Szöllősi Mátyás: A valódi élet nem közönyös, hanem mindig aktív

Szöllősi Mátyás szeptemberben megjelent kötetében, az Illegálban két kisregényt olvashatunk. Az egyikben egy gyilkossággal gyanúsított zongorista történetét, a másikban pedig a graffitisek világát ismerhetjük meg. Az író tömör, leíró stílusa szokásához híven asszociációk végtelen sorát indíthatja el az átszellemült olvasóban, a könyv több olyan kérdést is érint, melyek a legégetőbb magyar társadalmi problémákra reflektálnak. Szöllősivel legújabb kötetéről beszélgettünk.

Író és fotóriporter /Fotó: Todoroff Lázár/

A kötet második kisregényét, az Illegált személyes élményeid alapján írtad, ami talán szokatlan tőled. Jól látom?

Korábban is írtam már a saját élményeim alapján, csak talán nem volt ennyire kézzelfogható, feltűnő a téma. Bárki kerülhet kínos szituációba, de a vonatfestés, amiről részben ez a kisregény szól, nem annyira hétköznapi. A történetet a graffitis közegben sokan ismerik, Gyula pedig, akinek az írást ajánlom, annak a szférának az egyik ismert alakja volt.

Míg ezt a kisregényt a személyes élményeid ihlették, a kötet első története, a Vendégjáték az első novellásköteted, a Váltóáram egyik novellájából nőtte ki magát.

Igen, abban is van egy azonos című szöveg, csak az első változatban a zongorista szemszögéből látjuk végig az egészet, most viszont azért más a helyzet. A zongoristát gyilkossággal gyanúsítják, az ügyvédje és a közte zajló párbeszédből bontakozik ki a történet, kissé a dráma irányába mozdítva el a szöveget. Ez jó lehetőség volt, hogy két teljesen különféle háttérrel rendelkező karakter személyisége tényleg kibontakozhasson. Élveztem ezen dolgozni.

A történet két említett szereplője több váratlan szituációval is szembe találja magát, amik döntéshelyzetbe hozzák őket: mennyire avatkozhatnak bele mások életébe? Erre utal a kisregény címe is, hogy mindannyian valaki más életének a vendégszereplői, vendégjátékosai vagyunk?

Fontos a hatás-ellenhatás, a látszólagos véletlenszerűség. Amiről azt hisszük, hogy csak véletlenül történik velünk, és esetleg nincs hatása, arról később könnyen kiderülhet, hogy mégiscsak van valami funkciója. Ki mit lát, és mit nem lát meg a másikban? Milyen előítéletek vannak, amikkel napi szinten szembesülünk? Hogyan reagálunk egy olyan helyzetben, amiről elképzelni sem tudtuk, hogy megtörténhet velünk? Nemcsak negatív, kifejezetten pozitív dolgok is találhatók a történetben, például empátia, odafigyelés, a másik felé való fordulás, segítő szándék.

„Fontos a hatás-ellenhatás, a látszólagos véletlenszerűség” /Fotó: nepszava.hu/

Volt valami üzenet, amit át szerettél volna adni az olvasóknak a Vendégjátékkal?

Remélem, arra sarkallja őket, hogy ne csak öt percig foglalkozzanak bizonyos dolgokkal. Ha ráfókuszálnak a történetre, sok olyan elemet fölfedezhetnek, ami a saját életükben is ott van, mondjuk egy megoldandó kérdés formájában. Naponta találkozhatunk olyan hírekkel, amik gyilkosságokról, nemi erőszakról, jogos vagy jogtalan el- vagy megítélésekről szólnak, de ezek nemcsak a hírekben vannak, velünk is megtörténhetnek. Ha innen húszezer kilométerrel arrébb történik egy katasztrófa, nem nagyon érdekel minket, legfeljebb 15 percig, de ha egy közeli városban vagy kerületben történik tragédia, mindjárt más lesz a tétje. Az Illegálban két nagyon különböző világot közelítek egymáshoz. Ma is vannak olyan fiatalok, akik graffitiznek, akik az életüket kockáztatják, hogy valami őrültséget csináljanak, vagy akár maradandót alkossanak, úgy, hogy a szüleik nem is tudnak róla. Az saját szüleim sem tudták akkoriban, hogy mivel foglalatoskodom éjszakánként.

Nem gondolod, hogy hiába történik egy katasztrófa, szerencsétlenség a mi valósághalmazunkon belül, már ilyenekről is annyit hallunk, olvasunk, hogy közömbössé váltunk irántuk?

Lehetséges, de az is, hogy csak nem megfelelően láttuk őket, torzítva, felszínesen, vagy épp túlságosan megkomponált módon. Ha valamit megpróbálnak nagyon belénk sulykolni, az valószínűleg az életünk részévé is válik. Természetesnek vesszük egy idő után, még akkor is, ha először furcsának, természetellenesnek tűnt. Főleg, ha valami olyasmiről van szó, ami nem érint közvetlenül minket. Elkönyveljük, berakjuk a fiókba, elfogadjuk olyannak, már csak azért is, mert érkezik hamar a következő „furcsa” dolog. Nincs olyan gondolat, amihez ne lehetne hozzászólni, írta Camus. Ez rendkívül veszélyes, akárcsak az, hogy ma már sokkal több felületen és sokkal látványosabban lehet eljuttatni az információkat, és a küllem, a tálalás, a beérkezés módja, azt hiszem, sokszor épp a lényeget rejti el igazán.

De ez akkor is megtörténhet, ha egész egyszerűen csak közömbösek vagyunk az iránt, ami körülöttünk történik.

A közöny kicsit olyan, mint az élet felszámolása. A valódi élet nem közönyös, hanem mindig aktív. Persze, van, hogy nem épít, hanem rombol, de valami aktivitása mindig van. A közöny viszont nem aktivitás, az passzivitás.

A Vendégjáték ügyvédje azonban nem közömbös, nagyon is sok mindenre kell egyszerre figyelnie, mondhatni, hogy teendői nem férnek bele a nap huszonnégy órájába. Ez is egy huszonegyedik századi jelenség.

Nem közönyös, nagyon is aktív, csak közben meg néha kissé felületes, ami a kárára van. A világ fölgyorsult, de nem kötelező egyszerre mindennel foglalkoznunk. Nyilván nem is lehet. Nem muszáj a közösségi oldalakon fönt lenni. Fel lehet mászni egy hegyre, ki lehet menni az erdőbe telefon nélkül, nem muszáj követni mindenkit, mindenről tudni, nem muszáj heti öt szelfit kirakni, sokan mégis kirakják.

Szöllősi Mátyás legújabb kötete, az Illegál

Lehet azért, mert úgy érzik, ha nem teszik, ha nincsenek jelen a közösségi oldalakon, kimaradnak valami fontosból.

Az a baj, hogy mindez inkább valamiféle hamis-gyors örömöt okoz, ami aztán szorongásba vált át, ha nem ismétlődik. Mennyi mindent nem látunk azért, mert lefelé, a képernyő irányába bambulunk még az utcán is. Félmegoldás, az egyszerűbb, gyorsabb választása, mint valami szer, amit állandóan szedni „kell”. Persze az is igaz, hogy a közösségi oldalaknak megvan a haszna, mert ha ketten mondjuk tényleg távol vannak egymástól térben, így is érintkezhetnek, megoszthatnak dolgokat, persze ez a téma nagyon komplex, messzire vezet, de azért az mégiscsak jobb, hogy most itt ülünk, kezet fogtunk, beszélgetünk.

Marketingszempontok miatt is lehet használni a közösségi oldalakat, úgy hasznos, mással pótolhatatlan platformok.

Valóban így van, sőt ma már talán ez az elsődleges funkciójuk. Azért készítettem én is szerzői oldalt, mert szerettem volna, hogy ne csak az ismerőseim lássák, amit csinálok, hanem olyanok is, akik személyesen egyébként nem ismernek, de akiket érdekelhet mondjuk az Illegál. Hozzátartozik ehhez az is, hogy szeretnék jobban bánni az időmmel, ami nyilvánvalóan fogy, a személyes oldalt nem is igazán használom. Gyakran tapasztalom a körülöttem lévőkön, hogy mintha azt hinnék, hogy végtelenek az erőforrások, és szerintem nagyon sok időnk, energiánk megy el tulajdonképpen haszontalan, sőt kifejezetten káros dolgokra. Ez az időszak, a vírushelyzet elég erősen rámutatott erre, nekem azt is üzeni, hogy az utóbb említett dolgon változtatni kell.

Visszatérve a Vendégjátékra, a zongorista gyilkosságba torkolló története az ügyvéd és ügyfele közötti párbeszédből bontakozik ki, amitől a regény elég krimiszerűvé válik. Célod volt, hogy ilyen benyomása legyen az olvasónak?

Nem baj, ha az olvasónak olyan érzete van, hogy egy krimit olvas. Nem szoktam ilyen értelemben műfajokban gondolkodni, döntsék el azok, akik olvassák. Butaság lenne megmondani bárkinek, hogyan olvasson, hogyan értékeljen valamit, ez mindenkinek a szándékára, személyiségére van bízva, amúgy sem tudhatom, milyen lelkiállapotban találkozik az olvasó azzal, amit írtam. Lehet, hogy ma nem ragadja meg a történet, a stílus, de két hét vagy két év múlva annál inkább.

„Ha valamit megpróbálnak nagyon belénk sulykolni, az valószínűleg az életünk részévé is válik” /Fotó: nullahategy.hu/

Ha már akkor tudtad, mielőtt kiadták volna a Váltóáramot, hogy a Vendégjátékot át akarod dolgozni, mért nem tetted meg, és jelentetted meg úgy a novelláskötetet?

Érdekes az, ha egy történetnek kétféle változata létezik, bizonyos filmeket is szívesen megnéznék egy másik változatban, más befejezéssel. Sokszor a politika, az aktuális közhangulat vagy a kiadó/stúdió befolyása miatt nem lehetett egy könyvnek/filmnek az a vége, amit eredetileg szántak volna neki az alkotók. Nem baj, ha olvasás közben olyan érzésed van, hogy már ismered a Vendégjátékot, ez ráerősít az élményre, hiszen ha olyan dolgot olvasol, ami a fejedben már bizonyos értelemben megvan, annál jobban működik, annál inkább el tudsz mélyedni benne, otthonosabb, és így ráadásul az új irány, befejezés tényleg meglepő lehet.

Pár éve, amikor az akkor még csak készülő könyvedről beszéltünk, azt mondtad, lesz egy olyan történet is benne, amit egy női szereplő szemszögéből írsz le. Mi lett ezzel a történettel?

Igen, a Fóbia. Nem illett a kötetbe, külön fog megjelenni. Ez a két történet az illegalitásról szól, meg arról, hogy sosem szabad csak önmagában vizsgálni a dolgokat. A vonatfestés illegális, mivel rongálásról is szól. Az egész kötet kontextusában ugyanakkor átértékelődhet, mi az illegális, mi a megbocsáthatatlan, és mi nem az. A vonatfestés nem megbocsáthatatlan. A szexuális erőszak, mások megalázása már sokkal súlyosabb, és az a nagyon érdekes és egyben elborzasztó, hogy sokszor a legmélyebb fájdalmakat és maradandó sérüléseket okozó tettekért nem jár büntetés.

A kötet másik kérdésköre pedig lehetne az, mennyire van jogunk belefolyni másik életébe, mennyire tiszteljük a mások által maguk köré felállított határokat.

Igen, hogy mikor engedjük be a másikat az életünkbe, és hogyan. Az emberek egyre bizonytalanabbak, gyanakvóbbak, ezt sokszor tapasztalom, most speciel meg is van az ok rá, ami mindenkit érint ilyen-olyan formában. A kötetben olyan, a magyar közbeszédben-közéletben is jelenlévő kérdések merülnek föl, amikkel érdemes, sőt elengedhetetlen foglalkozni. Ugyanakkor nem szerettem volna ítélkezni, csak egy-egy történetet leírni. Fölvillantok dolgokat, amik remélhetőleg kérdésfeltevésre ösztönöznek.

Nemcsak írsz, fotózol is, egy budapesti embereket bemutató portrékönyved már meg is jelent, ez a Budapest Katalógus. Mit gondolsz, a fotós munkád milyen hatással van az írásodra, írói gondolkodásmódodra?

A fotózás a megfigyelésről, elsősorban a nonverbális kommunikációról szól, hogy elkapjunk egy jó, és működő pillanatot. Ez nagyon hasznos és produktív az írás szempontjából, de tulajdonképpen észrevétlenül hatott az írói munkáimra. A Budapest Katalógus kapcsán nagyon sok történettel, sorssal és beszédmóddal szembesültem, és ez biztosan segített, változtatott sokat a gondolkodásmódomon, hozzáállásomon.

Néhány hete jelent meg a könyved, milyen visszajelzéseket kaptál eddig?

Volt egy bemutató Juhász Annával, Barabás Lőrinccel és Keresztes Tamással, remek este volt, Lőrinc zenéje különösen jól passzolt a kötet alaphangulatához. Volt egy feszes, nagyon jó beszélgetés a Margó Fesztiválon Csepelyi Adriennel, illetve Debrecenbe is meghívtak, ahol Juhász Tibor kérdezett a könyvről és másról is, aki többek közt gimnazista korú gyerekeknek tart kreatív írás órákat. Ő mesélte, hogy az egyik foglalkozáson a verseimet elemezték, és nála volt az Illegál is. Az egyik fiú elvette tőle a könyvet, és a kétszer másfél órás foglalkozás alatt majdnem az egészet elolvasta. Ez számomra igazi siker. Kevés jobb dolog van annál, ha egy tizennégy éves kamaszt meg tud ragadni egy kortárs könyv, ami a mai társadalomról, problémákról, az életünkről szól.

Kapcsolódó cikkek

Bezárt az Ectopolis Magazin!

4,5 év működés után az oldal nem frissül tovább.

Fontos vagyok, tehát vagyok, avagy a kreatív írás művészete – Könyvkritika

Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.

A boncolás titkos művészete – Könyvkritika

Utazás a lélek mélyére, kizárólag a legbátrabb olvasóknak!

Kertészkedés és helytállás nehéz időkben – Könyvkritika

Független nők helytállása háborús időkben