Szabó Fruzsina
2021. november 17. | Becsült olvasási idő: 6,5 perc

A kortárs regény (néhány kivételtől eltekintve) irreleváns – A Sally Rooney-kultuszról

Sally Rooney-t a Baráti beszélgetések című debütáló regényének sikere óta úgy tartják számon, mint az Y-generáció egyik elsőszámú íróját. Művei elsősorban az identitás, az osztálykülönbségek, a barátságok és párkapcsolatok, és az intimitás témaköreit dolgozzák fel. Karakterei jellemzően bizonytalan és sérülékeny emberek, főleg nők, akik beszélgetéseik során irónia mögé rejtik valódi mondanivalóikat, kölcsönösen és aktívan hatnak egymásra, miközben változó énjüket szemlélik és értelmezgetik.

Az, hogy az írónő-e az első – és egyetlen – nagyszerű írója ennek a generációnak, vitatható. Ugyanakkor valóban hatalmas sikert hozott neki első két könyve, a 2017-ben megjelent Baráti beszélgetések, majd a 2018-ban Man Booker-díjra jelölt Normális emberek, ezzel egyúttal nagy kihívást is állítva elé.

Sally Rooney Dublinban 2021 nyarán

Még ha le is győznél…

Rooney 1991-ben született Írországban, Mayo megyében, majd a fővárosba költözött egyetemi tanulmányai miatt. Először a politológia érdekelte, de később mégis irodalomból diplomázott. Ez az élmény maradandó nyomot hagyott rajta és regényein egyaránt. Minden könyvében találhatunk olyan párosokat, akik egyike inkább a társadalmi felelősségvállalás és a politika mellett köteleződik el, míg a másikat inkább az önmegvalósítás, az irodalmi alkotás adta élvezet és művészi kiteljesedés motivál.

Az önmagát marxistának valló írónő korábbi nyilatkozatai alapján kissé dekadensnek érzi, hogy abban a helyzetben, amit ő korunk egész világot érintő politikai krízisének tart, nem olyan karriert választott, ahol aktívan változtathatna a világon, de korlátozza a választásban az a tény, hogy saját megítélése szerint egyedül az íráshoz ért.

A mai státuszához vezető első mérföldkövet az az esszé jelentette, amelyben egy vita bajnokságra emlékszik vissza; Rooney lett ugyanis a 2013-as Európai Egyetemek Vita Bajnokságának első helyezettje. Erre az esszére, amely az Even If You Beat Me címet kapta – mely magyarul körülbelül úgy hangozna: Még ha le is győznél – figyelt fel Tracy Bohan ügynök, aki segített a Baráti beszélgetések című első regényéhez kiadót találni.

Baráti beszélgetések

Normális emberek baráti beszélgetései

Első könyve a Baráti beszélgetések volt. Ez a haladó gondolkodású regény Frances és Bobbi, a két fiatal lány és szerető, valamint Nick és Melissa, egy valamivel idősebb házaspár közti szerelmi négyszöget dolgoz fel. Az intimitás és barátság, a különféle kapcsolat-szorongások és a modern ember nyílt kommunikációra való képtelensége ebben a történetben is kiemelt szerepet kapnak, ezekről azonban következő könyvében egy sokkal céltudatosabb és érettebb formában sikerült írnia, azt a benyomást keltve az olvasóban, mintha a Baráti beszélgetések voltaképpen esettanulmánya lett volna a Normális embereknek.

Második regénye, a Normális emberek – amely az írónő könyvei közül a személyes kedvencem –, Marianne, a visszahúzódó, intelligens, de különc gimnazista lány, és Connell, a népszerű focista hullámvasút-szerű kapcsolatát dolgozza fel az egyetemi éveikbe nyúlóan. A regény kendőzetlenül mutatja be a testi és lelki kiszolgáltatottságot, a kontroll és kontrollvesztettség érzését egy párkapcsolatban.

Az HBO 12 részes filmsorozatot gyártott belőle, ami számomra kissé különös döntés volt, mivel azok a témák és problémák, amelyeket a könyv feldolgoz, szerintem sokkal inkább átadhatók és átélhetők egy olvasmányélménnyel; továbbá az én megítélésem szerint gyakran sokkal jobban sikerült regények sem kapnak filmadaptációs lehetőséget. Ettől függetlenül a sorozat jó kritikát kapott, így valószínűleg nem okoz csalódást azoknak, akik a megtekintése mellett döntenek.

Az író egyetlen nyilvános felolvasása harmadik regénye megjelenése kapcsán

Eltűnt istenek

Kíváncsian vettem kezembe Sally Rooney új regényét, a Hová lettél, szép világot, hogy megtudjam: vajon meg tudta-e ugrani vele a Normális emberek által megszabott szintet. A könyv olvasása után azonban az volt a benyomásom, hogy az új könyvben nem talál semmi újat az, aki már olvasta az író második regényét, és attól függetlenül is sajnos legfeljebb egy szűk rétegnek szóló, középszerű regény került ki ezúttal Sally Rooney kezei közül.

A történet két nő, Alice és Eileen életének egy szakaszáról szól, melynek levelezésük ad értelmezési keretet. Alice, egy befutott, gazdag, de magányos írónő. A Tinderen megismer egy férfit, Felix-et, aki raktári munkás. Eileen egy szerkesztőségben dolgozó, fizetéséből épp, hogy megélő nő, aki gyermekkori barátjába, a politikai tanácsadó Simonba szerelmes. Alice és Eileen barátságát, és a két férfivel folytatott viszonyát dolgozza fel a regény.

Rooney ebben a regényében is hitelesen és érzékletesen ábrázolja a szeretők közötti meghitt intimitást és szexualitást, de a Normális emberekhez képest kevésbé spontán módon teszi ezt: a szexuális együttlétek részletekbe menő leírása szinte szabályos oldalszámonként követik egymást, mintha a szerző valamilyen erre vonatkozó kvótát próbált volna teljesíteni.

A cím – Hová lettél, szép világ –, eredetileg Friedrich Schiller 1978-ban megjelent Görögország istenei című verséből származik, hívja fel rá az írónő a figyelmet a könyv köszönetnyilvánításában. Ezek az eltűnt istenek Rooney világában felsejlenek a hétköznapi élet jeleneteiben: elhaladó autók reflektoraiban, a terített asztalon heverő tárgyakban, egy alvó embereket rejtő házban. Az írónő ehhez hasonló lírai leírásokkal próbálja a mindennapokban megbúvó esztétikát megmutatni:

„A tenger légzése lassan elszívta a dagályt a partról, nyomában a föveny laposan ragyogott a csillagok alatt. Nedves, összegabalyodott, rovaroktól hemzsegő hínárok. Összehordott, csendes dűnék, rajtuk hűvös széltől simogatott perje. A partról felfelé vezető betonjárda csendbe borult a fehér homokréteg alatt, a lakóautók íves teteje halványan ragyogott. A füvön parkoló gépkocsik sötét csoportja. És a kiszolgálóegységeke: fagylaltos bódé lehúzott redőnnyel, feljebb az utcán posta, szálloda, étterem. A Tengerész barátja zárt ajtókkal, ablakában olvashatatlan matricák. Egy magányos autó elhaladó reflektorai. Hátsó lámpái vörösen izzó szénbrikettek. Még feljebb az utcán házak, sorba, ablakukban kifejezéstelenül tükröződő utcai fények, előgurított kukák, majd a faluból kivezető csendes, üres parti út, a sötétben magasodó fák. Nyugatra a tenger egy vég sötét anyag. Keletre a kapukon túl a régi plébánia, kék, mint a tej. Odabent négy test aludt, ébredt, visszaaludt. Oldalt, háton, lerúgott takaróval, csendben elmúló álmokkal. És máris emelkedett a nap a ház mögött. A ház hátsó falán, a fák ágai között, a színes levelek réseiben, a nedves zöld fűszálak közeiben már átszűrődött a hajnali fény. Nyári reggel. Hűs tiszta víz egy emberi tenyér kelyhében.” (részlet)

Normális emberek

Sylvia Plath-i esztétika

Egy 2019-ben kiadott sajtóközlemény alapján a Hová lettél, szép világban Sally Rooney az esztétikáról és a politikai válságról kívánt beszélni. Tény, hogy Rooney nagyon esztétikusan ír. Prózáján tetten érhető Sylvia Plath naplóinak hatása is, sőt, mintha Eileen „életfüzetével” még tudatosan utalna is rájuk. Elolvasva a regényt azonban meg kell állapítanom, hogy az a célkitűzését nem érte el. Egyrészt azért nem, mert nem az esztétikáról szól. Másrészt pedig, habár szóba kerül benne a politika, a politikai krízis, mint probléma nem jelenik meg a műben.

Sokkal inkább a barátság, szerelem és szex, az identitás és intimitás problémáit vizsgálja, de ezt már a Normális emberekben (és azelőtt a Baráti beszélgetésekben) is megtette, és sajnos a Hová lettél, szép világban a korábban elmondottakhoz nem tett hozzá semmit.

Nem állítom, hogy az esztétika és a politika nem jelenik meg a könyvben: a két főszereplő, Alice és Eileen emailezésének visszatérő témái ezek. A barátok üzeneteinek célja valószínűleg az, hogy csökkentsék a cselekmény monotonitását, megmutatva, hogy a nők hogyan reflektálnak a velük történt eseményekre, ugyanakkor szájbarágós, elsőéves egyetemista mélységű eszmefuttatások zajlanak a két nő közti levelezésben, melyek nem hagynak teret az olvasói elmélkedésnek.

Hová lettél, szép világ

Szociálpolitikai buborék

„A kortárs regény (néhány kivételtől eltekintve) irreleváns”, írja Sally Rooney szintén nagyrészt irreleváns könyvében, a Hová lettél, szép világban, attól tartok sajnos nem öniróniával. Nem tud eltávolodni a saját, dublini egyetemistából kinőtt, felső-középosztálybeli értelmiségi nézőpontjától. Mintha egy buborékból írna, amelyben a főhősök csakis fiatal, társadalmi kérdésekre érzékeny, ugyanakkor mégis jómódú családból érkező nők lehetnek. A regényei az emberiség egy nagyon szűk szeletének szólnak: 20 és 35 közötti, értelmiségi, nagyvárosi nőknek, esetleg férfiaknak, és ez nem tesz jót az amúgy sok helyütt marxista üzeneteket közvetítő művek hitelének sem.