Tiszeker Dániel (forrás: filmklubpodcast.hu)

Kaposi Ildikó
2022. szeptember 15. | Becsült olvasási idő: 5 perc

Tiszeker Dániel: A célunk az volt, hogy a bennük élő gyermeket szólítsuk meg

A fiatal rendező, akinek nem is olyan régen írtunk a Nagykarácsony című filmjéről, most újabb szívet melengető művet alkotott Lévai Balázzsal közösen. Tiszeker Dániellel a Nyugati nyaralás című filmje utáni sajtóvetítés során volt szerencsém beszélgetni, ahol szóba került a film megszületésének története, a nyolcvanas évek feldolgozhatósága, és persze a filmet inspiráló hatások is. (Kritika a filmről ITT.)

Tiszeker Dániel (forrás: filmklubpodcast.hu)

Nagyon gyorsan jött az új filmed a Nagykarácsony után. Mi a Nyugati nyaralás születésének története?

A Nyugati nyaralás tévéfilmnek készült, és egy nem várt csoda, hogy a belepakolt szeretet és tudás miatt végül mozifilmmé nőtte ki magát. A forgatókönyv Lévai Balázs és Tasnádi István közös munkája, és a 2020-as karantén bezártságában készült. Amikor felkértek a rendezésre, hirtelen nem is tudtam, mit válaszoljak, mert éppen a Nagykarácsony című film utómunkái zajlottak. Aztán úgy hozta a sors, hogy annak a filmnek a bemutatója csúszott, így amikor befejeztük a vágást, másnap neki is álltunk forgatni a Nyugati nyaralást. Így most az a hihetetlen boldogság ért, hogy 10 hónapon belül két filmem is a mozivászonra került.

Mi a különbség és mi a közös a két filmben?

Valójában nehéz összehasonlítani a két forgatást, sem a ráfordítható időt, sem a költségvetést nem lehet egy lapon említeni. A Nyugati nyaralásnál még extra nehézség volt az is, hogy 20 nap alatt forgattunk le egy 40 évvel korábban játszódó filmet, ahol nagyon kellett ügyelni az atmoszféra megteremtésére, a korhűségre.

Mindezt kevesebb pénzből, szóval az előkészítési munka elég nagy küzdelem volt. A két filmben azonban sok a közös vonás is. Túl azon, hogy több színészt áthoztunk abból a filmből, azonos a gondolkodásmód. A stáb és a színészek közötti együttműködés alapja a szerethető humor és ez a fajta gondolkodásmód volt jellemző mindkét film készítése közben Ez az, ami átjön a vásznon, és ez szólítja meg a közönséget. Még akkor is, ha ebben a filmben nem tudunk versenyezni a forró csoki illatával, és a karácsonyi hangulattal, igyekeztünk egy szívet melengető történetet hozni, ami a családi szeretetről is szól.

Mi az, ami megfogott téged ebben a nyolcvanas évekbeli történetben?

Én 85-ös vagyok, és amikor kiskoromban elkezdtem filmeket nézni a tévében, már akkor sokkal nagyobb hatással voltak rám a nyolcvanas évek filmjei, sorozatai, mint a kilencvenes éveké. Óriási Linda rajongó voltam, imádtam a Mézga családot, és masszív tévés élményanyagom volt a hatvanas, hetvenes évek tévéműsoraiból is. Ráadásul az első komolyabb filmes munkám a Made in Hungária volt, ahol én lettem a casting director. Ezt a munkát nagyon fiatalon kaptam meg, és jól akartam csinálni, ezért alaposan beleástam magam a hatvanas-hetvenes évek világába. Olyan mély kutatómunkát végeztem, hogy bátran ki merem jelenteni, sok mindent kezdek érteni ebből a korszakból.

Milyen nézőpontból dolgozza fel a film a nyolcvanas éveket? Mire számíthatnak a nézők?

A célunk az volt, hogy a bennük élő gyermeket szólítsuk meg, akinek ez a film egy szeretetteli nyári vakáció emlékét hozza be. Egy nagymamánál töltött kalandos strandélményt, a lángosozást, vagy a parton azt az elkerített részt, ahol csak dollárral vagy márkával lehetett fizetni, és azt, hogy ez milyen érdekes és különleges.

Nem feltétlenül akartuk, hogy a film szemszöge a lázadó huszonévesé legyen, aki Neuroticot és Trabant együttest hallgat, erre ott van a Besúgó című sorozat, ami jól feldolgozta ezt a részét a korszaknak. A mi célunk az volt, hogy kedves nosztalgiát ébresszünk, és nem az, hogy szétpolitizáljuk a filmet. Nyilván nem lehet elkerülni, hogy megemlítsük, milyen korszakban éltünk, de erre inkább atmoszféraként, és nem vezérfonalként tekintettünk. Mindemellett számunkra a családi dinamikák voltak a legfontosabbak, mert ez korszaktól független, és ebből én is tudtam meríteni. A korszak elsősorban az alapötletet adta, hogy nem lehetett bármikor bárkinek nyugatra utazni.

Lévai Balázzsal közösen rendeztétek ezt a filmet. Miben jó ő és mi a Te erősséged?

Azt szoktuk mondani viccesen, hogy ő csinált belőlem rendezőt, én csináltam belőle producert. Nagyon jó együtt dolgozni, ez a harmadik közös filmünk. Balázs a korábbi munkákban olyan kreatív producerként volt jelen, aki sokkal többet szól bele a tartalomba, mint a producerek többsége. Ami számomra nagyon megnyugtató dolog volt, mert folyamatosan van mellettem egy jó ízlésű ember. Alapvetően mindenről a rendező dönt, és ha van egy támasza, aki segít abban, hogy most jól döntött-e vagy sem, az jól tud jönni. Amikor két rendező van, akkor ez persze nehezedik, hiszen kétféle ízlést kell ütköztetni, ez viszont rengeteg humoros dolgot eredményez. Balázs nagyon sokat segített abban, hogy amíg én a Nagykarácsonyt befejeztem, ő addig Kálmán Eszterrel, a látványtervezővel és Pataki Ádám operatőrrel előkészítette a filmet. Megtalálták azokat a tárgyakat, helyszíneket, amelyektől a film egyszerre hozta a nyolcvanas évek hangulatát, ugyanakkor modern és friss is. Balázs nagyon jó a korszak megidézésében, tudja hogyan öltözködtünk, milyen hosszú volt a szoknya vagy a rövidnadrág. Illetve rendkívül otthon van a zenében. A Dob+Basszus műsor készítőjeként élő zenei lexikon. Ha megnyomunk rajta egy gombot, tudja, hogy egy zenekar mikor, milyen számot adott ki.

Nagy segítség volt, hogy aktív emlékei vannak. Összességében mindez legitimizálta, hogy kettőnknek kell rendezni, és örülök, hogy így alakult. Amiben talán én vagyok tapasztaltabb, az a színészekkel való munka, az instruálás, a stáb összefogása, hogy jó hangulatban, partnerként kezelve a színészeket készítsünk egy szerethető filmet.

Melyik részét szereted a legjobban a rendezésnek?

Igazából mindet, de a forgatást élvezem a legjobban. Az előkészítésben az akadályok a borzasztóak, amikor kiderül, mire nincs elég pénz, vagy hol, mennyi ideig tudunk forgatni. Aztán a vágás, amikor 14-16 órát ülünk egy szobában a sötétben, azt türelemmel nehéz bírni. De a forgatás hangulatát, hogy 100-150 ember azért van ott, hogy alkossunk egy jót, azt semmihez nem tudom hasonlítani.

Volt olyan film, ami hatott rád a nyugati nyaralás készítésében?

Linda, Mézga család, Szeleburdi család, és persze a Csinibaba. Sok minden a nyolcvanas évekből.

Van olyan irodalmi mű, amit szívesen megfilmesítenél?

Nem értem miért nem készült még szkeccsfilm az Örkény egypercesekből, vagy Maupassant novelláiból. Ezek a rövid, nagyon szórakoztató történetek egymás mögé fűzve számomra nagyon izgalmasak lennének megfilmesítve.

Aztán az is eszembe jutott már, hogy meglévő színpadi művet, vagy régi filmet adaptálnék szívesen, például nagy vágyam a Valahol Európában színpadi zenés változatának vagy a Doktor Herz című zenés darabnak a vászonra adaptálása.

Van-e valami a tarsolyodban? Mire számíthatunk Tőled legközelebb?

Készülünk a Nagykarácsony második részére, remélem sikerül összehozni!