Kovács Krisztián
2021. október 15. | Becsült olvasási idő: 7 perc

A nagy magyar sci-fi mesemondó – Jókai Mór és a tudományos-fantasztikum

Jókai Mór – gyanítom sajnos – szitokszónak számít a tizenéves korosztály szemében, akik épp most ismerkednek a nagy magyar mesélő A kőszívű ember fiai című regényével, és a későbbiekben sem lesz ez könnyebb, látva a Nemzeti Alaptanterv 2020 eleji változásait , mely kikötötte, hogy Jókaitól bekerül a kötelező olvasmányok közé általános iskolában A nagyenyedi két fűzfa, míg gimnáziumban A huszti beteglátogatók című regénye is. Bevallom férfiasan, A kőszívű ember fiaival annak idején nekem is meggyűlt a bajom, éveknek kellett eltelnie ahhoz, hogy igazán értékelni tudjam, az ugyanakkor kétségtelen, hogyha tisztában vagyok Jókai tudományos fantasztikus írásainak meglétével – lelkes Jules Verne fogyasztóként – talán a kötelező regényeihez is másként viszonyulok.

Jókaival – mint az egyik első magyar sci-fi íróval – a Kuczka Péter-féle Kozmosz Fantasztikus Könyvek egyik kivénhedt, és agyonolvasott példányán keresztül találkoztam, mely az Óceánia címet viselte, a kaleidoszkópszerűen színes borító pedig hamar felhívta a figyelmem az aprócska kötetre. A többek közt az Ahol a pénz nem isten című regényt, és több novellát rejtő könyvben először ugyanaz fogott meg, mint Verne esetében, csak míg a francia kortárs írásaiból a földrajz és a geológia iránti végtelen szenvedély, addig Jókainál az ősi világok, és a botanika iránti érdeklődés domborodott ki elsőre, mely tökéletes hátteret képzett a nagy utazásokról, vagy épp az elképzelt jövőről való fantáziálás közepette. De hogy is válhatott Jókai a sci-fi magyar előfutárává?

Jókai Mór és a sci-fi

A tudományod érdeklődés melegágya

Bár a magyar sci-fit szeretik sokan mindössze 1963-ig, az első Zsoldos Péter regény megjelenéséig visszavezetni, az pedig nyilvánvaló tény, hogy igazán népszerűvé Kuczka Péter, és a Galaktika, valamint a Kozmosz Fantasztikus Könyvek révén vált, kár lenne megfeledkeznünk az egyik leghíresebb márciusi ifjú munkásságának egy viszonylag szűk szegmenséről. Jules Vernét már rég Verne Gyulaként hivatkozták idehaza, mikor – talán épp a kötelező tananyag mivolta miatt – látszólag megfeledkeztünk róla, hogy nekünk is megvan, megvolt a saját Verne Gyulánk, akinek a nevét még magyarítani sem kellett. Verne és Jókai érdeklődése és tudományos-fantasztikus irodalmi témái között egyébként is egészen nyilvánvaló áthallásokat találni.

Jókai stílusát remélhetőleg a legtöbben ismerjük, minden regényéből világosan érezhető volt elképesztő, ám közel sem hivalkodó intelligenciája, szárnyaló fantáziája, amit egy kellően szemléletes, ám pörgős, olykor humort sem nélkülöző történetbe volt képes ágyazni.

Már ez a leírás is rokon lehet azzal, ahogy manapság Verne irodalmi értékeit mutatják be a szemináriumok, és ahogy nála, úgy Jókainál is az első és legfontosabb tényező mindebben az örök tudáséhség volt.

Az író nagyjából az 1867-es Kiegyezésig jobbára a magyarok átfogó, vagy épp mikrotársadalmi problémáival foglalkozott, akkor azonban új érdeklődést talált magának, amiben kiélhette tulajdonképpen a gyermekkortól benne élő vágyat. A technika, és persze a természettudomány kapcsolatát, és lehetséges jövőképét kezdte vizsgálni.

Jókai otthonában

Jókai Mór, a gyűjtő

Jókai már azelőtt – egészen pontosan 1863-ban – a Természettudományi Társulat tagja lett, hogy komolyabban, tehát nem csupán érdeklődési szinten foglalkozott volna a természettudománnyal. Az utókorra maradt személyes könyvtára tudományos művek, és folyóiratok elképesztő gyűjteménye, még ő maga is úgy fogalmazott önéletrajzában, nincs a világnak olyan szegmense, amiről ezeket olvasva ne tudna hosszasan mesélni. Jókai, ahogy Verne, nem sokat utazott a világban, a sci-fi műveiben ábrázolt vidékeket szabad szemmel ugyan nem látta, ám hihetetlen fantáziájával mégis gördülékenyen népesítette be az általa teremtett világokat.

Jókai gyűjteménye és érdeklődése valósággal determinálja a tudományos-fantasztikus irodalmon belüli témáit is, hiszen az Egész az északi pólusig, az Óceánia, valamint az Ahol a pénz nem isten című regényei is az ezek alapján született csodálatos és egzotikus utazásokra hívják az olvasót. A rokonság Vernével nem csupán a teljes ábrázolásmód, és a háttérben megbúvó tanítójelleg miatt olyan szembetűnő, de még a történet mozaikjait tekintve is. Az Óceániában, akárcsak Verne A rejtelmes szigetében, a főhőst egy vihar sodorja egy szigetre. Mindkét helyen a természet sosem látott szépségei, ugyanakkor saját világuktól és társadalmunktól gyökeresen különböző lények, és hatások várnak rájuk.

Bár a sci-fi ekkor még kétségtelenül gyermekcipőben jár – ne feledjük, hogy még a sci-fi kifejezést is csupán 1851-ben használta először William Wilson angol esszéíró – már ekkor megjelenik, többek közt Jókai művészetében is, a teljes zsáner később, Hugo Gernsback munkásságával 1929 utáni felfutását is átszövő küldetése: a szórakoztatáson túl a lehetséges jövőképek, és azok hatásainak vizsgálata.

Az idős író

Jókai Mór, és a jóslatok

Talán kissé merész Jókait az első magyar sci-fi írónak titulálnom, hiszen irodalomtörténészek közt elfogadottnak számít a nézet, miszerint már az 1850 és 1867 közti dualizmus korában is íródtak a tudományos-fantasztikumot erősítő művek idehaza, ám ezek gyakorlatilag 99%-ban a feledés homályába vesztek Jókai hírneve, öröksége viszont kétségtelenül elég volt hozzá, hogy sci-fi írói munkássága is fennmaradhasson, és figyelmet kapjon, ennek pedig talán legfontosabb darabja egyértelműen A jövő század regénye, mely 1872-től 1874-ig folytatásokban jelent meg a Hon című lap hasábjain.

Jókai már itt felvázolja azt az alaptézist, amit egyébként a későbbiekben gyakorlatilag minden klasszikus, és modern sci-fi író is magáénak vall: a felmerülő társadalmi, és szociológiai problémák megoldását a fejlődő technológia eszközeivel.

Jókai regénye témájánál fogva a XX. század első felétől már nagy népszerűségnek örvendő utópiák egyik prototípusává vált, és ez az ábrázolásmód már alig tíz évvel a regény megszületését követően újabb magyar műben jelenik meg: idézzétek csak fel magatok előtt Madách Imre 1883-ban megjelent Az ember tragédiájának utolsó négy színét. Mi ez, ha nem utópia, és sci-fi? Ahhoz azonban, hogy mindaz, amit Jókai feltalál, ne csupán izgalmas, de elgondolkodtató is legyen, fontos a hitelesség, mely nyilván csak utólag ellenőrizhető. Ahogy Verne, úgy Jókai is kiválóan vetette össze a fantáziát a kor tudományos tényeinek, és technológiai állásának összetevőivel, amivel jó néhány szemléletes és később bekövetkező jóslatot fogalmazott meg.

A jövő évszázad regénye

A jövő század regényének jóslatai

Jókai regényének legfőbb kritikái, és elméleti összefoglalói néhány évvel az író halála után kezdtek megjelenni a legkülönbözőbb lapok (többek közt a Népszava) hasábjain az 1910-es évek elején. Már ekkor többek számára feltűnt, hogy az író által megjövendölt társadalmi és technológiai jelenségek nem csupán szárnyukat bontogatják, de közülük több be is következett. Hogy csak néhányat említsünk:

Jókai feltalál egy aerodromon nevű repülő szerkezetet, mely személyek és teher szállítására egyaránt alkalmas. Fontos jóslat, hiszen a Wright-fivérek csak 1903-ban, Jókai halála előtt egy, míg a regény megjelenése után közel harminc évvel emelkedtek először a magasba, saját tervezésű repülőgépükkel.

Az évszámot tekintve 1952 és 2000 között játszódó regényben megjelenik egy ichor nevű anyag, mely óriási politikai, és gazdasági befolyást biztosít birtoklójának. A mitológiából kölcsönzött kifejezés akár a kőolaj szimbolikája is lehet, melyért leginkább az 1960-as évek környékétől még ma is tartó ádáz és olykor láthatatlan harcok folynak a világban. A Sabina nevű részvénytársaságon keresztül pedig egy legálisan működő lánykereskedelemmel foglalkozó vállalat képét rajzolta fel, mely jóslat szerencsére legalizált formában nem vált valóra, ám manapság is a nemzetközi bűnözés egyik legszerteágazóbb és leginkább átláthatatlan, valamint hatósági szempontból kezelhetetlen szegmensét teszi ki.

Jókai Mór

Jókai, a kötelező

Amennyiben mindössze egyetlen regényt olvasunk csupán Jókai tollából, zsenialitása, éleslátása, az emberi lelket a legmélyebb bugyrokig ismerő érzelmi intelligenciája, és a társadalmat mozgató mechanizmusok átfogó ismerete olvasmányos stílusán túl is kiemelkedővé teszi, ugyanakkor alighanem rossz időszakban kerül a mai fiatalok kezébe (vagy épp rossz művel mutatkozik be).

Ha a gigászi A jövő század regénye érdekes is, sőt úttörő, méreténél fogva semmiképpen sem csábító, de talán az Óceánia, vagy az Ahol a pénz nem isten című, tipikusnak semmiképpen sem nevezhető Jókai-művek érdemesek lehetnének rá, hogy felkeltsék a fiatalság érdeklődését.

A sci-fi természetesen mindig annak az adott kornak a legégetőbb kérdéseire keresi a választ, melyben a mű születik, ám olykor egyes, már-már látnoki képességű, elképesztő intelligenciájú írók képessé válnak arra, hogy globális kérdésekre és jelenségekre keressék a választ (sőt, olykor nem csak keresik, de adnak is választ), és jó tudni, hogy az olyan kiválóságokon túl, mint John Brunner, Jules Verne, vagy William Gibson, bizony a mi nagy magyar mesemondónk is ott ül e társaságban. Jókai talán nem az első magyar sci-fi író volt, de nem véletlenül ő maradt meg az emlékezetben: képes volt rá, hogy általunk talán elérhetetlen távlatokból, és nézőpontokból vessen egy pillantást az emberiség jövőjére, azaz a mi jelenükre, és el is mesélje nekünk mindazt, amit látott.