- Talabosné Lukács Nikolett
- 2021. május 10. | Becsült olvasási idő: 6,5 perc
Rényi Ádám pályáját újságíróként kezdte, több kritikája jelent meg különböző lapokban. Dolgozott a Playboy főszerkesztő-helyetteseként, majd különböző kereskedelmi tévécsatornák – köztük a Viasat3 és a TV2 – kommunikációjáért felelt. 2007-től három éven át az RTL Magyarország kommunikációs igazgatója is volt. Jelenleg a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs főtanácsadója, akinek nemrég megjelent felnőtteknek szánt rendhagyó történetei sok kellemes percet szereznek olvasójuknak. Rényi Ádámmal a kötet megjelenése kapcsán beszélgettünk.
Az ELTE-n szereztél diplomát francia nyelv és irodalomból, illetve kommunikációból. Miért álltak e területek közel hozzád?
A Kölcsey Ferenc Gimnázium magyar-francia kéttannyelvű osztályában érettségiztem Budapesten; nagyon szerettem az iskolámat, mai napig sok barátom maradt innen. Az egyetemet először egyszakos francia szakosként kezdtem el, mert eredetileg azt terveztem, hogy visszamegyek tanítani a Kölcseybe, de rájöttem, hogy nem vagyok elég türelmes ahhoz, hogy pedagógus legyek, így kommunikáció szakra is jelentkeztem, mert intenzív hírfogyasztó, újságolvasó és tévénéző voltam. Ennek lett ezt követően folytatása, hiszen szakmai életem meghatározó részét azóta is a kommunikáció teszi ki.
Mi a szerepe az életedben az irodalmi munkásságodnak?
Azt gondolom, hogy tizenegy év alatt írtam egy könyvet, az még nem jogosít fel arra, hogy ezt irodalomnak, magamat pedig írónak nevezzem. Csak abban bízom, hogy ezzel a harminc történettel hasonló örömet tudok szerezni másoknak, mint amilyen örömmel írtam őket. Remélem, hogy el tudják érni a tervezett hatást: megríkatják, meglepik, megnevettetik, esetleg elgondolkodtatják az embereket.
Pályádat újságíróként kezdted. Milyen tapasztalatokat szereztél ezekben az években?
Írni mindig is írtam, gyakornok korom óta, ami huszonkét évvel ezelőtt kezdődött. Sohasem hagytam abba ezt a tevékenységemet, főállásaim mellett is írtam színkritikákat, később médiakritikákat a Nők Lapja Cafénak. De pályám elején dolgoztam napilapnál, majd hetilapnál, később havi magazinnál is, élveztem a műfajok sokszínűségét, szerettem laptervet készíteni, címet adni, ülni a tördelő mellett. Sokat adott a színikritikák írása is, bejártam az országot, megtanultam tisztelettel utálni és szelíden rajongani.
Novellablogot is vezetsz, ennek miben látod a jelentőségét? Mit jelent ma az embereknek az irodalomnak ez a formája?
Először egy blogra tettem fel az írásaimat, főként a Facebook-os ismerőseim szórakoztatására, ez volt a legegyszerűbb módja annak, hogy gyorsan közönségre és ilyen módon visszajelzésekre is szert tegyek. A blog aztán hamar túllépett ezen a kereten, mert valaki rábukkanhatott, és az Osztálytalálkozó című novellám bekerült a magyar irodalom próbaérettségi feladatsorba a szövegértési feladatok közé, engem pedig több középiskolába is elhívtak vendégnek ezt követően, mert szóbeli érettségiken is használták. Nagyon furcsa helyzet volt ez, hiszen én ott úgy voltam jelen kortárs szerzőként, hogy nem volt könyvem. A motivációmhoz a kötet megírására ez is hozzájárult.
Kik voltak rád a legnagyobb hatással?
Természetesen Örkény István és Roald Dahl is, nagyon szeretem a rövid műfajokat, ha képesek egy-egy jó mondattal azonnal atmoszférát teremteni és vonzanak az izgalmas, mindent feje tetejére állító csavarok is. De közel áll hozzám Efrájin Kishon is, aki Örkényhez hasonlóan ragyogóan ábrázolta a kisembereket. Az én hőseim is látszólag egyszerű, jelentéktelen emberek, mégis van bennük valami extra, néha nagyon is extra.
Frissen megjelent köteted az Osztálytalálkozó nagyon sok hétköznapi kérdést vet fel. Mikor jutott eszedbe a novellagyűjtemény ötlete?
Tizenegy éve kezdtem el írni, támadt egy ötletem egyfajta csavarral, ez volt az Osztálytalálkozó című novella, amelyet újabbak követtek. Aztán egy időre leálltam az írással, mert nem volt ötletem, vagy időm. De mindig éreztem, hogy lesz folytatás, mégsem akartam görcsösen kipréselni magamból egy újabbat. Úgy akartam írni, ha van ötletem, ezért vártam az ihletre. Ez jött is, de volt, hogy akár éveket váratott magára. Így lassan gyűltek, de azért gyűltek. A pillanat, amikor látható távolságba került egy kötet nemrég jött el, februárban láttunk hozzá Laik Eszter szerkesztővel a kötetbe rendezéshez.
Nagyon sok vicces, szarkasztikus és persze szomorú történet is van a köteteben. Neked van személyes kedvenced?
Természetesen fontos nekem az Osztálytalálkozó, hiszen ez indított el a novellaírás útján, de nehéz kiemelni egyet-egyet. Élvezettel használtam az abszurdot, ehhez többször is közéleti történések adtak önmagában is abszurd alapot, amelyre csak rá kellett tenni egy lapáttal. És izgalmasnak találom azt a mechanizmust, amikor az olvasó csak az utolsó pillanatban döbben rá, hogy valójában nem is azt a történetet olvasta, amit én megírtam, mert megtréfáltam. Egy novelláskötetnek van egy új, belső logikája is, remélem, kellően sokszínű lett.
A borító nagyon különleges, van esetleg külön története?
A róka egy apró epizódszerephez jut az egyik novellámban, Laik Eszter szerkesztő állított össze egy listát Somogyi Péter borítótervezőnek a jól vizualizálható elemekből, ez is szerepelt közöttük. Péter csodálatos terveket küldött át, amelyek közül azonnal erre esett a választás. A róka fejjel lefelé látható, szimbolizálva ezzel nemcsak a ravaszságát, hanem azt a feje tetejére állt világot is, amelyet a könyv megjelenít.
A címadó történet különösen megfogja az embert, hiszen a hamisságnak, a látszatnak állít tükröt. Mesélnél róla egy kicsit?
Az Osztálytalálkozó az első novella, ez nagyon fontos, mert azt gondolom, hogy aki elkezd olvasni egy novelláskötetet az elsőt biztosan elolvassa, és itt dől el, kap-e kedvet a folytatáshoz. Meglehetősen utálatos, kritikus hangot hallunk a beszélőtől, amikor az osztálytalálkozóit idézi fel. Szerencsére nekem nem ilyen emlékeim és érzéseim vannak a saját osztálytalálkozóimmal kapcsolatban, bár sajnos nem jeleskedünk abban, hogy ezeket kellő rendszerességgel megszervezzük.
Hol találkozhatunk veled könyvbemutatón?
Ha lesz lehetőség, akkor nagyon szívesen beszélgetek és találkozom az olvasókkal személyesen is. Remélem, hogy előbb vagy utóbb lesz Könyvhét, és Margó is.
Mik a jövőbeli terveid?
Ez a visszajelzésektől is függ, nem tagadom, ezek nagyon fontosak számomra, nem a fióknak szeretek írni. Nem tudom, mit hoz a jövő, de ha lesz ötletem, biztosan fogok még írni. Azt gondolom, hogy az ember akkor boldog, hogyha az életének minél nagyobb részében azt csinálja, amit szeret, én pedig ezt szívesen csinálom.
Magyarországon ritkán tapasztalható nagyszerű összefogás a kultúráért.
Dean Koontz manapság már a popkultúra egyik legolvasottabb szerzőjének számít.
Amikor a forgatáson 100-150 ember azért van ott, hogy közösen alkossunk egy jót, azt én semmihez sem tudom hasonlítani.
Amikor a forgatáson 100-150 ember azért van ott, hogy közösen alkossunk egy jót, azt én semmihez sem tudom hasonlítani.
Hazai szerzős interjúink sorában most igazi különlegességgel jelentkezünk.
Alkotásról, motivációról, pandémiáról, családról és Pilinszky Jánosról beszélgettünk.
A magyar kortárs íróval a szép- és a szórakoztatóirodalom közti falak lebontásáról.
Az HBO első magyar játékfilmjének készítőivel beszélgettünk.