Tarja Kauppinen: A nyelv dekonstruálása az egyik legjobb komikumforrás

Tarja Kauppinen két szenvedélye az írás és a futás. Meglepő módon a kettő nagyon is összefüggésbe hozható: Tarja célja a szépirodalom, ahová maratoni teljesítmény bekerülni. Ráadásul különleges eset, hiszen az általában szokásos írói körök befutása helyett rögtön a királykategóriában: regénypályázaton indult, és első regényével, A nép igazságával 2019-ben meg is nyerte a Twister Kiadó [bekezdés]-díját.

Tarja Kauppinen /Fotó: Élmény Fotóműhely/

Hadd kezdjem úgy, mint egy kihallgatáson: a személyes adataiddal. Mit kell tudni Tarja Kauppinenről?

1987-ben születtem, 2017 óta publikálok. Első regényem, A nép igazsága című mágikus realista szatíra a pályakezdő tehetségeket felkaroló [bekezdés]-díj elnyerése folytán jelent meg 2020-ban, és számos szakmai elismerésben, valamint több közönségdíjban is részesült. Ezt követte a 2022-es Könyvhétre megjelent, A rendszer ellensége című, szintén mágikus realista regény, amely már a szépirodalmi profilú Napkút Kiadó gondozásában került a boltokba. A két könyv nem első és második rész, A rendszer ellenségéhez nem szükséges A nép igazsága ismerete, de akik az első könyvemet szerették, azoknak a második is tetszeni fog.

Vagyis sikerült kialakítanod egy olvasói közönséget, akikre számíthatsz az új könyved esetében?

A nép igazságát kifejezetten szerették az olvasók, annak ellenére, hogy a fantasy címke és a kivitelezés talán könnyebb olvasmányt ígért, mint amilyen valójában. A rendszer ellensége írásakor arra törekedtem, hogy a hangja még kiforrottabb, a stílusa még csiszoltabb legyen. A visszajelzések szerencsére azt igazolják, hogy ez sikerült. A fantasy közösség olyannyira befogadott, hogy már napirendre tértem a „fantasy íróságom” fölött. Ha akarnék, sem tudnék már kiszakadni ebből a közegből. Már azt sem mondhatom, hogy ki akarok törni belőle a szépirodalom irányába.

Mit jelent számodra a szépirodalom, és miért tartod fontosnak, hogy ebbe a kategóriába is bekerülj?

A válasz egyszerű: önazonosság. A regényeimre épp annyira illeszkednek a szépirodalom ismérvei is, mint a fantasyé. Mágikus realizmust írok, hiszen ez jelenti a fantasztikus elemekkel átszőtt, de szépirodalmi igényű szövegeket. Rájuk illik még az abszurd is, hiszen ez is lefedi a fantasztikum és a szépirodalom fúzióját. Kamaszkoromban és a húszas éveimben, vagyis olvasóságom meghatározó időszakában rengeteg fantasyt fogyasztottam, a zsáner akkori klasszikusai szinte mind megvoltak. Aztán erre rárakódott egy jó adag szépirodalom, érdeklődésem az utóbbi tizenpár évben ebbe az irányba, és különösen a posztmodern felé fordult.

A rendszer ellensége

Ezen belül?

Kedvenceim drMáriás, Bodor Ádám, Houellebecq, Jelinek, Esterházy, Szvoren, Lewis Carroll, a Candide és a Švejk, ezekből az irodalmi előzményekből tevődik össze a világom, melyben fikciós, szatirikus elemek épp úgy tetten érhetők, mint történelmi és társadalmi kérdések, melyek megválaszolása – és az, hogy egyáltalán eltöprengünk-e rajtuk, vagy csupán a szórakoztató olvasatra fókuszálunk – mindenkor a befogadó döntése.

A zsáner és a szépirodalom határa a valóságban eléggé képlékeny. Látsz itthon ilyen köztes területet? Vagy muszáj-e elfogadni, hogy van a zsáner és van a magasztos szépirodalom, és vagy az egyik, vagy a másik?

Ez a köztes terület nagyon is létezik, számos szépirodalmi igényű fantasy, vagy fantasynek is beillő szépirodalmi mű akad, úgyhogy nincs éles határ a kettő között, és nem is szabad meghúzni ilyet. A szép/zsánerirodalmi határmezsgye legpopulárisabb képviselője alighanem Rejtő, akinek helyét az irodalmi kánonban az idő egyre inkább igazolja.

Sokak szerint Rejtő valójában nem ponyvaíró, hanem az akkoriban divatos avantgárdon belül olyan dadaista, aki úgy dekonstruálja a nyelvet, hogy a végeredmény nemcsak meghökkentő, hanem humoros is.

A nyelv dekonstruálása az egyik legjobb komikumforrás és karakterábrázolási eszköz. A fantasztikum toposzai ráadásul számos klasszikusban is fellelhetők: az Új Zrínyiász például a feltámadás, időutazás eszközével operál, vagy ott a Gulliver utazásai, és még sorolhatnánk. A fantasy nem mai találmány, és jóval több holmi könnyed kikapcsolódásnál.

Tarja Kauppinen /Fotó: smokingbarrels.blog.hu/

Igen, hiszen az egész nyugati irodalom a görög és mezopotámiai eposzokból fakad. Zsákos Bilbó vagy János vitéz történetét nyugodtan nevezhetjük az ő saját odüsszeájuknak, de a különféle főgonoszokkal harcoló képregényhősök is egyenes ági leszármazottai Herkulesnek vagy Gilgamesnek. A kihívásokkal küzdő hős toposza valahol minden sztori anyja, és ez alól még egy olyan szélsőségesen hátrányos helyzetű antihős sem kivétel, mint a te Leiden Ahnenstolzod. A műfajod gyakorlatilag az irodalom legősibb forrása.

Pontosan, az újítással egyúttal vissza is térek az irodalom gyökereihez. Mivel a fantasy és a szépirodalom kategorikus különválasztása által sérül a szürkezónába sorolható művek önazonossága, egyik fő törekvésem ennek a határnak a felszámolása. Ez a különválasztás egyébként is viszonylag újkeletű, mindössze huszadik századi találmány. Vajon létezik olyan olvasó, aki kizárólag a habkönnyű szövegekre nyitott? És olyan olvasó van-e, akitől távol áll a szórakozás, a kaland vagy a humor akkor is, ha ezek szépirodalmi minőségben jelennek meg? Nem, a többség szeret szórakozni, ugyanakkor arra is megvan az igénye, hogy ezt szépirodalmi szinten tegye. A művészeteket mindig is az újító hangok vitték előre, amelyek ki mertek törni a megszokott keretek közül.

Első kiadód, a Twister A nép igazságát annakidején humoros fantasyként pozicionálta. Az olvasók elfogadták, hogy azt is, de főleg A rendszer ellenségét szépirodalomnak szántad? Kihat-e a címkézés az olvasók preferenciájára? Szívesebben veszik le a polcról ugyanazt a könyvet, ha könnyedebb zsánerként hirdetik?

Az olvasók „átláttak a szitán”, amit az is bizonyít, hogy visszajelzéseikben gyakran emlegetnek szépirodalmi klasszikusokat. A „látszatfantasy” titulust is megkaptam már, szerintem elég találó. A címkézés annyiban hat ki a befogadók preferenciájára, hogy A nép igazságát olyanok is elolvasták, akiknek kevésbé rugalmasak az elvárásaik, kevésbé nyitottak az újító, formabontó hangokra. Akinek a fantasy csak a bájos, varázslatos meséket jelenti, a humor pedig holmi derűs tréfálkozást, az egész biztosan nem tartozik a célcsoportomba. Mivel a zsáner fókusza az utóbbi évtizedekben valamelyest eltolódott a fiatalabb korosztály és a romantika felé, érdemes hangsúlyozni, hogy a fantasy alapértelmezetten azért nem csak erről szól. Épp ellenkezőleg: a fantasy az egyik legtágabb zsáner, melyben az alkotói szabadság a leginkább megvalósul. A humor célja pedig nem csupán a szórakoztatás, hanem hogy görbe tükröt tartson a környezetünk jelenségei elé.

A rendszer ellensége

Jól érzem, hogy mintha szeretnéd a történeteidet inkább azok irányába ajánlani, akik a fantasy jellegű irodalomból inkább a keményebb sztorikat kedvelik? Mint mondjuk G.R.R. Martin könyveit?

Mindenképpen azoknak szólnak a regényeim, akik a keményebb, fajsúlyosabb tartalmat hordozó sztorikat kedvelik, de G.R.R. Martint szerintem ne említsük itt. Egyrészt, mert azon kevesek közé tartozom, akik semmit sem olvastak vagy láttak még tőle, másrészt, mert ebből kifolyólag, azt hiszem, nem is hasonlít a munkásságunk.

Pedig hasonlítotok abban, hogy mindkettőrökre ráhúzható a „grimdark” fikció: az elbeszélés hangneme szókimondó, a fiktív világ disztopikus és amorális, a karakterek közt alig, vagy egyáltalán nem akad egyöntetűen pozitív.

Ha a fantasyn belüli párhuzamokat, kútfejeket keresünk, akkor már inkább Terry Pratchett, vagy, visszautalva az ókorra, Apuleiustól Az aranyszamár. De ha sci-fi is ér, megemlíthetjük itt Douglas Adamset is, annak idején a [bekezdés]-díj zsűrije az ő hatását vélte felfedezni a szövegemen.

Antihősöd neve Leiden Ahnenstolz, ami egy beszélőnév. A „Leiden” németül szenvedést jelent, az „Ahnenstolz” pedig Leiden büszkeségét az egykoron kifinomult, nemes őseire – egyúttal egy 18. századi Hölderlin-szövegre is utalva. A könyvedben máshol is felbukkan ez a németes hangzású szavak mögé rejtett humor. Van valami különös kapcsolatod a német nyelvvel, vagy ez csak így jött?

A fantasztikum egyik alappillére a germán mitológia. Az elf faj, amelybe főhősöm is tartozik, szintén germán/észak-európai eredetű, úgyhogy a hangsúly inkább a posztmodern kontextusba adaptált mitológiai gyökereken van.

Tarja Kauppinen /Fotó: smokingbarrels.blog.hu/

Kiadóknál alapkérdés, hogy milyen olvasói célközönségnek írod a könyveidet. Te mit válaszolnál erre?

Gondolkodni szerető felnőtteknek, akiket foglalkoztatnak a világban zajló történelmi, társadalmi és erkölcsi folyamatok, konfliktusok. Azoknak, akiknek van humorérzéke, és nem riadnak vissza némi abszurditástól, vagy egy olyan világtól, ahol a politikai korrektséget hírből sem ismerik. Kritikus szemléletű, realista olvasóknak. És persze mindenkinek, aki szeretne nagyokat röhögni egy morbid humorú és erősen felnőtt tartalmú történeten.

Mi várható tőled a közeljövőben?

A júliusi Galaktikában szerepel egy cli-fi novellám, amely egy ószövetségi történet parafrázisa. Jelenleg egy klasszikusabb fantasy regényen és egy társszerzős köteten dolgozom. Várható még tőlem mágikus realizmus is, ez azonban egyelőre a jövő zenéje.

Hol kaphatók Tarja regényei?

Libri, Líra, Anima, Bookline, Book24

Napkút Kiadó: https://www.napkut.hu/tarja-kauppinen-a-rendszer-ellensege-1372

Kapcsolódó cikkek

Bezárt az Ectopolis Magazin!

4,5 év működés után az oldal nem frissül tovább.

A csütörtöki nyomozóklub és az eltűnt hulla rejtélye – Könyvkritika

A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat

Irene Vallejo szerint a jövő útjai a múltba vezetnek – Könyvkritika

Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.

Fontos vagyok, tehát vagyok, avagy a kreatív írás művészete – Könyvkritika

Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.