Németh László (1921. április 18. – 1975. március 3.), fotó 1963-ból

Erősné Vörös Viktória
2021. április 7. | Becsült olvasási idő: 6 perc

A méltatlanul elfeledett Németh László, a magyar szellemi erők organizátora

A magyar epika, esszé-, drámairodalom méltatlanul elfelejtett, mégis máig meghatározó alakja Németh László, aki, mint a „magyar szellemi erők organizátora” mutatkozott be indulásakor a nagy szerkesztőnek, Osvát Ernőnek 1925-ös levelében.

Németh László (1901. április 18. – 1975. március 3.), fotó 1963-ból

Orvos, iskolaorvos, tanár és fordító – kenyérkereső foglalkozásai mellett írta nagyhatású esszéit, valamint szépirodalmi műveit. Németh József, az édesapa mezőszilasi származású földrajz-testnevelés szakos tanár, akire Tersánszky Józsi Jenő szeretett pedagógusaként emlékszik vissza Nagybányán. Innen települt át a család 1905-ben Budapestre, ahol két meghatározó iskola – a Medve utcai általános és a Toldy reálgimnázium – diákja, később orvosa lett Németh László. Az orvosi egyetemet választotta az elkezdett francia ̵ magyar szak helyett, majd frissdiplomásként családot alapított Démusz Ellával, akinek Sátorkőpusztán gazdálkodó apja a Nyugati pályaudvar éttermét is vezette. Házasságukból négy felnőtt kort megérő lányuk született.

Az író a Nyugat pályázatára két novellát is beküldött 1925-ben, s ebből a másodikra, a Horváthné meghal című elbeszélésre kapta a díjat.

Az Osvát Ernő és Kosztolányi Dezső által is elismeréssel fogadott írás a mezőföldi középparasztságról villant fel életképet, a matriarchális család feje, a „nyanyaˮ utolsó, sikeres próbálkozásáról, hogy halálos ágyán fiára hagyja örökül a családi házat és gazdaságot, lányait és vejeit kisemmizve a jussukból.

A novella ironikus humora, faluismerete és nyelve is Móriczot idézi, valamint a népi írókat: „(Vargáné) nagyokat sóhajtott, könnyezőre pirosította az orrát, száját is meg-megrángatta, és ennyi előkészület után jogosnak látta a frissen vett zsebkendő használatát…ˮ. ”Szegény leányok. Érezték, hogy itt erősebb hatalmak dübörögnek, mint amik ellen fölfegyverkeztek.”

A Démusz vendéglő a Nyugati pályaudvaron 1935-ben

Németh László négy művét nevezte „görög formát öltöttˮ-nek: a Gyászt (1935), az Iszonyt (1947), az Égető Esztert (1956) és az Irgalom (1965) című regényét. Hosszan írta őket, mivel életkörülményei nem adtak mindig lehetőséget, hogy csupán az írással foglalkozzon. Az első két regény keletkezése a mezőföldi Szilasbalháshoz (ma Mezőszilas) kötődik: kislányuk halála után, 1930 tavaszán egy temetőlátogatás alkalmával találkozott az író Kurátor Zsófi Gyász-beli modelljével, egy unokanővérével, akiben Élektra paraszti alakmását látta. A gőgös és hideg asszony sovány, szikár alakja és az, hogy még mindig szép, megfogta az őt. A regénybeli fiatalasszony a gyászt életformaként viseli, miután huszonkét évesen megözvegyül. A falusi szokásokkal szembemegy, amikor nem akar új férjet, sem visszaköltözni az apai házba. „Büszkesége holtomiglan gyászt kényszerített ráˮ– fogalmaz a regény előszavában a szerző. Németh László klasszikafilológiát hallgat ekkor a bölcsészkaron, és ahogy írja „Élektra szerettette meg velem tulajdon hősnőmet.”

1942-ben Móricz Zsigmond felkérésére kezdi írni az Iszonyt, ami csak 1947-re készül el. A mű magyar, később nemzetközi sikere ellenére ezt vallja regényéről később az író: „Csak én nem tudtam … igazán megszeretni.ˮ Németh László barátjának, Gulyás Pálnak ezt írta 1942. február 19-i levelében: „Ez mégiscsak valami, hogy Európa nagyobb regényírója (Móricz)… ennyire belebolondul egy regényembe.ˮ (Móricz csak az első fejezetet olvashatta, mert meghalt 1942-ben.)

Az Iszonyt a mezőszilasi gazdatiszti ház inspirálta, ebből született a másik „szent szörnyetegˮ, Kárász Nelli figurája, aki Diánát, a vadászat szűz istennőjét testesíti meg. A „magyar Anna Karenina” (Grezsa Ferenc) sorsregénye egyben léttragédia: egy házasság történetén keresztül mutatja be a hősnő világtól való elidegenedését, aki így summázza sorsát: „A lelkem nem tudott elegyedni a világgal.ˮ

Michelangelo: Alkony és Hajnal, Lorenzo di Medici síremléke (Medici-kápolna, Firenze)

Az Iszony főhősnőjének alakmása egy görög archetípus, valamint a mögötte rejtőzködő írói én: „… mennyire eltorzítja a szűk norma a legnemesebb természetet is, ha nem egészen »emberies«. … A görögök és a középkor mindenféle emberi természetnek megadták azt a hitet, hogy ő emberi, normális. A mai »emberség« alól ̶ az emberek nagy része s épp a legjobbak kiesnek ̶ , vagy nagy keservesen törnek bele. … Meg kellett volna engedni nekem, Nellinek s a hozzánk hasonlóknak, hogy embereknek érezhessük magunkat.ˮ (Németh László)

Görömbei András ugyanakkor a tudat- és társadalmi regény jellemzői mellett egy másik megközelítését is adja a nőregénynek:

„Németh László szépirodalmi műveiben nemcsak a maga üdvösségügyét vizsgálta, hanem nemzetéét is. Az Iszony sem csak Kárász Nelli és Takaró Sanyi viszonyának a bemutatása, hanem a szovjet megszállás alá került magyarság létmetaforája is. Ehhez volt szüksége Németh Lászlónak a szépirodalom »páncél«-jára.ˮ

Zsögödi Nagy Imre: Németh László; a rajzon olvasható dedikáció szövege:
„Ki arcom roncsait örökíted – e roncs nemzethez adsz-e hitet?ˮ

Égető Eszter, a megtartó nőalak Démétérhez köthető, így az írónak is kedvesebb regényalakja. A vásárhelyi házvezetőnője élettörténetéből és a gabonaistennőből összegyúrt nőalak, az „édenalapító” Eszter. Sorsát kisgyermekkorától nagymamakoráig kíséri végig a regény, negyven évet felölelve. „Az oázisteremtés vágya Magyarországon olthatatlanabb, kétségbeejtőbb, mert ez a kertjeit elrontó őrület a szokásosnál is sivatagibb.” (Németh László) Az apa, a férj és három gyermeke kísérőjének története kilenc szonátából áll. A főhősnő „szívéből eresztett szállal” alapít otthont Csomorkányon, a veranda, az artézi kút és az udvari juharfa háromszögében. Eredeti címe Őrültek, s már 1949-ben elkészült, de a cenzúra letiltotta. A szerző a minisztériumból nem kapta vissza a példányát, a szedést pedig engedély híján szétdobálták, így csodával határos módon maradt meg a regény szövege.

A sokáig halogatott kiadást a Karenina Anna fordítói bravúrja tette lehetővé, amit 1950-ben Veres Péter közbenjárására lektorálták és kinyomtatták.

A firenzei San Lorenzo bazilika Medici-kápolnájának négy szobor-alakja közül a negyediket nevezte az író a „leghajnalibb alak”-nak. Ez inspirálta az első novellája, a Télemakhosz (1925) átírását regénnyé. A két férfialak két világnézet sűrítője, míg a hősnő, Kertész Ágnes medika jellemében az erkölcsi szigor belátássá érik. Antigoné alakja sejlik fel benne, aki hadifogságból hazatérő apja mellé áll a hűtlen anyával szemben, később azonban megismeri annak kiszolgáltatottságát, és új, irgalomra, szeretetre alapozott életmintát kezd követni. Németh László „a szociológiát a viselkedéstannal olvasztotta össze, s ennek révén a lélektani ábrázolás új módszerét alkotta meg, mely alkalmasnak bizonyult arra, hogy a főalakok, az aprólékos jellemtani megfigyelések mozaikjaiból életre kelve, örök emberi tulajdonságok hordozóiként álljanak előttünk.ˮ (Béládi Miklós: Válaszutak)