Egy magára valamit is adó sci-fi/horror rajongónak bizonyára nem kell bemutatni Dmitry Glukhovsky Metróját, a méltán sikeres könyv-, és videojáték sorozatot. Örömünkre az univerzum nemcsak, hogy bővül, de számunkra ismerősebb környezetben teszi mindezt, hiszen végre valahára megjelent itthon is Robert J. Szmidt Metró-trilógiájának első kötete, a Mélység az Európa Könyvkiadó gondozásában. A történet Wrocław városában játszódik és egy igazi veterán kalandját követhetjük nyomon a nukleáris télben átélt kalandokon keresztül. A Mélység mind történetileg, mind atmoszféráját és képeit tekintve méltónak bizonyul az alapműhöz, mi pedig most lehetőséget kaptunk, hogy személyesen az írótól kérdezzünk nagy sikerű műve titkairól.
Milyen ember is Robert J. Szmidt? Mi motiválta e kötet megírására? Mi a véleménye magáról a Metró-univerzumról? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kerestem a választ, miközben kedélyesen elbeszélgettem Roberttel.
Robert J. Szmidt interjú
Mint lengyel író, hatalmas befolyásod volt hazád science fiction repertoárjának bővítésében és a műfaj megújításában. Mi az, ami miatt beleszerelmesedtél a műfajba, vagy a posztapokaliptikus zsánerbe?
Az már nagyon régre nyúlik vissza. Gyerekként Jules Verne-köteteket olvastam és a jövő látomásaiban bővelkedő történetek voltak, amik igazán felkeltették az érdeklődésemet a science fiction iránt. Ahogy teltek az évek, egyre inkább elmerültem a műfaj komolyabb irányvonalaiban, mikor is szembe jött velem Nevil Shute Az utolsó parton című könyve, ami határozottan megváltoztatta az addigi életszemléletemet. Sajnos a szocializmus alatt elég nehéz volt hozzáférni a sci-fi nyugati mesterműveihez, különösen azokhoz, melyek sok esetben a Szovjetunióval való nukleáris háborút prezentálták. Szerencsére találtam azért más kiváló regényeket, így például Roger Zelazny Damnation Alley című könyvét, aminek a tiszteletére írtam meg később a The Solitariness of the Angel of Doom című regényemet. Úgy hiszem, hogy a posztapokaliptikus fikció az egyik legfontosabb alfaja a science fiction műfajnak. A sci-fi megízlelteti velünk, mi várhat a túlságosan óvatlan emberiségre.
Honnan jön a videojátékok iránti szerelem? Ha jól láttam, két videojátékos magazint is vezettél korábban odahaza.
Egyszerűen imádom a videojátékokat! Kezdetektől szemtanúja és követője voltam az ágazat szórakoztatóipari fejlődésének. Annak idején, 1983-ban megszállottan játszottam Lev Jashint a számítógépen, aztán ott volt a Pong, árkádgépek, Amiga és végül az első PlayStation és vele együtt a Tomb Raider. Lara Croft karaktere adta az ötletet, hogy létrehozzak egy gamer magazint különféle végigjátszásokkal, melyben megmutattuk az olvasóknak, hogy fedezhetik fel a legnépszerűbb címek elrejtett titkait. Aztán évekig dolgoztam videojáték fordítóként, és máig úgy vélem, ez volt életem legjobb állása.
Robert J. Szmidt interjú
Napjainkban is hatalmas rajongója vagy a videojátékoknak? Akad esetleg köztük kedvenced? Volt-e valaha olyan játék mely akár regényírásra is ihletet adott?
Igen, valóban még mindig nyomom, mind PlayStationön, mind xBoxon. Nem számolva a Tomb Raidert, főleg a túlélő horror szériákat imádom, mint a Resident Evil vagy a Silent Hill. Évekkel ezelőtt írtam pár rövid történetet e játékok hatására. Példának okáért az Alpha Team a Resident Evil alapján készült, egy látomás a világról a zombi apokalipszis során, melyben a játék korábbi rajongói csapatba verődnek, hogy szembenézzenek ezzel az új valósággal. Jelenleg futó sorozatom a Wrocław patkányai egy ugyanilyen járvánnyal foglalkozik a valódi szocialista időkben. Bestseller lett Lengyelországban, és még egy 13 részes audio sorozat is készült belőle. Néhány olvasóm szerint a debütáló kötetem az Apocalypse According to Sir John Lengyelország válasza volt a Fallout szériára, habár szerintem ez nem ilyen egyértelmű.
Beszéljünk a Mélységről, mely nemrég jelent meg Magyarországon. Mi késztetett a Metro-univerzum bővítésére?
Kaptam egy ajánlatot az Insignistől, a METRO 2033 lengyel kiadójától. Ekkor már benyújtottam nekik a Wrocław patkányai sorozat első részét, mely a Chaos címet kapta. Szóval mondhatjuk azt, hogy a két hasonló tematika összekapcsolódása alapján az ajánlat elkerülhetetlen volt, és nagyon örülök, hogy a Brzozowski fivérek meggyőztek, hogy vegyek részt a projektben. Kezdetben persze voltak aggályaim, mert eleve furcsa helyzet egy másik író világába írni, de miután beszéltem Dmitry Glukhovskyval, rájöttem, hogy messze nem csupán egy klasszikus értelemben vett fanfiction megírása a feladatom, hanem létrehozhatom a saját elképzeléseimet a Metro világáról. A Mélység így csupán a kezdete egy őrült kalandnak Wrocław csatornáin és a Bagoly-hegyen keresztül.
Robert J. Szmidt interjú
Mint az univerzum rajongója és mint gamer meg kell kérdeznem, hogy fedezted fel a Metrót?
Be kell valljam, hogy előbb a játék igézett meg, és Dmitry könyvét közvetlenül utána olvastam. A METRO játékok hihetetlenül lenyűgöző darabok, az egyik legjobb videojátékos könyvadaptációk, amikkel valaha játszottam, márpedig hidd el, az összes hasonló játékot kipróbáltam, amit csak kiadtak a különféle konzolokra.
Mit gondolsz, miben rejlik a sorozat legfőbb vonzereje, amitől nyugaton is akkora népszerűségnek örvend? Ahogy én látom, mi itt Közép- és Kelet- Európában könnyen tudunk azonosulni ezzel a poszt-szovjet világvégével, de vajon mi a helyzet nyugaton?
Először is, van egyfajta újdonsága ennek az univerzumnak. Korábban a különböző posztapokaliptikus látomások szinte csak és kizárólag a nyugat privilégiumának számítottak és érthető módon az ő nézőpontjukból lettek elmesélve. Dmitry megmutatott nekünk egy világot, amit ismerünk, embereket, akik ismerősek és a valóságuk nem sokban különbözött a miénktől. A klasszikus posztapokaliptikus regényekben a főhősök általában próbálják kitalálni, hogy mi a világvége mögött megbúvó igazság, miért törtek ki járványok, miért hullottak bombák az égből, mintha az igazság segítene megmenteni mindazt, ami még menthető. A Metróban ugyanakkor ezek a problémák eleve háttérbe szorulnak, mert semmi sem fontosabb a puszta túlélésnél, mely egészen más színezetet ad a történetnek.
Robert J. Szmidt interjú
Milyen érzés volt a szülővárosodat egy posztapokaliptikus közegben ábrázolni?
Elhoztam egy zombijárványt és ledobtam az atomot is Wrocławra, a szülővárosomra, a Városi Hivatal pedig kitüntetett érte. Egyébként éppen ez az, amit annyira szeretek a Metró-univerzumban, hogy minden szerző a saját nézőpontjából mutathatja be az általa elképzelt világot. Wrocławban persze soha nem volt metró, szóval a cselekményt a csatornákba kellett költöztetnem, ami a német megszállás óta meglehetősen kiterjedt, és titokzatos.
A Tanító karaktere igazán szimpatikus és érdekes figura, a borító alapján látom a hasonlóságot közted és közte. A karaktereidben mennyiben van jelen a valóság és a fikció?
A Tanító karakterét az arcot kivéve nem magamról mintáztam. Mielőtt a könyv megjelent Lengyelországban, megtanultam, hogy Oroszországban tradíció, hogy a szerző arcképét rárakják a borítóra. Persze az arcomon végeztünk némi átalakítást, de ettől eltekintve a Tanító karaktere teljes mértékben a képzelet szüleménye. A semmiből építettem fel és közben igyekeztem nem elnyomni a saját gondolataimmal és értékeimmel. Ez ugyancsak igaz mellékszereplőkre is, amilyen például Szikra, aki az orosz olvasók közönségkedvence lett, 2018-ban pedig megszavazták a legjobb női mellékszereplőnek is.
Tervezed még bővíteni a Metró-univerzumot?
Lengyelországban már megjelent a trilógia mindhárom kötete. A harmadik könyv a METRO 2035 univerzumába is bekerült, mert a történet itt már Wrocław határain túlra visz. Hogy lesz-e még több? Nem mondom, hogy nem, különösen, mert a világ számos potenciált tartogat még magában, ráadásul nekem is megvannak már az ötleteim egy lehetséges folytatásra.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.
Magyarországon ritkán tapasztalható nagyszerű összefogás a kultúráért.
Amikor a forgatáson 100-150 ember azért van ott, hogy közösen alkossunk egy jót, azt én semmihez sem tudom hasonlítani.
Hazai szerzős interjúink sorában most igazi különlegességgel jelentkezünk.
Alkotásról, motivációról, pandémiáról, családról és Pilinszky Jánosról beszélgettünk.
A magyar kortárs íróval a szép- és a szórakoztatóirodalom közti falak lebontásáról.
Az HBO első magyar játékfilmjének készítőivel beszélgettünk.
