Kovács Krisztián
2022. június 21. | Becsült olvasási idő: 6,5 perc

A kitartás szobrai – 9 nagyszerű író 9 fájó kiadói elutasítás

Minden író pályafutása elutasítással kezdődik. Legalábbis jó esetben. A kiadói elutasítás bizony szerves része az írói identitáskeresésnek, ez ugyanis nem csupán – jó esetben – objektív értékítéletet biztosít a fejlődés érdekében, de egyszersmind a sokszor károsan kialakuló túlzott írói öntudatnak is – jó esetben – gátat tud szabni, mondhatni mintegy: alázatra nevel. És tulajdonképpen ez egy kiváló fokmérő is: mennyire vagyunk elhivatottak, mennyire bízunk a saját képességeinkben, és mennyiben vagyunk hajlandóak a fejlődésre törekedni? Ha nagyon, akkor egy elutasítás nem elutasítás, és inkább a motiváltság, semmint a szomorúság forrása. Íme néhány kiválóság, aki bizonyíték az állításainkra.

Ray Bradbury

„Tizenöt éves koromban kezdtem novellákat küldözgetni magazinoknak, olyanoknak, mint az Esquire, és sokszor két nappal később jött is a visszautasítás. Kitartottam, és írtam még vagy ezer különböző novellát, amelyek persze ugyanúgy elutasítást kaptak. Képzeljétek el, hogy még a manapság megjelenő novellásköteteimben is akad mindig néhány írás, melyekre évtizedekkel ezelőtt azt mondta egy lap, hogy nem kell neki.” Bradbury egy alkalommal a lehetséges elutasításnak elébe ment, amikor egy könyvesboltban leszólította a népszerű kritikust, Christopher Isherwoodot, és adott neki egy példányt a Marsbéli krónikákból. Isherwood lelkendező kritikát írt róla, a többi pedig ma már történelem.

Ray Bradbury

Saul Bellow

1976 irodalmi Nobel-díjasa olyan nagysikerű művek szerzője, mint a Herzog, az Augie March kalandjai című pikareszk, a Nemzeti Könyvdíjas Sammler bolygója, vagy épp a Henderson, az esőkirály. 1944-es első regénye, a magyarul kiadatlan Dangling Man-ra a legtöbb kiadó azért mondott nemet, mert szerintük a szerző elfelejtette, hogy egy regényhez cselekmény is szükséges, ráadásul meglehetősen komoran ábrázolta a Nagy Gazdasági Világválság idején felnőtt generációt, erre a hangnemre pedig a kiadók szerint a háború közepén nem lett volna vevő a közönség. Bellow később azt mondta erről: „az elutasítás hasznos, mert arra tanít egy írót, hogy a saját ítéletére hagyatkozzon, és képes legyen kimondani: a pokolba veletek.”

Saul Bellow

George Orwell

Manapság a XX. század egyik legkultikusabb írója, az 1984 című műve pedig számos kritikus szerint a század egyetlen, mindig releváns tartalmú regénye, és bár Orwell megírta már többek közt a Hódolat Katalóniának című művét, mely mérsékelt sikert is aratott (több más kisregényével együtt), az 1945-ös Állatfarm mégis kis híján el sem jutott a boltok polcaira. Orwell később azt állította, az Állatfarm volt az első műve, melyben tökéletes tudatossággal dolgozott és írt meg minden sort, mégis gyakorlatilag minden egyes angol és amerikai kiadó is elutasította, némelyek azzal a megjelöléssel, hogy különösen Amerikában „lehetetlen eladni egy állatokkal foglalkozó felnőtteknek szóló tanmesét”. Végül aztán a Secker & Warburg vállalta, és gigantikus sikert aratott vele.

George Orwell

William Golding

A későbbi Nobel-díjas írónagyság negyven éves korában fogott neki A legyek ura megírásának. Merész témaválasztása, és főleg a bemutatott korcsoport alapján (akkoriban gyermekekről szóló könyvek esetében jobbára a megcélzott korcsoport is az ifjúság volt) a legtöbb kiadó vagy nem látott benne fantáziát, vagy inkább veszélyesnek ítélte meg. Golding összesen 21 visszautasítást kapott, és végül mindössze 60 fontért adta el a kiadás jogait, de a kiadó, a Faber & Faber lektora még útközben is igyekezett lebeszélni főnökeit a megjelenésről, mondván a szöveg egy unalmas katyvasz, és szinte biztosan buknak majd vele. Majdnem igaza lett, hisz az első évben még ötezer darabot sem adtak el belőle, ám a rákövetkező hat esztendőben már több mint 65 ezer példány fogyott.

William Golding

Agatha Christie

A krimi koronázatlan királynője sem a bestsellerlistákon kezdte, sőt. A titokzatos styles-i eset teljes kézirata már 1916-ban elkészült, Christie pedig két teljes éven át keresett hozzá kiadót, igaz, nem túl nagy meggyőződéssel, hiszen mindössze hat helyre nyújtotta be a megjelenés ígéretével, és mindenhonnan visszaküldték. Végül 1918-ben a Bodley Head kiadó vásárolta meg a megjelenései jogokat, ám ezt követően mintha egyszerűen megfeledkeztek volna a műről, ami két éven át asztalfiókban pihent, hogy aztán 1920-ban a boltokba kerüljön, és elindítsa a krimi történetének legnagyszerűbb karrierjét. Christie később közel 90 regényt írt, melyek (kisregényeivel együtt) a Biblia és William Shakespeare művei után a harmadik legtöbb példányban keltek el világszerte (egyes források négymilliárd darabot emlegetnek.)

Agatha Christie

Stephen King

Már-már legendás az a történet, ahogyan a Carrie haszontalannak ítélt kéziratát King felesége, Tabitha kihalászta a szemeteskosárból, hogy aztán meggyőzze férjét a regény benyújtására. King korábban már számos országos lapban publikált novellákat, de ez sem volt elég, hogy hosszabb műveihez kiadót találjon, és akkor már önbizalma sem maradt, hiszen a Doubleday már két korábbi regényét is visszadobta. Ahogy később fogalmazott: „azt hiszem, az elutasítás nagyon is hasznos lehet, különösen akkor ha az adott kézirat valóban rossz. Ellenkező esetben, ha megjelenne, később nagyon szégyellnéd magad miatta.” A Carrie jogai végül 2000 dollárért keltek el, és a megjelenés után szinte azonnal beindították King karrierjét, aki mára egyértelműen a popkultúra legismertebb írója.

Stephen King

Jack Kerouac

Manapság már persze Kerouac neve egyet jelent a beat nemzedékkel, és a hippikorszak Bibliájává vált Útonnal, ami a szerző második regénye volt, és mintegy írásmódja definitív műve. Ugyanakkor az első regény, a magyarul kiadatlan The Town and the City útja a kiadásig már messze nem volt fáklyás menet. Kerouac 1945 végén fogott bele az írásba, erősen inspirálódva Thomas Wolfe műveiből, és azzal kalkulált, hogy a hasonlóságok miatt az elhunyt szerző kiadója, a Scribner majd elfogadja a kéziratot. Csalódnia kellett. Kerouac ezt követően alaposan átgyúrta a szöveget, és 1948-ban ismét benyújtotta ugyanoda, de a végeredmény is ugyanaz lett. Ezzel párhuzamosan a Little Brown kiadó is nemet mondott rá, és végül csak 1950-ben jelent meg, ám addig még Kerouac-nak közel a felére kellett csökkentenie a terjedelmet, mert a kiadó nem akart elsőkönyves írót támogatni egy 1100 oldalas kiadással.

Jack Kerouac

Jack London

London már világlátott embernek számított, járt Japánban és megjárta Alaszkát, mikor ottani tapasztalatai alapján megírta első művét, melyet a San Francisco Bulletin nevű lap azonnal vissza is utasított, mondván az aranyásás és Alaszka iránt már teljesen lelankadt az érdeklődés, így nincs értelme ezzel terhelni az olvasókat. London tovább próbálkozott, és létrehozott egy történetet, Batardról, a szánhúzó kutyáról, aki a novella végén megöli a gazdáját. A történet végül Diablo – A kutya címmel jelent meg – bár London ellenezte a címadást – a Cosmopolitan Magazine-ban. Londonnak nem tetszett, hogy a műve sztereotípiát közvetít a szánhúzó kutyákról, különösen, hogy szembemegy saját tapasztalataival, így aztán mintegy vezeklésül írta meg Buck történetét, mely A vadon szava címmel aztán világsikert aratott.

Jack London

Frank Herbert

Manapság az 1965-ben megjelent Dűne minden idők legkelendőbb sci-fi regényének számít; a számos ökológiai, vallási, pszichológiai, és szociológiai szálat mesterien ötvöző űrbéli királydráma máig 20 millió példányban fogyott, noha nem volt könnyű útja a kiadásig, hiszen Herbert összesen húsz helyről kapott elutasító levelet, mielőtt egy korábban főleg szakkönyvekkel foglalkozó kiadó rábólintott volna. Herbert nem csodálkozott a visszautasításokon, noha hat teljes év munkája feküdt a kéziratban, hiszen a Dűne annyival másabb volt, mint azok a történetek, melyek a hatvanas évek közepén a legnépszerűbbnek számítottak. A kiadóknál a problémát az jelentette, hogy a mű a viszonylagos csekély cselekményéhez képest rendkívül hosszú volt, ezért hat dollárnál is drágábban kellett volna árulni, aminek megtérülése kétséges, tekintve, hogy elsőkönyves szerzőről van szó.