Kovács Krisztián
2020. szeptember 15. | Becsült olvasási idő: 7 perc

A bűnügyek koronázatlan királynője – 130 éve született Agatha Christie

Irodalmi ikon, a bűnügyi irodalom úttörője, fáradhatatlan munkabírású szerző, az egykor legazdagabb női író, aki két emblematikus nyomozót adott a krimiirodalom rajongóinak, és akit közel annyian olvastak a világon, mint a Bibliát. Agatha Mary Clarissa Miller, vagy, ahogy a legtöbben ismerik, Agatha Christie munkásságának és alakjának jelentősége gyakorlatilag felbecsülhetetlen, és bár idestova 44 éve nincs köztünk, regényei ma is ugyanolyan népszerűségnek örvendenek, mint életében.

Christie életének döntései, határozott kiállása, magatartása, munkabírása, vagy épp írói módszertana a mai napig számtalan érdekességet rejt, amiből minden olvasó számára világossá válik, miért tűnt az írónő valóban kiapadhatatlan fantáziájúnak, hogyan volt képes több, mint 70 regényt megírni élete során a fáradtság legkisebb jele nélkül, és milyen pontosan, és előrelátóan tervezte meg saját irodalmi hagyatékát. Agatha Christie idén 130 éve látta meg a napvilágot a délnyugat-angliai Torquay városában, így úgy gondoltuk, ennek apropóján hozunk Nektek néhány érdekességet róla.

Agatha Christie

Úgysem vagy rá képes

Christie 1890-ben született a Miller házaspár harmadik gyermekeként, 1902-től pedig anyja egyedül nevelte, miután apját elvitte a tüdőgyulladás, a nővére megházasodott, bátyja pedig elindult világot látni. 1912-ben egy táncesten ismerkedett meg a pilóta Archibald Christie-vel, két évvel később pedig összeházasodtak. Meglehetősen hányatott házasság volt ez, Archibald nem vetette meg nőket, ráadásul az első világháború kitörése után a Királyi Légierő bevetéseire indult, míg Agatha a torquayi kórházban dolgozott ápolónőként, majd vizsgáit letéve egy új gyógyszerlaboratórium kezdte foglalkoztatni.

Miután éveket töltött különböző mérgek társaságában, felötlött benne egy ötlet, mi lenne, ha egy fondorlatos bűncselekményt mérgekkel követnének el, amit aztán egy csavaros logikájú detektív nyomozna ki.

Mikor elmondta az ötletet testvérének, az folyton azzal ugratta, hogy a sztori túlságosan bonyolult, és az egyébként híresen rossz helyesírónak számító Christie úgysem lenne képes megírni. Makacsságára már első regénye is jó példa, hiszen ebből a szópárbajból született végül A titokzatos stylesi eset című első Poirot-regény, melyet először hat különböző kiadó is visszautasított, aztán a Bodley Head vezetője, John Lane mindössze 25 fontért, és a következő 5 regény közlési jogáért megvette, és kiadta a művet. A csekély összeg, és annak ténye, hogy az első években Christie alig-alig keresett pénzt regényeivel, mialatt népszerűsége egyre nőtt Angliában, vezethetett oda, hogy végül soha életében nem tekintett íróként önmagára; ha hivatalos papíron kellett a foglalkozását jelölnie, mindig annyit írt: háztartásbeli.

Munka közben

Egy milliomos író

Christie az elkövetkező években elképesztő munkabírásról tett tanúbizonyságot, a népszerűség növekedésével kiadója egyre szűkebb határidőkhöz kötötte, végül már évente minimum két regényt vártak tőle, egyet nyár elejére, egyet pedig karácsonyra. Christie nem rettent meg, előfordult, hogy a következő Miss Marple, vagy Hercule Poirot-regényt mindössze egyetlen hétvége alatt írta meg, és főleg az 1926-os Az Ackroyd-gyilkosság című regénye után már nem kevés pénz is ütötte a markát a történeteiért. Christie manapság becslések szerint összességében 2 milliárd példányban fogyott világszerte, és ebbe nem számolták bele az antikvár eladásokat, amivel a Biblia és Shakespeare művei után a harmadik legjobban fogyó író a világon.

Összesen 103 nyelvre fordították le, legjobban fogyó regénye pedig – a Tíz kicsi néger – jelenleg több, mint 100 millió darabnál áll.

Nem csoda, hogy a valódi siker beköszöntével egy olyan korban, mikor a nők vagy nem dolgoztak, vagy minimális fizetésért robotoltak, Christie korának egyik leggazdagabb asszonyának számított saját jogán, miután pedig 1930-ban feleségül ment a látens homoszexuális régészhez, Sir Max Mallowanhez érzelmi élete is helyrejött korábbi férje hűtlenségei után. Mallowant és Christie-t sokkal inkább baráti viszony kötötte össze, ami nagy szabadságot biztosított mindkettejüknek a hétköznapi életben, ugyanakkor nagyon szerették egymást és egymás társaságát, emiatt pedig Christie a férfi asszisztenséül szegődött, mikor azt külföldi ásatásokra küldték.

Második férjével

Egy utánozhatatlan íz

Christie műveiben nem csupán a csavaros bűnügy, vagy a nyomozók legendás logikája adja az igazi ínyencséget, hanem többek közt sokszor azok az egzotikus helyszínek is, ahol a történetek játszódnak. 1922-től már első férjével is beutazta a fél világot – a házasság 1926-os végleges megromlásáig – eljutottak az Egyesült Államokba, Dél-Amerikába, Hawaii-ra, és Ázsiába is, majd Mallowan mellett aztán az egzotikus tájak iránti érdeklődését is kiélhette a férfi közel-keleti kiküldetéseikor. Ezen ötletek mentén született többek közt a Gyilkosság Mezopotámiában, a Halál a Níluson, vagy épp a szintén világhírű Gyilkosság az Orient Expresszen. Ez a távoli hangulat egészen új színt hozott nem csupán Christie műveibe, de még a krimi stílusjegyei közé is, hiszen a bűnügyi irodalom addig ragaszkodott saját megszokott sablonjaihoz, az angol és amerikai kis- és nagyvárosok hangulatvilágához.

Persze, ahogy többek közt Sir Arthur Conan Doyle-t, úgy Christie-t is utolérte a hírhedt főszereplőjétől való elidegenedés. Naplójában is megírta, hogy már az 1930-as években eltervezte Poirot halálát, a 60-as évekre pedig már egyenesen gyűlölte őt, és bár nagy volt a kísértés, hogy véget vessen az egoista belga detektív pályafutásának, végül ezt is a maga módján vitte véghez. A második világháború alatt megírta a Függöny: Poirot utolsó esete című regényt, melyben végzett a nyomozóval, lezárva annak életét, aztán a könyvet – és a vele párhuzamosan született Szunnyadó gyilkosságot Miss Marple utolsó esetével – elzárta egy bankszéfbe, hogy majd pályája végén elővehesse, és közreadhassa.

Mikor aztán 84 évesen érezte, hogy már képtelen írni, engedélyt adott a harminc éve fiókban heverő Poirot-kötet megjelenésére 1975-ben.

Saját kötetei közt

Mostoha Amerika

Christie már az 1920-as évek közepétől igazi sztárnak számított hazájában.

Ezt jól jelzi, hogy mikor első férje bejelentette neki, hogy beleszeretett a titkárnőjébe, Christie pedig rejtélyes módon eltűnt, hogy aztán 11 nappal később enyhe amnéziával kerüljön elő, gyakorlatilag az egész ország őt kereste, és még Sir Arthur Conan Doyle-t is felkérték, hogy segítségen megtalálni az egyre duzzadó népszerűségű írónőt.

Christie már a második világháború előtt elkezdett megjelenni az Egyesült Államokban is, ám hiába számított Angliában valódi hírességnek, kötetei a tengerentúlon igen mostoha bánásmódban részesültek. A hard boiled krimik időszakának hajnalán, amikor Dashiell Hammett épp csak megírta a Véres aratást, Raymond Chandler pedig még csak ponyvamagazinokban publikált, Christie műveit cenzúrázva adták közre az amerikai kiadók.

Az ok meglehetősen prózai, az amerikaiak ugyanis szigorú szabályok szerint gondozták a krimiket, melyeknek megvolt a maguk maximális közreadható terjedelme, miután pedig Christie regényei ezt általában meghaladták, így a szerkesztők komplett – a történet szempontjából szerintük elhanyagolható – fejezeteket töröltek belőlük, hogy aztán a kimaradt részek pár oldalas összefoglalóját önhatalmúlag beleírják a fináléba. Ma mindez persze már elképzelhetetlen, de Christie számára nem is ez volt az elsődleges probléma, sokkal inkább az, hogy a második világháborútól az eladásokból származó honoráriumot sem feltétlenül fizették ki neki, ugyanakkor az angol adóhivatal az írónőn könyörtelenül behajtotta a meg sem kapott jutalékai után járó adóterheket.

Társaságban

Sokoldalú zseni

Christie-ről manapság nyilván mindenkinek elsősorban detektívregényei ugranak be, és ez így is van jól, de nem feledkezhetünk meg róla, hogy ő maga emellett számtalan területen igen tehetségesnek bizonyult. Ha szigorúan az irodalomnál maradunk, meg kell említeni, hogy krimijei mellett Mary Westmacott álnéven hat romantikus regényt is írt, inkognitóját pedig közel 20 éven át kitartóan őrizte,

de az ő nevéhez fűződik minden idők leghosszabb időn át színpadon tartott színházi darabja, az Egérfogó, melyet eredetileg 1952-ben mutattak be az Ambassadors Theatre-ben Londonban, és a mai napig töretlenül játsszák.

Amennyiben pedig elvonatkoztatunk az irodalomtól, fontos megemlíteni, hogy Christie többek közt kiváló méregkeverő volt, nem hiába szerepel ez az elkövetési mód több regényében, a Bűbájos gyilkosok című műben szereplő tallium-mérgezést például olyan érzékletesen mutatta be, hogy később egy kisgyerek rejtélyes rosszulléteinek okát ennek segítségével fejtették meg az ápolók. Emellett Christie tehetséges szörfösnek számított, amit Hawaii szigetén sajátított el, egy alkalommal pedig még az MI5, a brit titkosszolgálat is nyomozni kezdett utána, mert 1941-es N vagy M regényében az egyik szereplője nevével utalt arra a Bletchley Parkra, ahol az angolok a németek Enigma kódjának feltörésével fáradoztak.

Christie nem véletlenül számít ma is a világ legolvasottabb krimiírójának, csavaros történetein, meglepő fordulatain, és váratlan megoldásain át kiviláglik az, amit mi, fogyasztók a legjobban szeretünk a bűnügyi irodalomban. Az a macska-egér játszma, ami lehetőséget biztosít az olvasó számára ahhoz, hogy a nyomozóval versengve próbáljon a titok nyitjára bukkanni, amitől az olvasás nem pusztán kikapcsolódás lesz, de valódi, agytekervényeket megdolgoztatót játék.