Interjú

Veres Attila: A jó horror őszinte, de nem feltétlenül nihilista

Hirdetés

Néhány évvel ezelőtt olvastam egy interjút egy egyébként igencsak híres magyar íróval, aki különös tájékozatlanságról téve tanúbizonyságot azt találta nyilatkozni, hogy manapság már nem születnek izgalmas és újszerű magyar regények magyar írók tollából, és hosszú évekre visszamenően senkit sem tudna említeni, aki bármilyen szempontból is felkeltette volna az érdeklődését. Pedig nem kell messzire mennünk, hogy rájöjjünk, milyen mélységes tévedés mindez.

A 2017-es Könyvhétre jelent meg a korábbian novelláiról ismert Veres Attila első regénye, mely a rendkívül hangzatos Odakint sötétebb címet viselte, és egészen egyedi, mégis működőképes kombinációját adta a horror és a weird fiction műfajoknak, valamint a magyar tematikának, szokatlan, meghökkentő, mégis kellemes elegyet alkotva. Attila tavaly az Éjféli iskolák című novelláskötettel folytatta a diadalmenetet, mi pedig most beszélgettünk egyet a kritikai- és közönségsikert aratott szerzővel.

2017 egyik legfontosabb hazai regénye volt az Odakint sötétebb

2017 egyik legfontosabb hazai regénye volt az Odakint sötétebb Forrás: magyarnarancs.hu

Honnan ered a fantasztikum, és célzottan a horror, vagy akár Lovecraft munkásságának szeretete?

Ha erre választ tudnék adni, akkor kurzusokat tartanék önismeretből meg pszichológiai kontrollból. Gondolom izgat a határátlépés gondolata, ami a fantasztikum és a horror sajátja; hogy nem kell megfelelni tökéletesen a valóság szabályainak az elbeszélés során. Ezenkívül a horrort igaz műfajnak érzem, hiszen az állítása, hogy a világ és a saját élete fölött az ember nem gyakorol kontrollt, szerintem helyes. Nem szeretem, mikor a fikció hazudik nekem, mikor valamilyen vágyálmot, vágykiteljesítést próbál meg igazságként eladni (pl: ha igazán akarod, bármi teljesülhet; odafentről őrangyalok vigyázzák minden lépésedet; minden okkal történik; az igaz szerelem mindenkire vár, stb.). A jó horror őszinte, de nem feltétlenül nihilista. Értékelem az őszinteséget, és azt tapasztaltam, hogy a legtöbb erős történet valahol horrortörténet is.

A civil foglalkozásod is lényegében az írásról szól. Kell-e esetleg valamilyen fortélyt bevetned ahhoz, hogy át tudj állni forgatókönyvírásról a regényírásra, vagy mindez zökkenőmentesen megy?

Nem megy zökkenőmentesen, de ennek főleg az időhiány az oka. Sokkal többet kell most a filmekkel foglalkoznom, és emiatt nagyon kevés időm marad csak a prózai munkára. A forgatókönyvírás és prózaírás közé mindig kell valamennyi időt hagyni – egy vagy két napot, hogy az agyam átálljon egyik típusú történetről a másikra. Ha ez nincs meg, akkor általában nem tudok prózát írni – kivételek persze mindig vannak. Ugyanakkor néha muszáj a forgatókönyvírást megakasztanom, hogy megírjak egy rövidebb novellát, mert nem tudok addig a szkriptre koncentrálni, amíg ki nem írtam magamból azt a másik ötletet. De alapvetően nincsenek fortélyaim, pánikszerű időbeosztásról, az üresen, a munka szüksége nélkül maradt napok elrendezéséről szól az egész.

Kritikai- és közönségsiker

Kritikai- és közönségsiker Forrás: agavekonyvek.hu

Forgatókönyvíróként egyfajta logikus továbbfejlődés a regényírás? A forgatókönyvírás nyilván hatással van a regényírásra, de fordított esetben is igaz ez?

Elképzelhető, hogy igen, hiszen több forgatókönyvet is megírtam, mire elkezdtem egyáltalán a regényt. A legnagyobb hatást abban érzem, hogy tisztában vagyok az írás folyamatának hullámvölgyeivel, és azzal is, hogy hogyan kell átvergődni a mélypontokon. A regény persze intenzívebb, nagyobb figyelmet igénylő munka, mint a forgatókönyv, ahol a szöveg gyakorlatilag eldobható, mellékes dolog – ha a project sikeres és leforog, akkor szó szerint megsemmisül az írott munka. A regénynél a cél maga a szöveg. Azt tapasztaltam viszont, hogy a forgatókönyveim szebben írtak, mióta az első regényt befejeztem. Ez valahol jó dolog, örülök, hogy jobban gördülnek a mondataim, és számomra könnyebbé is teszi a munkát, hiszen élvezetes jobb szöveget alkotni – még ha egyébként teljesen felesleges is.

Egyszer azt mondtad egy interjúban, hogy a szerkesztésre soha nincs elég idő. Ennek fényében kérdezném, hogy milyen a munkamódszered, ha regényírásról van szó?

A munkamódszerem a következő: írok és újraírok, amíg el nem készül a regény. Ebben a folyamatban vannak csúcspontok, mélypontok, önutálat, szeretet, metafizikai és egzisztenciális öröm és rettegés. Amikor a regény elkészült, és a kiadó is elfogadta, akkor az addigi két év munkája belekerül az utómunka folyamatába, ahol mindig minden a következő hétre kell, mert a szövegnek nyomdába kell kerülni ekkor és ekkor – mindeközben persze dolgozom erősen, mert el kell végeznem a munkákat, amiket a regény befejezésének hajrája miatt eltoltam. Sok stressz, káosz, most kinél van melyik verzió? – majd a könyv nyomdába kerül és ennyi volt. Ezen persze lehetne javítani, ha jóval korábban elkészülnék a szöveggel, de ez úgyis csak szép álom marad.

"Az emberi civilizáció ugyan technológiailag progresszív fázisban van, társadalmilag viszont regresszívben."

“Az emberi civilizáció ugyan technológiailag progresszív fázisban van, társadalmilag viszont regresszívben.” Forrás: blackdawninterjuk.wordpress.com

Első regényed, az Odakint sötétebb a lovecrafti weird fiction irányvonalát követi, ám szigorúan a magyar viszonyok közé adaptálva azt. Tudatos döntés volt e kettő kombinálása, vagy kezdetben inkább egyszerű gondolatkísérlet?

Én soha nem értettem meg, hogy miért olyan sokkoló mindenki számára, hogy a történeteim itthon játszódnak. Én azt nem tudom elképzelni, hogy Johnról és Rebeccáról írjak, akik New Yorkban bukkannak ősi asszír UFO-összeesküvés nyomaira. Soha nem akartam másról írni, csak a környezetemről, az országomról, az életről, ami körülvesz minket. Nem tudom, miért akarnék papírmasé, más sztorikból összeollózott díszletek között játszódó elbeszélést gyártani, szóval a helyszín soha nem is volt kérdés. Ha nem találnék olyan történeteket, amik hazai viszonyok között működnek, valószínűleg nem írnék.  Az, hogy weird fictiont írok, nem döntés kérdése; ilyenek az ötleteim, ez érdekel, szeretem (vagy szeretném megpróbálni) megragadni a pillanatot, amikor a világ megváltozik, ismeretlen arcát mutatja, széthullik a lábunk alatt. Számomra a legtöbb történet ettől lesz érdekes.

Az, hogy az Odakint sötétebb kimagasló kritikai- és közönségsikert ért el jelentett számodra egyfajta önigazolást? Tudsz úgy tekinteni erre, mint egy zsáner magyarországi és magyar ízű megalapozására?

Nagyon örülök a könyv kimagasló sikerének, és szerencsére az Éjféli iskolák is hasonló sikerben részesült. Önigazolást jelent mindez annyiban, hogy megérte beletolni ezt a rengeted időt, energiát és idegeskedést, és nagyon örülök, hogy a kiadót, ami bízott bennem és az ötleteimben, nem érte anyagi- vagy presztízsveszteség a szövegeim miatt, sőt. Ez mind nagyszerű érzés, és jó tudni, hogy sok embernek jelent valamit, amit kitaláltam, valamilyen módon hatással van rájuk; de már az is elég, ha csak egy pillanatra másképp látják a világot, ha csak egy pillanatra másképp gondolkodnak – hiszen minden írás arról szól, a szöveg elrabolja az olvasó képzeletét, és arra kényszeríti, hogy specifikus dolgokat specifikus módon képzeljen el. Hogy ez egy zsánert alapoz-e meg vagy nem, azt nem tudom megmondani, majd az idő választ ad erre a kérdésre. Én óvatos vagyok ilyen kijelentésekkel, nyilván hasznos, ha más, új hangok jelennek meg, de nem szabad várni, hogy egy-egy ilyen fecskét gyors ütemben kövessen nyár. Lehet, hogy idővel jönnek még ilyen könyvek, lehet, hogy az Odakint sötétebb és a további könyveim zárványok maradnak. Ebbe nincs beleszólásom; mindenesetre remélem, hogy esetleg inspirál más írókat az, amit csináltam, és esetleg izgalmat találnak abban, hogy ők is megpróbáljanak a saját környezetükről, a saját életükből inspirációt merítve mesélni; bármilyen műfajban. Remélem, hogy ez a másfajta látásmód segít, hogy másfajta történeteket mesélhessünk az országunkról, mert először minden változás a fantáziában történik; csak aztán a valóságban.

A The Black Aether magazin, ahol először jelentek meg Attila novellái

A The Black Aether magazin, ahol először jelentek meg Attila novellái Forrás: rozsdagyar.blog.hu

Az Odakint sötétebb megvalósította, hogy a horror keretei közt volt képes reflektálni a magyar társadalmi viszonyokra is. Hatékonyabban tud ez működni a horror zsánerben, akár az abszurditás miatt, mint mondjuk a sci-fiben, ahol muszáj a kérdésekre választ adni?

Szerintem igen. Én nem hiszek túl erősen a sci-fiben; amióta a világ maga lett a tudományos fantasztikum, nincs sok értelme a klasszikus sci-finek, ezért is bomlott fel a műfaj erősen önismétlő alműfajokra, mint a háborús sci-fi, az űropera, a más műfajokkal  (leginkább a krimivel) keveredő cyberpunk-származékok. Nagyon kevés a releváns emberi problémával foglalkozó sci-fi, mint Ted Chiang reflektív novellái, vagy a nagyívű Az idő gyermekei. A horror viszont remekül szót ért a jelenlegi kaotikus korral, amit nem lehet megérteni, sem megmagyarázni. A sci-fihez kell egy adag optimizmus; hinni kell abban, hogy lesz jövő; ma viszont egyre valószínűbbnek tűnik, hogy így vagy úgy, de az emberiség felszámolja önmagát, hiszen a bolygót alkalmatlanná teszi az emberi életre. Belátható folyamatokról beszélünk, amik ellen tenni is lehetne valamit. Mivel nem teszünk, ez annak a jele, hogy az emberiség az egységes jelenben sem hisz, a valóság annyira fragmentált lett az egyes emberek számára, hogy több párhuzamos valóság is létezik – bizonyára rengeteg ember van, aki azt gondolja, hogy a globális klímaváltozás csak valamilyen összeesküvés, valójában minden a legnagyobb rendben van, húzzunk fel még pár szénerőművet! Az ilyen széttöredezett valóság nem a tudományos fantasztikum terepe, hanem a horroré, mert az emberi civilizáció ugyan technológiailag progresszív fázisban van, társadalmilag viszont regresszívben.

A félelem és a félelemkeltés úgy tűnik, sosem megy ki a divatból, de hogy látod, keresztülment-e ez is egyfajta irodalmi evolúción az utóbbi évtizedekben, vagy ez egyfajta általános jelenség, és ami félelmetes volt régen, az ma is működőképes?

A halál mindig félelmetes; egy sötét erdő is az, egy csapat kóbor kutya is az, amint az éjszakai utcán rohannak feléd. A betegségek is félelmetesek, az autóbalesetek is, az épületek magasából a fejünkre omló meggyengült stukkódíszek is azok. A háborúk is félelmetesek, az emberi mivoltukból kivetkőztetett, fanatizált tömegek is félelmetesek.  Minden, ami ismeretlen, félelmetes, és most a jövő is egy ilyen ismeretlen. Rengeteg dolog tölt el minket félelemmel, és ezek legnagyobb részben korokon átívelő dolgok. Ami változik, az a lecsapódásuk narratív formaként. A félelmek hogyan jelennek meg a szövegben, mik a bevett megoldások, hogy egy-egy jelenetet félelmetessé tegyünk? Ez látszólag evolúció, tehát egyre precízebben ragadják meg a szövegek a félélelemkeltés módjait; valójában viszont csak arról van szó, hogy időben minél közelebb áll hozzánk egy szöveg, annál valószínűbb, hogy hasonló módszertani megoldásokkal él, mint az épp aktuálisan divatban lévő regények. A legjobb sztorik azonban mindig ugyanolyan hatásosak maradnak. Algernon Blackwood legjobb novellái a mai napig nagy hatással sejtetik az iszonyatot. Shirley Jackson összeomlás-történetei akár ma is születhettek volna. Mint minden műfajban, a horrorban is elévülnek bizonyos megoldások, és akkor azok a korai művek, amik ezeket a megoldásokat használták, idejétmúltnak kezdenek el hatni a jelen olvasói számára, pedig saját korukban divatosak voltak. Azonban ha az alkotás az emberi félelmek elevenjébe vág, és valamit megfogalmaz az emberi lét állapotairól, akkor az a mű általában korokkal később is érdekes tud maradni.

Jövőre jön a harmadik regény

Jövőre jön a harmadik regény Forrás: kulter.hu

Hogy látod minőségében a magyar fantasztikumot mondjuk az angolszász irodalommal összehasonlítva, és most nem csak a művek minőségére gondolok, hanem az azt kölvevő infrastruktúrára és viszonyokra is?

Nyilván iszonyatosan el vagyunk maradva, de ezt nem szabad felróni senkinek. Nagyon kicsi piac vagyunk, míg az angolszász területen egy niche műfaj is képes eltartani írókat és infrastruktúrát, addig itt a mainstream is küszködik. Kevés a jó ízléssel rendelkező szerkesztő, aki megfelelően tudná terelgetni az írókat, hogy azok a legjobb formájukat tudják hozni, viszont rendkívül sok az író, akik azonban valamiféle önkiteljesítési szándékkal írnak; tehát a cél nem releváns munka létrehozása, hanem egyszerűen csak a megjelenés, illetve az írói identitás felépítése. Emiatt a kis piacon nagy a zaj, és egyre többen elégszenek meg félkész, még átgondolatlan munkák megjelentetésével, mert nincs türelmük kivárni, amíg elég érettek nem lesznek egy klasszikus kiadós megjelenéshez. Ugyanakkor rendre jelennek meg érdekes könyvek, ami nagy öröm, és szuper látni az undergroundból kinövő kezdeményezéseket, mint a The Black Aether meg az Azilum; remélem, hogy még több ilyen kezdeményezés beindul majd, mert ebből szökhetne szárba majd valami új. Ehhez persze kellenek írók is, nagyon jó volna, ha még többen gondolnák azt, hogy érdemes az itt-és-most-ról írni, még ha az talán nehezebb is, mint előre lefektetett settingek és történetminták mentén haladni. De ezt nem lehet erőltetni; vagy összejön a kritikus tömeg – tehát a megfelelő mennyiségű ilyen író ahhoz, hogy egyfajta hullámról beszélhessünk -; vagy nem. A megfelelő infrastrukturális háttér, elsősorban a jó ízlésű szerkesztők és a megjelenési felületek persze nélkülözhetetlenek – ezért is rendkívül fontos kezdeményezés a GABO-féle Az év magyar science fiction és fantasy novellái 2018 gyűjtemény.

Az első regényed egyfajta önmegvalósítás volt, az Éjféli iskolák aztán kitágította kicsit a saját világodat, nekem ez egy tudatos fejlődési folyamatnak tűnik. Mi a következő lépés?

Jó volna még írni pár regényt meg novellát. Ha leforogna néhány film, azt is bírnám. Most amennyiben csak a prózai munkámról beszélünk, akkor alapvetően jönnie kell egy második regénynek, azt pedig érdemes lenne követni egy harmadikkal, majd esetleg egy új novelláskötettel. Ha rajtam múlna, felőlem már jövőre jöhetne egy új könyv – de sajnos a létfenntartásom pénzbe kerül, emiatt dolgoznom kell, úgyhogy ez a megénekelt második regény távolról sincs kész még. Hogy mennyire fog tágulni az írói világom – én azt hiszem, hogy fog, főleg, hogy a folyamatban levő munkák ambiciózus, nagy írói pontosságot igénylő történetek. A következő regényem a társadalomról, mint szörnyetegről szól; emiatt úgy gondolom, hogy még közélettibbnek fogják tartani, mint az eddigieket. A harmadik regényem pedig az időről szól majd az időtlen magyar tájakon – alig várom, hogy megírhassam, de előbb a másodikat kell befejeznem. Szóval szerencsére a témáim, a történeteim teljesen megvannak, az írás folyamata zajlik, így nagyon izgalmas, egyben stresszel teli időszak áll előttem.

 

Tetszett a cikk? Akkor olvasd el ezeket is, és nyomj egy LIKE-ot, hogy ne maradj le a legújabb írásokról!

„A fantasy remek eszköz a valóság problémáinak megértésére” – Interjú Moskát Anita, íróval

„Az olvasás egyik nagy élménye a magunkra ismerés” – Interjú Kondor Vilmos, íróval, a Budapest Noir szerzőjével

„Minden regényem története egyfajta kirakós-játékként formálódik” – Interjú Markovics Botond, íróval

Kapcsolódó cikkek

Milan Kundera egyébként is magához közeli írónak érezte Franz Kafkát mindig is

Milan Kundera kapja idén a rangos Franz Kafka-díjat

A díjat korábban több irodalmi Nobel-díjas író mellett 2003-ban Nádas Péter is megkapta.

Hírek

2020. 09. 22.

Stephen King hosszú éveken át alkotott Richard Bachman álnéven

Alkotói alteregók – 10 író 10 híres, vagy épp keveset emlegetett álnév

Kedvenc szerzőink nem csupán saját nevükön találjuk meg a boltok polcain.

Irodalom

2020. 09. 22.

Oscar Wilde egyetlen megjelent regénye a Dorian Gray arcképe

Mától zsebkönyv méretben is olvashatod Oscar Wilde világhírű regényét

A Helikon Zsebkönyvek sorozata egy újabb hatalmas klasszikussal bővült.

Hírek

2020. 09. 22.

Stephen King nagyjából 400 millió eladott példánynál jár világszerte

7 hátborzongató Stephen King regény, és benne 7 pszichológiai motívum

A horrorkirály és az allegorikus, vagy épp közvetlenül ábrázolt lélektan.

Irodalom

2020. 09. 21.

Hirdetés

Legutóbbi cikkek

Kordos Szabolcs műveit számos on-line és offline média használja hivatkozási alapként

Kordos Szabolcs: A vendéglátósok bölcsességével senki sem tud vetekedni

Kordos Szabolcs Hungary-sorozatában különböző szakmák kulisszatitkait mutatja meg az olvasóinak.

Interjú

2020. 08. 26.

Már 4 éve, hogy elindult a NIOK-csoport /Fotó: Peleskey Bence/

Szabados Ágnes: Teljesen mindegy mit olvasunk, csak olvassunk!

Könyvek iránti szerelemről, könyves podcastekről, és kihívásokról.

Interjú

2020. 08. 07.

Gálvölgyi Judit krimi, sci-fit, fantasyt és horrort is fordított pályafutása során /Forrás: youtube.com/

Gálvölgyi Judit: A kritika általában nem vesz tudomást a fordítókról

Interjú a műfordítók munkájának felelősségéről, Tolkienről, pályakezdetről.

Interjú

2020. 07. 30.

A szerző immáron a hatodik megjelent köteténél tart /Fotó: Paprasz Pamela/

Berta Ádám: Attól félek, ha valaki társadalomkritikusan akar írni, rosszul fókuszál, papírízű lesz a karaktere

A több elbeszélő által elmesélt történet megírásáról, különleges szerkesztése miértjeiről és titkairól beszélgettünk a szerzővel.

Interjú

2020. 07. 21.

Blake Crouch

Blake Crouch: A karaktereimben mindig visszatükröződnek a bennem kavargó érzelmek

A The New York Times bestsellerszerzőjével beszélgettünk, aki májusban Magyarországra látogatott volna.

Interjú

2020. 06. 16.

Facebook közösség