Richard Morgan: A sci-fi, mint önálló műfaj a jövőben minden bizonnyal meg fog szűnni

A sci-fi és a fantasy is látszólag virágkorát éli manapság, mindkét zsánerben elképesztő mennyiségű új mű lát napvilágot bejáratott, vagy akár új szerzők tollából mind külföldön, mind idehaza, és egyre másra készülnek e művek televíziós adaptációi is. Az utóbbi évek egyik legsikeresebb sci-fi sorozatának, a Valós halálnak hamarosan érkezik a második évada, ám még ennél is fontosabb, hogy az Agave Könyvek kiadó épp a napokban jelentette meg az adaptáció alapjául szolgáló regény írójának új művét.

Richard Morgan néhány éve Budapesten is megfordult, a fantasyban és a sci-fiben is hosszú évek óta nagy sikerrel alkotó angol szerző eredeti műfajához, a tudományos-fantasztikumhoz tíz év kihagyás után tért vissza a napokban megjelenő Légszomj című regényével, mely a vörös bolygóra, és egy mindent átszövő összeesküvés nyomába kalauzolja el az olvasót. A regény megjelenése kapcsán készítettünk hosszabb interjút a szerzővel.

Richard Morgan és a Valós halála

Korábban egy épp Magyarországon adott interjúban azt mondta, hogy a Valós halál című regényének jövője nem annyira sötét, mint inkább logikus továbbgondolása a jelenünknek. Amennyiben a halhatatlanság ilyetén ábrázolását nem a jótékony élettani hatásai felől közelítjük, hanem mondjuk a gazdasági, társadalmi következményei felől, akkor sem nevezhetjük sötétnek az ábrázolt jövőképet?

Úgy gondolom az emberi kapcsolatokban rendkívül sok sötétség rejlik, elvégre nem vagyunk mások, mint erőszakos majmok, és nem gondolom, hogy lesz bármi, ami ezen biztonságos keretek között tudna változtatni. Az egész történelmünk nem szólt másról, minthogy tárgyiasítottuk embertársainkat, akikből aztán gazdasági hasznot húztunk, melynek során ráadásul brutális társadalmi hierarchiákat erőltettünk emberek tömegére. A halhatatlanság elérése ezen nem változtat. A Valós Halál igazi lényege az, hogy attól még, hogy az emberiség eléri a halhatatlanságot nem a természete változik meg, hanem a tér, amiben azt megéli.

A Valós halál a sci-fit, a cyberpunkot, és a noirt ötvözte, e három műfaj közül utóbbi kettőt gyakran nevezték elhasználtnak, kiégettnek, vagy megújulásra képtelennek, ugyanakkor a regény zajos sikert aratott. Mi lehetett ennek az oka, a megfelelő arányú kombináció, vagy esetleg az, hogy a regény épp jókor is érkezett?

A válasz röviden: szerencsés voltam. Találtam egy jó kiadót, jó hollywoodi kapcsolatokkal és ez az együttműködés rendkívül nagy lökést adott a karrierem beindításának. A Valós Halál vászonra vitele nagy sajtóvisszhangot váltott ki a hazámban, több TV műsorba is meghívást kaptam, illetve újra felkeltette az érdeklődést a műfaj iránt. A nevem lényegében a közvélemény szemében eggyé vált a műfajjal. Az, hogy ehhez hozzájárult-e a változó korszellem, őszintén szólva nem tudom. Az biztos, hogy a kilencvenes évek második felében sötétebb hangulatúvá váltak a történetek, amiket el szerettünk volna mesélni és az antihősök sokkal gyakrabban kaptak központi szerepet bennük, mint előtte bármikor. A kevert műfajokkal kapcsolatban nem gondolom, hogy a noir valaha is kiment a divatból. Mindig is szépen beágyazódott a krimi műfajába. A jó krimi és thriller írók műveinek visszatérő eleme volt, amióta az eszemet tudom.

A cyberpunk már nem ennyire egyértelmű. A 80-as évek végén sokan temették a műfajt, de az igazat megvallva elég gyorsan elhalkult az ezt hirdető vészmadarak hangja. Van valami a cyberpunkban, ami behatol az ember bőre alá és nem lehet tőle megszabadulni. Folyamatosan a végét szajkózzák, de valahogy mindig képes új erőre kapni. A cyberpunk egy réteg műfaj. Sohasem vált mainstreammé, még akkor sem, amikor berobbant a köztudatba. Sokan elfelejtik, mekkora bukás volt a Szárnyas fejvadász a jegypénztáraknál, utána viszont kultfilmmé vált és megkapta azt a széles elismerést, amit megérdemelt. Jó példa erre William Gibson is, aki csak ideig óráig kapott reflektorfényt és nagyon kevés cyberpunk tematikájú író volt képes hasonlóképp magára vonni a közvélemény figyelmét. Ő és a hozzá hasonló írók mindig megőrzik pikáns ízüket, amit csak az ínyenc olvasók fognak igazán értékelni. Lényeg a lényeg, sem a noir, sem pedig a cyberpunk nem megy ki teljesen a divatból. Éppen ezért nem gondolom, hogy nagyot kockáztattam volna azzal, hogy őket tettem meg a Valós Halál központi stíluselemeinek.

Richard Morgan és a Légszomj

A Valós halál trilógia után igen éles váltással egy fantasy-sorozatba fogott. Mennyire nehéz a váltás egy a logikus magyarázatokat elváró műfajból egy olyan műfajba, mely sokkal nagyobb szabadságot enged az ötletek terén? Más az írás mechanizmusa ilyenkor?

Ha őszinte akarok lenni, akkor ez a váltás nem tűnt számomra olyan jelentősnek. Más a körítés, ez nyilvánvaló, hiszen űrugrás helyett lovakkal hidalják át a távolságokat, valamint puskák helyett kardok és fejszék a fegyverek. Nem hiszem, hogy nagy hangsúlyt fektettem volna arra, hogy bármilyen módon megkülönböztessem a könyveket egymástól. Eltartott egy darabig, amíg ráéreztem a fantasy logisztikai oldalára, mivel a karaktereknek bizony sokszor hetekbe telik, míg elérnek a céljukhoz, nem tudnak csak úgy felülni egy repülőgépre. Ez volt talán az egyetlen nagy különbség a két műfaj között. A szabadsággal kapcsolatban pedig a válaszom egyértelmű igen. Rendkívüli módon élveztem a fantasy adta korlátlan szabadságot, amikor nem kellett megmagyaráznom valamit, ha nem akartam. Jól eső érzés volt, hogy színtiszta élvezetből írtam a történetet és nem kellett foglalkoznom a racionális magyarázatokkal.

Az elmúlt 10-15 évben igazi reformáció zajlott le a fantasy műfajon belül, egymás után a legváratlanabb helyekről bukkantak fel ígéretes fiatal írók, Nigériából (Nnedi Okorafor), Kínából (R. F. Kuang) vagy épp Svédországból (Karin Tidbeck). Mi adhatott táptalajt ennek a látszólag váratlan forradalomnak, egyáltalán valóban olyan váratlan volt ez?

Nem volt váratlan, hiszen nem más történt, minthogy a valóság utolért bennünket. Elértük az emberi fejlődésnek azt a fokát, amikor a sci-fi valósággá vált. Beköszöntött a sci-fi kora és ennek következtében a műfaj soha nem látott virágzását éljük. A kreatív alkotók egyre inkább rájönnek, hogyha a jelenlegi valóságot és a vele járó kihívásokat akarják ábrázolni, mint például a modernizációt, akkor bizony azt a sci-fi szemüvegén keresztül kell tenniük. Ezzel párhuzamosan pedig egyre sokszínűbbé válik az íróközösség, hiszen kettőnek az idézett három író közül bizony nem fehér a bőrszíne, arról nem is beszélve, hogy mindannyian nők. A modernitás esszenciáját nem lehet máshogy megragadni, mint nagyfokú diverzitással és globális nézőponttal. Enélkül ugyanazt a lejárt lemezt lehet csak ismételgetni, és elavult nézőpontokból elmesélni a történeteket, amik egyébként mindannyiunknak szólnak, íródjanak a Föld bármely pontján. Amilyen elsöprően vált mainstreammé a sci-fi, mint műfaj, úgy kell szükségszerűen globálissá is válnia.

Amikor író dedikáltat íróval, Botond és Richard Morgan, a Takeshi Kovacs-regények írója Forrás: brandonhackett.hu

A sci-fi jövőjéről sokszor és sokat beszélnek, de vajon a jelenlegi tendenciák és témák alapján látni-e a fantasy lehetséges jövőképét? Mi várhat ránk ebben a műfajban mondjuk 5-10 év múlva?

Szerintem ezt a kérdést az előbb már többé-kevésbé megválaszoltam. A sci-fi és fantasy műfajok lényegében az emberi civilizáció kreatív örökösei és fel kell nőniük az ezzel járó felelősséghez. Arra számítok, hogy a narratíva egyre összetettebbé és változatosabbá válik, melyet végül a kifejezésmódok színesedése koronáz meg. Sőt mi több, a sci-fi, mint önálló műfaj a jövőben minden bizonnyal meg fog szűnni és feloldódik a szórakoztató irodalom egyéb műfajaiban.

Egy interjúban azt nyilatkozta, karaktereivel közös vonásuk, hogy meglehetősen – ahogy fogalmazott – erőszakosan reagálnak az igazságtalanságra, ugyanakkor mégis érzek a mondatai mögött valamiféle optimizmust a jelennel kapcsolatban. Ez a fajta optimizmus lehet egyfajta reakció a minket érő igazságtalanságokra?

Én úgy gondolom, hogy ami napjaink hős narratíváiból hiányzik az a tény, hogy mindennek ára van. Természetesen lehet küzdeni az igazságtalanság ellen. Persze, fellázadhatunk az elnyomással szemben és harcolhatunk egy jobb világért. Egy biztos, szörnyű árat kell ezért fizetni. Ennek során ugyanis emberek halnak meg, veszítik el épelméjűségüket, egész kultúrák válnak háborúk martalékává. A probléma része továbbá, hogy azok a dolgok, melyek ellen harcolunk, folyamatosan velünk vannak, uralják a gondolatainkat. Ebből a szempontból nézve nincsenek hősök, nincsenek hollywoodi értelemben eredendően jó oldalt képviselők. Csak és kizárólag az elkeseredett küzdelem van, amely során mindenki megpróbálja megtenni a tőle telhetőt. Ha erényes ember vagy, elköteleződsz a küzdelem mellett, bizonyos mértékig mindannyian így teszünk, azonban tudni kell, hogy semmilyen elköteleződés nem eredményez győzelmet, sőt mi több, soha nem is ér véget a harc. Ha ezek alapján továbbra is úgy gondolod, hogy ez optimista hozzáállás, szíved joga.

Magyarországon hamarosan megjelenik a Légszomj című kötete, melyben tíz év után tért vissza a sci-fi műfajához. Érezni változást ennyi idő elteltével a műfajban, akár irodalmi trendekben, stílusban?

Nem igazán. A 10 év alatt rengeteg sci-fi irodalmat olvastam, annak ellenére, hogy jómagam nem írtam a műfajban, tehát nem távolodtam el tőle. A műfaj szemmel láthatóan kicsattan az egészségtől és fantasztikus ütemben gazdagszik, bővül, ami azt jelenti, hogy írótársaimmal bizony fel kell kössük a nadrágunkat, ha nem akarunk lemaradni. A Légszomj megírása kétségtelenül nagy kihívás volt, de úgy gondolom, hogy elég jól megbirkóztam vele.

Morgan regényeit idehaza az Agave Könyvek gondozza

A Légszomj a vörös bolygóra kalauzolja el az olvasóját, ahol úgy fest, a Földihez hasonlóan virágzik a politikai korrupció. Törvényszerűnek tűnik, hogy ahol az ember megjelenik, oda minden gyarlóságát magával viszi?

Úgy gondolom, hogy igen. Természetesen lehet mérsékelni a gyarlóság mértékét különböző fékek és egyensúlyok bevezetésével, melyek alkalmazásában részsikereket is elkönyvelhettünk a közelmúltban. Napjainkban viszont úgy érzem visszafelé haladunk. Azt látni, hogy a legtöbb vívmányt lebontjuk, vagy legalábbis olyan szintre züllesztjük vissza, ahonnan már erősen kétséges, hogy van-e visszaút. Az a baj, hogy DNS szinten van kódolva bennünk a korruptság, a megfékezésére tett civilizációs erőfeszítések viszont csak a bőrünk felszínét súrolják. Ez láthatóan egy egyenlőtlen küzdelem. Sohasem leszünk képesek legyőzni természetünk ilyen mélyen gyökerező rossz tulajdonságát. Sohasem dőlhetünk nyugodtan hátra a székünkben azt gondolva, hogy győzedelmeskedtünk a gyarlóságaink felett. Ha így teszünk, akárcsak egy pillanatra is, egyből újra a hatalmukba kerítenek minket. A Légszomj arra mutat rá, hogy mi történik, ha a székünkben hátra dőlve megyünk a Marsra, azzal a tudattal, hogy minden civilizációs közdelemben győzedelmeskedtünk és nincs már miért aggódnunk.

Nem lesz könnyű kérdés, de ha meg kellene neveznie három sci-fi, vagy fantasy művet, melyek Ön szerint a legnagyobb hatást gyakorolták a műfajra, melyek lennének ezek?

Rám furcsa módon nem a regények gyakorolták legnagyobb hatást, hanem a rövidebb történetek, úgy, mint William Gibson Izzó króm novelláskötete, mellyel én akkor találkoztam először, amikor a benne lévő történetek még külön-külön jelentek meg az Omni magazin lapjain a 70-es évek második felében és a 80-as évek elején. Aztán ott vannak Paul Anderson Domini Flandry történetei, melyeket én két kiadásban ismertem meg, a címük Flandry of Terra és Agent of the Terran Empire volt. Végül pedig Bob Shawtól az Idegenek hajóját emelném ki. Természetesen olvastam az említett írók többi regényét és novelláit is, azonban mégis ezek a rövidebb történeteik voltak azok, amelyek a legnagyobb hatást gyakorolták rám.

Az interjú fordításáért kollégánkat, Almási Pétert illeti a köszönet.

Kapcsolódó cikkek

Bezárt az Ectopolis Magazin!

4,5 év működés után az oldal nem frissül tovább.

A csütörtöki nyomozóklub és az eltűnt hulla rejtélye – Könyvkritika

A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat

Irene Vallejo szerint a jövő útjai a múltba vezetnek – Könyvkritika

Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.

Fontos vagyok, tehát vagyok, avagy a kreatív írás művészete – Könyvkritika

Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.