Kovács Krisztián
2019. október 29. | Becsült olvasási idő: 8 perc

Velkei Zoltán: Sokkal több könyv jelenik meg, mint amennyit a piac elbírna

Az Agave Könyvek kiadó 2003-ban alakult, és rögtön olyan kiváló szerzőket hozott el a magyar olvasókhoz – komplett életműveket felépítve – melyek akkor, és azóta is kuriózumnak számítottak. Bár azóta eltelt tizenhat év, és a szórakoztatóirodalmi trendek sokszor évről-évre is folyamatos változásokon mennek keresztül, az Agave kétségtelenül meg tudta őrizni önazonos, újító attitűdjét, és azt a vágyat, hogy a múlt ismételgetése helyett új élményekkel lepje meg az olvasókat.

Kiadóvezetőnek lenni 2019-ben nem lehet egyszerű, ám mégis akad, aki szerint ez élete álommunkája, nem csupán azért, mert esetleg jó érzékkel válogatja az újabbnál újabb címeket, hanem azért is, mert úgy tudott beilleszkedni vezetőként a kiadó szellemiségébe, hogy azt újabb és újabb rétegekkel bővítette, melynek köszönhetően az Agave Könyvek nemzetközi szinten is kiváló megítélésnek örvend. Velkei Zoltánnak, a kiadó vezetőjével beszélgettem.

Velkei Zoltán /Forrás: cultura.hu/

Bár még bőven korai erről beszélni, de most jöttél haza a Frankfurti Könyvvásárról, ahol a kiadók általában az elkövetkező években idehaza kiadandó regények kézirataival térnek haza. Milyen volt az idei fogás?

Valóban korai még erről beszélni, de Frankfurt mindig különleges élmény. Itt találkozol azoknak a szerzőidnek az ügynökeivel, akik bizalmat szavaznak neked, veled akarnak dolgozni a magyarországi megjelenéseiket illetően, és természetesen e mellett igyekszel folyamatosan új kapcsolatokat is kiépíteni. Ezúttal is pozitív benyomásokkal tértem haza; remélem nem hat nagyképűnek, de az Agavénak alapvetően nagyon jó a nemzetközi megítélése, erős brandnek vélnek minket, és több ügynök is évről évre elmondja, hogy lehetőség szerint minél több szerzőjét szeretné elhelyezni nálunk. Megint sok kéziratot hoztam magammal, de érdemben olvasni csak november közepétől fogok majd, addig le kell adnunk a nyomdába a karácsonyi könyveinket.

Az Agave a szórakoztatóirodalmi zsánereket tekintve meglehetősen széles palettáról válogat. Ennek kapcsán egyfajta kísérletezésről beszélhetünk, vagy tudatosan igyekeztetek követni a változó olvasói ízlést, és szokásokat?

Én mindenkinek azt szoktam mondani, hogy alapvetően kísérletező típus vagyok, mert van egy olyan rossz szokásom, hogy gyorsan megunom a dolgokat. Nem nagyon tudok huzamosan egy valamit csinálni, és szerintem ezért van jó helyem a könyvszakmában, mert itt az egyetlen állandó dolog a változás, a folyamatosan jövő új trendek és irányzatok. Biztos, hogy ilyen tekintetben nagyon sok jelenik meg belőlem a könyveinkben, de e mellett szeretnénk megfelelni az olvasóknak is. Borzasztóan szeretném kialakítani azt az attitűdöt, hogy ne féljenek az idegentől, és merjenek olyat olvasni, amit korábban nem. Ha megnézed, ugyan zömmel SFF-et adunk ki, de szubzsánerek tekintetében minden 2-3 év után másra kerül a fókusz.

Azt már régóta látjuk, hogy valahogy mi magyarok egészen másként reagálunk egy-egy regényre, mint mondjuk a nyugati országok. Kiadóvezetőként, aki igyekszik naprakészen tartani az olvasókat, hogy érint, amikor pl. egy háromszoros Hugo-díjas N. K. Jemisin sorozata idehaza eladhatatlannak bizonyul?

Szerintem egy kiadóvezető minden kudarcát rosszul éli meg, ha vannak neki, az egy másodlagos kérdés, hogy éppen egy odakint műfajtörténelmet író, háromszoros Hugo-díjas trilógiáról van szó, vagy egy kisebb léptékű, de ugyanolyan értékes könyvről, mert a beletett munka és szeretet részünkről ugyanannyi. Szerintem egyébként Jemisin hazai sikertelensége főként két dolognak tudható be: 1) bár a könyvei színtiszta fantasyk, de borzasztó erős kritikai felhangok vannak benne az amerikai lét, illetve annak faji és társadalmi különbségei tekintetében, amit mi Magyarországon nem feltétlenül tudunk értelmezni/átélni a feketék oldaláról, vagy nem is biztos, hogy akarunk. És 2) én kimondom, bár biztos nem lesz mindenkinek szimpatikus, de a magyar SFF olvasói közeg egy része még mindig borzasztó erősen küzd azzal a gondolattal, hogy progresszív, high concept sci-fit és fantasyt ma már nők is írhatnak, sőt, napjainkban többségében ők írják a legjobbakat. Itthon még mindig inkább az a felfogás dominál, hogy a női SFF szerző egy alapból gyengébb, tehetségtelenebb valaki, aki a műfaj generikus, régóta ismert formulákra épülő könyveit írja valahol a másod- és harmadvonalban.

Agave Könyvek /Forrás: agavekonyvek.hu/

Fel lehet egyébként ebben állítani valamiféle tendenciát, hogy mi tetszik a magyar közönségnek, vagy ez teljesen ad hoc?

Minden évben van több pillanat is, amikor azt hiszem, hogy végre megfejtettem ezt, aztán szinte rögtön borul minden. Jó és rossz értelemben is. Én amúgy egy ideje azt érzékelem, hogy a magyar piac nem trendekkel küzd, hanem a megjelenő könyvek mennyiségével. Az Alexandra csődjekor volt egy hatalmas, ún. “előremenekülési kényszer” a kiadóknál, sokan bődületes mennyiségben vásároltak címeket (mi egyébként pont az ellenkezőjét tettük), aminek az lett az átka az elmúlt két évben, hogy például a szórakoztató irodalomban sokkal, de sokkal több könyv jelenik meg, mint amennyit a piac elbírna, és ez rengeteg áldozatot szed, sokszor bestseller jellegű címeket is. Vélhetően ezért lett divat mostanában a sok raktárvásár, mindenki próbál hatalmas kedvezményekkel szabadulni a rámaradt készletétől, mert ezeknek amúgy óriási tárolási költsége van, miközben nem tudják már hova tenni a folyamatosan megjelenő újdonságokat. Amíg ez a teher nem tűnik el a kínálatból, addig biztos sokkal nehezebb lesz olvasni a tendenciákat.

Az Alexandra csődje óta eltelt időben látszik egyébként egyfajta visszarendeződés ebből az általad említett dömpingből?

Nem vagyok annyira benne ezekben a körökben, hogy egyértelműen meg tudjam ítélni, de a magunk piacán azt látom, hogy valami elkezdődött: pár éve volt néhány kísérletező kedvű új belépő, akik mostanra szinte teljesen kivonultak az SFF-ből; a Fumax egy komolyabb profilváltáson megy keresztül, most gyakorlatilag csak azt csinálják könyvek terén, ami biztos pénzt hoz. Másoknál is azt érzékelem, hogy végre nem mennyiségben akarnak felülkerekedni, hanem inkább minőségben. Újra fontos lett a stabilitás. Úgyhogy, az utóbbi évek nagy tanulsága biztos az volt, hogy mindannyian képbe kerültünk az SFF piac tényleges méretét illetően.

A fantasy megjelenések terén jó látni, hogy igyekeztek olyan történeteket választani, melyek már jócskán elkerülik a klasszikus, mondjuk tolkieni fantasy kereteit, ráadásul számtalan különböző nemzetiségű író regénye lát napvilágot magyarul, mint S. A. Chakraborty, Nnedi Okorafor, vagy most épp R. F. Kuang. A fantasy mindig is ennyire szerteágazó volt, csak mi nem vettük észre, vagy az utóbbi időben történt valamiféle robbanás a zsáneren belül?

Van most egy új írógeneráció, akik nagy tehetséggel írnak, és elég tökösen szólnak ki, tehát rengeteg mai fantasyben igen erős társadalomkritika vehető észre, de sokszor ehhez még politikai és gazdasági aspektusok is társulnak úgy, hogy közben ezek a könyvek színtiszta fantasyk maradnak végig. És hát nyilván sokkal izgalmasabbá teszi az egészet, hogy a mainstreambe olyan amerikai szerzők is bekerültek, akik egyébként más gyökerekkel rendelkeznek, lásd akár az általad említett neveket. Tök klassz, hogy ma már egy iszlám vagy kelet-ázsiai fantasyre is nagy érdeklődés van, az utóbbi évek folyamatos érzékenyítése jót tett a közösségnek.

Velkei Zoltán /Forrás: ekultura.hu/

Amennyire én látom, sci-fi fronton a magyar olvasók mintha némileg jobban ragaszkodnának azokhoz a trendekhez, melyek a 80-as, 90-es években, 2000-es évek elején voltak divatban. Nehezebben fogadunk be új irányzatokat, új trendeket?

A sci-fi hazai olvasótábora alapvetően idősebb, főleg olyan emberekből áll, akik a jelölt periódusban szerették meg a műfajt. És nagyon hiányzik az utánpótlás: azok a fiatalok, akik szeretik A marsit, a Vörös lázadást vagy a Ready Player One-t, kevés más sci-fit olvasnak. Pedig az új irányzatokat és trendeket mindig a fiatalok validálják, nekik köszönhetően lehet valami új és ismeretlen népszerű. Ezért tud például egy ideje nagyon pörögni a fantasy a közösségi médiában: azt a 18-34 éves korosztály olvassa nagyrészt, akik még nyitottak az újdonságokra, velük szemben a sci-fi erőbázisa inkább a 30-49 közt van, akik már inkább azt preferálják, amiket korábban szerettek meg, tehát szívesebben olvassák el ugyanazokat a sztorikat újra és újra, csak kicsit más köntösben.

Hiszel benne egyébként, hogy manapság, amikor már gyakorlatilag mindent és mindenhogy megírtak, létezik még igazán új hang? A magam részéről egyébként Tom Sweterlitch Letűnt világok című regénye jut eszembe, ami ugyan nem hozott talán új trendeket, viszont nagyon ügyesen és jó arányérzékkel keverte a zsánerek jellemzőit.

Új, izgalmas hangok mindig vannak, az egy másik kérdés, hogy el tudnak-e jutni az olvasóhoz. Az SFF közönsége nagyon erős manipulációnak van kitéve, az új könyvek úgy működnek kicsiben, mint a videojátékok vagy a szuperhősös filmek: borzasztóan erős a megjelenés előtti és megjelenéshez időzített hype. A YA műfaja mellett ebben használják a legkoncentráltabban a Goodreads-t az olvasók (vagy a Molyt), és itt még mindig virágzik a blogszféra is. Számtalan alkalommal kapunk úgy kiajánlásokat egy-egy címhez, hogy már a megjelenés előtt fél évvel megvan a legalább háromhónapos press coverage előre leírva, hogy melyik nap hol fog lejönni ajánló, és e mellett többen már azt se titkolják, hogy x darab megrendelésre készülő (és nem egyszer fizetett) ajánló is felkerül a Goodreadsre bizonyos időpontig, aminek a száma ezer feletti is lehet. Hozzáteszem: ez nem jelenti azt, hogy rossz könyveket promótálnának a kiadók, inkább arról van szó, hogy vagy véges a keret, ezért nem lehet kiemelni mindent, vagy nem mindenki rendelkezik ilyen kiterjedt kapcsolati hálóval, és emiatt olykor igen jó könyvek is el tudnak tűnni a mezőnyben. Nagyon éles most a verseny a nemzetközi SFF piacon, egy fontos történésekkel és komoly paradigmaváltásokkal teli évtizedet készülünk lezárni.

Agave Könyvek /Forrás: agavekonyvek.hu/

Hogy látod, amikor jön egy Ready Player One, vagy egy Marsi, és hirtelen mindenki fantasztikumot kezd olvasni, az hosszútávon hogyan hat ki a kiadók tevékenységére? Lehet ebből valamiféle jövőképet kalkulálni az elkövetkezendőkben megjelentetett címek tekintetében, vagy ez csupán egy pillanatnyi divat?

Szerintem sehogy nem hat, legalábbis az a tapasztalatunk, hogy az adaptáció az adott könyvet megmozgatja, de a vásárlók ezután nem kezdenek el hirtelen többet fogyasztani a témából, hanem mennek tovább arra, amerre a filmes hype sodorja őket. Lehet, hogy néha van valami, ami fel tud kúszni egy nagy adaptált cím farvizén, de erre berendezkedni nem lehet.

Ha már említetted a szuperhősöket, nemrég mondhatjuk, hogy a Bosszúállók: Végjátékkal lecsengett a képregényfilmek első nagy korszaka. Tekintve, hogy ezek is alapvetően a sci-fire támaszkodnak, a hatásuk abszolúte észrevehetetlen a sci-fi irodalomban?

Erről valószínűleg a Németh Vladi tudna érdemben nyilatkozni, ő lát rá jól a hazai képregényes közegre és szokásaikra. Én amennyire érzem, az alapján az utóbbi egy-másfél év erősen felfokozott és belelkesült helyzete ellenére azért a képregényes szeglet nem nagy, még közel sincsenek akkora induló példányszámok, mint a könyveknél, és a címszám sem közelíti meg azt a mennyiséget, amivel a könyvesboltok dolgoznak. Ez egy niche piac, amin valószínűleg két-három-négy Fumax-szintű vállalkozás már nem tudna meglenni. De itt is nagyon erős a közösségi platformokon való jelenlét, vagyis létezik a buborék-effektus, rajongóként belülről ez most vélhetően sokkal nagyobbnak érződik, mint valójában.

Ha választanod kellene azon kötetek közül, melyeket te hoztál a kiadóhoz, melyik lenne a számodra legkedvesebb, és miért?

Szakmai szempontból rendkívül nagy löketet adott, hogy az első “szerzőim”, ha fogalmazhatok így, tehát Jeff VanderMeer, Kim Stanley Robinson és Pierce Brown, nagyon jól indultak itthon. Még VanderMeer is, akinek a Déli Végek-trilógiája ugyan rendesen megosztotta az olvasókat, de alapvetően nagyobb mennyiségben fogyott. Ezekből kaptam egy olyan visszajelzést, hogy jók az elképzeléseim, ami irtózatosan kellett a huszonnyolc-huszonkilenc éves fejemnek, mert hát akkor alapvetően még fogalmam sem volt semmiről, csak követtem azt, amit a kiadó korábbi sikereiből kiindulva jónak éreztem. Mindig el szoktam mondani, hogy nagyon jó emberektől tanultam, és valahol ez egyfajta vizsga volt, hogy mennyire figyeltem az előző három-négy évben.

Magánemberként pedig nagyon örültem annak, hogy Ted Chiangot és Ken Liut kiadhattuk, és hogy a könyveiket szép mennyiségben vásárolták. Én mindkét esetben ezt váratlannak éltem meg, bár amikor kijöttem az Érkezés vetítéséről, akkor éreztem, hogy a film segíteni fog. De neki most az új novelláskötete, a Kilégzés is szépen fogy, sok olvasót megtartott. Egy másik nagy álmom vált valóra azzal, hogy William Gibson hozzánk került, bár megkíméltem volna magam attól, ami a korábbi könyvei hazai helyzetét jellemezte. Még mindig borzasztó nagy vágyam, hogy új fordításban kiadjuk a Neurománcot, bár nagyon jól tudom, hogy ennél óriásiak a tétek, miközben csak kicsit lehet vele nyerni. Hátha egyszer meglépjük.

Agave Könyvek /Forrás: agavekonyvek.hu/

Melyik a világirodalom három számodra legmeghatározóbb olvasmánya?

H. P. Lovecraft Árnyak a kapu előtt c. könyve rántott be egy esős nyáron, amikor még fiatal tinédzser voltam, előtte kifejezetten nem szerettem olvasni. Ennek köszönhetően viszont olyan szinten belebolondultam az SFF-be, hogy kb. két évvel később, amikor mentem a BME-re az angol középfokút csinálni, a villamoson már a Pattern Recognitiont olvastam angolul. Szóval Lovecraftnek minden hibája ellenére elég sokat köszönhetek. Bill Brewster csodálatos zenetörténeti műve, a Last Night a DJ Saved My Life: The History of the Disc Jockey volt az életem egy másik fontos darabja, ami sokáig elkísért. Ez a könyv tanított meg az alázatra és a teljesítmény értékelésére. Harmadiknak pedig a saját katalógusunkhoz kell nyúlnom: ahogy sokakat, engem is Philip K. Dick Az ember a fellegvárban című könyve húzott be a trú Agave fanok közé. Ez volt az első alkalom, amikor úgy éreztem, hogy végre van egy kiadó, aki azt adja ki, amit én olvasni akarok, és azt hiszem, hogy ez az az attitűd, amit mindmáig jól képviselünk, és jól szólítjuk meg a hozzánk hasonló embereket.