Erősné Vörös Viktória
2021. július 16. | Becsült olvasási idő: 6,5 perc

A hazaszerelem – Jegyzetek Tompa Andrea három regényéről

Tompa Andrea Márai-, és Libri-díjas író a magyar vallomásos széppróza-irodalom folytatója, egy olyan epikai hagyományé, melynek a beszédmódja közvetlen, áradó, a történetek mögöttesének feltárására vállalkozik, miközben a témával, a tanult nyelvekkel és az anyanyelvvel való kapcsolatát folyamatosan keresi és újradefiniálja.

Jegyzetek Tompa Andrea három regényéről

Bethlen Miklós Emlékiratai és Rákóczi Vallomásai mellett Bethlen Kata Önéletírása a távoli előzménye ennek az epikának, melynek első regénye modern korrajz a 80-as évektől a romániai forradalomig Kolozsvárról és az „erdélyiségˮ-ről: nemzedéki körkép, benne egy fiatal lány saját történetével. A hóhér háza (Kalligram Kiadó, 2010; második, javított kiadás: Libri Kiadó, 2015) a romániai diktatúrában eszmélkedő, értelmiségi családban felnövekvő és saját szellemi útján elinduló nőalak nevelődési regénye, a címben megjelölt hellyel is utalva a félelem titokzatos légkörére.

A négyféle munkát vállaló anya és a folyamatosan disszidáló nemzedéktársak alakján keresztül a Ceaușescu-rendszer kisvárosi lakóinak létharca tárul az olvasó elé, melyben a fő szólam a túlélésé, az ennek kettős (anyagi és lélektani) értelemben megfelelni kényszerülő – ezért korán felnőtté érő – lányalakkal. A kisebbségi magyar színházi élet ellehetetlenülése, a sikeres egyetemi felvétel, mint fő cél, a román nyelvű iskolarendszer térnyerése, a magyar visszaszorítása és a családi, baráti kör, szomszédok élményvilága vonul végig a fejezeteken. A félfülűnek nevezett diktátor bukása (Kórus, 1989. december 21.), majd a groteszk ünneplés a stadionban (Négyszög) az első két szövegegység témája, míg az utolsó, a harmincnyolcadik a szabadságot elhozó „legszebb karácsony az elmúlt tizennyolc évbenˮ emlékével zárul (’89 karácsony). A folytatásban többek között az alkoholista „tátáˮ (A könnyárusnál), a kocsárdi beszerzőkörút (Harminc tojás), a tiltott abortusz (Kínai törülköző) és a „Nagymiˮ-val közösen működtetett titkos családi kézműves műhely (Hajcsatok) epizódjai villannak fel.

Felettük lebeg mindvégig a vágyott távoli cél, az áttelepülés, az anyaországról szerzett első benyomás után, és a Nyugat világa (Nigéria) erőteljes életképekben, az eszmélkedő narrátor visszaemlékezéseként. A cenzúra és az életet ellehetetlenítő párturalom időszakában gyakran tragikomikus hangnem jellemzi a novellafüzérszerű művet.

A jegyrendszer, a fűtetlen épületek és a kilátástalanság életkörülményei között a kedélyesen elmesélt túlélési stratégiák hozzák közel az olvasóhoz a történeteket: a Holopotrida című fejezet a táplálkozástudomány erdélyi alapművét (ami átcsúszott 1982-ben a cenzúrán!) idézi fel, Bornemissza Anna Szakácskönyvét 1680-ból, mely kitér a címben szereplő ételkülönlegességre: „holopotrida, amelyet 92 összetevőből kell készíteni egy fejedelmi vagy királyi vagy elektori látogatás alkalmából, amikor a vendéglátó fejedelemasszony bankétát ad, (…) az ismert négy- és kétlábú állatokon kívül ̶ berbécs, bornyú, kecskefiú, öreg tyúk, és tyúkfi, valamennyi apró és nagyvad meg madarak ̶ öszve gyűlt továbbá: tengeri kutya, közönséges tövisesdisznó, hód, mókus, tengeri nyúl, gyanver és bialhús, indiai disznó, pacsirta, seregély, sas, gödén, gém, daru, páva, gerlice, habarnica, azaz tengeri pók, a tanításnak megfelelően minden mozgó és élő állat…ˮ. A kolozsvári család számára havonta egyetlen egyszer megadatott családi grillcsirke-lakoma szertartásszerű elfogyasztása az ellenpontja ennek a valaha volt erdélyi lakomáknak, bőségnek.

Jegyzetek Tompa Andrea három regényéről

Az Omerta ̶ Hallgatások könyve (Jelenkor Kiadó, 2017) az önazonosság megtalálásának és a szabadság kiteljesedésének lehetőségeit négy, egymáshoz kapcsolódó emberi sorson keresztül tárja fel. A kollektivizálás 1950-es évekbeli, Gheorghiu Dej pártfőtitkár vezette korszakában járunk Kolozsvár hóstáti városrészében. A rózsanemesítő, Decsi Vilmos, széki asszony-élettársa, Kali (Klára), valamint gyereklány-szerelme, Annuska és annak börtönjárt apácahúga, Eleonóra életvallomása hol egybefonódik ebben a nagyregényben, hol egymástól elválik, küldetések, életprogramok mentén rendezve. A rózsanemesítő Vilmos Stáció nevű mintagazdaságának megalapítása és nemzetközi hírneve ellenére boldogtalan, szakmailag elégedetlen, párkapcsolatra képtelen; harmonikusabb a mesemondó Kali rövid életpályája, mivel anyasága és szeretőjétől kapott önálló parasztudvara a függetlenségét biztosítja, de rózsakert-gondozással kiteljesedő együttlétüket követően nem lehet végleges társa Vilmosnak.

Az alkoholista apját ápoló, piacozó hóstáti őstermelő polgárlányé, a tisztalelkű Annuskáé a másik életút, aki szintén nem Vilmos mellett teljesíti be sorsát. (A móriczi „szépasszonyˮ és „boldogasszonyˮ dichotómiája itt nem érvényes, mivel a két női sors egymás folytatása, beteljesülésük pedig a megállapodottsággal, az illúzióktól, de ugyanakkor kiszolgáltatottságtól mentes élet elérésével valósul meg.) A negyedik, a betegápoló apáca sorsa a nőiség lelki-spirituális-segítő oldalát beteljesítő rajza, a vallásellenes rezsimet túlélő, meggyötört nő alakjával, akit az állam soha nem rehabilitált.

A négy élettörténetet dokumentarista módon záró végszó, illetve köszönetnyilvánítás mint a regény zárszava a fikcionáltság ellenében hat, szintén a régi irodalmi hagyományba kapcsolva ezzel az Omertát.

Jegyzetek Tompa Andrea három regényéről

A Haza (Jelenkor Kiadó, 2020) esszéregénye sajátos műfaji határokat lép át, hogy az emlékképek mozaikjaiból egy írói pálya ívét megrajzolva a „város”-t elhagyó és visszatelepülő osztálytársak nemzedéki élményeit gyűjti össze, mellettük az apa, anya sorsával és a családalapítással.

A különböző földrajzi helyeken, az USÁ-ban, Svédországban, Spanyolországban, Szentpéterváron zajló sorsdöntő találkozások a szellemi teljesítmények és karriertörténetek az iskolatársak (Ágó, Ari, Edina, Csaba, Toma,…) egyéniségének szűrőjén keresztül kapnak igazán kontúrokat.

A mű záró részében a Festő, Tanítónő, Férfi és Fiú állnak az egyes szám harmadik személyben elmondott történetek középpontjában. A szintén név nélkül szereplő, de könnyen beazonosítható sipító hangú Professzor asszony („az új haza hőse, akihez hasonló magabiztos nővel sosem találkozott mégˮ) és a Festő, akitől a születésnapját ünneplő miniszterről rendeltek milliós áron portrét („Nem volt jelenléte. Összelopott arca volt. Minden részletét máshonnan vette.ˮ) a referencialitást biztosító szereplők.

Jegyzetek Tompa Andrea három regényéről

A Hazában kikristályosodó, sokszor katartikus élmények során kiküzdött életbölcsesség, tudás a vallomásirodalom hagyományait idézi. Az emigráció főbb fogalmait (akárcsak Márainál) végigkövethetjük a kötetben: ilyen az írás, a nyelv, nyelvek, a haza jelentésének vissza-visszatérő meghatározása: „Az írás a felejtés azonnali formája.ˮ A szavak képtelenek a hazai csapvíz ízéhez hasonlóan felidézni az otthont (Tanítónő). „Nincs mit feljegyezni, nincsenek szavak.ˮ „Talán majd ha a test végigjárja, amit a szavak nem tudnak felfedni, közelebb jut valamihez, ami bizonyosan nincs odaírva.ˮ (Teológián lakik) „Veszélytelen, amit írunk. Minden kihűlt, már nem mozdulnak meg a hegyek a szavakra.”(Nem tud lábra állni)