- Kovács Krisztián
- 2020. szeptember 7. | Becsült olvasási idő: 7,5 perc
Az irodalomra is vonatkoztatható a világhírű filmkritikus Roger Ebert mondása, aki szerint a jó kritika minden esetben „relatív, és nem abszolút”. Ennek mentén nagyon nehéz lenne egy-egy konkrét regényt meghatározni, és azt mondani, hogy ez a művészet csúcsa, hiszen a minőség nem mérhető eladott példányszámokban. Valaha Harriet Beecher Stowe Tamás bátya kunyhója című művét tekintették a legnagyobb amerikai műnek, ám ez a kitüntetés olyan, mint egy vándorserleg, gyakorlatilag évtizedenként más regényt jelölnek meg az abszolút amerikai eposznak.
John William De Forest 1868-as esszéjében használta először a GAN, a Great American Novel, az a Nagy Amerikai Regény fogalmát, melyet aztán 1880-ban Henry James író tökéletesített tovább, melynek célja egy adott időpontban összefoglalni, megragadni, és hitelesen elmesélni az amerikai társadalom valóságát. Persze a téma minden korszakban változik, éppen ezért az elmúlt százötven évben rengeteg kiváló szerző regényét illették a kifejezéssel, mely így persze továbbra is csupán egy elméleti fokmérő maradt, ugyanakkor érdemes feleleveníteni 10 regényt, mely korábban megkapa a GAN-címkét.
Vajon melyik a Nagy Amerikai Regény?
Melville-nél nincs szó kísérleti prózáról, gyakorlatilag ifjúsági regényként vezeti fel nekünk a sztorit, hogy aztán a történetszálat a csúcspont környékén elvágva bálnavadászati szakkönyvbe forduljunk át, a végére pedig szenvtelenül odabiggyeszti a sokáig várt katartikus finálét. Mindazonáltal Melville olyan szűk közönséget célzott meg a témaválasztással, melyben valóban csak kevesek rendelkeznek kézzelfogható ismeretekkel, éppen ezért a regény inkább addig működik valódi regényként, míg a cselekmény előrehalad, amikor aztán megtorpan, és átadja helyét az ismeretterjesztésnek, az egész mű különös ritmussal bicsaklik meg, de így is kultikus, és lenyűgöző erejű marad. Hihetetlenül érzékletes és gyönyörű leírásokkal teli mű, a finálé után az érzékeny gyomrú olvasó könnyedén tengeribeteg lehet orrában az óceán sós illatával.
Herman Melville: Moby Dick
Ernest Hemingway szerint a teljes XX. századi amerikai próza visszavezethető Mark Twain 1884-es regényéig, mely egyébként a nyolc évvel korábbi világhírű mű, a Tom Sawyer kalandjai folytatása. Bár a kritikusok körében korántsem volt akkora sikere, mint előzményének (Hemingway pl. kifejezetten nem szerette a regény fináléját), abban a legtöbben egyetértenek, hogy ez a mű, mind hangvételét, stílusát és témáit tekintve átlökte az amerikai irodalmat a következő évszázadba. Twaint egy Mississippin tett utazás inspirálta a mű megírására, mely egyébként a kezdeti tervek szerint Finn felnőttéveibe kalauzolt volna el, de az író végül elállt ettől a szándékától. Bár a regény egyfajta monolit a világirodalomban, kétségtelen, hogy felnőtt fejjel olvasva Huckleberry Finn jópofa csínytevésein túl jóval hangsúlyosabbak a korabeli társadalmi motívumok, mint pl. a rasszizmus ábrázolása, melyek miatt a regény talán nem öregedett túl elegánsan.
Mark Twain: Huckleberry Finn kalandjai
Kritikusai és pályatársai szerint az elveszett nemzedék jeles tagja pályafutása során egyetlen, igazi és értékes regényt írt, mely azonban a XX. századi amerikai irodalom egyik legjelentősebb, és legérzékenyebb műve is, és melynek témája, a felszínes, üres és lelketlen, ám mégis csillogása miatt vonzó világ ábrázolásával, és kitűnő szereplőivel, rejtélyes főhősével igazi kuriózum. Örökérvényű témájának hála A nagy Gatsby tulajdonképpen bármelyik korban, akár napjainkban is játszódhatna, olyan tűpontos képet fest az arisztokrácia kicsinyes belső harcairól, és a külvilág felé mutatott álságos képmutatásáról. Nem hiába, az 1925-ös megjelenése óta a regény számtalan filmadaptációt kapott, a főhős bőrébe olyan Oscar-díjas kiválóságok bújtak, mint Robert Redford, vagy Leonardo DiCaprio, de a Fitzgerald műve színpadra is állt a Broadway-n.
F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby
Ismét egy regény az amerikai délről a gazdasági világválság sújtotta ország kegyetlen kórképével. Steinbeck többek közt e művéért nyerte el később az irodalmi Nobel-díjat, holott furcsa szerkezetű és szerkesztésű darab, egyetlen nagy hömpölygő történetfolyam konkrét főszereplő nélkül, mely mégis egyszerűen mellbe vág keserű, de tűpontos képeivel, és egy olyan időszakot fest meg, melyért hálásak lehetünk, hogy nem kellett átélnünk. Szókimondó regény, melyben a szerző egyértelműen a farmerek mellett foglal állást, és emiatt számtalan támadás is érte a fejlődést szolgálni igyekvő tőkés réteg részéről, Steinbeck azonban vállalta a vádakat, mert, ahogy az Érik a gyümölcs is rámutat, az Egyesült Államokat éppen azok az emberek építették a két kezükkel, akiket a gazdasági válság hatása az éhhalál szélére sodort.
John Steinbeck: Érik a gyümölcs
Faulknert jóval többen olvasták a Nobel-díja, és a halála után, mint életében, nem hiába szegődött el ő maga is Hollywoodba forgatókönyvírónak, ugyanakkor az sem véletlen, hogy ő volt Gabriel García Márquez legnagyobb kedvence is. 1936-os regény talán nem a leghíresebb (arra a címre A hang és a téboly pályázik), de kétségkívül olyan rendkívüli felemelkedés és bukás történet, melyet sokan emlegetnek a nagy amerikai regényként. Nagyívű, fájdalmas, ugyanakkor kirobbanó szenvedéllyel teli családtörténet ez egy ültetvényről, és az ott élők életének viszontagságairól. A főszereplő, Thomas Sutpen világformáló akarata egy rendkívül rétegzett, ugyanakkor borzalmasan sűrű regényben összpontosul, melynek olykor még cselekménye is követhetetlenné válik Faulkner hömpölygő mondatai közt, így megemészteni se egyszerű, de megéri a fáradtságot.
William Faulkner: Fiam, Absolon!
Egy olyan legendás erejű műről beszélünk, melynek elsöprő hatásáról nehéz bármit is mondani, amit nem mondtak el számtalanszor korábban. A Zabhegyező a háború utáni amerikai nemzedék Bibliája lett, melyben minden fiatal megtalált egy darabot saját magából, és melyet úgy átkozott sokáig az irodalmi közeg, és a társadalmi közbeszéd, hogy mindeközben tucatjával fogyott a boltok polcairól. Manapság 65 millió eladott darabnál tart, és Magyarországon is a legtöbb háztartás alighanem rendelkezik egy-egy példánnyal belőle. A Zabhegyező iszonyatos sikere volt végül az, ami arra késztette Salingert, hogy örökre elbújjon a világ elől, és az 50-es évek közepétől, 2010-es haláláig alig 1-2 fotó látott napvilágot róla, 1965 után egyetlen írását sem adta ki a kezéből, 1980-tól pedig már interjút sem volt hajlandó vállalni. Tipikus példája ez annak, mikor a mű túl nő alkotóján.
J. D. Salinger: Zabhegyező
A 2016-ban elhunyt Harper Lee a „Salinger-szindróma áldozata”, aki a Zabhegyező írójához hasonlóan első regénye megjelenése után ugyan nem vonult el a világ elől, ám elutasított beszéd-, és interjúfelkéréseket, és egészen a halála előtti évig nem is publikált újra. A Ne bántsátok a feketerigót! című regénye így is elnyerte a Pulitzer-díjat, a számos önéletrajzi epizódot tartalmazó mű egy fiatal fekete fiú elleni per története, de a felszín alatt valójában tökéletes és korhű lenyomata a század közepén az amerikai délen uralkodó erőszak és faji megkülönböztetés látszólag sosem csituló hullámának, kettősségét pedig az adja, hogy témájával tökéletesen szembemenve egészen humoros és bensőséges stílusban íródott. 2006-ban egy brit szavazáson még a Bibliát is megelőzte azon könyvek listáján, melyet mindenkinek el kellene olvasnia, hogy okuljon belőle az ember természetéről.
Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!
Pynchon fő műve, az 1973-as Súlyszivárvány megjelenésének évében elhozta a Nemzeti Könyvdíjat, sűrű és lírai prózája, több száz szereplőt mozgató rendkívül összetett szövege és cselekménye, gyakorlatilag a posztmodern ifjúkorának összefoglaló tanulmánya, egy regény, melyben az ellentmondásos kettősség tudatos narratíva, és melyben tudományos témák egész garmadáját tekinthetjük át meglepő szakmaisággal a pszichológiától kezdve az összeesküvés-elméleteken át a ballisztikáig. Nem találkozhatunk konzisztens módon felépített cselekménnyel, a regény nem is annyira regény, mind inkább irodalmi szöveg, tele hajmeresztő ötletekkel, látszólag tökéletesen oda nem illő momentumokkal és karakterekkel, több oldalt kitevő tudományos és spirituális fejtegetésekkel, mindez nyakon öntve egy jó adag hidegháborús paranoiával.
Thomas Pynchon: Súlyszivárvány
McCarthy a tavaly elhunyt rettegett irodalomkritikus, Harold Bloom szerint a (most már csak) három legnagyobb élő amerikai író egyike Thomas Pynchon és Don DeLillo mellett, aki legalább olyan hiteles és elszánt krónikása az amerikai dél poros, és borús világának, mint amilyen William Faulkner volt. McCarthy központozás nélküli gyönyörű és súlyos képekkel operáló szövegeinek csúcsalkotása egyben az életmű koronája is, ez a Véres délkörök című 1985-ös opusz, mely végleg meghozta írója számára a széleskörű elismerést. Pedig McCarthy műve korántsem könnyen fogyasztható darab, a nincstelen vándor története az 1840-es évek amerikai és mexikói határterületén erőszakban tocsogó, nyomasztó regény, mégis mentes mindennemű öncélúságtól, és képes ismét ráirányítani a figyelmet az ember céltalanul agresszív természetére.
Cormac McCarthy: Véres délkörök, avagy vörös alkony a nyugati égen
A 2001-ben szintén Nemzeti Könyvdíjat nyert Franzen már a magyar olvasók számára sem lehet ismeretlen név, hiszen az utóbbi néhány évben művei nagy része idehaza is megjelent. A néhány éve a Nemzetközi Könyvfesztiválon Budapesten is megjelent író szerint az írás pusztán drog, ami őt képes a felszínen tartani, a boldogság pedig nem lehet a dráma forrása, ezért aztán sokszor vádolták azzal, hogy művei túlságosan is pesszimista hangnemben íródtak. Franzen furcsa fickónak tűnik, egy embernek, aki túl sok dühöt érzett életében, és aki csalódott az emberekben azok gyarló hazugságai miatt. Mindez a mentalitás regényeiből is visszaköszön, és sok kritikus gondolja úgy, hogy Franzen gyakorlatilag a tudtán kívül megírta a Nagy Amerikai Regényt, a 2001-es Javításokkal, mely alig másfél héttel szeptember 11 előtt jelent meg, ám összefoglalta a terrortámadásokat követő Amerika lélektanát.
Jonathan Franzen: Javítások
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.
A francia Harry Potter szériája magyarul is teljes.
Népírtás, apartheid, rabszolgasors, kőkemény témák, kultikus regények.
Ma ünnepel a modern horror brit fenegyereke, aki óriási hatást gyakorolt a popkultúrára.
A vén mufurc, a rendmániás fociedző(nő) meg az őrült nagyi (és a többiek)
Izgalmas életpályák, eltitkolt személyazonosságok, kalandos pályafutások.
