- Kovács Krisztián
- 2021. május 21. | Becsült olvasási idő: 8,5 perc
Az irodalmi Nobel-díj körül időről-időre fellángoló botrányok miatt sokan egyre kevésbé értékelik művészeti fokmérőként, ugyanakkor az tény, hogy ennél rangosabb irodalmi kitüntetés ma sem létezik. Fogtuk hát magunkat, és összegyűjtöttünk egy igencsak tetemes listát az általunk leginkább kedvelt Nobel-díjas írók tollából született regényekből, arra az esetre, ha kifejezetten az irodalomtörténet mentén született műveket vennétek a kezetekbe. Figyelem! Hosszú cikk következik, de megéri végigolvasni, különösen, ha még nincs olvasmányotok a hétvégére!
15 emlékezetes regény 15 irodalmi Nobel-díjas szerző tollából
Bár Bellow 1976-os díjazását leginkább a Humboldt adománya című művére adott válaszként szokás értelmezni, ő maga lényegében minden művében ugyanazt a problémát járta körül: a bizonyos mértékig kívülálló, és a társadalomba beilleszkedni képtelen kisember problémáját, és a Sammler bolygója ennek mintegy esszenciájaként is értékelhető, melyet ugyan kevesebbet emlegetnek, mint a Herzog, vagy a Henderson, az esőkirály című regényeit, pedig minőségét tekintve nem marad el mögöttük. Szatirikus, mély és filozofikus, ugyanakkor kissé kesernyés, ahogy főszereplője kapaszkodót keres a mindennapokban, vagy épp a számára teljesen idegenként működő szeretteiben. Bellow az egyetlen amerikai szerző, aki háromszor nyerte el a Nemzeti Könyvdíjat, egyik ízben épp a Sammler bolygója vitte haza a kitüntetést még az irodalmi Nobel-díj előtt.
Saul Bellow: Sammler bolygója
Guatemala egyetlen irodalmi Nobel-díjasát a stockholmi díjátadó után nemzeti hősként ünnepelték odahaza, és volt is mit ünnepelni. Asturias leghíresebb műve ugyanis nem csupán az egyik első, klasszikus értelemben vett diktátorregény, de már jóval azelőtt eljátszadozott a mágikus realizmus gondolatával és formájával, mielőtt az önálló műfajjá vált volna olyan legendák közreműködésében, mint Carlos Fuentes, Julio Cortazár, vagy Gabriel García Márquez. Ráadásul a mű a ki nem mondott nevek, és be nem mutatott arcok miatt egyfajta globálisan értelmezhető mondanivalót épített fel, ami miatt egységesen minden totalitárius diktatúra megfelelőjeként képes működni, és nem felejthetjük el azt sem, hogy Asturias díjazása első ízben irányította rá a figyelmet a dél- és közép-amerikai irodalmi életre.
Miguel Angel Asturias: Elnök úr
A részben önéletrajzi ihletésű, nagyszabású családregény Steinbeck kétségkívül egyik legjobbja, talán rajta kívül senki nem interpretálta ennyire kiválóan a Bibliai Káin és Ábel történetét egy közel hatvan évet felölelő monumentális történetbe. Egyértelműen a családregény, mint irodalmi műfaj csúcsalkotása, a realizmus egyik legfontosabb regénye, melyben ugyanúgy szerepet kap a politika, a pszichológia, mint a történelem. Bár Steinbeck megítélése életében meglehetősen kettős volt – egyesek zseninek, mások középszerű írónak tartották – manapság legtöbb regénye kötelező olvasmány az amerikai középiskolákban, művészetéért meg is kapta az irodalmi Nobel-díjat 1962-ben. Az Édentől keletre, akárcsak az Érik a gyümölcs, teljes karrierjének egyfajta esszenciája, mely humorával, bölcsességével, emberségével ugyanúgy megnevettet, ahogy el is szomorít.
John Steinbeck: Édentől keletre
A 2008-ban elhunyt Nobel-díjas orosz írót 1973-as A GULAG szigetvilág című nagyregénye miatt megfosztották szovjet állampolgárságától, és a Legfelsőbb Tanács kiutasította az országból, művét pedig gyakorlatilag minden szovjet tagállamban, köztük Magyarországon is börtönbüntetés terhe mellett betiltották. Az önéletrajzi ihletettségű, a sztálini munkatáborok mindennapjairól mesélő, olykor rendkívül tényszerű, máskor igen személyes hangvételű mű nem szerkezete, még csak nem is iszonyú terjedelme miatt embert próbáló feladat, sokkal inkább témájának, és naturális leírásainak köszönhetően. Szolzsenyicin elbeszélésében feltárulnak a szovjet diktatúra legbelső bűnei kisemberek tragédiáin keresztül, a folyamatok, melyek során a propaganda olykor évtizedekkel vetette vissza a művészeteket, a kultúrát és a szociális fejlődés lehetőségét.
Alexandr Szolzsenyicin: A GULAG-szigetvilág
A joruba származású, de angol nyelven alkotó író igazi szupersztárnak számít hazájában, Nigériában, ráadásul nem csupán regényíróként, de drámaíróként is közismert. Soyinka a nigériai politikai rendszerek elkötelezett kritikusa, de hosszú pályafutás során tulajdonképpen bármely afrikai diktatórikus rezsim ellen felemelte a szavát, és ez az attitűd hatja át műveit is. A sokak által főműveként emlegetett 1981-es Aké-ban gyermekkorának állít emléket, ám ennél jóval átfogóbb tablót nyújt át szülőföldjéről, annak viszonyairól, hiedelemvilágáról, miközben saját útkeresését is kiválóan összefoglalja. Érzékletes írásmódja, és méregerős képei miatt is lehetett az első fekete-afrikai író, aki elnyerte az irodalmi Nobel-díjat munkásságáért 1986-ban.
Wole Soyinka: Aké
A kritikusok egyértelműen a Búcsú a fegyverektől, valamint Az öreg halász és a tenger mellett teszik le a voksukat, amennyiben az irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett Hemingway kerül szóba, ám alapvetően talán legnépszerűbb regénye mégis az 1940-es Akiért a harang szól, melyben az amerikai író a spanyol polgárháborúban szerzett tapasztalatait öntötte formába, ahogy szokta, egy tragikus és magávalragadó szerelmi történetbe ágyazva. A Kubában és Key Westen írt háborús regény első kiadásának 75 ezer példánya pár nap alatt elkelt, aztán a következő fél évben további félmillió darabot adtak el belőle, és Pulitzer-díjra is jelölték, sőt, a bizottság nyertesnek hozta ki 1941-ben Hemingway regényét, ám végül az egyik tag felülbírálta a döntést, és inkább abban az évben nem osztották ki az elismerést.
Ernest Hemingway: Akiért a harang szól
Immáron a második afrikai születésű Nobel-díjas író a listán, a 2014-ben elhunyt Nadine Gordimer hazájában politikai aktivistaként legalább annyira ismert volt, mint íróként, és ahogy az 1991-es Nobel-díj átadáskor az Akadémia is megindokolta, briliáns stílusával, éles kritikáját írta meg az országában évtizedek óta napirenden lévő faji kérdéseket. A July népe 1981-ben jelent meg, egy olykor bizarr gondolatkísérlet ez, melyben az írónő felvázolja, mi történne az apartheid rendszer alatt egy polgárháborúba torkolló erőszakos rendszerváltás esetén, mit tennének a fehérek, akik ugyanúgy magukénak érzik Dél-Afrikát, mint azok a feketék, akik felett „uralkodtak”. Sajátos nézőpontú, egészen nyugtalanító regény, igazi mestermunka.
Nadine Gordimer: July népe
Az 1980-as évek egyértelműen kedveztek a már akkor is a legolvasottabb dél-amerikai származású írónak számító Márqueznek, ám az önmagát egész életében újságírónak valló szerző itt ért egyértelműen a szakma csúcsára, hiszen munkássága elismeréseként 1982-ben irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki. Bár a Száz év magány kétségkívül híresebb, de manapság ezt a regényét is legalább annyiszor emlegetik, nem véletlenül. Márquez a tőle megszokott gyönyörű nyelvezettel tárja elénk saját nagyszülei fikcióba bújtatott egyszerű és varázslatosan gyönyörű, máskor valósággal megrázó szerelmét. Jólesően melankolikus történet, egy letűnt kor krónikája három ember furcsa és szoros szerelmi háromszögén keresztül, ami szépen, lassan rágja be magát az emberi bőre alá, hogy aztán vele is maradjon.
Gabriel Gárcia Márquez: Szerelem a kolera idején
Saramago a portugál és a világirodalom egyik vitathatatlan nagysága. Az immáron tizenegy éve eltávozott, irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett szerző művészete egészen zseniális ötvözetét nyújtotta a Márquez nevével fémjelzett mágikus realizmus, és a posztmodern irányzatok hatásainak, melyből egyik leghíresebb regénye, a Hollywoodban is megfilmesített 1995-ös születésű Vakság is született. Saramago sokak szerint éppen e művének köszönheti a Nobel-díjat, hiszen lenyűgöző módon mutatja be az ember visszalépését a legalantasabb ösztöneihez, ehhez pedig egy rejtélyes kórt használ katalizátornak, mely sorra megvakítja az átlagpolgárokat, akik a káosz közepette véglegesen kivetkőznek önmagukból. Saramago ráadásul kerüli a posztapokaliptikus zsánerben megszokott kliséket, drámaian gyönyörű nyelvezettel mutatja be a hanyatlás krónikáját.
José Saramago: Vakság
A Nobel-díj bizottság 2010-ben komoly elmaradást pótolt, hiszen a nagy dél-amerikai négyes tagjaiból addigra már elhunyt Julio Cortazár és Jorge Luis Borges is, akik sosem kapták meg az elismerést, hiába jelölték őket, a Svéd Akadémia pedig nem akarta megtenni ugyanezt Mario Vargas Llosa-val. A város és a kutyák Vargas Llosa legelső műve, mely eredetileg 1962-ben látott napvilágot hazájában saját, katonaiskolai önéletrajzi élményein alapszik, felütését tekintve pedig olyan, mint egy átlagos krimi, aztán valami egészen váratlanul erőteljes körképpé válik Peru társadalmának alsóbb rétegeiről. Egy több szálon futó történet, melynek minden sorából érződik a kadétok mindennapjainak szigora és izzadtsága, és ami kíméletlenül szembesíti a társadalmi konvenciókat önmaguk működésképtelenségével.
Mario Vargas Llosa: A város és a kutyák
Hemingway mellett William Faulknert szokás a század első felének legjellegzetesebb amerikai írójaként emlegetni, aki minden létező irodalmi kitüntetést begyűjtött, így a Nemzeti Könyvdíjat, két Pulitzer-díjat, és az irodalmi Nobel-díjat is, holott barátja, Sherwood Anderson unszolására pusztán azért kezdett el írni, hogy az átmeneti pénztelenségén átsegítse önmagát. Bárhogy is történt, végül Faulkner lett az amerikai dél krónikása, aki olyanokat ihletett meg, mint Cormac McCarthy, A hang és a téboly pedig a szerző definitív műve, melyben ugyanazt a történetet négy szemszögből meséli el, fantasztikus ritmusú, szövevényes prózai stílusával, telis-tele jelképekkel. Faulkner, aki a második világháború táján már Hollywood egyik legfoglalkoztatottabb forgatókönyvírója is volt, mesterművét mindössze 33 esztendős korában vetette papírra.
William Faulkner: A hang és a téboly
Egyetlen magyar irodalmi Nobel-díjasunk gyakorlatilag e művének köszönheti a 2002-es stockholmi sikert. A Sorstalanság a nácizmus, az antiszemitizmus, és a magyar szocializmus tapasztalatainak önéletrajzi ihletésű műve, ami egészen szokatlan hangvétellel, merőben más irányba viszi el a történetet, mint amit alapvetően egy a náci haláltáborok mindennapjairól szóló regénytől elvárna a laikus olvasó. Kertész rendkívül nehéz, és súlyos hangulatú műve komor lidércnyomásként ábrázolja a holokauszt borzalmait, miközben egy fiatal zsidó fiú szemszögén át újítja meg a zsidókérdés végső megoldásának narratíváját, és talán azért is hat sokak számára furcsán, mert szakít mindennemű klisével, melyet korábban láthattunk, vagy olvashattunk. Címét, és így központi témáját ugyanakkor meglehetősen metaforikus létfilozófiai kérdésként közelíti meg, ennek köszönhetően pedig még inkább megfoghatatlanná válik az olvasó szeme előtt.
Kertész Imre: Sorstalanság
A regény, melyet még Stephen King is irigyelt a később irodalmi Nobel-díjban részesült angol írótól. A különös, társas robinzonád egy csapat gyerekről szól, akik egy lakatlan szigeten szenvednek hajótörést, felnőttek hiányában pedig ők maguk alakítják ki saját szabályrendszerüket, teret engedve alantas ösztöneiknek. A Legyek Urát nem véletlenül tartják a XX. század egyik legfontosabb regényének, kíméletlen őszinteséggel vall az ember állatias mivoltáról, elvetve a civilizáció, és a társadalmi szabályszerűségek által felépített hatásokat, az élmény és a sokk növeléseképpen pedig egy olyan, általánosságban ártatlanságáról azonosított korosztályt áldoz fel, mint a gyerekek. Olyan pesszimista vízió ez, mely teljes mértékben megbotránkoztatta az irodalmi közéletet, és megmutatta, hogy csupa antihős szerepeltetésétől is képes kiváló lenni egy regény.
William Golding: A legyek ura
A szovjetellenességéről is híres francia író és filozófus az abszurd műfajának vitathatatlanul legnevesebb alakja, aki az abszurd ciklus első darabjában prezentálja a legszemléletesebben, miként is értelmezi választott stílusirányzatát. A Közöny egy halálraítélt végnapjait meséli el, ugyanakkor egészen szokatlan szerkezeti vázat alkalmazva, hiszen a szerző rendkívül hosszadalmas, és látszólag jelentéktelen események leírásán keresztül vázolja fel a főhős alakját, hogy aztán a későbbiekben e momentumok persze értelmet nyerjenek. Különös, de a magyar cím némileg félrevezetően hat, az eredeti, Az idegen írja körbe méltóképpen mi is történik ezen az alig száz oldalon, miként idegenedik el a társadalomtól, és annak elvárásaitól a XX. század mechanizmusainak hatására egy átlagember, miként válik saját léte és kora idegenévé, és milyen közönnyel reagál akár arra is, hogy hamarosan a halálba kísérik majd. Megdöbbentően egyedi mű, melynek hangulata sokszor csak az olvasást követően eszi be magát az ember bőre alá.
Albert Camus: Közöny
Minden idők talán legnagyobb német regényírója sokak szerint már túl volt karrierje csúcsán, tarsolyában az irodalmi Nobel-díjjal 1947-ben írta meg utolsó befejezett művét, melyben a klasszikus – és általa is többször használt – ördög-ember paktum egészen nyilvánvaló motívumán át tárja fel a náci Németország működését, egyesek szerint párhuzamba állítva azt Friedrich Nietsche életrajzával. A Faust témájának meglehetősen egyedi feldolgozására rengeteget készült a szerző, az eredménye pedig egy rendkívül nehéz hangulatú, és összetettségű műremek, mely egyértelműen méltó Mann örökségéhez, és sehol sem mutatja egy pályája csúcsát elhagyó művész hanyatlását, sőt. Igazi, pszichológiai nagyregény, még jóval azelőttről, hogy ennek hagyománya kerekedett volna.
Thomas Mann: Doktor Faustus
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.
A francia Harry Potter szériája magyarul is teljes.
Népírtás, apartheid, rabszolgasors, kőkemény témák, kultikus regények.
Ma ünnepel a modern horror brit fenegyereke, aki óriási hatást gyakorolt a popkultúrára.
A vén mufurc, a rendmániás fociedző(nő) meg az őrült nagyi (és a többiek)
Izgalmas életpályák, eltitkolt személyazonosságok, kalandos pályafutások.
