Kovács Krisztián
2020. február 19. | Becsült olvasási idő: 7,5 perc

Miklós Ágnes Kata: A krimi azért létezik, hogy az olvasó visszanyerhesse a világ logikájába vetett hitét

2020. március 2-án izgalmas előadásra készülünk a Lurdy Moziban, ahol Miklós Ágnes Kata, irodalomtörténész, és Doszpot Péter, volt gyilkossági főnyomozó ül majd kerekasztalhoz A krimi evolúciója és valósága című esten, és igyekszik feltárni a bűnügyi irodalom fejlődését, és annak kapcsolatát a valós nyomozati eszközökkel, módszerekkel, és egyáltalán a mindennapok nyomozóinak gondolkodásmódjával. (Jegyek itt érhetőek el!)

A magam részéről tizenéves korom óta elszánt krimifogyasztó vagyok, de az korábban ritkán jutott eszembe, hogy a műfajt – melyet manapság is lenéz az irodalmi kánon – irodalomtörténeti, vagy műfajelméleti szempontból vizsgáljam, és azzal sem voltam tisztában, hogy bizony akadt, aki ezt már szakmai szemmel is megtette előttem. A Bűnös szövegek, vagy A nyolc fogaskerék esete olyan hiánypótló munkák, melyek segítenek lemerülni kedvenc műfajunk mélyére, és megérteni annak működési logikáját. Március 2-i előadásunkra készülve a kötetek szerzőjével, Miklós Ágnes Katával beszélgettem.

Miklós Ágnes Kata, irodalomtörténész

Az rendben van, hogy bizonyos krimiírókat, Poe-t, Hammettet, Chandlert ma már a szépirodalmi kánon is igyekszik befogadni, de ettől függetlenül a krimi a mai napig hiába népszerű, talán még sincs kellőképp megbecsülve. Miért épp ezt választottad mégis kutatási területednek?

Minden kritikus és minden író olvasóként kezdi. Amikor én elkezdtem krimit olvasni, az egészen bizarr módon éppen egybeesett azzal, amikor elkezdtem az irodalom és az irodalmi elemzések iránt érdeklődni. Ez nagyjából olyan 12 éves korom környékén történt, amikor nagymamáim barátnőjétől, Klári nénitől kölcsönkaptam A Bertram-szállót. Klári néni azt mondta, „fiam, vegyél innen a polcról, amit akarsz”, 12 évesen pedig elsősorban az ember látvány alapján választ, különösen, ha nem ismeri a szerzők nevét. Találtam egy mókásan kinéző könyvet, aminek fele fekete volt, fele fehér, és a felső részében volt egy kis kámea-szerű kép. Ez volt A Bertram-szálló. Akkoriban épp egy nagyon jó magyar tanárom volt általános iskolában, Bíró Annamáriának hívták, és ő volt az, aki azt mondta nekünk, hogy a verselemzést úgy érdemes elképzelnünk, mintha anyósok lennénk, és elmennénk látogatóba a menyünkhöz. Akárcsak egy ilyen esetben, tulajdonképpen az a fő feladatunk, hogy ellenőrizzük, hogy a felső polcok le vannak-e törölve, nincs-e besöpörve a szemét a szőnyeg alá… Lényegében ez a gondolat, hogy mindig meg kell nézni, mi van a szőnyeg alatt, ez vitt el odáig, hogy a krimikkel kezdtem el foglalkozni.

Az, hogy manapság már létezik sci-fi krimi, fantasy krimi, történelmi krimi, alternatív történelmi krimi, ez a sok zsánerkeveredés miben szolgálja a krimi fejlődését, egyáltalán ez fejlődés-e, vagy inkább csak kísérletezés?

Részben kísérlet, és részben a fejlődést szolgálja. Az írók feladata az is, hogy minél több olvasót vonzzanak be, tehát minél többféle érdeklődési körű embert szólítanak meg azzal, hogy a kriminek van egy történelmi vagy egy romantikus vonulata, az lehetőséget ad arra, hogy olyanok is hozzányúljanak a krimihez, akik korábban nem érdeklődtek iránta. Az, hogy a krimi átszíneződött fantasyvel, sci-fivel, megjelent benne a horror, a kémregények elemei, az egyrészt az írói próbatételről szólt, másrészt a minél több olvasó eléréséről. Érdekes, hogy sok esetben ezek a regények sokkal könnyebben fogják meg mégis azokat, akik a másik zsáner iránt érdeklődnek, mint azokat, akik a krimi iránt. Elsősorban alighanem ez nem is arról szól, hogy a krimin keresztül fogunk meg más műfajok iránt érdeklődőket, hanem hogy más műfajokon át szállítunk olvasókat a kriminek.

A szerző két különálló kötetben foglalkozott a krimi műfajával

Azt írtad az egyik esszédben, hogy a krimiben ne keressük a valóságot. Valóban szerencsétlen, ha egy krimi túlságosan is épít a valóságra? Mondjuk Truman Capote-tól a Hidegvérrel olvasható krimiként?

A kriminek szüksége van arra, hogy egy kerek egészet alkosson. Sok olvasó számára még ma is rendkívül fontos, hogy meglegyenek benne azok az elemek, amelyeket még Agatha Christiék környékén, a klasszikus angolszász krimi korában kitaláltak. Minél kevésbé fedezhetőek fel ezek, annál kevésbé tudja az olvasó felismerni, hogy krimit olvas. Na, most a valóság nem ilyen, a valóság nem ennyire egyszerűen leírható, nem lineáris, nem logikus, nincsenek benne elvárható ok-okozati viszonyok vagy olyan bűnök és bűnhődések, amelyek megtalálhatók a krimiben. A krimi azért létezik, hogy az olvasó visszanyerhesse a világ logikájába vetett hitét. Ugyanúgy, ahogy meg egy szerelmes regénynek azzal kell véget érnie, hogy boldogan éltek, míg meg nem haltak.

Egy másik esszében azt mondtad, hogy a hard boiled krimi megjelenésével a bűnügyi történetek elveszítették ártatlanságukat, ez pontosan miben nyilvánult meg?

Elsősorban megszűnt a detektív kívülállósága. Korábban a nyomozó egy privilegizált személy volt, aki mindig kívülről kerül a nyomozásba, még akkor is, ha esetleg jelen volt, amikor a bűncselekményt elkövették. Soha nem gyanúsítottuk például Agatha Christie esetében Poirot-t, még akkor sem, amikor mondjuk a Halál a felhők közöttben ő a legideálisabb gyanúsított. Mégis minden olvasó tisztában van vele, hogy ő nem követhette el, és bár van olyan szereplő, aki felveti ezt a lehetőséget a történetben, az elképzelést azonnal lesöprik az asztalról. A hard boiled előtt a detektívek kívülállók, nem keverednek bele az eseményekbe, ártatlanok, felül állnak a rendszeren. És ezek a motívumok szűnnek meg a hard boiled-ban: ott már a detektív részt vesz akár a bűncselekményekben is, eltitkol információkat a hatóságok elől, befolyásolja a tanúkat, és, ami talán még ezeknél is fontosabb, sok esetben szemben áll az igazságszolgáltatással. Eleve: az igazságszolgáltatás korrupciója vagy elégtelensége legelőször a hard boiled krimikben jelenik meg. Ez még teljes mértékben hiányzik a klasszikus angolszász krimiből.

„A krimiolvasó nem érez csalódást, amikor előbb rájön, ki a tettes, mint a nyomozó.”

Tudsz még pusztán olvasóként, fogyasztóként olvasni, és leválasztani az irodalomtörténészi éned erről?

Nem vagyok benne biztos, hogy valaha is tudtam. Mondhatni, ott romlottak el a dolgok, amikor nekem elmagyarázták, hogy meg kell nézni, nem söpört-e valamit a meny a szőnyeg alá. Mindig is úgy olvastam krimit, hogy már kezdetben azt néztem, ki követhette el a bűncselekményt, tehát mindig a történetek logikai része érdekelt, és ezért egy idő után egy adott ponton túl rájöttem, hogy milyen módszerekkel tudom nagyon gyorsan kiszűrni a tettes személyét. Nem mondom, hogy mindig sikerül, de azért elég gyakran. Ez egyébként nem jelent csalódást, eleve a krimiolvasó nem érez csalódást, amikor előbb rájön, ki a tettes, mint a nyomozó, mert ezzel megerősödik a saját képességeibe, saját logikájába vetett hite.

Azt írtad a kötetben, hogy a krimi óriási szerencséje, hogy nem lett belőle kötelező irodalom. Változtatott volna a krimi olvasási szokásokon, ha mégis így történik?

Valószínűleg azt, hogy a gyerekek nem biztos, hogy a továbbiakban is olvasták volna. Nem vagyok optimista a kötelező olvasmányokkal kapcsolatban. Tizenkilenc éve dolgozom a felsőoktatásban, és nyilvánvaló tapasztalat, hogy a gimnazisták irgalmatlanul gyűlölik a kötelező olvasmányokat. Mindazt, amit muszáj elolvasni. Abban sem vagyok biztos, hogy egy kötet minősége, vagy szórakoztató jellege felül tudja-e írni a tényt, hogy kötelező elolvasni. A gyerekek érdeklődése mentén lehetne csak megközelíteni ezt a kérdést. Legyünk őszinték, attól függetlenül, hogy Agatha Christie ma is rendkívül jól olvasható, nagyon-nagyon távoli, és olyan dolgokat ábrázol, amik a mai gyerekeket nem érdeklik. Az egyetlen krimi – és talán viccesen hangzik, hogy krimiként beszélek róla – ami manapság is megfoghatná a gyerekeket, és megúszná még azt is, ha kötelezővé nyilvánítanák, az a Harry Potter és a bölcsek köve. Ahhoz, hogy eldönthessük, mit olvassanak jövőre a gyerekek, talán meg kellene kérdeznünk a gyerekeket is. És igen, nem a szépirodalom kronológiai rendbe szervezett történetével kellene hozzáfogni a dologhoz.

Március 2-án izgalmas esténk lesz a Lurdy Moziban

A krimi nekem – és egyébként épp A nyolc fogaskerék esetének olvasása közben jutott eszembe – egy látszólag elég jól körülhatárolható, és részletesen feltérképezett műfajnak tűnik, mégis szakmai szemmel látsz még benne kutatható területeket?

„Mindig találsz még valamit”, ez a tudományos kutatás alapja. A krimi kapcsán érdekes lenne például megnézni olyan területeket, amelyek teljesen eltérnek a jól bevált nyugati kultúrkörben bejáratott elképzeléseinktől. Keveset ismerünk az ázsiai krimikből például, rendkívül érdekes lehet, hogy ott hogyan jelennek meg az általunk már jól ismert műfaji elemek egy teljesen más környezetben és kultúrában. A dél-koreai sorozatokban például vallási hagyományokból kifolyólag irgalmatlan nagy botrányt csap a család, ha egy bűnügy kapcsán boncolást rendelnek el, holott az általunk ismert krimiknek ez egy természetes momentuma.

Melyik a valaha volt három legjobb krimi az irodalomtörténetben, illetve melyik a három személyes kedvenced?

Műfaj fejlődése szempontjából Dashiell Hammett A máltai sólyma kihagyhatatlan, kvintesszenciájában tartalmaz mindent, amitől a hard boiled krimi más, mint az azt megelőzőek. Aztán Agatha Christie-től A ferde ház, vagy akár Az Ackroyd-gyilkosság, mert mindkettő esetében olyan csavar van a történet végén, amit egyáltalán nem várnánk. A harmadik pedig mindenképpen egy skandináv krimi lenne, mondjuk Jo Nesbo-től a Nemeszisz. Itt ismét fordul a kocka, az író is szintet lép, hiszen ezúttal nem csak arról van szó, hogy az olvasó nem tudja, hogy a lehetséges gyilkos valóban elkövette-e a tettet, de még az illető maga sincs tisztában vele. (Ilyen már volt persze a krimiirodalomban korábban is, de itt a lehetséges elkövető személye az, ami miatt bekövetkezik ez a „szintlépés”.) Kedvenc krimiknél gondban vagyok, de rendben, legyen az első Sir Arthur Conan Doyle-tól A sátán kutyája, ez szerintem a legjobb Sherlock-történet az összes közül, talán még a tinédzserekkel is el lehetne olvastatni. Agatha Christie persze kihagyhatatlan, tőle legyen A kristálytükör meghasadt. A harmadik pedig a Hosszú álom, Raymond Chandlertől. Utánozhatatlan, ahogy abban szétesik a világ az ember körül, és ő megpróbálja összerakni. Gyakorlatilag erről szólnak ugyanis a krimik: arról, hogy a detektív miként igyekszik összeilleszteni a világot maga körül.