Szabó Fruzsina
2021. március 26. | Becsült olvasási idő: 6,5 perc

A dolgok sötét oldalától a nihil romantikájáig – Chuck Palahniuk-portré

Zsírleszívásból visszamaradt biohulladékból főzött szappanok, letépett péniszükön át kivérző perverz nagypapák, a szennyesben a kamaszfiúk végbelét megjárt vazelinsíkos répára találó gyanútlan anyukák – morbid kíváncsiság, szadizmus, vagy merész őszinteség róluk írni? Chuck, vagyis teljes nevén Charles Michael Palahniuk, amerikai szatirikus esszé- és regényíró pontosan ezt teszi, amiért egyesek átkozzák, mások istenítik, de ami biztos: műveit olvasva közömbösnek maradni lehetetlen. Ebben a cikkben a kortárs amerikai irodalom e megosztó személyiségére vetünk egy elfogult pillantást.

Provokatív, nihilista, szándékosan sokkoló, erőszakos, munkásosztálybeli – sütik rá munkájára gyakran a kritikusok a bélyeget, rajongói részéről viszont személyi kultusz övezi a Fulladás és A zsigerek szerzőjét, aki egyenesen elutasítja a nihilista jelzőt, és magát romantikusnak aposztrofálja. A ma már óriási népszerűségnek örvendő író, akit a legtöbben a Harcosok klubja kapcsán ismertek meg, nem tartozik azok közé, akiknek minden könnyedén az ölükbe hullott. Valójában amikor a David Fincher által megfilmesített regényével harmincnégy évesen berobban a köztudatba, rendkívül nehéz, sötét évek álltak mögötte.

Chuck Palahniuk-portré

A börtön és az atomerőmű között

Gyermekként nem érti, hogy a faliórákat miért mindig olyan magasra rakják fel, ahol nem látni, mit mutatnak. Rossz látása miatt kilencéves koráig nem tanul meg olvasni, ezért iskolatársai azt terjesztik róla, hogy szellemi fogyatékos. Amikor végre felfedezik tanulási nehézségének okát, hamar fény derül rá, hogy fogékony az írásra. Angoltanára így biztatja a magatartászavarokkal is küzdő fiatal fiút: csináld; végül is jobb, mintha gyújtogatnál. Közben a szülei veszekedésétől hangos otthonukban is nehézségekkel kell találkoznia. Három testvérével a Washington állambeli Burbankben, egy lakókocsiparkban nő fel, amely az író visszaemlékezése alapján egy állami börtön és egy atomerőmű között helyezkedett el.

Apja rendszeresen magával viszi őt és testvéreit, hogy a forgalomból kiállított vasúti szerelvényekben étel után kutassanak, amit az utasok hátrahagytak.

1986-ban az Oregoni egyetemen újságírásból diplomázik, de a rosszul fizető megbízások és a fölé tornyosuló diákhitel miatt pályaelhagyásra kényszerül. A lázadó szellemű anarcho-dadaista Kakofónia társaság tagjaként különféle felforgató akciókban vesz részt, ami a Harcosok klubja Mayhem projektjének alapjául fog szolgálni. A Freightliner Trucks-nál helyezkedik el – szerelő lesz a dízel kamion gyártósoron, majd később munkaideje egy részében kézikönyveket ír. Huszonkettőtől harmincöt éves koráig, tizenhárom éven át dolgozik itt, miközben a sorsa felett érzett elégedetlenség miatt egyre csak nő benne a düh, amit azzal próbál levezetni, hogy bunyókba keveredik.

Chuck Palahniuk-portré

Üss meg olyan erősen, ahogyan csak tudsz!

„A legrosszabb meló, amit csak el lehet képzelni” – jellemzi egy interjú során egykori gyártósori munkáját Palahniuk. Hogy szembenézzen haláltól való félelmével, önkéntes munkát vállal egy hospice-ban: halálos betegeket szállít csoportterápiára egészen az egyik páciens haláláig, akivel közeli barátságot alakított ki. „… az emberek másmilyen, egészen nyers módon nyílnak meg amikor szembenéznek a halállal. A halál közelében ütős, katartikus élményeket szerezhetsz. Az életben határozottan érződik ennek a hiánya” – mondja erről az időszakról. Amikor a terápiás csoport tagjai tévesen őt is haldoklónak nézik, bűntudat gyötri, amiért ő az egészséges „turista” közöttük. Ekkor születik meg Jack karakterének ötlete.

Miután első regényét, a Láthatatlan szörnyeket a kiadók elutasítják sokkoló tartalma miatt, egy még megosztóbb regény megírásába fog, mely legnagyobb meglepetésére elnyeri a kiadó tetszését és 1996-ban a könyvesboltok polcaira kerül. Ez a könyv a Harcosok klubja, melyet húsz további regény, számos novella és esszé megjelenése követ majd.

Hogy mekkora társadalmi hatást produkált Palahniuk első könyve, azt mi sem példázza szívet melengetőbben, mint az a razzia, amikor egy mormon egyházi tornateremben egy rakás egymást püfölő keresztény kamaszt kapcsolt le a rendőrség Utah államban. Melyik író ne vágyna ilyen visszhangra?

Chuck Palahniuk-portré

Találkozás a mentorral

Hangjára Tom Spanbauer írói műhelyében talál rá, aki egy olyan felszabadító közeget hozott létre, amelyben a tagok zavartalanul alkothattak, és a minimalizmus mellett a minél merészebb témaválasztást is ösztönözte. Spanbaueren kívül nagy hatást tesz még rá Albert Camus filozófiája, Joseph Campbell Monomítosza, de feltehetőleg Steinbeck és Hemingway is. Utóbbival a minimalizmuson túl a tudatos legendaépítésben is párhuzam vonható kettejük között, hiszen Palahniuk az olasz frontot és a spanyol polgárháborút is megjárt, bikaviadalokért és a vadászatért rajongó klasszikus íróhoz hasonlóan egyszerre írja és éli is munkáit.

Stílusát a visszafelé haladó elbeszélői technika, valamint a művet repetitíven végigkísérő „lovak”, azaz a szövegkohézió megteremtésére hivatott minták, főszereplők és szimbólumok használata jellemzik,

melyek hátukon viszik az olvasót a történet elejétől a végéig. Ilyen például a Harcosok klubjában újra és újra elhangzó mottó: „Senkinek egy szót se a klubról”.

Chuck Palahniuk-portré

„A bot, a kő az csonttörő, a szavak sosem bántanak…”

Nem mindig tartozott Spanbauer csoportjához hasonlóan inspiráló közösséghez. Pár évvel korábban egy másik irodalmi csoportban, miután felolvasta történetét az aznap kicsit korábban hazaérő édesanyáról, akit a fia erektált farkán leeresztve hintázó szexbábu látványa fogadott, félrehívta a műhely vezetője, és a következő szavakkal kérte távozásra: „A csoport többi tagja már nem érzi magát biztonságban körülötted.” Spanbauer személyében azonban megtalálja a mesterét – campbelli második apját/mentorát –, akinek a szárnyai alatt a zsigeri szinten működő, úgynevezett „going on the body” írástechnikát viszi tökélyre, melynek lényege a fizikai élmények részletes leírása, ezeket egyúttal az olvasóban is előidézendő.

„Vegyetek mély lélegzetet.” Ezzel a sorral kezdi egyik leghírhedtebb történetét, a Zsigereket Palahniuk, aki rendszeresen tart felolvasásokat a műből, melynek hatására hallgatók tucatjai lettek már rosszul, ájultak el vagy dobták ki a taccsot.

„Szórakoztatom az embereket, vagy terrorizálom őket?” teszi fel magának a kérdést egy interjúban.

Ugyanakkor küldetésének vallja, hogy történeteivel feloldja az olvasóban megrekedt traumákat. „Ez az, amire törekszem, megpróbálom megnyitni az embereket, hogy elmondhassák a történetüket, amiről azelőtt sosem gondolták, hogy el lehet mondani, mert csak így fogják tudni megoldani, uralni a saját történetüket.” Nem csak publikált írásait, de készülőfélben lévő munkáit is gyakran olvassa fel mások előtt, próbára téve a szöveg hatását a hallgatóságra.

Chuck Palahniuk-portré

Mit NEM tenne Jézus?

„Rossz ember vagyok,” vallja meg Joe Rogannek a Joe Rogan Experience podcastben Palahniuk, egyúttal legfontosabb írói technikáját is felfedi. Ezt úgy nevezi: csábítás és árulás, ami annyit tesz, hogy amikor leül az interjúalanyával, egy olyan bizalmas légkört teremt, amiben az úgy érzi, biztonsággal megoszthatja a legféltettebb történeteit is. Ezután következik az elkerülhetetlen árulás, hiszen az író ezeket természetesen meg fogja írni.

„A munkám egyfajta társadalmi feel-study, melynek során megpróbálok mintázatokat felrajzolni annak mentén, ahogy az emberek az életüket élik, és kiveszem a legjobb példákat ezekből a mintákból, majd összefoltozom őket, ez a módszerem,” mondja.

Csak egy a dolgok sötét oldalára hangolódott író képes a születési évéhez visszavezetni a jövő végét, írja róla Douglas Keesey a Láthatatlan szörnyekre utalva, és valóban, Chuck Palahniuknál jobb kalauzt keresve sem találnánk, ha az emberi létezés kínosabb, felzaklatóbb vagy éppen hányingert keltőbb szegleteiben szeretnénk kirándulást tenni.