- Kovács Krisztián
- 2021. április 29. | Becsült olvasási idő: 6 perc
Az irodalmi közéletben előfordulnak heccelődések, rivalizálások, esetlegesen féltékenykedések egyes írók közt, ahogy életen át tartó inspiratív barátságok is. Manapság már köztudott, hogy Arthur C. Clarke és Isaac Asimov ahol csak tudta, heccelte a másikat, ahogy legendás William Faulkner és Ernest Hemingway egymás munkássága és stílusa iránti kitartó féltékenysége is, míg mások, pl. J. R. R. Tolkien és C. S. Lewis évtizedekig ápoltak közeli barátságot, és motiválták egymást olyan remekművek megírására, mint A Gyűrűk Ura, vagy a Narnia Krónikái.
Talán nem is gondolnánk, de bizony előfordult, hogy egy-egy irodalmi nagyágyú meglehetősen lekicsinylő módon beszélt egy kortársa, elődje, vagy épp egy friss trónkövetelő művéről, miután pedig a filmvilágban mostanság Martin Scorsese és Francis Ford Coppola visel csörtét a Marvel filmuniverzummal szemben, úgy gondoltuk, érdekes megvizsgálnunk, vajon az irodalom terepén milyen összetűzések fordultak elő az elmúlt 150 évben, és rövid kutatásunk igen érdekes végeredménnyel zárult. Íme tehát 9 regény, mely világhírű íróknál verte ki a biztosítékot.
Capote az Álom luxuskivitelben, és az egyik legfontosabb bűnügyi tényirodalmi mű, a Hidegvérrel szerzője nem egyszer kritizálta a teljes beat nemzedéket pályafutása során, mert az irodalmi kifejezés elkorcsosulását látta bennük. Különös ellenszenvvel viseltetett a beat keresztapja, az idén már 52 éve elhunyt Jack Kerouac iránt, akiről és a mozgalomról egyszer azt nyilatkozta: „Ezeknek a fickóknak nincs mondanivalójuk, és tulajdonképpen írni sem tudnak. Még Kerouac sem. Amit ő csinál az nem írás. Az gépelés.”
Az egyik legnagyobb amerikai regényíró, akinek Huckleberry Finn kalandjai című művéről Hemingway azt mondta, az ő egész nemzedéke abból a regényből gyökerezik, ritkán szólalt meg kritikusan, de ha igen, nem fukarkodott a jelzőkkel: „Úgy érzem, nincs jogom kritizálni a könyveket, éppen ezért csak akkor teszem meg, ha valóban szenvedélyesen gyűlölöm őket. Jane Austen könyvei valósággal megrontanak engem. Akárhányszor olvasom, állon tudnám vágni saját magam közben.”
A XX. századi modern irodalom, és a még kibontakozás előtt álló századeleji feminista mozgalmak egyik, tragikus sorsú vezéralakja állítása szerint nem tudta komolyan venni Joyce világhírű remekét. Ahogy fogalmazott: „Mintha egy pattanásos, karcsú egyetemista akarna bizonyítani vele. De tekintve, hogy Joyce már negyven éves, ez elég valószerűtlen.” Woolf 35 éven át dolgozott kritikuskét a Times Literary Supplement című lapnak, éles hangú észrevételeivel pedig valóban senkit sem kímélt.
Wallace leghíresebb, nemrég magyarul is megjelent regényét, a Végtelen tréfát mi is besoroltuk az egyik legnagyobb kihívást jelentő, hardcore olvasmányélmények közé, a magának való, és a hírnevet nehezen viselő író pedig Ellis regényével boldogult nehezen. „Szégyentelenül közönséges, az ábrázolt szadizmus pedig végül öncélúvá válik. A jó fikció képes felfedni a világ sötét természetét, ugyanakkor képes megvilágítani az életben és az emberben rejlő lehetőségeket is. Ellis a nyolcvanas évek társadalmi problémáit jól ragadja meg, de semmi többet nem tesz vele.”
Bronté önmagát Austen egyik legnagyobb kritikusának tartotta, számtalanszor tette szóvá, hogy szerinte Austen regényeiből hiányoznak a valódi érzelmek. Az Emma című regény kapcsán állítása szerint ugyanazt érezte, mint minden egyes Austen-regény kapcsán. Ahogy fogalmazott: „Jane Austen kétségkívül értékes ember és személyiség lehetett, műveiből is lerí, hogy energikus és lelkes teremtés, ugyanakkor az írásai meglehetősen hiányosak és érzéketlenek. Sajnálom, ha ez részemről eretnekségnek hangzik, de akkor is így gondolom.”
Az Akiért a harang szól talán nem Hemingway legjobb, de kétségtelenül egyik leghíresebb regénye, amely néhány hónap alatt közel kétmillió példányban talált gazdára. Persze nem mindenki szerint remekmű, a Lolita szerzője, Vladimir Nabokov egy interjúban még a történetét se feltétlenül tudta felidézni, csak annyit mondott: „Olvastam valamikor a negyvenes évek elején. Háború, golyózápor és bikák. Ha jól emlékszem.” Ezzel szemben Nabokov például nagy rajongója volt az Ulyssesnek, és James Joyce munkásságának.
A két éve elhunyt legendás, és rettegett irodalomkritikus önmagát a populáris irodalom legnagyobb ellenségének titulálta, szenvedélyesen kritizálta Stephen Kinget, és többek közt J. K. Rowling munkásságát: „Hogyan kell olvasni a Harry Potter és a bölcsek kövét? Nagyon gyorsan, hogy mielőbb a végére érjünk. Hogy miért olvastam el mégis? Gondoltam, ezzel ráveszem Rowlingot, hogy ő is olvasson jó, és jobb regényeket is” – mondta egy interjúban.
Bishop neve itthon talán nem cseng olyan ismerősen, pedig a költőnő verseiért és novelláiért megkapta a Pulitzer-díjat, és a Nemzeti Könyvdíjat is. A Zabhegyező írójának kortársaként lehetetlen volt, hogy ne legyen véleménye annak másik kisregényéről: „Utáltam azt a Salinger-művet. Hosszú napokba telt, míg átkínlódtam magam rajta, egyszerre csak egy oldalt olvastam, hogy el bírjam viselni minden egyes nevetséges mondatát. Hogy hagyhatják, hogy ezt csinálja? Szörnyű, minden mondat után megjegyzést fűz saját magához.”
Ahogy Harold Bloom szerint minden Shakespeare-ben gyökerezik, addig bizony az angol drámaírónak is megvannak a maga gyűlölködői, ráadásul valaki, aki ugyanúgy a drámaírás nagyságává vált. G. B. Shaw egyszer meglehetősen indulatosan így írt róla: „Miközben olvasom, a türelmetlenségem intenzitása egyre nő, ilyenkor valódi megkönnyebbülés lenne a számomra, ha kiáshatnám a sírját, hogy köveket hajigáljak rá, még akkor is, ha tudom, hogy az imádói képtelenek lennének valaha is felfogni a felháborodásom.”
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.
A francia Harry Potter szériája magyarul is teljes.
Népírtás, apartheid, rabszolgasors, kőkemény témák, kultikus regények.
Ma ünnepel a modern horror brit fenegyereke, aki óriási hatást gyakorolt a popkultúrára.
A vén mufurc, a rendmániás fociedző(nő) meg az őrült nagyi (és a többiek)
Izgalmas életpályák, eltitkolt személyazonosságok, kalandos pályafutások.