- Kovács Krisztián
- 2022. április 26. | Becsült olvasási idő: 7 perc
T. S. Eliot egyszer azt mondta: „a jó írók kölcsönöznek, a kiváló írók lopnak.” Az irodalmi Nobel-díjjal is kitüntetett kiváló amerikai drámaíró, költő és irodalomkritikus márpedig tudta, miről beszél, gondolatait az 1921-es Philip Massinger című esszéjében hosszabban is kifejtette, mikor így fogalmazott: „az éretlen költők másolnak, az érett költők lopnak, a rossz költők azt is elrontják, amit elloptak, míg a jók mindazt jobbá, különlegesebbé teszik. Az én értelmezésemben a művészet egyet jelent a lopással.” Akár egyetértünk Eliottal akár nem, kétségtelen, hogy van értelme annak, amit mond.
Aki manapság tollat ragad, nagy elődök nyomdokain halad, és valljuk be, meglehetősen kevés esélye van arra, hogy valami olyasmit alkot, mely mentesnek érződik mindennemű irodalmi behatástól. Ráadásul ezzel nincs is semmi gond, az olvass sokat-írj sokat elve ekképpen érvényesül a világirodalom fejlődésében, ám, amikor valaki túlontúl nyilvánvalóan kapaszkodik a hozott élményanyagba, az már nem pusztán ártatlan Eliot-féle lopás, hanem maga minden művészetek legfőbb bűne: a plágium.
Ha fellapozzuk az irodalom nagykönyvét, azt láthatjuk, hogy a lopás mellett leginkább azok tették le a voksot, akiket művészi meg nem értettségük, valamint a mások iránti féltékenységük tett bűnözővé. Bár azt hihetnénk, hogy a plágium valamiféle XX. századi betegség, az igazság az, hogy már a XVII. században felfedezhető volt, igaz, egy egészen kifacsart formában. William Lauder tudósként dolgozott az Edinburg-i Egyetemen, és hossz évek óta szenvedett a szakmai elismertség hiányától, ráadásul a kor egyik legnagyobb költője, John Milton iránti féltékenysége lassan kezdte felemészteni a józan eszét. Meglehetősen csavaros tervet eszelt ki, hogy csapdába csalja az Elveszett paradicsom íróját.
Lauder elbaltázott kísérlete természetesen kudarcot vallott, később vádjait a nyilvánosság előtt kellett visszavonnia, és bocsánat kérésre kötelezték Miltonnal szemben. A férfi sokszor csinált viccet belőle, mondván, tréfának szánta a dolgot, az olvasók szemfülességét tesztelte, ám egyetemi karrierjére a tette erősen rányomta a bélyegét, így végül otthagyta Edinburgh-ot, és Nyugati-Indiába költözött, ahol üzletvezető lett belőle.
Stephen E. Ambrose neve leginkább Az elit alakulat című könyvéről lehet ismerős, melyből Tom Hanks és Steven Spielberg zseniális HBO-sorozatot forgatott. Ambrose már az egyik legelismertebb tényirodalmi szerzőnek számított, számtalan kötete látott napvilágot a második világháborúról, vagy Nixon és Eisenhower elnökségéről, amikor is 2001-ben kiadta a The Wild Blue című kötetet, melyben a világháborúban B-24-es bombázón szolgálók életét vette górcső alá. Nem sokkal a megjelenést követően jelentkezett egy másik történész, aki szerint Ambrose teljes részeket emelt át az ő könyvéből. Az író hamar javította a hibáját, és bár az állítólagos idézett részeket nem látta el idézőjellel, a lábjegyzetekben feltüntette a történész nevét, és a könyve címét, sőt, bocsánatot is kért a „vétlen” plagizálás miatt.
Az eset ugyanakkor felhívta az emberek figyelmét arra, hogy Ambrose más munkáiban is plágiumra utaló jeleket keressenek. A Forbes magazin kutakodni kezdett,
Ambrose a kötetben arról beszél, hogy több száz órát töltött együtt a korábbi elnökkel, ám a korabeli beszámolók szerint maximum öt óráról volt csupán szó, ráadásul számtalan Ambrose által leírt találkozó időpontjában Eisenhower dokumentáltan máshol tartózkodott éppen. Ambrose-t már nem lehetett kérdőre vonni, Az elit alakulat sikerének köszönhetően pedig népszerűsége a látszólagos plágium ellenére is magasabb volt, mint életében bármikor.
Jane Goodall manapság is a világ egyik legnépszerűbb természetvédője, a csimpánzok viselkedésével kapcsolatos kutatásai úttörő jelentőségűek, közel hat évtizedes tudományos pályafutása pedig példaértékű. Szinte hihetetlen, de Goodallnek is szembe kellett néznie a plágium vádjával a nem is olyan távoli múltban. 2013-ban adta ki Seeds of Hope: Wisdom and Wonder from the World of Plants című munkáját, ám nem sokkal a megjelenést követően a The Washington Post egy élesszemű munkatársa legalább 12 különböző egyezést talált a könyv szövege és különböző internetes portálok szövegezése közt, többek közt a Wikipedián is. A problémát csak tetézte a Goodall által a kötetben megjelölt források megbízhatatlansága is, közülük több is elavult, vagy kétes hírű oldalakról származott.
mondván kutatás közben általában csak felfirkantja magának a megjegyzéseket egy-egy cetlire, és utána ezeket építi be a készülő könyvbe. Ígéretet tett arra is, hogy a saját weboldalán fogja feltüntetni a kifogásolt részek magyarázatát, vagy javítását, valamint, mire a boltokba kerül majd a kötet második kiadása, abban már okvetlenül a javított szövegek kerülnek majd nyomdába. Ez a javítás azonban egyelőre a mai napig nem történt meg.
Az irodalomtörténet egyik leghíresebb esete az újságíróból lett író, Alex Haley nevéhez fűződik, akinek nevét 1976-ban megjelent, Gyökerek című átfogó kutatással egybekötött családregénye, valamint a belőle készült filmadaptáció tette világszerte ismertté, különösen mikor a kötet a megjelenését követő évben elnyerte a Pulitzer-díjat. Haley állítása szerint saját családjának történetének fejtette fel tíz generációra visszamenőleg a Gyökerekben, ám az már viszonylag korán kiderült, hogy a mű bizonyos részeit nem megalapozott kutatás, hanem a fantázia szülte, ami azért volt probléma, mert az író lépten-nyomon úgy mutatta be a könyvet, mint dokumentumot, nem pedig regényt.
Azt ugyan elismerte, hogy a Gyökerek megjelenése után hallott Courlander könyvéről, arra viszont már nem tudott választ adni, hogy abból három, szinte a megszólalásig egyező rész miként került a Gyökerekbe. Haley végül azt vallotta, hogy az általa a kutatásokhoz szerződtetett fiatalok egyike adhatta neki az információt. Végül hat héttel a tárgyalás kezdete után Haley megenyhült, és inkább peren kívül egy nem ismertetett összegben megállapodva megegyezett Courlanderrel.
A Da Vinci kód, és az Angyalok és démonok szerzőjét legalább annyian imádják, ahányan műveit egyszerű értéktelen ponyvának tartják, a Vatikán pedig mindent megtett e regények tiltólistára helyezéséért is. Brownnak összesen három plágiumváddal kellett szembenéznie eddigi írói pályafutása során, mindhárom természetesen A Da Vinci kódhoz köthető. Először egy Lewis Perdue nevű író állította, hogy Brown két különálló regényének részleteit és fordulatait vette kölcsön a később világsikert aratott művéhez, később két történész, Michael Baigent és Richard Leigh állították, hogy a saját, 1982-ben megjelent, és a keresztes lovagok legendájáról szóló munkájuk sorait látják viszont Brown regényében. Mindkét esetben a bíró végül elutasította a keresetet azzal, hogy az egyezések nem bizonyító erejűek.
Brown-t persze ezután sem hagyták nyugton: miután ez a két ügy elült, végül A Da Vinci kód 2006-os filmadaptációjának bemutatása után merült fel az újabb vád.
Dunn nagyjából egy éven át pereskedett az igazáért, de végül a 2007-ben meghozott ítélet egyértelműen Brownnak adott igazat. Dunn egyébként nem hagyta annyiban a dolgot, egy 2018 elei interjúban ismételten arról beszélt, hogy jelenleg is kutatásokat folytat, és független szakértőkkel egyeztet, hogy hamarosan ismét megtámadhassa a világhírű írót. A feljelentés azóta egyelőre még nem történt meg.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.
A francia Harry Potter szériája magyarul is teljes.
Népírtás, apartheid, rabszolgasors, kőkemény témák, kultikus regények.
Ma ünnepel a modern horror brit fenegyereke, aki óriási hatást gyakorolt a popkultúrára.
A vén mufurc, a rendmániás fociedző(nő) meg az őrült nagyi (és a többiek)
Izgalmas életpályák, eltitkolt személyazonosságok, kalandos pályafutások.