- Kovács Krisztián
- 2021. január 25. | Becsült olvasási idő: 7 perc
Ha valaki olvasta esetleg Miklós Ágnes Kata krimitörténeti esszékötetét, A nyolc fogaskerék esetét, pontosan tudhatja, milyen jelentős lépésekkel jutott el a krimi az idealizált nyomozó alakjától, a bűnmocskos noiron át és a zsarukrimiken át a modern amerikai és skandináv bűnügyi irodalomig, ez a jól behatárolható pályaív pedig számtalan nagyszerű regényt termelt ki, úgyhogy saját élményeinket, valamint irodalomtörténeti értékezéseket segítségül hívva állítottuk végül össze az alábbi listát, amiről állíthatjuk, hogy a gyanútlan olvasó többé-kevésbé értesülhet belőle a bűnügyi irodalom fejlődéséről és változásairól.
A krimi mérföldkövei
Túl egyszerű lett volna Edgar Allan Poe-nál, és a hivatalos terminológia szerint az irodalom első krimijénél, A Morgue utcai kettős gyilkosságnál kezdeni, és a cím szerint egyébként is regényeket keresünk. E tekintetben pedig kétségtelenül mérföldkőnek számít Sherlock Holmes atyjának talán legkimunkáltabb története, mely 1902-ben jelent meg. A négy Holmes-regény közül a legjobb, egy némileg sötét tónusú, horror, thriller elemekkel is operáló fordulatos történet. Azért is tekinthető mérföldkőnek, mert itt végre regényalakban is megjelenik a Conan Doyle által Poe novellája alapján átvett, és továbbfejlesztett formula, az eszményi, és mindenen kívül és felülálló, briliáns intelligenciájú nyomozó alakja, valamint az ő hű társáé, akinek a történet elmesélését is köszönhetjük, és akivel maga az olvasó is versenyt fut, hogy ki jön rá előbb a rejtélyes ügy megoldására. Az pedig, hogy Holmes kilép London kulisszái közül, a mocsaras lápvidékre, ad egy már-már Bram Stoker-féle egzotikus ízt is a történetnek.
Sir Arthur Conan Doyle: A sátán kutyája
Nem maradhat ki a listáról a krimi koronázatlan királynője, akinek kétségtelenül egyik legjelentősebb műve, Az Ackroyd-gyilkosság, a negyedik Poirot-történet. Christie tudatosan törekedett rá, hogy ne másolja le Conan Doyle nyomozófiguráját, így tulajdonképpen a zseniális megfigyelőkészségen, és intelligencián kívül mindenben épp a szikár angol detektív ellentéteként ábrázolta a tömzsi belgát. Mégsem maga a nyomozó alakja miatt jelentős az 1926-os regény, hanem, mert egyrészt, ez hozta meg az igazi áttörést az írónőnek, másrészt mert egy olyan elképesztő csavart rakott a sztori végére, mely szembement mindennel, amit a korabeli kritika korábban detektívregény címén olvashatott, és jócskán megbotránkoztatta az olvasókat. Egyesek olcsó trükknek, mások a krimi mérföldkövének nevezték a finálé megoldását, mi egyértelműen utóbbival értünk egyet. Nem hiába, még maga az írónő is saját személyes kedvencei közé sorolta a regényt, melyben már finoman megkezdte a krimi korábbi szabályszerűségeinek apró módosításait, és megágyazott olyan nagyszerű íróknak, mint Georges Simenon, és az ő világhírű Maigret-történetei.
Agatha Christie: Az Ackroyd-gyilkosság
Hammett első regénye ugyan a Véres aratás volt, ám az igazi durranás mégis az 1930-as megjelenésű A máltai sólyom, a hard boiled krimi nyitódarabja, egy komplett műfaj elindítója, vagy épp megváltoztatója, ami számtalan korábbi bűnügyi irodalmi törvényt írt újra, kezdve az egyik legfontosabbal: a nyomozót visszarántotta a rendszerbe, egyszerű, gyarló átlagemberré tette, amivel nagymértékben szolgálta az olvasó azonosulását is. Ezen felül ráadásul a történetekből eltűnt mindenféle Conan Doyle-ra, vagy Christie-re jellemző némileg romantikus jelleg, a helyét pedig a nagybetűs bűn és mindent átható korrupció vette át. Szintén jelentős a stilisztika, és a mondatszerkesztés megváltozása, a korábbi barokkosabb, némileg körülményesebb megfogalmazás helyét egy pattogós, szikár stílus vette át, melyben jobban érvényesült az utcai szlengje, ráadásul a történetekben az elkövetés módozatai is veszítettek addigi művies jellegükből, sokkal valódibb, kézzelfoghatóbb és mocskosabb variácokat adtak. A hard boiled alapműve többek közt Don Winslow-t, a nagy sikerű Drogháború, és A kartell szerzője is megihlette.
Dashiell Hammett: A máltai sólyom
Hammett feltalálta a hard boiled krimit, Chandler pedig továbbfejlesztette, mondhatni egy magasabb szintre emelte, és ennek a szintnek az ékköve egyértelműen az 1951-es Hosszú búcsú, Chandler leghosszabb, legösszetettebb, legnyomasztóbb története. Egy regényről, melyről még John Steinbeck és Ernest Hemingway is elismeréssel szólt, és ami rávilágított arra, hogy egy bűnügyi történeten keresztül is a társadalom hány különböző problémájára lehetséges reagálni, úgy mint: a hollywoodi sztárok felszínes élete, az alkoholizmus, a családon belüli erőszak, a hűtlenség, az elmúlás, vagy az alkotói kiégés, melyben egy idő után a krimijelleg tulajdonképpen másodlagos lesz, és átadja helyét egy rendkívül átfogó társadalmi tablónak a kaliforniai elit mindennapjairól. A Hosszú búcsú egyértelműen a megragadott lehetőségek regénye, mely bemutatja, mennyi mindenre lehet használni a krimit, nem hiába nevezte számtalan kritikus valódi szépirodalomnak, és a kötetnek komoly része van abban, hogy Chandlert manapság a szépirodalmi kánon is befogadta már. Chandler regénye olyanokat ihletett meg többek közt, mint Dennis Lehane, a Viharsziget szerzője.
Raymond Chandler: Hosszú búcsú
A kémregények atyja tavaly decemberben hagyott itt minket, haláláig töretlenül alkotott. 1963-as első regénye, A kém, aki bejött a hidegről szintén új utat, új zsánert nyitott a krimin belül, hiszen bár Ian Fleming már 10 évvel korábban elővezette kultikus hősét, James Bondot, ott sokkal inkább a csibészes kalandjelleg öltött testet, semmint a valóságot megörökíteni kívánó hírszerzési tiszt tapasztalatai. Le Carré hamburgi kiküldetése alatt kezdett bele a történet megírásába, mikor még az MI6 kötelékében dolgozott, célja pedig az volt, hogy egy fiktív történetbe ágyazva legyen képes bemutatni a hidegháborús hírszerzés kíméletlen világát, illetve az alkalmazott módszerek társadalom- és lélekromboló rövid- és hosszútávú hatásait. Le Carré, akinek utolsó ügye épp Kim Philby árulása, és a Szovjetunióba való disszidálása volt, egy évvel a regény megjelenése után lépett ki az MI6-től, és bár korábban Graham Greene regényeiben is akadtak politikai felhangok, ott mégis inkább a lélektani háttér dominált, Le Carré viszont talán az első volt, aki az intézményesített korrupciót ábrázolta egy bűnügyi regényben, és mintegy előképét alkotta így David Baldacci, vagy Lee Child műveinek, de Jason Matthews Vörös veréb-trilógiája sem létezne Le Carré nélkül.
John Le Carré: A kém, aki bejött a hidegről
Harris 1988-as regényét kétségtelenül az 5 Oscar-díjat nyert filmadaptációja tette népszerűvé Anthony Hopkins ördögi alakításával, hiszen már nem ez volt az első Hannibal Lecter-történet, ugyanakkor maga Harris is itt indult el a világhírnév felé. Kannibál sorozatgyilkos regényhőse a modern krimi történetében az egyik első szimpatikus vonásokkal felruházott antihős, aki ezúttal már nem ellentéte, sokkal inkább társa a központi nyomozó figurának, amivel Harris is gyökeresen más irányt vesz, mint amihez korábban a bűnügyi történetekben hozzászoktunk. Hannibal Lecter itt nem csupán egydimenziós gonosztevő, hanem hús-vér ember, aki egy borzalmas gyermekkort maga mögött hagyva, szörnyű személyiségzavarában vált azzá, aki és ami. Egy zseniális manipulátor, kiváló szakember, és hidegvérű gyilkos, de még tettei súlyát érezve is szimpatikus figura. Harris ráadásul tökéletesen árnyalja a képet, hiszen mind a rendőrséget, mind a Lectert fogvatartókat alacsonyabb szintre rántja le, mint maga a gyilkos, aminek köszönhetően ő maga inkább csak ketrecbe zárt állatnak tűnik, semmint dühöngő őrültnek. A Harris-féle motívumot fejlesztette tovább többek közt J. D. Barker a 4MGY-trilógiájában is, mely itthon is zajos sikert aratott, valamint Jeff Lindsay a kultikus Dexter-történetekben.
Thomas Harris: A bárányok hallgatnak
Nem maradhat ki a listából a skandináv krimi, hiszen önmagában egy teljesen új, és addig ismeretlen ízt adott a bűnügyi irodalomhoz: fogta a hard boiled stílusjegyeit, megbolondította a skandináv vidék hűvös ízével, és kiegészítette saját országának társadalmi problémáival. Könnyű lett volna persze Stieg Larssont, és A tetovált lányt felhozni, de az igazság az, hogy Nesbo minden szempontból jobb író, és ezeket a fentebb említett motívumokat jóval előbb kezdte használni, mint a Millenium-trilógia írója. A Nemeszisz ennek a törekvésnek ékes példája, hiszen – anélkül, hogy lelőnénk a történet csattanóját – megint egy olyan motívumot hoz a bűnre, a bűnhődésre, és egyáltalán a bűn felismerésére, amire korábban nem nagyon volt példa nem csupán a skandináv, de összességében a világ krimiirodalmában sem, ráadásul itt jár csúcsra az az északi bűnügyi sztorikra jellemző fojtott, hideg, és kilátástalan hangulat, ami egyébként is egyfajta márkajelzés Nesbo-nek, és társainak.
Jo Nesbo: Nemeszisz
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.
A francia Harry Potter szériája magyarul is teljes.
Népírtás, apartheid, rabszolgasors, kőkemény témák, kultikus regények.
Ma ünnepel a modern horror brit fenegyereke, aki óriási hatást gyakorolt a popkultúrára.
A vén mufurc, a rendmániás fociedző(nő) meg az őrült nagyi (és a többiek)
Izgalmas életpályák, eltitkolt személyazonosságok, kalandos pályafutások.
