
- Kovács Krisztián
- 2019. március 7. | Becsült olvasási idő: 8 perc
Gyerekként a nagy francia mesélő, Jules Verne kalandos történetei jelentették számomra azt az egzotikus és veszélyes világot, amiről tudtam, hogy egyszer személyesen is látnom kell majd. Latin- és Dél-Amerika ősi romvárosai, a párás és fojtogató esőerdő, az ezerszínű állat- és növényvilág, valamint az európai szemnek idegen társadalmi, kulturális és vallási közeg együtt olyan elegyet alkotott, melynek atmoszférájában jól esett elmerülnöm, így menekülve saját valóságomtól.
Míg azonban előttem még ott áll a személyes tapasztalat, addig van, aki nem hogy magáévá tette ezt a vidéket, de mindemellett eltökélt célja, hogy minél több emberrel megismertesse a kontinens azon arcát, mely a homokos tengerpartok, a négycsillagos szállodák, és a nagyvárosok csillogó házain túl található, ahol ugyan olykor nem veszélytelen megtenni akár egyetlen lépést is, az ember mégis nem kizárólag egy életre szóló élménnyel gazdagodik, de kicsit talán önmagához is közelebb kerülhet. Nagy Endrével, a Mirador Adventures alapítójával beszélgettem.
Nagy Endre, Mirador Adventures Forrás: mirador-adventures.com
Ha jól tudom, földrajztanárként kezdted a pályád. Mondhatjuk, hogy a távoli tájak szeretete egészen fiatalkorodból datálódik?
Mondhatjuk. Talán még öt éves sem voltam, amikor betéve tudtam az összes fővárost és felismertem a zászlókat. Szerencsés voltam, mert a földrajzot az iskolában soha nem kellett tanulnom, mintha velem született volna a tudományág ismerete. Aztán az egyetemen persze már nem ment ilyen könnyen, de azért vért izzadnom nem kellett.
Legelőször Guatemalának vágtál neki önkéntesként. Puszta kalandvágy hajtott, vagy volt valami mélyebb mozgatórugód?
Elsősorban kalandvágy. Másodsorban pedig az, hogy az egyetem végeztével nem tudtam magamat elképzelni napi nyolc órában egy irodában ücsörögve, sőt, tulajdonképpen hihetetlenül taszított a gondolata. Tudtam, hogy a földrajzból, mint tudományból megélni nem lehet. Máshoz viszont nem értettem, és mivel nem akartam pályaelhagyóként kezdeni az életemet, így fogtam magam, és megpályáztam egy önkéntes munkát az EVS-en keresztül, amit el is nyertem. Az, hogy végül Guatemalába kerültem, a véletlen műve volt. Mentem volna én bárhová, de egy guatemalai szervezett csapott le a lehetőségre elsőként.
Nagy Endre, Mirador Adventures Forrás: mirador-adventures.com
Miért épp Dél- és Közép-Amerika lett a szerelmed? Mi az, ami ennyire elbűvölt ott?
Latin-Amerikába vezetett az első utam, valószínűleg innen a szerelem. Ha Thaiföld lett volna az első állomás, most lehet, Délkelet-Ázsia fan lennék. De nem vagyok. Sőt! Jártam arrafelé, nem is egyszer, de nem igazán jött be. Számomra az a környék szörnyen elkorcsosult. Rengeteg az ember, az eredeti természetből szinte semmi nem maradt. Az esőerdők helyén teakfa- ás olajpálma-ültetvények sorakoznak, egy-két szigeten egy hónap alatt több turista fordul meg, mint egész Közép-Amerikában egy évben. Latin-Amerikában azt szeretem, hogy van élettér, az ember képes hetekre elveszni a természetben, az emberekkel pedig nagyon egyszerű szót érteni. A filippínó is mosolyog az emberre, csak nem úgy, ahogy egy salvadori vagy egy kolumbiai teszi.
Magyarként milyen belekóstolni az ottani sokszínű kultúrákba? Változott-e a világszemléleted, mióta járod a kontinenst?
Minden utazással változik egy kicsit az ember. Ha azonban életvitelszerűen vagy úton, nem csak hetekig vagy hónapokig, más hatások érnek. A hátizsákos turisták körében szinte kötelező elfogadónak lenned. Vannak véleményformáló bloggerek, influenszerek, akik ennek fontosságát már-már erőszakosan tolják le az ember torkán. Pedig ez a „peace and love” hozzáállás csak rövid ideig szórakoztató, hosszú távon az ember egyszerűen kiüresedik benne. Azoktól az utazóktól, akiknek valóban az úton levés az életük, soha nem fogsz olyat hallani, hogy feltétel nélkül lásd meg mindenkiben a jót. Ahogy otthon a lakásodban ülve néha agyadra megy a szomszédod, úgy egy indián közösség is ki tudja verni a biztosítékot néhány kulturális hagyomány ápolásával. A tolerancia, az elfogadás, a kirekesztés elleni harc csak üres buborékok, amik jól hangzanak ugyan, de általában olyanok biggyesztik a zászlójukra, akiknek még nem volt okuk utálkozni, kirekeszteni. Ha arra vagy kíváncsi, hogy én miként viszonyulok a latinokhoz és az őslakosokhoz, akkor azt mondom, úgy, ahogy ők hozzám. Ha elfogadnak, hát én is elfogadom őket. Ha büdös gringónak tartanak, akkor én is nyomorult latinnak fogom őket tartani. Máshogy nem megy. Nekiállhatsz egy guatemalai buszon magyarázni, hogy ne dobd már ki a műanyag palackot az ablakon, de csak a feljebbvalóságodat hirdeted vele. A legtöbb, amit tehetsz, hogy te nem dobod ki a szemetet azon az ablakon. Az életvitelszerű utazás megtanít hallgatni. Elfogadóvá nem tesz, de érdektelenné igen.
Nagy Endre, Mirador Adventures Forrás: mirador-adventures.com
2009-ben alapítottad a Mirador Adventures nevű cégedet. Honnan jött a cég ötlete, és hogy nézett ki az elindulás?
Már két éve dolgoztam túravezetőként egy másik cégnek, amikor az útjaink elváltak egymástól. A szakítás a céggel kvázi e-mailben történt, miközben párommal, Erikával Közép-Amerikában utazgattunk. Ráadásul ellopták a pénzünket Costa Ricában, így mindössze öt dollárral a zsebünkben tértünk haza. Ebből az öt dollárból Erika megalapított egy nyelvstúdiót, én pedig létrehoztam a Mirador Adventures nevű vállalkozásomat. Szerencsére mindkettőt jól fogadták, így néhány hónap nélkülözés után talpra álltunk. 2015-ig minden rendben is ment, volt benne jövő, aztán a zikavírussal akkora pánikot keltettek, hogy kis híján tönkrementünk. 2017-ben szinte a semmiből kellet újra felépíteni magunkat, ami sikerült, viszont azóta mások a perspektívák.
Nem puszta nyaralásokat, hanem ahogy látom, olykor kifejezetten kemény túrákat szerveztek. Ez egyfajta hitvallás, hogy a túrázók ne csak a felszínt ismerjék meg, ha már odaát járnak?
Úgy gondolom, hogy a mai világában nem igazán van szükség vezetőre a Machu Picchun, az Iguazú-vízesésnél vagy egy cartagenai városnézésnél. Persze van az a réteg, akiknek ezeken a helyeken is utat kell mutatni, de a klasszikus, idegenvezetős utazások kora lassan lejár. Ha életben akarsz maradni, akkor pozicionálnod kell magadat. Máig vannak olyan szervezők, akik egyszerre „értenek” Indiához, Izlandhoz, az inkákhoz és a maszályokhoz. Ez természetesen nem így van, én inkább úgy mondanám, ezek a szervezők még annyit sem konyítanak a dologhoz, mint egy mezei hátizsákos turista. Mi a Miradorral azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy a velünk utazóknak valós élményeket adjunk át, ne előre csomagolt instant élményeket. A Titicaca-tavon lebegő úszó szigetek üzemeltetői nem indiánok, hanem kőkemény üzletemberek, akiknek előbb volt iPhone a kezükben, mint nálunk a MOL vezérigazgatójának. Mi azt szeretnénk, hogy a velünk utazók a kommersz desztinációk helyett azokat a helyszíneket tudják felkeresni, amik betekintést adnak egy-egy ország, térség valós életébe.
Nagy Endre, Mirador Adventures Forrás: mirador-adventures.com
Mik a tapasztalataid, akik végigjárják a túraútvonalakat veled, milyen benyomásokról számolnak be a végén?
Az utasaink 70-80 %-a törzsutas, ez talán mindent elmond. Az arány amúgy engem is meglep a mai napig. Az is igaz, hogy olyan túrákat, mint amiket mi rakunk össze, senki nem csinál a magyar piacon, így nem igazán van választása annak, akinek ez a fajta utazási filozófia bejön. Persze nem vagyunk mindenkinek szimpatikusak, de ez így van jól. Arról már letettem, hogy nagy „konkurens” cégek ügyfélkörét átcsábítsam, mert bár van átjárás, a tapasztalat az, hogy aki a kommersz élményekhez szokott, azt nehezen vesszük rá egy könnyed ayahuascázásra a shuar indiánok között. (nevet)
Vannak abszolút kedvenc helyeid?
Vannak. Országként egyértelműen Kolumbia a no.1, túrázni pedig legjobban a venezuelai tepuik környékén szeretek. Amúgy a legnagyobb kulturális élményt az őslakosok között töltött idő jelenti. Az asháninka, arhuaco és emberá barátaimat bármikor szívesen meglátogatom.
Nagy Endre, Mirador Adventures Forrás: mirador-adventures.com
Mi a Mirador Adventures jövőképe jelenleg, hova tud fejlődni a cég, illetve vannak-e konkrét újabb terveitek?
Ahogy azt már korábban említettem, 2017-ben sikerült levenni a Miradort a lélegesztető gépről. Sok mindent átértékeltem a céggel kapcsolatban. Korábban az volt az álmom, hogy lenyomjuk az összes szervezőt a piacon, és kvázi kisajátítjuk Latin-Amerikát magunknak. Aztán a zikával való rémisztgetés ráébresztett, hogy ennek a világon semmi értelme nem volna. A magyar nem egy utazó nemzet, ráadásul hisztériakeltéssel simán befolyásolható, így ha az életemet kizárólag a Miradorra teszem fel, úgy járok majd, mint az argentin gazdaság; bizonyos időközönként összeomlok. Erre nincs szükségünk. Sokan kérdezik, miért nem nyitunk Afrika vagy Ázsia felé, én erre azonban azt mondom, hogy cipőt a cipőboltból. Mi Latin-Amerikát ismerjük, ehhez a kontinenshez értünk. Akinek ez számít, az remélem, velünk tart majd, nem pedig valamelyik ömlesztett termékekkel házaló irodával. A terv most az, hogy megmaradunk kis cégnek, kiszolgáljuk a törzsutasainkat, és kizárólag a valós élményekre fogékony utazókra pozicionáljuk magunkat. No meg azokra, akik szeretik a rumot.(nevet)
Tervezed, hogy valaha is hazajössz Magyarországra? Mármint végleg?
Ez nem fekete vagy fehér. Olyan, mintha döntenem kéne Magyarország és Latin-Amerika között. Soha nem fogok dönteni. Magyarországon is ugyanúgy jól érzem magam, mint Latin-Amerikában. Te tervezed, hogy a jövőben nem eszel túrórudit?
„A gleccsereket tartom a Föld legjobb hőmérőjének” – Interjú dr. Juhász Árpád, geológussal
Amikor a forgatáson 100-150 ember azért van ott, hogy közösen alkossunk egy jót, azt én semmihez sem tudom hasonlítani.
Hazai szerzős interjúink sorában most igazi különlegességgel jelentkezünk.
Alkotásról, motivációról, pandémiáról, családról és Pilinszky Jánosról beszélgettünk.
Nyári olvasmányok, nem csak nyárra fotelkalandorok számára.
Amikor a forgatáson 100-150 ember azért van ott, hogy közösen alkossunk egy jót, azt én semmihez sem tudom hasonlítani.
Hazai szerzős interjúink sorában most igazi különlegességgel jelentkezünk.
Alkotásról, motivációról, pandémiáról, családról és Pilinszky Jánosról beszélgettünk.
A magyar kortárs íróval a szép- és a szórakoztatóirodalom közti falak lebontásáról.
Az HBO első magyar játékfilmjének készítőivel beszélgettünk.