- Kovács Krisztián
- 2020. július 16. | Becsült olvasási idő: 8,5 perc
Mindannyiunk iskolai éveit végigkísérték a kötelező olvasmányok, melyek között biztosan akadt olyan, amit nagyon szerettünk, és olyan is, amit talán el sem olvastunk. Most kötelezőnek semmiképp, ajánlottnak viszont annál inkább nevezhető regényeket gyűjtöttünk össze, melyek a klasszikus kötelező olvasmányoknál jóval később születtek, ezért frissebb és talán tisztánlátóbb szemmel látják korunkat és azokat a problémákat, melyekre érdemes reflektálni. Következzék tíz olyan regény, melyek nemcsak szórakoztatnak, de melyekből tanulhatunk is, akár tinédzserként, akár felnőttként.
Alternatív kötelező olvasmányok a nyárra
Charlie Gordon egy teljesen hétköznapi pék, leszámítva, hogy IQ-ja valamivel kisebb az átlagosnál. Charlie-nak minden vágya, hogy tanuljon és okosabbá válhasson, ezért gondolkodás nélkül igent mond annak az orvosi csoportnak a felkérésére, akik egy olyan operációra keresnek alanyt, mellyel megnövelhetik a páciens intelligenciáját.
Aki olvasott már Keyes-től, tudja, hogy a pszichológia szakon végzett író könyveiben gyakran ábrázol mentális problémákkal küzdő szereplőket (Ötödik Sally), amit ebben az esetben különösen egyedi nézőpontból közelít meg, Charlie szemszögén keresztül, aki a történetben oldalról oldalra válik okosabbá, mígnem egy váratlan fordulat következik, és tudásszintje rohamosan apadni kezd. Az eredetileg novellának megírt, később regénnyé átdolgozott történet rengeteg tanulsággal szolgál, például arról, hogy milyen könnyű a csúcsra törni, onnan pedig leesni, és hogy sok szempontból mennyivel jobb naivan, bután nézni a világra, ami így egy jóval barátságosabb arcát mutatja felénk.
Daniel Keyes: Virágot Algernonnak
Rose Train második Magyarországon is megjelent kötete (az elsőt, a Színaranyt 2003-ban adták ki), A Gustav-szonáta egy különleges barátság történetét írja le. Bár Gustav és Anton gyerekkorukban elválaszthatatlan barátok voltak, később egészen másfelé sodorja őket az élet. A történet az 1950-es évek Svájcában kezdődik. Gustav Perlét mogorva édesanyja, Emilie neveli fel, akit hiába imád fia rajongásig, ő hűvösen viselkedik vele. Gustav nem is tudja, mekkora „hibát” követett el, amikor összebarátkozott Anton Zweibellel, a zsidó származású fiatal zenei tehetséggel.
Ahogy felnő a két fiú, külön útra lépnek: Antonból híres zongoravirtuóz válik, aki mindig több és hangosabb sikerre vágyik, a zenésznél sokkal visszafogottabb, zárkózottabb Gustavból szállodatulajdonos lesz. Bár egyikőjük életéből sem hiányzott a veszteség, valahogy minden újraértékelődik bennük, amikor vén fejjel ismét egymásra találnak. A Gustav-szonáta egy rendkívüli barátság története, melynek mélysége csak több évtizeddel a két férfi első találkozása után derül ki.
Rose Tremain: A Gustav-szonáta
Elio egy átlagos, kérdésekkel és energiával teli fiatal, aki szüleivel Észak-Olaszországban tölti a nyarat. Apjához, lévén szülei igazi társasági emberek, egy amerikai vendég érkezik, a mindig más színű fürdőnadrágot hordó Oliver, aki sármjának és magabiztosságának köszönhetően mindenki figyelmét felkelti. Elio sem kivétel: a nálánál jóval idősebb és tapasztaltabb férfi teljesen a bűvkörébe vonja, Elio a végén már azt sem tudja, melyik a jobb és melyik a bal keze. Kettejük viszonya egy igazi húzd meg, ereszd meg játék, rengeteg félreértéssel, sértődöttséggel, jókedvvel és felszínre törő vággyal. Kapcsolatuk azonban, ha nem is teljesen a négy fal közé zárva, de mindenképpen illedelmesen elhallgatva marad, talán azért is, mert túl sok olyan kérdést vet fel Elio-ban, amire nem tud válaszolni.
A Szólíts a neveden egy fortyogó szerelmi történet, amiben a szerelmesek annyira egymásba habarodnak, hogy saját identitásuk szinte megszűnik, csak a másik gondolatainak kiterjesztéseként tudják értelmezni magukat. Élénk, lebilincselő és fájdalmas könyv, melynek filmváltozata (szerencsére) hűen visszaadta a könyv hangulatát. Aciman egy másik könyvében (Találj rám!) folytatja Elio-Oliver történetét, amin érezhető, hogy az olvasók/nézők nyomására készítette el: a folytatásból az első könyv egyedisége és hitelesen ábrázolt szenvedélyessége csak nyomokban található meg.
André Aciman: Szólíts a neveden
Ken Follett A katedrális című könyvével már bemutatta, milyen jól ír meg történelmi témákat, ábrázol teljesen hitelesen egy több évszázaddal korábbi érát és alkot hozzá egy érdekes, több szálon futó cselekmény. Az Évszázad-trilógiában csak száz évet kellett visszalépnie az időben, az első rész, A titánok bukása az első világháború végéig, a második kötet, A megfagyott világ, a második világháború végéig követi a történelem alakulását, míg a trilógia záró darabja, Az örökkévalóság küszöbén a hidegháborús időszakban játszódik. Follett nagy ívű, több ezer oldalas regénye több kontinensen játszódik, több család több generációjának történetét bemutatva, ez pedig már önmagában is elismerésre méltó teljesítmény.
Bár ennél szerteágazóbb történetet csak keveset olvastam, Follett stílusának köszönhetően mégis könnyedén nyomon követhetőek az események, melyek nem veszítenek sodrásukból, kivéve talán a harmadik résznél, ami lehet, azért fáradt el picit, mert szubjektív véleményem szerint az is játszódik a legkevésbé izgalmas korszakban, nem mellesleg pedig a harmadik kötetre már Follett jól bejáratott fordulatait is kiismerhette az olvasó. Azoknak, akik olvasták A katedrálist és annak folytatását, Az idők végezetéig-et, nem lesz akkora meglepetés a könyv, Follett következetesen hozza a rá jellemző történetszövést, konfliktusokat és gyakori szexjeleneteket, ám ezek még nem vonnak le abból a tényből, mennyire olvasmányosan is ír. Az Évszázad-trilógia minden történelem iránt érdeklődő olvasónak kivételesen remek élményt nyújthat.
Ken Follett: Évszázad-trilógia
A svéd és irodalom szavakról a legtöbb ember talán a skandináv krimire asszociálna, azonban szerencsére az északi országnak van egy Fredrik Backman nevű írója is, akinek bár leghíresebb regénye az Ember, akit Ovénak hívnak, mi most mégsem ezt ajánljuk, hanem a Mi vagyunk a medvék és az Egymás ellen című könyveit, melyek bár egy sorozatot alkotnak, külön-külön is egészek. Björnstad egy apró és teljesen jelentéktelen svéd város, ahol semmi izgalmas nem történik, leszámítva a hoki meccseket, amik szó szerint életben tartják a falut. Az utolsó lakosig mindenkinek megvan a véleménye a sportról, lelkes szurkolók, hiszen ez jelent számukra mindent, ebből merítenek bátorságot, reményt, ez az állandó beszédtémájuk, és ez az első dolog, ami felkeléskor az eszükbe jut. A hoki a múlt, a jelen és a jövő. Csakhogy a labdajátékokban mindig két csapat játszik egymás ellen, a versenyzés pedig ellentéteket, olykor ellenségeket szül.
Bár a többkötetes történeteknél a folytatás gyakran nem üti meg az első rész színvonalát, itt erről szó sincs. Backman esendő, szerethető karakterei olyanok, mint mi, van bennük jó és rossz tulajdonságból is bőven. Ami pedig igazán letehetetlenné teszi a szerző könyveit, az a kegyes jóindulata, amivel elnézi szereplőinek kisebb-nagyobb botlásait, melyek után végül a rátalálnak a helyes ösvényre.
Fredrik Backman: Mi vagyunk a medvék/Egymás ellen
Kevés téma van, ami a 21. században még tabunak számít az irodalomban, ahogy olyan topikból is kevés van, amiről még nem írtak volna regényt. Még szerencse, hogy van nekünk egy Lionel Shriverünk, akinek könyvei mindig egy nagyon markáns, könnyen ellentéteket szító témát jár körbe, legyen szó egy haldokló nő haldokló házasságáról (Ennyit erről), vagy egy édesanyáról, aki mindig is ódzkodott, szinte undorodott fiától, akiről később kiderült, véreskezű gyilkos. A Beszélnünk kell Kevinről egy édesanya levele férjének, melyben fiukról, Kevinről ír, aki az egyik nap az iskolában több osztálytársát is megölte, nyílvesszővel. A regény rendkívül merész, egyrészt azért, mert mer az amerikai iskolai lövöldözésekről írni (még ha itt éppen nem is gépfegyverrel, hanem nyílvesszővel gyilkolnak), másrészt egy olyan anya vallomását írja le, aki nem szerette a saját fiát.
És bármennyire is szeretnénk érzelmileg eltávolodni az asszonytól, mondván, mégis, milyen anya az, aki nem szereti a saját gyerekét, oldalról-oldalra sokkal közelebb érezzük magunkhoz, és döbbenünk rá, milyen rejtélyes, már-már félelmetes vállalkozás a gyermeknevelés, hiszen sosem tudni, kivé-mivé válik szeretett utódunk. Shriver könyvén érződik, hogy egy rendkívül intelligens nő vetette papírra a sorokat, egy olyan személy, akivel ha személyesen találkoznánk, egészen biztosan órákig tudnánk beszélgetni a legkülönbözőbb témákról, aztán feltöltődve, energikusan távoznánk, azzal a boldogító tudattal, mennyit fejlődtünk, épültünk néhány óra alatt.
Lionel Shriver: Beszélnünk kell Kevinről
Sokak számára izgalmas betekintést nyerni, hogyan él a felső tízezer, azok az emberek, akik mindennap másik luxusautóval közlekednek, és évente többször felfrissülnek egy egzotikus szigeten. Az azonban talán nem akkora meglepetés, hogy a külszín csillogása sokszor romlott belsőt takar. Edward St. Aubyn maga is az angol elit tagja, drog- és alkoholfüggő volt, akinek az életében egymást követik a zaklatott fejezetek, melyeket többnyire mind az apjának köszönhet. St. Aubyn alteregója, Patrick Melrose egy végtelenül keserű és cinikus alak, aki az imént említett tulajdonságaival vértezi fel magát, hogy elviselhetőbbé tegye elviselhetetlen életét.
Történetét öt kisregényben írta meg St. Aubyn, melyek együtt és külön-külön is letehetetlen olvasmány azok számára, akik imádják a pörgős, odaszúrós párbeszédeket, az intelligens emberek szofisztikált vircsaftját. Patrick Melrose története nemcsak a felső tízezer erjedt életét írja le, egyben egy lélektani regény is, melyben Melrose rossz eszközökkel igyekszik elnyomni a gyerekkori traumáit, miközben közömbösen figyeli, hogyan vall ő is kudarcot férjként és apaként.
Edward St. Aubyn: Patrick Melrose
Rudolf Hoess egy teljesen hétköznapi német kisgyerek, leginkább szigorú és bigottan vallásos apja különbözteti meg társaitól. Félve a szülői szigortól megpróbál kitűnő tanuló lenni, felnőve pedig hasonló szorgalom jellemzi. Így amikor azt a feladatot kapja, hogy a második világháború zavaros időszakában ki kell találnia, hogy lehet a leghatékonyabban (értsd: gyorsan és olcsón) a lehető legtöbb zsidót megölni, mindenféle gondolkodás és aggodalmaskodás nélkül azon van, hogy megoldja a feladatot. Első lépésként a teherautók utasterébe zárják a zsidókat, és bevezetik hozzájuk az autó kipufogófüstjét, de ez az eljárás túl hosszadalmas, ráadásul viszonylag kevés zsidót tudnak egy kamion csomagterébe terelni. A megoldás, a végső megoldás köztudott: Rudolf Hoess lett az auschwitzi koncentrációs tábor parancsnoka. (Bár a férfi valóban létezett, a könyvben ismertetett életrajza fiktív.)
Merle precízen és félelmetesen tárgyilagosan írja le annak az embernek a szakmai előmenetelét, aki több százezer (ha nem millió) ember életét oltotta ki. A regény nagyon komoly erkölcsi kérdéseket vet fel, például azt, mi a különbség az utasításkövetés és az embertelen tömeggyilkolás között.
Robert Merle: Mesterségem a halál
Van egy olyan nézet, hogy a legkeményebb diktatúrák temérdek örökzöld műalkotást ihlettek meg. Peter Pomerantsev, orosz emigráns szülők gyermekeként Londonban született, szép karriert épített fel magának tévés producerként, amikor egyszer megfogant benne a gondolat: visszatér szülei hazájába, és ott folytatja a munkáját. Ami oroszhonban fogadja, az egyszerre groteszk, hihetetlen, és ha kellő távolságból nézzük, talán még vicces is. Pomerantsev napjaink Oroszországának kendőzetlen valóságát írja le, azt, amiről egy kívülálló vajmi keveset tudhat, hiszen az, amit a kormány (és az általuk irányított médiumok) kommunikálnak, köszönő viszonyban sincsenek a valóságban.
Pomerantsev könyve több rendhagyó jelenségét is leírja az orosz társadalom működésének, de egy néhány évvel ezelőtt öngyilkosságot elkövetett fiatal orosz modell történetének is utánajár. Ahogy a címe is mutatja, Semmi sem igaz, minden lehetséges akár egy burleszkkönyvnek is beillene, csakhogy amit a lapokon olvashatunk, az maga a rideg valóság.
Peter Pomerantsev: Semmi sem igaz, minden lehetséges
Maradjunk még egy könyv erejéig Oroszországban. Dmitry Glukhovsky könyve Moszkvában játszódik, amire a történet főhőse, Ilja hét év letöltött börtönbüntetés után újfent rácsodálkozik. Az utcán sétálva meglátja azt a rendőr századost, aki miatt igazságtalanul börtönbe került. Ilja meg akarja leckéztetni őt, ám véletlen találkozásuk sokkal hevesebbre sikerül, mint akarta, melynek végén megöli az egyenruhást. Ekkor Ilja meglepő dolgot tesz: elveszi a halott férfi mobiltelefonját. Kezdetben szinte teljesen tudatlanul válaszol a férfi üzeneteire, miközben egyre többet tud meg az életéről, aztán már szándékosan folytatja tovább a játékot, magát a halott férfinak kiadva próbálja leplezni, hogy elkövetett egy gyilkosságot.
Ahogy az író a funzine.hu-nak nyilatkozta: „Ma a kommunikáció nagy része írásban történik. A flörtöléstől a szakításig, a vallomásoktól a hazugságokig, a békekötéstől az árulásig mindent a telefonunkon írunk meg. Szinte mindentudóvá tesz minket ez a készülék, nélkülük kevesebbnek érezzük magunkat. Ha elveszed valaki mobilját, azzá az emberré válhatsz, akié a telefon volt.” – nyilatkozta a szerző a könyvről, ami nemcsak egy nagyon éles és szórakoztató társadalomkritika, de egyben egy izgalmas és fordulatos regény is.
Dmitry Glukhovsky: Text
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.
Utazás a lélek mélyére, kizárólag a legbátrabb olvasóknak!
Magyarországon ritkán tapasztalható nagyszerű összefogás a kultúráért.
A francia Harry Potter szériája magyarul is teljes.
Népírtás, apartheid, rabszolgasors, kőkemény témák, kultikus regények.
Ma ünnepel a modern horror brit fenegyereke, aki óriási hatást gyakorolt a popkultúrára.
A vén mufurc, a rendmániás fociedző(nő) meg az őrült nagyi (és a többiek)
Izgalmas életpályák, eltitkolt személyazonosságok, kalandos pályafutások.
