Szabó Fruzsina
2022. március 8. | Becsült olvasási idő: 5,5 perc

Mucsi Zoltán: Aki erre a pályára adja a fejét, az legyen erős és kitartó

Jászai Mari-díjas színművész, karrierjét a szolnoki Szigligeti Színház segédszínészeként kezdte 1979-ben. Több évtizedes pályája alatt láthattuk játékfilmekben, televízióban, reklámokban, de leggyakrabban színpadon. Talán ő a legfoglalkoztatottabb színész jelenleg Magyarországon. A kultúra számos fajtáját fogyasztó embereket képes megszólítani, és így rajongói a legkülönfélébb rétegekből kerülnek ki. Van, akinek ő Kapa a Jancsó filmekből, másoknak Tóth János hivatalnok, vagy a mocskos szájú villanyszerelő abból a bizonyos interneten keringő videóból, (ami valójában a Feketeország című színdarab egy részlete), megint mások számára egy sokoldalú, karizmatikus színházi színész. Láthatjuk ma többek között Háy János Nehéz című darabjában, a Szkénében A fajok eredetében vagy a III. Richárd betiltvában, illetve a József Attila Színházban a Király beszédében. Mucsi Zoltánnal telefonon beszélgettünk.

Mucsi Zoltán /Fotó: Vörös Szabolcs/

Ha mindenképp választania kéne, hogy a pályáját filmszínészként, színházi színészként vagy televíziós színészként folytatja, mit választana?

Akkor tudnék erre választ adni, ha ténylegesen egy ilyen választás elé állítanának, hiszen mind a hármat szívesen csinálom, ha jó feladattal bíznak meg. De az életemet a színházi munka határozta meg az elmúlt negyven-egynéhány évben.

Szemérmes embernek vallja magát. Nehéznek érezte, hogy a színpadon és a kamerákon kívül Bérczes László beszélgetőkönyvének olvasói számára is megmutassa magát?

Nyilván okozott nehézséget is; a könnyebbség az volt, hogy Bérczes Lászlóval több évtizedes barátság köt össze bennünket. De nem volt könnyű. Egyrészt van egy határ ameddig én meg szeretnék nyílni, másrészt pedig inkább a pálya határozza meg ezt a könyvet, és abból a negyven évből kiragadni, hogy mi a fontos, eközben lehetőleg nem bántani meg senkit, aztán mégis őszintének lenni, ezek jelentették a nehézséget.

Melyik fotó elkészítését élvezte a legjobban az Öröknaptárhoz? (Marosi Viktor fényképész: Mucsi 12x – Öröknaptár)

Az egész egy jópofa játék volt. A pandémia ideje alatt találódott ki, ennek lezárásaképpen. Minden képben találtam kihívást, és voltak humorosabb részek is persze.

Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten

Az Ön ötlete volt a fotósorozat?

A Viktor és a fiam ötlete volt, én meg belementem. Először nem is Öröknaptárnak indult ez, hanem egy játéknak a Facebook oldalamon. Ez megmutatódott, tetszett, és ezután jött az ötlet, hogy legyen ez egy Öröknaptár, ami minden évben érvényes.

Milyen módszerekkel dolgozik; alkalmazza-e például a method actinget, vagy esetleg más kevésbé ismert technikákat?

Egy-egy módszerre nem lehet egy pályát felépíteni. Nyilván függ ez nagyon sok mindentől: rendezőktől, kollégáktól, magától a drámától, szóval ez mindig változó.

Van olyan színművész, vagy alkotó (író, rendező), akivel még nem volt szerencséje együtt dolgozni, de a jövőben szeretne?

Úgy érzem, hogy ilyen téren nagyon kegyes volt hozzám a sors, és remélem, hogy még fog elém tolni néhány feladatot – jó játékfilmeket, színházi rendezőket. Van persze olyan, aki kimaradt az életemből, van jó néhány név, akivel szívesen dolgoznék még együtt, meglátjuk.

Szkéné – A fajok eredete

A Partizán adásában kissé keserűnek tűnt, amikor a szakma jelenlegi helyzetéről beszélgetett Gulyás Mártonnal. Mit gondol, fiatal színészként lehet még boldogulni Magyarországon?

Azt gondolom, hogy bár mindig van ennek nehézsége, de most a színházi életnek nem a legjobb korszakát éljük. De nem beszélnék le erről a pályáról senkit emiatt.

Ez a pályaválasztás a fiatalok számára elsősorban egy belső késztetés kell legyen. Mint ahogy nagyon sok pályának, ennek is vannak nehézségei. Ha ezeket a buktatókat kibírja, jó feladatokat kap, akkor ez egy jó munka. Ha nem, akkor ebbe bele lehet keseredni, mint ahogy számos kollégámon láttam.

Ha megkérdezné Öntől egy pályakezdő, hogy mi a legaktuálisabb tanács, amit adni tudna neki, mi lenne az?

Általános tanáccsal szerintem nem tudnék szolgálni, mint hogy az élet annyira egyedi és egyéni. Talán annyit tudnék mondani, hogy aki erre a pályára adja a fejét, az legyen erős és kitartó.

A 12 dühös ember kapcsán (amelyről jelent meg nálunk színikritika is) úgy nyilatkozott a szinhaz.orgnak 2018-ban, hogy Magyarországon a vitakultúra nem optimális. Lát-e ebben azóta változást?

Szerintem egy picikét hátraléptünk, legalábbis javulni semmit nem javult a helyzet. A két szembenálló fél le akarja győzni a másikat, és nem akar beszélgetni. Nehezen tűri azt, amikor nincs igaza… nehéz dolog ez.

Szkéné – III. Richárd betiltva

Többször tett rá utalást, hogy nem híve az eltörlés kultúrájának (cancel culture). Lát az eddig erre a kultúrára jellemző eljárásokra alternatívát?

Mindenképpen kéne legyen ezeknél emberibb módja az ilyen ügyek rendezésének, de én nem vagyok olyan helyzetben, hogy az ezzel kapcsolatos döntésekre hatást tudjak gyakorolni. Ez egy újszerű dolog és így nagyon nehéz helyzetet szül. Erre a társadalomban először is valamifajta törvényt kellene erre alkotni.

Ki kéne találni ennek a módját, ehhez nyilván egy komoly kivizsgálás kell, hogy megelőzzön minden ilyen esetet, és aztán az adott ügy mértékétől, súlyától kéne függjön az is, hogy mi annak a következménye. Ahogy például egy közlekedési kihágásnak is van mértéke, és egy ahhoz szabott következménye.

Hogyan képzeli el az eltörölt emberek visszafogadását a szakmába?

A nehézséget az jelentheti, hogy meg kell találni azt a közeget, aki ezek után tud, vagy akar velük együtt dolgozni, és ezek felé az emberek felé is, azt gondolom, hogy az első lépés a bocsánatkérés lenne. Ez a minimum. Ez egy nagyon komoly nehézségű ügy, főleg azok számára, akik az elszenvedői (a sérelemnek/bántalmazásnak). Sokszor kellene leülni beszélgetni, lehetőleg szakemberek segítségével, hiszen vannak ennek szakértői, akik abban is tudnának segíteni, hogy ez a jövőben többet ne fordulhasson elő.