Robert Merle, a francia szómágus 1995-ben otthonában

Tegdes Péter
2021. március 4. | Becsült olvasási idő: 8 perc

A francia szómágus – A 10 kedvenc könyvünk Robert Merlétől

Kevés író van, aki annyira sokféle emberhez el tudott jutni a könyveivel, mint Robert Merle. Az 1908-ban született író megélte mindkét világháborút, ahogy a hidegháborút is, sőt, lényegében az egész 20. századot. Mindezek az élményei, lényeglátása és hihetetlen irodalmi tehetsége olyan regények megírására tette őt képessé, amiket az idősek és fiatalok és olvashatnak és olvasnak is. Bár tíz könyvét mutatjuk be az írónak, ez nem egy toplista, csupán egy szubjektív felsorolás, mivel mindegyik kötete annyira közel áll hozzánk, hogy képtelenek vagyunk rangsorolni őket. Maradjunk annyiban, hogy mindegyiknek érdemes helyet szorítani a könyvespolcunkon.

Robert Merle, a francia szómágus 1995-ben otthonában

Két nap az élet

Merle 1949-ben megjelent történetének főszereplője négy fiatal francia férfi szemén keresztül mutatja be, milyen hangulat uralkodott Franciaországban a dunkerque-i partraszállást követően, amikor rengeteg angol katona igyekezett visszajutni hazájába (többnyire sikertelenül). Merle kijózanítóan fájdalmasan ír a háború valódi arcáról, arról az anyagi és szellemi pusztulásról, amit a vérengzés, (és nemcsak a második világháborúra, bármelyik háborúra gondolhatunk) okoz. A hulláknak nem járt tisztelet, talán azért sem, mert túl sokan voltak, csak közönnyel lehetett feldolgozni azt a borzalmat, amivel úton útfélen találkozni lehetett akkoriban. De sokszor az élőkre is csak mint birtokolandó, eltiporható tárgyakra tekintenek, hiszen a háborúban kiderült, mennyire könnyen pusztítható az emberi élet, milyen gyenge az ellenállás a hataloméhes támadások ellen. Mi értelme van egyáltalán a háborúnak? A végét még megjósolni sem lehet, sőt, még azt sem, mi történik majd a következő napon. A kilátástalan helyzetet csak még reménytelenebbé teszi, hogy lehetősége sincs menekülni a német bombázók által szorongatott civil lakosságnak. Hogyan tovább? Meddig tovább? Merle ezzel a művével is alaposan elgondolkodtatja az olvasót, a legnyugtalanítóbb kérdésekre pedig talán nem is lehetett választ találni, sem nyolcvan évvel ezelőtt, sem most.

Két nap az élet

Állati elmék

Henry Sevilla professzor és csapata ambiciózus célokat tűzött ki maga elé: két delfint próbálnak megtanítani angolul beszélni. És nemcsak próbálkoznak, erőfeszítéseiket siker koronázza, Bi és Fa, a két delfin beszélni, sőt olvasni is megtanulnak. A regénybéli konfliktus akkor kezdődik, amikor az amerikai hírszerzés egyik embere megjelenik a színen, és követeli, hogy tájékoztassák a kutatási eredményekről, természetesen nem minden hátsószándék nélkül. Amennyiben a professzorok nem teljesítik kívánságait, az állami támogatásnak lőttek. A sztori a ’70-es évek elején játszódik, amikor az USA hidegháborúban állt a Szovjetunióval, ezért az amerikai vezetés mindent meg akar tenni, hogy az élet minden területén, az ideológiaitól, a gazdaságtól kezdve egészen a hadviselésig, hogy bebizonyítsa: az amerikaiak mindenben elsők. Na és hogy hogyan jön mindehhez a két írni-olvasni tudó delfin? Hát úgy, hogy hadi célokra szeretnék felhasználni őket. Vagyis az Állati elmék csak részben szól az állatkísérletek etikai értelmezéséről. Nagyobb ívben látva a történeket görbe tükröt mutat a világnak, ami olyan esztelenül költi a pénzét a hadviselésre, hogy képzelt és valós(nak vélt) ellenfelei ellen fellépjen, persze, csak ha a szükség úgy hozza. Merle 1967-ben (vagyis a regény cselekményének ideje előtt) írt műve sikerének egyik titka, hogy a benne boncolgatott kérdéseik (sajnos) ma is ugyanannyira relevánsak.

Állati elmék

Védett férfiak

Képzelj egy világot, amiben egy félelmetes járvány pusztít. (Ez eddig nem is olyan nehéz, ugye?) Csakhogy Merle könyvében csak a nemzőképes férfiak vannak veszélyeztetve, a tét az emberiség fennmaradása. A fejére borult világban a társadalmi rend is teljesen más, mint amit mi ismerünk. A hatalom a nők kezében összpontosul, a férfiaknak csak alárendelt szerep jut, közülük az önként kasztrált férfiak valamivel nagyobb megbecsülést kapnak a többieknél. Hogy legyőzzék a járványt, megpróbálják feltalálni az ellenszerét az úgynevezett védett zónában, ahol védett férfiak, köztük Dr. Ralph Martinelli, a történet mesélője dolgozik azon, hogy megfékezze a vírust. Merle disztópiájában több olyan feszültségforrás (például a nemek közötti egyenlőtlen bánásmód, az igazság elhallgatása, elnyomása) is megfigyelhető, ami saját korunkra is jellemző, a merle-i családkép sajátos újjáértelmezése pedig különösen izgalmasnak tűnik 2021 Magyarországából olvasva. Bár a regény elbeszélőjének a legfontosabb munkája, hogy feltalálja a vírus ellenszerét, ő is nagyon jól tudja, hogy az elferdült világ kiegyenesítésére még a felfedezésre váró csodagyógyszer is kevés lenne.

Védett férfiak

Francia história

Listánknak ez a tétele nem egy regény, hanem egy regénysorozat, Merle legnagyszabásúbb és leghosszabb műve, aminek köteteit nem külön-külön, hanem egyben, egy egységként szerepeltetjük. Az író majdnem három évtizeden keresztül írta ezt a tizenhárom kötetes regényfolyamát, mely, a címéből könnyedén kikövetkeztethetően, a francia történelmet meséli el. Az 1547 és 1661 között játszódó cselekmény egyik fókusza az ekkor zajló, váltakozó sikerű vallásháború. Az első hat kötetet Pierre de Siorac, egy hugenotta orvosból kémmé avanzsált figura meséli el, hogy utána fia, Perre-Emmanue vegye át tőle a stafétabotot. A család királypárti, ámde hugenotta, vagyis református, ami már önmagában eléggé ellentmondásos. (A francia királyi család túlnyomórészt bigottan katolikus volt, gondoljunk csak a Szent Bertalan éji mészárlásra, amikor királyi jóváhagyással rengeteg hugenottát mészároltak le.) Hogyan tud egy királyhű református nemes érvényesülni a 16-17. században? Milyen ellentétek húzódtak még meg Franciaországban a vallási különbségeken túl? A Francia história nemcsak regényként izgalmas, könnyed történelmi leckeként is felfogható. Az eredetileg egykötetesre tervezett Francia históriát Merle az olvasók kérésére duzzasztotta tovább és tovább, mi pedig nagyon hálásak vagyunk érte: a regényfolyam kötetei mind izgalommal és érzelmekkel telik.

Francia história

Mesterségem a halál

A legvérfagyasztóbb történetek kitalálásához nem is kell túlzottan mélyre ásnunk a fantáziánkban. Sokszor a valóság szolgáltatja a témát. Ez a helyzet a Mesterségem a halál című Merle-könyvnél is, amit Rudolf Höß személye, a náci haláltáborok „kitalálója” ihletett. A legnagyobb különbség a történtek és a könyv cselekménye között, a főszereplő neve, akit Merle Langra keresztelt. A történet Lang boldognak aligha nevezhető gyermekkorával kezdődik, amit a férfi egyes szám első személyben ábrázol. Így csak még riasztóbb, milyen szeretetnélküli, szigorú körülmények között nőtt fel Lang, aki felnőttként egy igen komoly és mégannyira embertelen feladatot kap: ki kell találni, hogyan lehet a legköltséghatékonyabban és a leggyorsabban a lehető legtöbb embertől (értsd: zsidó) megszabadulni. Lang racionálisan és érzelemmentesen áll ahhoz a témához, aminek a gondolatától egy valamirevaló személynek már a szíve is görcsbe szorul. Nem így Lang. Ő testesíti meg a katonák mintapéldányát: ha feladat van, azt teljesíteni kell. Kérdéseknek, hezitálásnak nincs helye. A Mesterségem a halál vérfagyasztó példája annak, mi történik az emberrel, ha a zsebe mélyére süllyeszti az erkölcsi iránytűjét, kikapcsolja kritikus gondolkodását és habozás nélkül megy arra, amerre vezénylik.

Mesterségem a halál

A sziget

A legtöbb íróra jellemző, hogy jól behatárolható az a téma, műfaj vagy korszak, amiben vagy amiről írni szeret. Merle nagysága többek között abban is rejlik, hogy nála ez nem így van. Igaz ugyan, hogy legsikeresebb könyvei egy részét a második világháború vagy a hidegháború eseményei ihlették, de a francia íróra egy 18. századi angol tengerészlázadás is inspirálóan hatott. Az történt ugyanis 1789-ben (a francia forradalom kitörésének évében), hogy a Tahitira tartó, Bounty nevű angol királyi hadihajó tisztjei fellázadtak kapitányuk ellen, akit tizennyolc hűséges tisztjével együtt kiebrudalnak a fedélzetről. Így esett a valóságban, a könyv azonban eltér tőle, Merlénél a lázadás másképp zajlik le. A végeredmény: a tengerészek létszáma jelentősen megcsappan; rájönnek, ennyien nem tudják sikeresen a célállomásba irányítani a hajó. Hogy mit tesznek helyette? Hát menedéket keresnek és találnak a legközelebbi szigeten, ahol bennszülöttek élnek. Merle 1962-ben írta a különböző kultúrák különbségeiről, egymásra hatásáról szóló könyvét, mikor a francia, de elsősorban az angol gyarmatok elindultak függetlenségük kivívásának útján, és leszakadtak az anyaországukról, egyértelművé téve, hogy „anyai gondoskodásuk” inkább elnyomó, semmint támogató volt.

A sziget

Malevil

A Malevil Merle egy újabb utópiája, ami teljesen máshonnan közelíti meg a műfajt, mint a fentebbi utópiák/disztópiák. A történet főszereplője Emmanuel Comte, iskolaigazgató és földbirtokos, akinek a földterületén található egy romos állapotban lévő vár: a Malevil. Már gyerekkorában is ide menekült el, amikor elege lett a világból, és felnőttként is nagy hasznára válik az épület, amikor atomtámadás sújtja az országot. (A regény 1977-ben játszódik, Merle 5 évvel korábban írta, a hidegháború kvázi közepén, amikor nemcsak ő fantáziált vagy rettegett egy atomtámadástól, de a veszély valósnak tűnt.) Comte és néhány barátja pont a régi vár borospincéjében tartózkodik, amikor nukleáris támadás éri Franciaországot. Később, amikor a baráti társaság már kimerészkedik a földfelszínre, szembesülnek az óriási pusztítással. Szerencsére nem ők az egyedüli túlélők, hamarosan másokat is találnak, akikkel összefogva dolgozhatnak a túlélésért. Persze, aztán kiderül, hogy nem minden annyira szép és jó, már amennyire bármi is lehet szép és jó egy ilyen embertelen nukleáris robbanássorozat után. A regényből 1981-ben film is készült, ami nem tetszett Merlének, szerinte a filmváltozat eltorzította a mű eredeti üzenetét, koncepcióját. Az író ezért arra kérte a producereket, hogy ne tüntessék fel a nevét a stáblistán.

Malevil

Majomábécé

Ahogy az Állati mesék, úgy Merle a Majomábécé esetében is az állati intelligencia témakörét járja körbe, aminek megírásába a szerző ezúttal is csak alapos információszerzés után fogott bele. Miután egy etológus házaspár eldönti, hogy örökbe fogad egy csimpánzt, úgy nevelik fel, mintha egy csecsemő lenne: cumiztatják, pelenkázzák, rengeteg figyelemmel, törődéssel és szertettel követik fejlődése minden állomását. Chloé, a csimpánz pedig bámulatos módon fejlődni kezd. Már tud az asztalnál enni, a maga kezdetleges módján még kommunikálni is képes. Aztán egy nap, amikor megpillantja a tükörképét, és rájön, mennyire különbözik a körülötte lévő emberektől, hogy sokkal csúnyább náluk, kétségbeesik és összezuhan. Mogorva és agresszív lesz, félelemben tartva „szüleit”. Merle ezzel a könyvével arra ösztönzi az olvasóját, hogy gondolkodjon el rajta, mi különbözteti meg az embert az állattól. Meddig terjed az ember hatalma, mekkora felelősséggel tartozik tetteiért, ha úgy tetszik, gyermekeiért, neveltjeiért. Chloé gyors fejlődéstörténete, majd annak kisiklása Daniel Keyes Virágot Algernonnak c. művére emlékeztethet. Ha az a regény tetszett, ez is fog, és fordítva.

Majomábécé

Üvegfal mögött

Talán nem annyira ismert tény, de Merle tanárként is dolgozott, még egy clevelandi gimnáziumban is oktatott. Az Üvegfal mögött című regényét is tanárként szerzett élményei ihlették. Az éppen a nanterre-i egyetemen oktató Merle arra kérte hallgatóit, hogy őszintén, szégyenérzet nélkül beszéljenek életükről. Merle regényében egyetlen nap történését írja le, mely bár úgy indul, mint az összes többi, hamarosan teljesen más fordulatot vesznek a történések. Az elégedetlen diákok hangot adnak nem tetszésüknek és elfoglalják a tanárok végtelennek tetsző hatalmát jelképező nyolcemeletes toronyépületet. Merle részletesen és érzékletesen ábrázolja a fiatalok érzésvilágát, hangulataik legapróbb rezdüléseit is. A forrongó ifjúságot ismerhetjük meg a történetben, akik nem hagyják, hogy irányítsák, megvezessék őket. Merle ismét jól megérezte (sőt, szinte előre látta) a közhangulatot: a regényt egy évvel az 1968-as csehszlovákiai diáklázadás előtt (közismertebb nevén prágai tavasz) írta, amikor a csehek fellázadtak a koncepciós perekben bővelkedő szocializmus ellen, egyértelművé téve, hogy az „emberarcú” jelzővel ellátott szocializmus távolról sem olyan baráti, mint ahogy azt a propaganda elhitetni igyekszik.

Üvegfal mögött

Nekünk nem kel föl a nap

A regényt azért sem akartuk kihagyni a listánkból, mert egy zárt térben, egy tengeralattjárón játszódik, aminek nyomasztó, bezártság-érzetet keltő hangulatát a házi karantén idején valószínűleg sokan könnyen átérezhetik. De Merle természetesen nem egy világjárványról ír, a hidegháború végén, a ’80-as évek második felében jegyzett könyvében háborús kontextusba helyezi a történetét, melynek főszereplői olyan haditengerészek, akik küldetésük miatt három hónapon át összezárva, a víz mélyén teljesítenek szolgálatot. A történetet egy kvázi kívülálló, egy orvos meséli el, az ő szemszögén keresztül ismerhetjük meg ezt az erősen hierarchizált, elfojtott indulatokban sem szűkölködő társaságot. A regény szinte lehetne egy dokumentumregény is, annyira részletesen írja le Merle az atomtengeralattjáró mindennapjainak életét, kiderül például az is, hogy még szuvenírbolt is van a fedélzeten. A sok leíró rész miatt elsősorban azoknak ajánljuk a könyvet, akiket különösképpen vonz a tengeralattjárók, a haditengerészet világa, a cselekményszál ennél a könyvnél sokkal lassabban csörgedezik. Kissé elvontabb témákat is pedzeget, például azt, hogy milyen gyorsan és milyen könnyen el lehet pusztítani rengeteg embert, és mennyire felesleges és szégyellendő háborúval rendezni a nézeteltéréseket.