Interjú

Scherer Péter: Egy rossz kritika a reggelidet elronthatja, de az ebédedet már nem

Benke Éva
2020. március 9.
Becsült olvasási idő: 6 perc

Hirdetés

Valószínűleg senkinek sem kell bemutatnom Scherer Pétert. Színészi palettája igen széles: mozifilmek, sorozatok és színdarabok tucatjait tudhatja maga mögött, többek között olyanokat is, mint az Argo, a Papírkutyák vagy a nemrégen futott Válótársak című sorozat, de feltűnt a Kincsem, a Kontroll, a Magyar Vándor, vagy a Valami Amerika harmadik részében is, sőt, évek óta az egyik legfoglalkoztatottabb szinkronszínésznek számít, az ő hangján szólal meg többek közt Zach Galifianakis, a Másnaposok sztárja, vagy épp az egyik közkedvelt animációs karakter, Gru is.

Március 8-án, éppen a tegnapi Nőnapon debütált A nevem Mary Page Marlowe című különleges előadás, amely a Centrál Színház színpadán volt és lesz majd látható. Az Augusztus Oklahomában Pulitzer-díjas írójának, Tracy Letts darabjának magyar változata igazi hazai sztárparádé, hiszen feltűnik benne Borbély Alexandra, Básti Juli, Stohl András, illetve Scherer Péter is. Ennek apropóján kérdeztük a darabról, pályakezdetről, színészi rémálmokról, és kritikáról.

Scherer Péter /Forrás: unikornis.hu/

Építőmérnök és színész… hogyan jön össze ez a kettő?

Az édesapám mérnök volt, az édesanyám pedig pedagógus, és nagy színházfanatikus. Én tulajdonképpen ennek az elegyét örököltem. Az egyik énem az volt, hogy viszonylag jól fel tudtam fogni a matematika, a fizika és a kémia problematikáit, és meg is tudtam őket tanulni. Másrészről általános iskolás koromban egy Karinthy prózával megnyertem Ajkán a városi Ki mit tud?-ot, amit utána még néhányszor sikerült megismételni. Amikor viszont eljött az ideje a mi leszek, ha nagy leszek kérdésnek, én beadtam a színi főiskolára a jelentkezésem, ahol az első rostán sem jutottam tovább. Így adta magát a műegyetem, mert matekból és fizikából is jó voltam, az pedig artikulálva volt nálunk, hogy egyetemet kell végezni. Gondoltam, akkor Pestre jövök, és majd meglátjuk mi lesz. Végül az lett, hogy elkezdtem a Műegyetemet, de elég hamar rájöttem, hogy ez nem az én utam. Keresgéltem különböző színjátszó csoportokat, majd megtaláltam az Arvisura társulatot, amely a Műegyetem színházában, a Szkénében működött. Itt amúgy a mai napig is játszom. Mikor meglett a diplomám, odaadtam apukámnak, ő betette a vitrinbe, és azóta is ott van. Egyetlen napot sem dolgoztam mérnökként, az viszont nem volt kérdés, hogy mit szeretnék. Így maradtam a társulatnál. Az áttörést végül a Szentivánéji Álom című előadás hozta el, amely után szinkronmunkákat, rádiós, televíziós és filmes szerepeket is kaptam.

Számít, hogy mit mond Önről a kritika? Hogy érinti, ha negatív kritika éri?

Számít, szerintem mindenki szereti, ha pozitív visszajelzéseket kap a munkájára vonatkozóan. Van egy angol színházi közmondás, amely szerint egy rossz kritika a reggelidet elronthatja, de az ebédedet már nem. Tulajdonképpen én úgy gondolom, hogy az a színész, aki olyan társulatokban vesz részt, hogy egyáltalán ír róla a kritika, az már nagyon boldog lehet. Ugyanis nem mindenről, és nem mindenkiről írnak. Én olyan társulatokban játszottam az évek során, ahol megéltem azt is, amikor a kritika a tenyerén hordozott minket, azt is, amikor kiejtett a tenyeréből, sőt azt is, amikor egyáltalán nem foglalkozott velem. Ez egy ilyen dolog: hol fent, hol lent, az embernek pedig abból kell mindig gazdálkodnia, ami éppen van. A hozzáértők véleménye mérvadó, de a kritikusok mellett a nézők szeretete is nagyon fontos egy színész számára.

A Válótársak című szériában /Forrás: musorvizio.hu/

Ha visszamehetne az időben, akkor lenne-e olyan darab vagy film, amelyet nem vállalna el?

Lenne, nem olyan sok, de azért lenne. Van olyan előadás az életemben, konkrétan talán három, amelyet nem szerettem. Úgy vélem, talán jobb lett volna nem megcsinálni ezeket. Ebből kettő azonban olyan színházi közegben volt, ahol nem is lehetett ellenszegülni a próbatáblának. Filmben nagyon kevés ilyen fordult elő, egy-egynél éreztem, hogy nem az igazi. Alapvetően a színészek nagy része arra vágyik, hogy forgathasson, nagyon kevesen engedhetik meg maguknak Magyarországon, hogy válogathassanak a forgatókönyvek között. Nyilván van olyan, hogy az ember egy-egy forgatókönyvet visszadob, miután elolvasta, de olyan is akad, hogy miután megnézte a filmet, arra gondol, hogy milyen jó lett volna benne játszani.

Mi a legnagyobb félelme színészként?

Nehéz kérdés. Van egy olyan rémálmom, ahol egy olyan színdarabban játszom, ahol nem ismerem a partnereket, és nem tudom, hogy a mi szerepem. Nagyon sokan vannak a nézőtéren, és én jövök, nekem meg fogalmam sincs a szerepről. Persze ez csak egy rémálom, nem valószínű, hogy ilyen bekövetkezne. Ez kicsit olyan, mint amikor a Te Rongyos Életben Udvaros Dorottyát belökik a színpadra, és egy pisztollyal oldalról azt mondják neki: énekelj!

Volt már olyan, hogy valamely szerepében túlságosan benne ragadt, nehezen tudott tőle szabadulni?

Érzem, hogy a legendagyártáshoz az kellene, hogy ilyenkor azt mondja az ember, hogy igen. Van egy monodráma, a Klamm háborúja, amelyet évek óta játszom. Annak az első időszaka, körülbelül az első 50 előadás nagyon felzaklatott. Olyan adrenalinbombát dobott a szívembe, mikor eljátszottam, hogy rendszeresen rosszul aludtam tőle. Körülbelül egy napra volt szükségem ahhoz, hogy lehiggadjak. De, hogy évekig hordozzak valamit magamban, azt nem tudom elképzelni. A színészi létezésnek véleményem szerint az is a része, hogy ezektől a szerepektől – még ha nagyon erőteljesen is hatnak vissza az emberre – el kell tudni vonatkoztatni. De valószínűleg, ez alkati kérdés is: van olyan, akinek könnyebben megy; van olyan, akinek nehezebben; és akad olyan is, aki el sem tudja játszani.

A Klamm háborúja című monodrámában /Forrás: jokaiszinhaz.hu/

A Centrál Színház színpadán debütál a Pulitzer-díjas Tracy Letts darabja, A nevem Mary Page Marlowe. Mit kell tudnunk esetleg laikusként a történetről és az Ön karakteréről?

Ez egy égből pottyant munka, ugyanis Puskás Tamás és Básti Juli keresett meg, hogy játszak el a darabban egy epizódszerepet, ahol Julinak az egyik férjét fogom alakítani. Valójában az egyetlen férjét, akivel a három közül valóban boldog volt. Az egész darab egy igazi puzzle lesz. 11 jelentből áll, a kirakós főszereplője pedig egy nő, Mary Page Marlowe. Idősebb korában Básti Juli játssza, fiatalabb korában pedig Borbély Alexandra, sőt van egy kicsi lány is, aki a gyerekkori Mary-t alakítja. Így kell majd összeállnia a kirakósnak. Jelen pillanatban, hogy ez milyen előadás lesz, azt csak Puskás Tamás, a rendező látja kívülről. Ráadásul a darab ugrál is az időben, kifejezetten filmes módon és elemekkel valósítva ezt meg. Egy igazi elszúrt női sors ez boldogságokkal, boldogtalanságokkal, szenvedélyekkel és szenvedélybetegségekkel. Szóval egy nehéz történet, pont olyan, mint a saját életünk.