogy valakiből jó színész legyen?
Nyilván a tehetség is nagyon sokat számít, de talán a szorgalom és a szerencse még inkább fontos. Rendkívül sok olyan tehetséges színésszel találkoztam, akik már nincsenek a pályán, vagy nagyon a pálya szélén vannak, rettenetes anyagi problémákkal és létbizonytalansággal küzdenek. Nem azért, mert nem tehetségesek, hanem mert nem volt szerencséjük.
És úgy általában: tehetség vagy szorgalom?
Szorgalom.
Nem könnyed téma, bár Öntől ez nem áll távol. Fontosnak tartja, hogy egy híres ember közéleti kérdésekben is megnyilvánuljon?
Igen, fontosnak tartom. Nem szeretem, ha egy színész egy az egyben politizál, ugyanakkor az sem jó, ha abban a tudatban élünk, hogy az állam majd mindent megold. Vannak közéleti kérdések, amelyekről minden magyar állampolgárnak tudnia kellene, és kell, hogy legyen véleménye. A SUHANJ! Alapítványt is azért alapítottuk a volt férjemmel, mert hittünk abban, hogy szükség van arra, hogy megosszuk a mozgás örömét másokkal.
Interjú Kovács Patríciával
Elítéli azokat, akik inkább a háttérben maradnak, és megalkusznak?
Nem elítélem, inkább sajnálom, hogy egy ilyen helyzet van ma Magyarországon. Hogy egy színész nem mondhat, amit akar, hogy félnie kell a retorziótól, ha egy olyan dolog mellett áll ki, amely nem felel meg az adott politikai diskurzusnak.
Evezzünk picit könnyebb vizekre. Könyv vagy inkább filmpárti?
Hát ez nagyon nehéz kérdés, nem is igazán tudok választani. Igazából nagyon szeretek filmeket nézni, de a sorozatokra is rendesen rá tudok csúszni. Haragszom is ezért magamra, mert bár nem olvasok keveset, mégis folyamatosan ott van a csengő a fülemben, hogy még többet és többet kellene.
Melyek azok a sorozatok, amelyek ennyire beszippantották?
Az utóbbi időszakban az Easttowni rejtélyek tette rám a legnagyobb hatást, olyan csodálatosan játszik benne Kate Winslet, hogy az már szinte szokatlan egy kriminél. Emellett a Fauda sorozatot is nagyon szeretem, ez az izraeli-arab konfliktust mutatja be, sajnos ez a téma megint aktuális. Ami pedig a vígjátékokat illeti: a Ted Lassóért odavagyok, szerintem egy roppant szórakoztató sorozat.
Tudom nehéz kérdés, de ha három kedvenc könyvet kellene mondania, akkor melyikek lennének azok?
Hu, erre sajnos nem fogok tudni válaszolni, mert ennél sokkal több van, és biztos valamit kihagynék. Más volt meghatározó kamaszként és más felnőttként, de mind-mind nagyon fontosak a számomra.
Interjú Kovács Patríciával
Kamaszként például mi volt az, ami fontos volt?
Szerb Antal Utas és holdvilág című regénye volt az egyik nagy kedvencem. Tulajdonképpen ez volt az a könyv, ami után igazán rákaptam az olvasásra.
Azóta újraolvasta?
Regényeket nem igazán szoktam újraolvasni, inkább csak verseket. Folyamatos időzavarban vagyok, talán ez is az oka annak, hogy nem igazán veszem kézbe ugyanazokat a történeteket.
Ilyen sok teendő mellett, mikor jut idő az olvasásra?
Leginkább a nyári időszakban, például amikor a kislányom egy hetet az apukájánál tölt. Néha buszon is tudok olvasni, amikor a színházzal úton vagyunk, de napi szinten sajnos nem jut időm a könyvekre.
Újra műsoron a Quantum Leap – Az időutazó.
A Warner döntése értelmében nem annyira biztos.
Amikor a forgatáson 100-150 ember azért van ott, hogy közösen alkossunk egy jót, azt én semmihez sem tudom hasonlítani.
Hazai szerzős interjúink sorában most igazi különlegességgel jelentkezünk.
Alkotásról, motivációról, pandémiáról, családról és Pilinszky Jánosról beszélgettünk.
A magyar kortárs íróval a szép- és a szórakoztatóirodalom közti falak lebontásáról.
Az HBO első magyar játékfilmjének készítőivel beszélgettünk.
